|
 2015.10.09.
A prefektus mondjon le
Ha Romániában a
vezető tisztség mellé felelősségtudat is társulna –
moralitásról nem beszélünk –, Sebastian Cucu prefektus már
himnuszperben született ítélet után összecsomagolt volna, és
sűrű bocsánatkérések közepette távozott volna a kormánybiztosi
hivatal székhelyéül szolgáló Fogolyán-házból.
Az alapfokú bírósági
döntés után ugyanis a Kovászna megyei törvényszék is
kimondta, ami sokunk számára evidencia, s Európa jobbik részén
fel sem merülhet problémaként, hogy a magyar himnusz, nemzeti
imánk szabadon énekelhető. A magyar ügyekben amúgy gyakorta
– sőt, általában – a kisebbségben élő közösség számára
hátrányos ítéleteket hozó romániai igazságszolgáltatás lényegében
megerősítette, amit a himnuszéneklés miatti bírságolás óta
eltelt hónapok során mondunk: abszurd az intézkedés, még Romániában
sem lehet betiltani más nemzet himnuszának eléneklését.
A törvényszéki döntés számos vetülete közül ezúttal
hadd maradjunk csak annál, amely a kormányhivatal tevékenységét
érinti. Az alapfokú és a törvényszéki ítélet egyaránt jól
rávilágít arra, mennyire rosszindulatúan, a szakmaiságot mellőzve
végzi munkáját azon állami intézmény, amelynek feladata amúgy
a törvényesség ellenőrzése volna.
Persze, jól tudjuk, Székelyföldön a prefektusi intézmény
jó ideje nem ezt a célt szolgálja, hanem az önkormányzati
vezetők meghurcolására, a székely jelképek üldözésére, a
székelyföldi közösség hergelésére, etnikai gyűlölet szítására
szakosodott, így vált egyszerű sóhivatalból a román államhatalom
elnyomó gépezetévé. Magyar feliratok miatt citálnak törvényszékre
polgármestereket, mániákusan üldözik a székely jelképeket,
beleszólnak az utcanévadásokba, akadályozzák az önkormányzatiság
legelemibb megnyilvánulásait.
Már azt is megtanultuk, mindegy, mi a neve a tisztséget éppen
betöltő prefektusnak, az eljárás, a hozzáállás mit sem változik.
Ki ne emlékezne, milyen felszabadultan sóhajtottunk fel, amikor
megszabadultunk a felfelé buktatott Codrin Munteanutól, azonban
csakhamar kiderült: utódja, Dumitru Marinescu ugyanúgy perel,
zaklat, hergel, s hiába ismertük meg jó szakemberként, jóindulatú
személyként Marius Popicát, a prefektusi székbe ülve neki is
folytatnia kellett a dicstelen küzdelmet. Sebastian Cucu pedig
ott folytatta, ahol leváltott, felfelé buktatott elődei
abbahagyták: az ő nevéhez fűződik a himnuszperben született
alapfokú ítélet megfellebbezése anélkül, hogy magyarázatot
fűzött volna eljárásához.
Mindez pedig már a román igazságszolgáltatásnak is sok
volt, a legsötétebb diktatúra éveit idéző intézkedést a bírák
sem igazolhatták. Hát ezért kellene most azonnal bocsánatot kérnie
a Székelyföldön élő magyaroktól, és ezért kellene
lemondania Sebastian Cucunak – ha van benne felelősségtudat,
tisztelet a munkája és az itt élők iránt.
Farcádi Botond
Háromszék
|
