vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.14. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 42.száma!

A tartalomból:

Csorja Gergely: AZ EGYSZERÛ ÁLLAM, A REFORMOK ÉS LÁZÁR JÁNOS (címlapon)

Lázár munkabírása és hatékonysága megadja a minimális esélyt, hogy képes rendszerben kezelni a 18 területet. És ha erre képes, akkor képes lehet elindítani valamiféle változást anélkül, hogy január elsejétől ki kéne rúgni 400 000 embert az állami szférából. Ezt már csak azért sem tehetik meg, mert akkor a 2018-as választást biztosan bukják. Így tulajdonképpen Lázár hatékonyságára van bízva, hogy az aprómunkát elvégezze, és miközben a miniszterelnök kétségtelen sikerrel viszi a stratégiai és nagypolitikai operatív irányítást, addig Lázár nekimehet a rendszereknek úgy, hogy a változás végül nem a Fidesz nyakába hullik vissza és nem manifesztálódik egy választási bukásban. Ebből a 18 feladatból, Rogán Antal kabinetfőnöki pozíciója – ráadásul önálló minisztériumként megjelenő struktúrában – valamennyit elvon. A hétfői parlamenti szavazás után, mellyel lényegében egy, a miniszterelnök utasítása alapján a napi ügyeket menedzselő kabinetminisztérium jött létre, Lázár János feladataiból elsősorban a miniszterelnök stratégiai és nagypolitikai irányításának naponta megjelenő és természetesen változó feladatai kerülnek ki. Így Lázár teljes erőbedobással tud nekimenni a rendszer megváltoztatásának

 Csurka István : Botrányfejlesztés 2006-ban (2.oldal)

Lapunk már szeptember 5-i számában megírta, hogy aggályos a rendőrség, az ügyészség, de különösképp a bíróság viselkedése, magatartása a tévéostrom és más tüntetések, illetve garázda cselekmények elkövetőivel szemben, mert ártatlanokat is elítélnek, és az ítéletek bizonyíték nélkül és bizonyítottság hiányában igen súlyosak. És amellett példátlanul gyorsak is. Látható volt, hogy a kormányzat a gyors és súlyos ítéletekkel akarja elejét venni a további ellene irányuló tüntetéseknek. És ismét színre léptek a botrányfejlesztők. Előállítottak valahol, valamilyen utasításra egy honlapot, amely közreadta az ügyekben eljáró ügyészek és bírák nevét és személyi adatait. Most a botrány már csak ebből áll. „Fenyegetik a bírókat!” „Lépjen fel az egész bírói kar!” (Kvázi álljon ki az egész társadalom a holokauszttagadás tiltása mellett. Mondjuk kórusban mindannyian: bűnösök vagyunk!)

Mert az alapbotrány félelmetesen nagy. Ha ugyanis kiderül, hogy az ügyészséget és különösen a bíróságot a kormány megkérte a hirtelen és első fokon szigorú ítéletekre, akkor az egész rendszer bukik, vagy buknia kellene. Mert éppen az nem történt meg, vagy egyes esetekben éppen az eshet meg, amiért a rendszer váltása történt, hogy tudniillik az állam, a kormány – a Párt, Rákosi elvtárs, Kádár elvtárs, Aczél elvtárs, Gyurcsány elvtárs, Apró elvtársnő – ne szólhasson bele a bíróság munkájába és még annyit se mondhasson: tűzzétek ki még a héten, mert rájuk akarok ijeszteni. Annak a gyanúja, hogy ez így történt, avatott, hiteles, nagy tekintélyű jogászokban, alkotmánybírákban is feléledt. 2006. október 12-én négy ismert, közmegbecsülésnek örvendő, pártatlan jogász, dr. Herczegh Géza, a Hágai Nemzetközi Bíróság volt bírája, dr. Jávor Béla ügyvéd, dr. Király Miklós tanszékvezető egyetemi docens és dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró nyílt levelet intézett a Magyar Köztársaság közjogi méltóságaihoz.

