vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.09. 

Tömeges felmondásra készülnek a szlovák egészségügyi dolgozók

Az egészségügyi dolgozók szakszervezetei már két napja gyűjtik az aláírásokat ahhoz a nyilatkozathoz, melyben követeléseik teljesítésének megtagadása esetén az egészségügyi alkalmazottak tömeges felmondásukat helyezik kilátásba. Erről a nővérek szakszervezetének vezetője, Monika Kavecká a kormányhivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján számolt be.

A nyilatkozatban az egészségügyi dolgozók képviselői öt pontban fogalmazták meg követeléseiket. Elsősorban az egészségügyi intézmények tisztességes fininszírozását akarják elérni, követelik továbbá, hogy a béremelés ne csak a kórházi alkalmazottakra, hanem a rendelők, füdők és szociális intézetek egészségügyi dolgozóira is vonatkozzon. A szakgyakorlatba a nyilatkozat szerint bele kellene számolni az anyasági szabadságot és a betegszabadságot is, és emelni kellene a nővérek valamint a szülésznők számát az egyes intézményekben. A szakszervezetek vezetői az utóbbiak számára is béremelést követelnek, valamint a ledolgozott évek figyelembe vételét.  

2011-ben mintegy 1200 orvos mondott fel egyidejűleg, aminek következtében szükséghelyzetet kellett kihirdetni, a munkát megtagadó orvosokat büntetéssel fenyegették. A Health Policy Institute elemzője, TomᚠSzalay nem tartja valószínűnek, hogy ez a forgatókönyv most megismétlődik, szerinte ugyanis az egészségügyi dolgozók körében kisebb a hajlandóság arra, hogy ténylegesen benyújtsák felmondásukat.

 

(ujszo.com)