vissza a főoldalra

 2015.10.16. 

Emelt fővel távozhat

Mindenképp a sportágban tervezi a jövőjét a menesztett kötöttfogású szakágvezető

Az utóbbi évek egyik legkevésbé sikerült világversenyét zárta a férfi kötöttfogású birkózó-válogatott a szeptember elején Las Vegasban lezajlott olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ennek ellenére általános megdöbbenést keltett a Magyar Birkózó Szövetség múlt heti elnökségi ülésén elhangzott bejelentés, miszerint menesztik a kötöttfogású válogatott szakágvezetőjét, Struhács Györgyöt, akinek utódja Sike András lett. Struhács György 2006 novembere óta dolgozott a kötöttfogású válogatott élén, így – amikor az elnökségi ülést követően elsők között nyilatkozott a Magyar Fórumnak – nemcsak menesztése hátteréről mesélt, de kérésünkre megosztotta velünk közel 10 éves szakágvezetői munkája értékelését és jövőbeli terveit is.

– A közvélemény szeptember 30-án, a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi ülése után értesült menesztéséről. Ön is csak itt tudta meg, hogy nincs tovább, vagy már korábban jelezték ezt önnek?

– Nem, én nem az elnökségi ülésen tudtam meg, velem már az előző hét végén közölték, hogy olyan döntés lesz előterjesztve az elnökség elé, mely a személyemet is érinti. Természetesen úgy állapodtunk meg, hogy sem a szövetség, sem pedig én nem teszem előbb közzé ezt a hírt, mint ahogyan a szeptember 30-i elnökségi ülésen az ténylegesen is hivatalossá válik.

– Menesztésének hivatalos indoka a sikertelen Las Vegas-i világbajnoki szereplés volt. Ön is sikertelennek értékeli a vb-n elért eredményt?

– Nem lehet vitatkozni azzal, hogy vb-szereplésünk alulmúlta előzetes várakozásainkat, hiszen eredetileg öt-hat kvótában reménykedtünk, és bíztunk abban, hogy a kvóták között lesz olyan is, amelyet dobogós eredménnyel sikerül majd megszereznünk. Ehhez képest a Lőrincz Viktor által megszerzett egyetlen kvóta, valamint az a tény, hogy érem nélkül zártuk a vb-t, egyértelműen csalódás. Személy szerint én magam is csalódottságot éreztem, és ugyanezt tapasztaltam a versenyzőknél is, ami érthető. Fogódzót jelenthet ugyanakkor a versenyzőinknek, hogy négy éve, a londoni játékok előtti kvalifikációs világbajnokság sem sikerült sokkal jobban számunkra. Akkor is csupán két kvótával tértünk haza, ám a későbbi kvalifikációs viadalokon aztán a többiek is megszerezték az indulási jogot, ráadásul Londonból egy ezüst és egy bronzérmet is hazahoztunk. Most is megvan minden esély, hogy további versenyzőink vívják ki a riói indulás jogát. Jövő tavasszal három kvalifikációs versenyt is rendeznek még, semmi sincs tehát veszve, bárki megszerezheti még a riói kvótát, igaz, azt is tudni kell, hogy ezeken a versenyeken kiváló szereplés lesz majd szükséges, ugyanis csak az első két-három helyezést elértek kapnak olimpiai részvételi jogot. Nagyon oda kell tehát tennie magát minden birkózónknak, aki szeretne szőnyegre lépni Rióban. Nem féltem azonban a srácokat, maximálisan hiszek abban, hogy Lőrincz Viktor mellett további versenyzők is képviselik majd a kötöttfogású válogatottat a jövő évi olimpián is – igaz, immár nélkülem…

– Témánál vagyunk, mert kihasználva az alkalmat és megköszönve, hogy első szóra vállalta a beszélgetést, szeretném megkérni, hogy vonja meg 9 éves szakágvezetői időszakának mérlegét.

