vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.16. 

Középiskolásokból ifjú polgárőrök

Az érettségi előtt álló diákok így teljesíthetik 50 órás iskolai közösségi szolgálatukat

Ünnepélyes nyitófórummal zászlót bontott az Országos Polgárőr Szövetség ifjúsági tagozata szeptember 26-án. A százhalombattai eseményen 250 ifjú polgárőr tett fogadalmat. Dr. Túrós András, a szövetség elnöke: a tagozat létrejöttével új szakasz kezdődik a 25 éves, 52 ezer tagot számláló polgárőrség életében.

 Miért hoztak létre ifjúsági tagozatot?

 – Pedagógusok és polgármesterek kezdeményezték az Országos Polgárőr Szövetségnél, hogy fiatalok is beléphessenek a polgárőrségbe. Három évvel ezelőtt Ózdon tartottunk polgárőrségi fórumot, s ott vetették föl az iskolaigazgatók és településvezetők, hogy a diákok többségének nincs lehetősége arra, hogy közösséghez tartozzanak. Azt is közölték: nagyon sok középiskolás érdeklődik a rendészet iránt. Elsősorban azért karoltuk föl ezt az alulról jövő kezdeményezést, mert a polgárőrségnek igen magas az átlagéletkora – több 50 év feletti és nyugdíjas szolgál nálunk. Ezt nem kifogásolom, hanem tényként közlöm, hiszen a nyugdíjasok érnek rá leginkább a közterületi szolgálat vállalására. Tehát biztosítani szeretnénk a polgárőrség utánpótlását. De ennél sokkal többről van szó! A fiatalok esetében nem titkolt közös szándékunk a rendészeti szervekkel és a kormányzati tényezőkkel: azokat a diákokat, akik hozzánk jelentkeznek, hazaszeretetre, lokálpatriotizmusra neveljük, hogy jobban kötődjenek a hazához, településükhöz és egyfajta honvédelmi felkészítésben is vegyenek részt.

 Fegyverhasználatra oktatják őket?

 – Nem, hanem arra, hogy ismerjék meg a rendészeti közéletet, a közbiztonság védelmét és a bűnmegelőzést. Június 21-én hatályba lépett a polgárőrségről szóló törvény módosítása, amely lehetővé teszi a 14 és 18 év közötti fiatalok bevonását az önkéntes bűnmegelőző munka egyes fázisaiba. Ez alapján rendkívül összetett koncepciót alakítottunk ki, melyen tovább szeretnénk dolgozni.

 Nincsenek nagyobb veszélynek kitéve a kamaszkorban lévő polgárőrök, mint idősebb, edzettebb társaik?

 – Az ifjú polgárőr önállóan nem léphet szolgálatba. Általában a felnőtt polgárőrnek sincs nagy hatásköre. A fiatal polgárőrnek pedig még kevesebb; az említett törvény kimondja, hogy csak felnőtt polgárőr felügyelete mellett tevékenykedhet. Nem is a hatáskörökön van a hangsúly, hanem azon, hogy az ifjúsági tagozatba belépők minél inkább rendszeretőkké váljanak, s kötődjenek szülőföldjükhöz. Emellett el szeretnénk érni, hogy a fiatal polgárőrök az osztálytársaik, barátaik számára prevenciós kiselőadásokat tartsanak, részt vegyenek az idősek segítésében, látogatásában, karitatív tevékenységeket végezzenek, vagy a katasztrófaelhárításban segédkezzenek felnőtt polgárőr felügyelete mellett, hiszen erős, edzett ifjakról van szó.

 Ez azt jelenti, hogy felmérik a jelentkezők fizikai állapotát?

 – Erőnléti vizsgát nem kérünk, de az látható, hogy ki milyen feladat elvégzésére alkalmas. Vannak, akik bűnmegelőzési szórólapokat terjesztenek vagy ügyeletet tartanak az irodákban, mások pedig a polgárőr egyesületeknél számítástechnikai, informatikai téren nyújtanak segítséget – hiszen az idősebb korosztálynak sokszor nehézséget jelent a számítógépek kezelése. Ezenkívül figyelembe vesszük a fiatalok életkori sajátosságait; ezért komoly hangsúlyt fektetünk a sportra, az önvédelemre. A felkészítés és a kiképzés a rendőrséggel közösen, járási szinten történik. Tervezünk „polgárőr ki mit tud?”-okat, „polgárőr ankétokat”, „polgárőr kulturális versenyeket” és színházlátogatásokat is.

 Az ifjú polgárőrök hogyan tudják tanulás mellett ellátni feladataikat?

 – A visszajelzések azt mutatják, hogy szombatjukat „áldozzák” föl a fiatalok. Ezért szombatonként lesznek a felkészítések és a képzések. Kiemelendő, hogy a polgárőrség lehetőséget kapott arra is, hogy az érettségi előtt álló diákok nálunk teljesíthessék 50 órás iskolai közösségi szolgálatukat. Az iskolaigazgatók örülnek ennek a lehetőségnek, mert nincs meg mindenütt a feltétel a jogszabály által kötelezően előírt közösségi szolgálat teljesítésére. Számos középiskolában vannak rendészeti osztályok, melyek a rendőrséghez vagy a honvédséghez kapcsolódnak. A diákok ott már fiatalon készülnek a rendészeti pályára. Tehát ha mellettünk szolgálnak, akkor többletismeretekhez jutnak hozzá.

 Eddig 250 fiatal tette le a fogadalmát. Növelhető a létszám?

 – Arra számítok, hogy egy éven belül 3-4 ezer ifjú polgárőr teljesít nálunk szolgálatot. Most 500 körüli a létszám. A fogadalomtevők száma senkit ne tévesszen meg, mert az ünnepélyes rendezvényen nem minden ifjú polgárőr vett részt. Mindegyik egyesületünk felvállalta, hogy legalább két fiatal polgárőrt felvesz a közeljövőben. Nem indítunk ifjú polgárőr-kampányt. Azért sem, mert mára polgárőr dinasztiák alakultak ki, és akinek polgárőr az édesapja, édesanyja, szívesebben csatlakozik hozzánk. Már Százhalombattán is láttunk 15 olyan fiatal polgárőrt, akinek felmenői egyesületünk tagjai. Felelősségünk óriási, mert értéket kell közvetítenünk a fiatalok felé.

 

Medveczky Attila