vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.07. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 41.száma!

A tartalomból:

Rendbe hozott rendőrség (címlapon)

A 2006-os káoszban az egyes rendőr habitusához képest, vagy szerencséje folytán lehetett áldozat, lehetett semleges és lehetett bűnös is. Lehetett a csordaszellem áldozata, vagy egyesekről kiderülhetett, hogy tulajdonképpen szadista hajlamú bűnözők. Akárhogy is, egyértelművé vált, hogy a rendőrség társadalmi megítélése nagyban függ a vezetéstől, nagyban függ attól, hogy a rendőr milyen utasítást kap. Pintér Sándor belügyminiszteri, majd Tasnádi László államtitkári kinevezését jelentős fanyalgás követte. Erről az oldalról többen támadták Tasnádit 1990 előtt betöltött pozíciója miatt. Már kinevezésekor megírtuk, hogy bár a Magyar Fórum 27 éve elkötelezett a kommunista bűnök elszámoltatása mellett, önmagában azért, mert valaki 1988–89-ben a BM III. főcsoportfőnökségén töltött be pozíciót, de nincs semmi ismert bűne és utána két évtizedes munkájával bizonyítja, hogy alkalmas és méltó a közigazgatás magas állásainak betöltésére, nehezen támadható jogosan.

 Csurka István: A bűnös nép (2.oldal)

A „bűnös nép” fogalmát Rákosi találta ki, s ezek a mostaniak az ő követői, csak nem vallják be. A bűntudatos embert állandó mosakodásra lehet kényszeríteni. Ha nincs az emberekben elég bűntudat, bele kell nyomni a lelkükbe. Meg kell szégyeníteni őket, egzisztenciális szorongásba kell taszítani őket. És amíg mosakodnak, mindenüket el lehet lopni.

Egyébként az a téves nézet van kialakulóban, hogy az óriási zűrzavart, viszályt, hangzavart, a belbalhét – ez új szó, tessék megköszönni, ha ajkunkra vesszük – az MSZP–SZDSZ állandó veszekedése, harca kelti. Ez azonban téves. A belbalhé itt most organikus. A helyzet az, hogy mindenki miniszterelnök akar lenni, talán Sas Józsit és Kulcsár Attilát leszámítva, akik ebből ideiglenesen kiestek, és mindenki azt akarja bebizonyítani, hogy miniszterelnöksége előtt nem áll fenn kizáró ok. Az a bizonyos. Ezt a kizáró okot fentebb már néven neveztem. Most nem merem még egyszer megnevezni, mert egy kicsit félek. Amellett magam is szeretnék miniszterelnök lenni. Tudom, hogy az esélyem erre csekély, de makacs ember vagyok, és úgy gondolom, egyszer csak sikerül lemosnom magamról a kizáró okot. Tisztálkodó fajta ember vagyok. 1957-ben a Deák téri BRFK alatt, lent, a hetedik mély szinten, a betonban a második napon már egy perc alatt le tudtam zuhanyozni és a dolgomat is el tudtam végezni, mivel ennyi idő volt adva a smasszerek által e két műveletre. De meg kellett tanulni, és meg tudtam tanulni. Régebben mindenki alanyi költő akart lenni, de ez nem okozott ekkora zűrzavart az országban. Most azonban, hogy a miniszterelnökség a főeszmény, mindenki mosakszik, elhárít vagy ráiszik, és akkor kezdheti elölről. Ettől van az országban a szerves, belülről fakadó zűrzavar. Mindenki kényszeresen, betegesen mosakszik, mert ha nem teszi, nem lehet belőle semmi. Óriási szertartássá fejlődött mára a mosakodás. Gyakorlott mozdulatokkal, némelyek zártkörű garatöblítéssel, mások nyilvános samponpocséklással mosakszanak sajtóban, tévében, parlamentben, knesszetben, kint az életben, bent a türelmi zónákban – ott kell is! –, valamint az eladásra váró VIP-várószobákban. Megjönnek egy hivatalos potyaútról, és már a repülőtéren kérnek egy lavór vizet.

 Három a kislány (3.oldal)

„Orbán veszélyes egész Európára” hazudja az egyik, s ugyanilyen címen jelenteti meg a nép körében eléggé el nem ítélhető módon csak enyveskezűnek nevezett és meggyőződéses kommunista párttagként számon tartott filozófusnővel az interjút a vezető svéd lap. Vajon tudják ezek a szerencsétlen svédek, hogy Lukács György mekkora mocsok volt. Hogy vér tapad a kezeihez? A 86 éves budapesti filozófus elmondta, a „fundamentalista menekültpolitika egész Európát fenyegeti”. Heller a kormánnyal és a miniszterelnökkel kapcsolatban számos helyen idézi fel a nácizmust, a fasizmust és az antiszemitizmust. A kormányról szólva a totális ideológiák – nácizmus, kommunizmus, fasizmus – jutnak az eszébe és az, hogy ezek közös nevezője az ellenségre való igény. Kifejtette, az Orbán-kormány korábban erősen támaszkodott az antiszemitizmusra, de a zsidógyűlöletet átengedte a Jobbiknak. Elmondta, Orbán ellenfeleit üldözik, mint korábban őt is, és még ma is egész falvak vannak, ahol azt hiszik, állami pénzt sikkasztott. Heller kifejtette, Magyarország nem diktatúra, de az ellenzék ostromlott állapotban van.