– Amikor 2006 novemberében kineveztek szakágvezetőnek, közvetlen munkatársammal, Takács Ferenccel több célt is kitűztünk magunk elé. Az egyik elsődleges célunk az volt, hogy mielőbb sikerüljön kialakítani egy nagyszerű csapategységet. Bármilyen furcsán hangzik is, noha a birkózásról van szó, mégis mélyen hiszem, hogy csapatsportról beszélünk. Persze, a szőnyegen mindenkinek egyedül kell megvívnia és megnyernie a maga aktuális párharcát, ám esélyei jelentősen nőnek, ha egy összetartó, egymás sikerét is áhító csapat tagjaként lép valaki szőnyegre. Egy ilyen csapatot szerettünk volna magunk körül látni, és ez a célunk a lehető legteljesebb mértékben megvalósult. A magyar kötöttfogású birkózó-válogatott mára igazi baráti közösségé kovácsolódott, ahová örömmel jönnek és emberileg is jól érzik magukat a versenyzők. Ez utóbbi is nagyon fontos tényező, hiszen az év meghatározó részét együtt töltik ezek a srácok és korántsem mindegy, hogy milyen közösségnek a tagjai ebben a 8-9 hónapban.

– Ha az eredményeket tekintjük, akkor szakmailag is sikeresnek nevezhetjük a 9 évet?

– Szerintem alapvetően igen, bár az eredménysor azért az a terület, ahol óhatatlanul akad némi hiányérzete is az embernek. Amikor átvettük a válogatott szakmai vezetését, egy eléggé hosszú, eredményekben szegényes szakasz állt a birkózóválogatott mögött. Bár Majoros István Athénban olimpiai bajnok lett, a világbajnokságokat már majdnem 20 éve aranyérem nélkül zártuk. Ez a magyar birkózósport hagyományait ismerve rendkívül hosszú időszaknak számít. Munkánk megkezdése után úgy a világbajnokságokon, mint az Eb-ken egyre több jó eredményt tudtunk elérni, a fejlődési ív egyértelműen látszott. A kilenc év alatt több világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyertek versenyzőink, és számos további éremmel is gazdagítottuk kollekciónkat. Ennél is sokkal fontosabb, hogy sikerült jó néhány fiatal tehetségünket mára már nemzetközi klasszissá nevelni. Ebben persze a klubedzők szerepe is elévülhetetlen, tehát ez egy közös munka eredménye.

– Külön értékelhetjük az olimpiai szereplést. Két olimpián dirigálta a válogatottat, hogyan emlékszik vissza a pekingi, illetve a londoni játékokra?

– Az olimpiák valóban külön elbírálás alá esnek, és nem csak a játékokhoz kapcsolódó kiemelkedő birkózómúltunk miatt, hanem azért is, mert – akár bevalljuk, akár nem – az olimpiai szereplésen múlik elsősorban egy-egy sportág általános megítélése. A célja egy edzőnek nem lehet más, mint hogy tanítványai legalább egy olimpiai aranyérmet is nyerjenek. Az én irányításommal ez sajnos nem adatott meg, bár úgy Pekingben, mint Londonban csak egy hajszál választott el ettől. Az a kis hiányérzet, amire az imént utaltam, elsősorban emiatt van meg bennem. Ennek ellenére büszke vagyok az általam levezényelt két olimpiára is, hiszen három versenyzőnk – Fodor Zoltán, Lőrincz Tamás és Módos Péter – jóvoltából három érmet szereztünk. Mindent egybevetve jóleső érzésekkel tekinthetek vissza szakágvezetői munkámra, azt hiszem, emelt fővel távozhatok a kapitányi hídról. Egyben az alkalmat megragadva, a Magyar Fórum hasábjain is szeretnék köszönetet mondani a szövetség mindenkori vezetésének, amely megtisztelt a bizalmával, versenyzőimnek, akik szívvel-lélekkel dolgozva, remek eredményeket értek el, és edzőkollégáimnak is, akiknek a hétköznapokban végzett áldozatos és hozzáértő munkája nélkül az én munkám sem lehetett volna sikeres.

– A honi állapotok jó ismerőjeként kérem, indokolja meg, mi az oka annak, hogy London óta folyamatosan nagyszerű teljesítményt nyújtottak versenyzőink a soros világversenyeken, most viszont csupán egy ötödik helyet sikerült szereznie birkózóinknak. Melyik a kötöttfogású birkózó válogatott igazi arca?

– Értem a felvetését, és magam is úgy gondolom, hogy egyik sem nevezhető reális eredménynek, valahol a kettő között van a valóság. Annak ellenére, hogy csapatunkban több világklasszis is van, nem okvetlenül a budapesti vb kimagasló eredménye tükrözi a valódi erőviszonyokat, ugyanakkor annál egészen biztosan többre vagyunk képesek, mint amit Las Vegasban produkáltunk.