 Jogászok nyílt levele a Magyar Köztársaság közjogi méltóságainak (2.oldal)

A kifogásolt alkotmánysértő bűnüldözői és ítélkezési sorozat hazai jogtörténetünk legrosszabb időszakát idézi. A naponta érkező híradások az indokoltan vagy indokolatlanul előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottakkal szemben alkalmazott kegyetlen és embertelenül megalázó bűnüldözői cselekményekről tudósítanak. Ez az alkotmánysértő gyakorlat elfogadhatatlan úgy a Magyar Köztársaságban, mint az Európai Unióban, amely különleges hangsúlyt fektet a jogállam és az emberi jogok védelmére. Különösen fájdalmas és megdöbbentő, hogy e súlyos jogsértésekre éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján kerül sor a hazai hatóságok részéről. Mi, a magyar jogásztársadalom tagjai hivatásunknál fogva is elítéljük a törvénysértő eljárásokat, amelyek az utóbbi hetekben Magyarországon jelentős számban megtörténtek. Kérjük, hogy alkotmányos kötelezettségével összhangban, jogi lehetőségeit felhasználva és társadalmi súlyával élve szíveskedjék mindent megtenni annak érdekében, hogy a törvénysértéseket haladéktalanul megszüntessék, a már elkövetett jogsértéseket a leghamarabb kivizsgálják, elkövetőiket felelősségre vonják, a sérelmet szenvedettek pedig teljes kártérítést kapjanak. (2006)

 Gyurcsány házhoz ment a pofonért (3.oldal)

Barabás Richárd a XI. kerületben képviselő. Tavaly az Összefogás kampányembere volt. De hol van már a tavalyi hó? Most megállapította, hogy a Demokratikus Koalíció vezetője „unalmas, összefüggéstelen közhelyparádén, állandó hepciáskodáson és mérhetetlenségig fokozott egoizmuson túl másra nem igazán képes. Igaz, ebben mind kiváló, ez kétségtelen”.

Barabás szerint, „ha Gyurcsány számít politikai tehetségnek”, akkor el kell menni innen, „az utolsó meg kapcsolja le a villanyt”, és úgy látja, sok fiatal ugyanezt érzi. Viszont, mint hozzátette, ő nem akar elmenni, „én itthon akarok élni egy modern, XXI. századi európai országban, ahol még nem vájjuk ki egymás szemét azért, mert más a kitűzőnk”. Barabás, a PM aktivistája a Facebookon írt hosszan arról, hogy meleg, Lakner Zoltán, aki egy éve ilyenkor coming outolt, gratulált neki a bátor lépésért. Barabás volt az elmúlt pár év több ellenzéki tüntetésén a színpadi ember, és az egyike volt annak a három aktivistának, akik még tavaly úgy tiltakoztak a paksi bővítés ellen, hogy felmásztak a Köztársasági Elnöki Hivatalnak helyet adó Sándor-palota erkélyére, és kitettek egy molinót. Az e miatti eljárást végül megszüntették.

 Egy forintért megmondom (3.oldal)

Úgy tűnik, a liberális politikai elit és a „befolyásos, szintén liberális véleményformálók” lebetliztek. Addig hülyítették kölcsönösen egymást, míg így nem jártak. Hogy mivel is kezdődött vesszőfutásuk, arról nem beszélnek pedig kellene, hiszen 2010-ben csak az átok teljesedett be rajtuk. Kétség nem férhet ahhoz, hogy ők azok, akik 94-ben az SZDSZ-t a Horn Gyula által összekalapált MSZP-re ráerőszakolták. Azután az ő tanácsukra puccsolták meg a 2002-ben választást nyert Medgyessyt, és favorizálták Gyurcsányt, aki szép szisztematikusan szétzilálta a pártot. Az öngyilkos őszödi beszéd, már az MSZP felett mondott halotti beszéd volt, és nem igazságbeszéd, ahogy azt a liberális mesügék szajkózták, és erre húzott még lapot Gyurcsány a 300 Ft-os vizitdíj ötletével, amire a nép válaszolt a népszavazáson. Az MSZP pedig volt szíves és nem hallotta meg a nép hangját. Nem úgy mint az SZDSZ-es Horn Gábor, aki a Gyurcsányi blablára – „Nyilvánvalóan vannak, akik a nagyon konkrét kérdésre mondtak nemet. Azt mondták, ha nem muszáj fizetni a 300 forintot, akkor mi nem nagyon fizetnénk a 300 forintot” – úgy reagált az SZDSZ frakcióvezetője az egyetértően mosolygó SZDSZ elnökhöz, Kókához fordulva: „Egyáltalán. nem azt mondták Feri, azt mondták, menj a picsába, valljuk be.”  