 Ha a pofátlanság növesztene (4.oldal)

A Demokratikus Koalíció raklap finomságú képviselője, Vadai Ágnes úgy fogalmazott: újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy rendfenntartók „ok és előzetes figyelmeztetés nélkül támadtak a »Thank you Hungary«-t skandáló” emberekre. Kijelentette, hogy újságírói beszámolók szerint a „TEk-esek minden ok nélkül vertek meg brutálisan menekülteket és újságírókat”. A tények ezzel szemben azt mutatják, hogy a magyar határt védők ellen egy szervezett akció keretében indítottak támadást, amelyet a magyar határt védő szervek sikerrel hárítottak. Ha a pofátlanság növesztene, Gyurcsányék ülve nyalnák a Holdat.

 Kik támogatják az embercsempészeket? (4.oldal)

Egy német hetilap kiderítette, hogy Münchenben október 16–18-án baloldali csoportok olyan kongresszus megtartására készülnek, melynek fő célja az embercsempészek imázsának javítása. A tény, hogy ilyen kongresszust meg lehet hirdetni, önmagában is felháborító, de az hogy ezt a kongresszust az adófizetők pénzén támogatják, abszurdum. Pedig nem kacsa, igaz, hogy az EU-alapból 140 250 euróval járulnak hozzá a tanácskozáshoz. Ehhez a disznósághoz München város kulturális főosztálya is anyagi támogatást nyújt, mint ahogyan a Rosa Luxemburg Alapítvány is. Amikor a támogatásra fény derült, a Goethe Intézet neve – amelyet korábban támogatóként tüntettek fel – eltűnt a kezdeményezők honlapjáról. A kongresszuson „Arany Lisa”-díjat is átadnak a fontosabbaknak ítélt embercsempészeknek.

 Két szakma tandíj nélkül

Jövőre jönnek a szakgimnáziumok (5.oldal)

Szeptembertől még többen kaptak esélyt arra, hogy piacképes végzettséget szerezzenek – közölte Dr. Odrobina László a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Az állam most már nemcsak egy, hanem két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja, ha a tanulmányokat az iskolarendszerben végzi a tanuló.

 Az Iskolakert Program elősegíti a környezeti nevelést

Nemcsak a fővárosi, de a vidéki családok sem foglalkoznak kertműveléssel (6.oldal)

Az agrár-pályaorientációban is fontos szerepet kaphat az iskolakert ügyének felkarolása – közölte Román István helyettes államtitkár, aki szerint a mai digitális világban lényeges, hogy a gyerekek megismerkedjenek a kertészkedés alapjaival.

 Egyszerűbbé válnak a közbeszerzések

A Közgép hamis adatszolgáltatása objektív tény (7.oldal)

Az Országgyűlés szeptember 21-én elfogadta az új közbeszerzési törvényt, mely november 1-jén lép hatályba. A változásokról és a Közgép ügyéről Rigó Csaba Balázs alelnök urat faggattuk, aki közölte: értelmezhetetlen a bíróság végzésében szereplő azon indok, mely szerint a Közgép három évre történő kizárása a közbeszerzésekből a közérdek súlyos sérelmét okozná.

 Európa bádogkontinenssé válhat (7.oldal)

Az Európába özönlő hatalmas népesség miatt a tét nem az, hogy „Európa muzulmánná válik, hanem, hogy káoszba, polgárháborúba süllyed” – hangoztatta a kormánypárti politikus. Ez a népvándorlás egész Európát robbanással fenyegeti, ami azt jelenti, hogy nem az érkezők fognak jobban élni, hanem Európa fog bádogkontinensé, sátortáborrá válni – fűzte hozzá.

Csöbör Katalin kijelentette, hogy az illegális határátlépők sokasága nem háborús területről érkezik, a migránsok többsége a magasabb életszínvonal miatt érkezik ide, „egy részük szerencsevadász”, ráadásul terroristák is lehetnek közöttük. Mint mondta, akár több tízmillió ember is útnak indulhat, ezért döntött úgy a miniszterelnök és a kormány, hogy Magyarország határait meg kell védeni, a nemzeti konzultáción pedig egymillió ember nyilvánította ki ezt. „Ha Magyarország határait megvédjük, akkor egész Európát megvédjük” – jegyezte meg.

 Gyermekintézmények újultak meg Csepelen

Világháborús bunkerből sóterápiás barlang (8.oldal)

Borbély Lénárd: kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekekre, ezért újítottunk meg óvodákat, bölcsődéket és nevelési intézményeket. Az energetikai korszerűsítés olyan megtakarításokat hozott, melyeket más fontos beruházásokra fordíthat az önkormányzat.

