vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.02. 

A feljelentők

A tisztánlátás kedvéért egy, a múltban megesett konkrét ügyet pár szóval ismertetünk: Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, Veres János (képen) (éppen az euróövezeti tagság megteremtésének lehetőségével kapcsolatos jelentéstételi kötelezettsége során) alapvetően hamis adatokat szolgáltatott az Európai Bizottságnak mind a külföldi adósságállomány, mind a költségvetési hiány, mind pedig a GDP-növekedés területén. Utóbb mindez kiderült, mert „a hazugságnak rövid lába van”. Almunia urat az akkor regnáló biztost azonban ez kevéssé hatotta meg, és minő véletlen, ezért nem indított sem vizsgálatot, sem pedig „kötelességszegési eljárást” az MSZP– SZDSZ-kormányokkal szemben!

Tudjuk, varjú a varjúnak nem vájja ki a szemét, de mégis tényként rögzíthetjük, bizony a nagy hatalmú bizottság mulasztására került sor. Mi a mai helyzet? Ezzel az esettel ellentétben a mai bizottság semmivel sem honorálja a jelenlegi kormányzatnak arra irányuló, tiszteletet parancsoló erőfeszítéseit, hogy a kormányváltásnál meghamisított adatokkal, csőd közeli helyzetben átadott ország pénzügyi állapotán valamelyest javítson.

 

czyla