Elterelési hadművelet (3.oldal)

Lendvai Ildikó egykori cenzor asszony szükségét látta egy gyorstüzelésű ATV-beli elterelési hadműveletnek. Azt a mindenki által tapasztalt tényt, hogy a Jobbik együtt mozog az MSZP-vel a párt volt elnöke szeretné letagadni. Ezért arról beszél, hogy a Jobbik és a Fidesz választótábora között van átfedés. A volt országgyűlési képviselő aggódik, mert szerinte a Jobbiknak tavasszal végre sikerült komolyan feljönnie a Fidesz nyakára, és most meg a Fidesz tudatosan lehalássza a Jobbik szavazóit. A Jobbikot a legutóbbi időközi választásokon kimutathatóan a szocik szavazói hozták nyerő helyzetbe. Ők működnek remekül együtt az önkormányzatokban. Miért fájna különben Lendvai Ildikónak, hogy a Jobbik szavazóit tudatosan lehalászhatja a Fidesz? Kálmán Olga erre rá is kérdezett, hogy jobban örülne a jobbikos sikernek talán? A volt cenzor asszonyt meglepte a kérdés, és egy olyan, tőle szokatlanul zavaros okfejtésbe bonyolódott a Fidesz szavazóinak jobbra tolásáról, ami viszont engem lepett meg.

 Késik a vádemelés (3.oldal)

A bécsi számláról 73 milliót zároltak, Simon pedig utóbb 128 milliót fizetett be a NAV-nak adóhátralék címén: így ha elítélik is, büntetése korlátlan mértékben csökkenthető lesz. Magánokirat-hamisítás miatt egy évre ítélhetik, ebből két hónapot már előzetesben töltött.

 Nem vádaskodni, hanem együttműködni kell (3.oldal)

A csinos és fiatal Grabar-Kitarovic, a horvát elnök asszony az itthoni sajtóhadjáratot cáfolva mindvégig a szigorúbb határőrizet mellett és az illegális határátlépés ellen foglalt állást. Szerinte elfogadhatatlan, hogy ezrével jönnek emberek a kukoricáson és szántóföldeken át Horvátországba, miközben azt sem lehet tudni kicsodák, és mit akarnak.

 Az a jó az Európai Parlamentben, hogy gyors (3.oldal)

Az EP jogi bizottsága lassan kétéves molyolás után döntést hozott, pontosabban október 12-én elfogadta a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ügyében született jelentést, amely a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja.

 MI DOLGUNK A VILÁGON?

Civilben rovatunkban Dr. Herczegh Gézára emlékezünk. Interjú Dr. Herczeghné Petneházy Melindával (4.oldal)

1953-tól 1956 nyaráig apám rendőri felügyelet alatt állt. Mivel kiköltöztettek bennünket a házunkból egy parasztház hátsó épületrészébe, s Atkáron nem volt semmilyen munkalehetőség, ezért fölutaztunk Rákosszentmihályra. Ott élt egy nagyobb családi házban nagynéném a lányával, s hozzájuk költöztünk. (…) Voltak, akik lelkileg úgy tudtak megszabadulni a múlt borzalmaitól, ha kibeszélték magukból, de apám nem tartozott közéjük. Magában is le tudta zárni a múltat. Az Andrássy út 60-at kivéve. Ahogyan ott vallatták, azt nem tudta könnyen megemészteni. Egyenes szálú, szép ember volt, még 90 éves korában is töretlen kedélyű, a társaság kedvence, Anita lányom barátnői egyenesen rajongtak érte. (…)Férjem barátja volt Géczi Lajos gimnáziumi tanár, aki végtelen szorgalommal gyűjtötte a nagykaposiak és a környéken élők néprajzi adatait, és tudom, hiszen Gézával rendszeresen látogattuk, hogy tanár úrnak milyen erős vágya volt Bél Mátyás Ung vármegyéről szóló középkori latin nyelvezetű művének magyarra átültetése. Géczi Lajos 2008-ban, Géza pedig 2010-ben meghalt. Úgy döntöttem, hogy a korábban létrehozott Dr. Herczegh Károly Alapítvány közreműködésével felvállalom ezt a feladatot. Duray Miklóst kértem föl az előszó megírására. A könyv 2014-ben jelent meg az Argumentum Kiadó gondozásában. A nagykaposi könyvbemutató várakozáson fölül sikerült. Elértük célunkat, a magyar tudós, Bél Mátyás munkáját magyarok fordították le, ezáltal a magyar falvak magyar néven való megjelenése megvalósult.

