vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.09. 

Jóváhagyta a szlovák kormány az uniós kvóták megtámadását

Jóváhagyta a szlovák kormány szeptember 30-ai, Nyitrán tartott kihelyezett ülésén azt, hogy Pozsony az Európai Unió (EU) luxemburgi székhelyű Bíróságán megtámadja az unió belügyminiszterei által, minősített többségi szavazással, a múlt hét kedden jóváhagyott döntést, amely a migránsok kötelező elosztását irányozza elő kvóták alapján.

A kabinet ezzel megerősítette Robert Fico miniszterelnök múlt heti bejelentését arról, hogy az Európai Bírósághoz fordulnak panasszal az ügyben. A kormány döntését követően Fico azt mondta: még nem a beadvány szövegét hagyták jóvá, csak formálisan erősítették meg a múlt heti bejelentést.

 Pozsony az unió működéséről szóló szerződés 263. cikkére hivatkozik. Ez lehetővé teszi, hogy az EU bármely tagországa megtámadja az unió olyan döntését, amelyről feltételezhető, hogy tartalmából vagy a döntés meghozatalának folyamatából adódóan sérti az adott ország jogait.

 Bár a szerdai döntésre vonatkozó kormánydokumentumot nem hozták nyilvánosságra, Robert Fico korábbi kijelentései alapján várható, hogy Pozsony az utóbbival érvel majd beadványában. Ezt valószínűsíti, hogy a kormányfő még az uniós belügyminiszterek döntését megelőzően többször is hangsúlyozta: országa számára elfogadhatatlan, hogy a menekültkvótákról az EU csúcsértekezlete helyett más fórumon szülessen döntés.

 A vonatkozó szabályozás szerint Pozsonynak a beadvány kézbesítésére három hónap áll majd rendelkezésére attól a naptól fogva, amikor a kvótadöntés megjelenik az unió hivatalos közlönyében.

Az uniós határozat luxembourgi bíróságon való megtámadását – már a kormány hivatalos döntésének meghozatala előtt – több szlovák ellenzéki párt is bírálta. Többségükben azzal érveltek, hogy a lépés olyan ellenséges gesztus, amely árthat az ország unión belüli helyzetének.

 Az EU-tagországok belügyminisztereinek találkozóján a 120 ezer migráns elosztását tartalmazó tervről tartott szavazáson Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia a kötelező kvóták ellen szavazott, Finnország pedig tartózkodott. Az ennek ellenére jóváhagyott kvóták alapján Szlovákiának egy éven belül több mint nyolcszáz migránst kellene befogadnia, ám ez a szám a jövőben tovább emelkedhetne.

 

(szabadujsag.com)