 A német gazdasági szereplőket hidegen hagyja Merkel bírálata

A külföldi vállalatok hazánkat ma már nem „összeszerelő üzemnek” tekintik (9.oldal)

Dr. Szabó László miniszterhelyettes: a migránskérdésben elhangzó politikai nyilatkozatok gazdasági kapcsolatokra gyakorolt hatása egyelőre nem érzékelhető. Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere. A Magyarországon megtelepedett mintegy 6000 német érdekeltségű vállalat több mint 300 000 főt foglalkoztat.

 Középiskolásokból ifjú polgárőrök

Az érettségi előtt álló diákok így teljesíthetik 50 órás iskolai közösségi szolgálatukat (11.oldal)

Ünnepélyes nyitófórummal zászlót bontott az Országos Polgárőr Szövetség ifjúsági tagozata szeptember 26-án. A százhalombattai eseményen 250 ifjú polgárőr tett fogadalmat. Dr. Túrós András, a szövetség elnöke: a tagozat létrejöttével új szakasz kezdődik a 25 éves, 52 ezer tagot számláló polgárőrség életében.

 (Szili) Katalin pert nyert (12.oldal)

Az MSZP-ben, majd a Demokratikus Koalícióban is politizáló Szabó Bálint ellen személyiségi jogi pert nyert a Szegedi Törvényszéken Dr. Szili Katalin. A rágalmazó másfél millió forintot és kamatait bukta el. De nem ezért kerestük föl az Országgyűlés volt elnökét, a miniszterelnök megbízottját, hanem azért, mert júliusban lapunknak azt nyilatkozta, szeretné egy asztalhoz ültetni az erdélyi magyar politikum képviselőit.

 Szűcs Balázs atya: Gondviselés (12.oldal)

Egy gimnazista lány mesélte, hogy egyszer, amikor a metrón utazott, a leszállásnál odalépett hozzá egy középkorú férfi, megszólította, és azt mondta neki, hogy szerinte igen furcsán áll a nyaka, ezért azt tanácsolja, hogy menjen el orvoshoz. A lány annyira meglepődött, hogy rögtön elment kivizsgáltatni magát. Az orvos két kezdeti stádiumban lévő, rosszindulatú daganatot talált a nyakán, amit azonnal eltávolítottak. A műtét és a kezelések után egészségesnek nyilvánították, és folytatni tudta mindennapi életét. A semmiből feltűnik valaki, mond egy-két mondatot, ami ebben az esetben a lány életét jelentette, majd eltűnik. Nem látta előtte sem, és utána sem. Azt sem tudja, hogy hívják, merrefelé él, mégis neki köszönheti az életét. Valószínű, hogy sokunknak vannak hasonló élményeink, amikor úgy érezzük, hogy az égiek, a gondviselés nagyon vigyázott ránk.

 Csorja Gergely: Kötcse (18.oldal)

Orbán beszéde, bár látszólag a menekültválságról szóló, valójában az 1968 óta eltelt időszakot meghatározó, a Nyugatot meghatározó világlátását elemzi. Azt az erőszakos, magát kezdetben forradalminak, majd toleránsnak láttató kriptodiktatúrát, melyet a balliberális elit rákényszerített a Nyugatra. A rendszer ideológiai tartalma, elvileg abból áll, hogy nem ideológia és nem diktatórikus. Ennek megfelelően neve sincs. Szokták balliberális, globalista, kozmopolita, nyitott társadalmi irányzatnak és multikulturalizmusnak is nevezni, de valójában egyik megnevezés sem pontos. Ez a pontatlanság a kriptodiktatúra jellegből adódik.

Orbán ezt a rendszert, rendkívül pontosan írja le. „A modern kori balliberális irányzat, amiben élünk, és ami uralkodik, rendszerré szervezett képmutatás egyéni szinten és állami szinten” – mondja.

 Märle Tamás: Fiatalok és a hazaszeretet (19.oldal)

A Kárpát-medencében több mint ezer éve fennálló magyar állam joggal lehet büszke történelmére, gazdag kultúrájára vagy természeti adottságaira. A közoktatás feladata, hogy mindezt bemutassa a diákoknak, hogy azok érettségi után ne azon gondolkodjanak, maradjanak-e itthon vagy külföldre siessenek. De mit tehetünk mi tanárok az iskolában? Nagyon fontos a szimbólumhasználat, hiszen meghatározza a felnőttek gondolkodását, hogy milyen jelképek között nőttek fel gyermekként (természetesen fontos a mértéktartás). A magyar címer mellett legyen helye más nemzeti szimbólumoknak is az osztálytermek falán, mint a történelmi Magyarország térképe, ami jele a dicső múltnak és felhívja a figyelmet a nemzeti összetartozásra. Ugyanígy lényeges, hogy milyenek a nemzeti ünnepek egy iskolában. Meg lehet oldani úgy is, hogy a szavalásban, színészetben vagy éneklésben tehetségesekkel adunk elő mindig egy darabot. Azonban sokkal jobb, ha felállítunk egy rendszert, melyben minden osztály sorra kerül, és az osztály tagjai közül mindenki kap feladatot

 

Keresse a heti Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. Előfizetéssel kapcsolatos információ: +36-30-7545-017, info@magyarforum.hu

 

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 

/https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

 Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

 Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

 Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. szeptembere

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”. 

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.