 Mi a tejtermelő gazdákat támogatjuk

Áfacsalás gyanús a külföldi olcsó tej (6.oldal)

Forró a tejhelyzet az Európai Unióban. A kvótarendszert, amely fékezte a piacot, eltörölték, és most mindenki annyit termelhet, amennyit tud. Tejfelesleg alakult ki Európában, s az árak ennek megfelelően zuhanórepülésbe kezdtek. Czerván György államtitkár: célunk, hogy a boltok polcaira döntően jó minőségű magyar áru kerüljön. De a sikerhez az kell, hogy a vásárló a magyar árut vegye meg, s ne az olcsóbb külföldit.

 Szó sincs vétójogról

Az uniós szankciók nem is érintik a nukleáris területet, így ezt a projektet sem (7.oldal)

A Paks II. beruházás nem érinti az Oroszország ellen hozott nemzetközi gazdasági szankciókat. Ráadásul Magyarország messze nem az egyetlen uniós állam, amely Moszkvával gazdasági kapcsolatokat ápol – közölte megkeresésünkre Aszódi Attila kormánybiztos.

 Otthonteremtés

Javuló közbiztonság (7.oldal)

A saját lakással nem rendelkező józsefvárosiak gondjainak megoldására, a kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordít és fordított Józsefváros önkormányzata. Sára Botond alpolgármestert arról faggattuk, hogy milyen célcsoportokat, milyen módon tudnak lakáshoz juttatni, s a közbiztonság helyzete, a kerülettel kapcsolatos előítéletek nem riasztják-e el a fiatalokat attól, hogy ott béreljenek vagy vásároljanak ingatlant.

 Szank, az okos község

Piaci előny új technológiákkal (8.oldal)

A Bács-Kiskun megyei Szank község és partnerei szeptemberben egy egész napot szántak arra, hogy bemutassák, milyen lehetőségek állnak a települések és a vállalkozások rendelkezésére ahhoz, hogy új technológiákkal, új befektetési módszerekkel vagy civil diplomáciai kapcsolatokkal tegyenek szert piaci előnyre. A község vezetője elmondta: az alacsony, 8-10 aranykoronás földek terméshozama nem elég, hogy a homoki gazda versenyben maradhasson, ezért szüksége van olyan újításra, amellyel nagyobb hozamot, jobb minőséget érhet el.

 Nyersanyag helyett késztermék

Külgazdasági attasék segítik a magyar vállalkozókat (9.oldal)

Szeptember végén az olaszországi magyar nagykövetség, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével Rómában megrendezték a magyar élelmiszer-gazdaságot bemutató HU-FOOD Day c. konferenciát. Magyarország a mezőgazdaságban használt technológiák magas színvonalának köszönhetően az agrárium területén a világ élmezőnyéhez tartozik. Továbbá fontos tény, hogy a hazai termelés GMO-mentes, lényeges számunkra a természetbarát művelési mód – közölte megkeresésünkre Dr. Pana Petra helyettes államtitkár, s hozzátette: az olaszok főleg a magyar szalámi, a pálinka, a méz és a mirelit termékek iránt érdeklődnek.

BRUSZT (9.oldal)

A bíróság első fokú ítéletében kimondta, hogy Juszt László több mint 44 millió forintos követelése az ATV felé teljes egészében megalapozatlan, ezért elutasította azt. Mivel a csatorna korábbi műsorvezetője nem fellebbezett az ítélet ellen – vagyis hallgatólagosan tudomásul vette –, a bíróság döntése jogerőre emelkedett.