– Alapvetően milyennek látja a jövőképet? Amiatt kérdezem, mert a válogatott keret jelenlegi világklasszisai azért már 30 év körüliek, vagy annál is idősebbek. Vagyis a fiatalok színre lépése előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz.

– Nehéz pontos képet adni, mert hatalmas a különbség a felnőtt és az utánpótlás mezőny között. Az utánpótláskorú versenyzőink továbbra is jól szerepelnek, idén például minden korábbinál többet, összesen huszonhárom érmet nyertek a különböző korosztályos világversenyeken. Vagyis a magyar birkózók a saját korosztályukban továbbra is ott vannak a világ közvetlen élvonalában. Ez mindenképpen biztató és örömteli dolog, ám önmagában kevés. Ugyanis amikor az utóbbi években egy-egy fiatalt – éppen a gyakorlás és erőfelmérés céljából – meghívtunk a felnőtt válogatott keretedzésére, és ott szőnyegre lépett saját súlycsoportja klasszisa ellen, akkor bizony elképesztő különbség mutatkozott a két versenyző között, hadd ne mondjam, hogy nem a fiatal javára. Vagyis újra és újra kiderült, hogy ami a saját korosztályban még elég, az a felnőttek mezőnyében nagyon kevés. Ezt igazolta Krasznai Máté és Lám Bálint példája is most Las Vegasban. Ők idehaza saját súlycsoportjuk legjobbjai, ám a nemzetközi élmezőnyben még tapasztalatlanok, és bizony súlytalannak számítanak. További gond, hogy a merítés sajnos nagyon kicsi. Ha sérülés miatt kiesik valamelyik klasszisunk, nem igazán van kit a helyére állítani. Szerencsére azért Rióban elviekben még mindegyik világklasszisunk elindulhat, ám az már most látszik, hogy a 2016 és 2020 közötti olimpiai ciklus egyik legnagyobb szakmai feladata az lesz, hogy a mostani reménybeli tehetségekből kineveljük az új klasszisokat. Nem lesz egyszerű dolgunk…

– Csak megszokásból fogalmaz többes számban, vagy más oka is van ennek?

– Részben megszokásból is, igen, de emellett azért is, mert a mostani helyzettől függetlenül ugyanúgy a birkózó-társadalom tagjának tekintem magam, mint korábban. Ezenkívül pontos a többes számú megfogalmazás azért is, mert terveim és reményeim szerint továbbra is a magyar birkózás kötelékében dolgozom majd.

– Netán van már valami konkrétum is jövőbeni szerepvállalását illetően?

– Semmilyen konkrét dologról nem tudok még beszámolni, viszont úgy két hónappal ezelőtt lezajlott egy hosszabb beszélgetés a szakmai alelnök úr és köztem, ahol vázoltam néhány elképzelést, hogy hol és miként lehetne fejleszteni a képzést, hatékonyabbá tenni a nevelést. Korábban is vallottam, és az évek során ez csak megerősödött bennem, hogy egy birkózó – legyen bármilyen tehetséges is – kizárólag őszinte, becsületes munkával válhat sikeressé, az edzői oldalról pedig arra van szükség, hogy partnerként tudjuk kezelni versenyzőinket, és képesek legyünk folyamatosan tűzben tartani, maximálisan motiválni őket. Előremutató, jó hangulatú beszélgetés volt, és úgy vettem észre, hogy a szövetség vezetése részéről is van fogékonyság az elképzeléseim iránt.

– A képzést emelte ki. Ezek szerint elsősorban az utánpótlás-nevelés terén szívesen tevékenykedne?

– Igen. 2006-os kinevezésem előtt a Héraklész Program keretében dolgoztam, valamint a szintén a birkózópalánták nevelését zászlajára tűző Mr. Tus Birkózó Iskolában edzősködtem. Az itt szerzett tudást őrzöm magamban, ráadásul kilencéves szakágvezetői munkám során a felnőtt mezőnyben való érvényesülés, sikeres szereplés titkait is megismertem. Mindezeket nagyon szeretném továbbadni a fiataloknak.

Kovács Attila