 Magyar nemzeti opera a Müpában

Balassa Sándor negyedik operája, a Kodolányi János drámája nyomán komponált  Földindulás másfél évtizede vár bemutatásra (11.oldal)

Még 2011-ben az egyik polgári napilapba hirdetést tetettem be – segélykiáltásként –, új magyar nemzeti opera született címmel, azért hogy ne történhessen meg, hogy a tiltó erők a feledés homályába száműzzék a művet. A hirdetésre egyetlenegy színház sem reagált. Nem kerülöm meg a választ: azért kellett ennyit várni az ősbemutatóra, mert a színház világa két dologról szól: a politikáról és a pénzről. Nem zárom ki azt sem, hogy szakmai féltékenység is volt a háttérben. Azt is tudjuk, hogy vannak tabuk. Ha egy szórakoztató pamflet lett volna a mű alapja, vagy egy szatirikus revüről lenne szó, akkor nyilván már régen bemutatták volna. Sajnos a magyar sorskérdésekről nyíltan és őszintén beszélni nagyon problematikus. Nem mindenki meri vállalni azt, hogy ezekért kiáll. Hála Istennek a Magyar Művészeti Akadémia és a Művészetek Palotája kölcsönös együttműködési szerződéssel úgy döntött, hogy bemutatják a Földindulást. Engem mint 80 éves komponistát, szerzői esttel jutalmaztak meg. S én magam döntöttem úgy, hogy ezt a darabot, és ne kamaraműveket, zenekari műveket játsszunk.

 Új turistacentrum a Mátrában

Akik nem tudják megfizetni a drága szállodákat, olcsóbb, barátságos pihenőházainkat kereshetik föl (12.oldal)

Az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakította a Mátrában fekvő Rudolf-tanyát az Egererdő Zrt., a 70 millió forintos beruházást a földművelésügyi miniszter avatta fel október 2-án. Dr. Jung László, vezérigazgató arról beszélt, hogy a korábban munkásszállásként szolgáló Rudolf-tanya mára igazi pihenőhellyé, illetve turistacentrummá vált.

 A vidék magyarsága őrizte vallásosságát

Egyházi autonómiák, közösségek a dualizmus korában (13.oldal)

Mit eredményeztek a Wekerle-kormány liberális, egyházi vonatkozású törvényei? Melyek voltak a bevett és az elismert felekezetek? Kik nyertek a Wekerle-törvényekkel? Kialakult-e a vallási közömbösség? Mi volt a csernovai vérengzés oka? Vajon a püspöki kar támogatta-e a Katolikus Néppártot? – ezekre a kérdésekre keresték a választ a Veritas Történetkutató Intézet október 6-ai vitasorozatának résztvevői: Dr. Gergely András, a Veritas Dualizmus Kori Kutatócsoport vezetője, Dr. Sarnyai Csaba Máté, a Károli Gáspár Református Egyetem docense és Dr. Kovács Kálmán Árpád a Veritas tudományos munkatársa.

 Nemzetként megmaradni (13.oldal)

1648. október 24-én, Osnabrück és Münster városában kötötték meg a hadviselő felek a harmincéves háborút lezáró egyezményt, melyet az utókor vesztfáliai béke néven őrzött meg. A béke nemcsak lezárt egy hosszú háborút, hanem utat nyitott a független államokból álló új Európa megközelítéséhez. A magyar történetírás ritkán hangsúlyozta, hogy Erdély önálló államiságának elismerése is megtörtént 1648-ban. Az Erdélyi Fejedelemség mint a franciák és a svédek szövetségese került be a békeszerződésekbe, Erdélyt szuverén országnak, a térség stabilizáló hatalmának tekintették. De nem szeretnék széles történelmi összefüggésekről írni, mert abban elsikkadna mondandóm lényege: a szerződés nagyon fontos elemének gondolom azt, hogy először definiálta a modern értelemben vett állami szuverenitást, a több éves megelőző tárgyalássorozattal pedig megteremtette a diplomáciai érintkezés alapjait. Az európai polgárok mindegyike talán nem is tudja pontosan, amikor ragaszkodik nemzetállamához, kultúrájához, akkor a vesztfáliai béke, mondjuk így mai nyelven, egyik vívmányához ragaszkodik.

 Bűnmegelőzéssel a globális kockázatok ellen

Dr. Garamvölgyi László: Bűnmegelőzés-alapú társadalom - Prevenció a XXI. században (16.oldal)

Garamvölgyi László, az ORFK volt szóvivője, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója szerint a XXI. század kriminális rizikója nem egyszerűen annyit jelent, hogy gyökeresen átalakul a bűnözés jellege, ennél többről van szó. Garamvölgyi szerint olyan, a globalizációs technológiák által támasztott újszerű, eddig nem ismert kihívásokkal állunk szemben, amelyekkel ha nem küzdünk meg, mindennapi létünkben veszélyeztetnek bennünket. A kriminális kockázatot a viharos gyorsasággal terjedő globalizációs technológiák ellenőrizhetetlensége, kontrollnélkülisége jelenti. A társadalmak pedig napjainkban szembesülnek ezekkel a globalizáció gerjesztette kihívásokkal, miközben nyilvánvalóvá vált, hogy a bűnözés ellen bevetett büntetőjogi eszközök teljesen hatástalanok.

 Szűcs Balázs atya: Elég vagyok magamnak? (19.oldal)

Szolgálni szeretném a környezetemet vagy használni? Különböző emberi sorsokat, értékes embereket látok magam körül vagy olyanokat, akiket minél jobban ki lehet használni céljaimnak, akaratomnak?

 Pro domo – emelnünk kell (19.oldal)

Nem szerencsés, ha egy újság magáról ír. De kénytelenek vagyunk. A Magyar Fórum (MF) 27 éve jelenik meg hétről hétre. Eredetileg az MDF indította, de haláláig Csurka István irányítása alatt állt. A ’90-es évek közepén 50 000 példányban kelt el, ami megdöbbentően magas számnak számít egy nemzeti radikális laptól. Az MF azóta is az egyetlen lap, mely a nemzeti radikalizmus elvein, tehát a Szabó Dezső, Németh László, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Csurka István és sok más nemzeti gondolkodó építette pályán jár tovább. (…)Csurka háttérbe szorulása, majd halála miatt az általános vélekedés az volt, hogy az MF tönkremegy, képtelen fenntartani magát. Ezt a vélekedést erősítette, hogy a lap 2002 óta karanténban volt, azaz ide hirdetés nem jöhetett. Olyannyira nem, hogy az a néhány vállalkozó, aki szimpátiából támogatott minket, mereven elzárkózott attól, hogy pénzükért cserébe hirdetéseiket megjelentessük. Attól tartottak, hogy hátrány éri őket, ha az MF-ben hirdetnek.

Az újság az előzetes várakozással szemben azonban nem ment tönkre. Bár kétségtelen, hogy a kilencvenes évek közepétől az eladott példányszám jelentősen csökkent, de nem jobban, mint más nyomtatott újságnál. Az internet hatásánál csak a tudatos, parancsba adott elhallgatás hatása volt erősebb. Ma bármely közéletinek számító emberrel folytatott MF témájú beszélgetés vezérérve, hogy az újságnak már nincs hatása, már alig olvassák. (…)Anyagi gondjaink továbbra is égetőek. Így nem tehetünk mást, mint hogy megemeljük az újság árát. A Magyar Fórum évtizede, vagy talán még régebben változatlan áron jut az olvasóhoz. Most kénytelenek vagyunk a 247 forintos árat felvinni 350 forintra. Tudjuk, hogy sokak számára ez a 100 forint is nagy teher, mégis azt kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk és támogassák továbbra is lapunkat azzal, hogy hétről hétre megvásárolják vagy időszakosan előfizetik.

Köszönjük!

Papolczy Balázs, Főszerkesztő

 Káprázatos év – veszteségekkel

Súlyos kézsérülése és elveszített nyílvesszői ellenére is sikert sikerre halmozott az 50. születésnapját ünneplő Mónus József (20.oldal)

A hétköznapokon azért gyakorol rendületlenül, hogy győzelme után a magyar zászló a legmagasabbra emelkedjen. Ebből a szempontból az egyik legsikeresebb éven van túl, hiszen ahol elindult, szinte mindenütt győzött, ráadásul több kategóriában is. Öröme és elégedettsége mégsem teljes, ugyanis egy edzés közben, véletlenszerűen elszenvedett súlyos kézsérülés megakadályozta erre az évre kitűzött első számú célja, a 907 méteres abszolút világrekord felállításában, és önhibáján kívül több, nagy értékű nyílvesszőjét is elveszítette. Sportrovatunkban ezen a héten a világ legjobb harci- és távlövő íjászát, Mónus Józsefet faggatjuk.

 

Keresse a heti Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. Előfizetéssel kapcsolatos információ: +36-30-7545-017, info@magyarforum.hu

 

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 

/https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

 Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

 Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

 Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. szeptembere

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”. 

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.