Függetlenség

2015.10.16.

Agymosás

Karaffa János: Világvége? Mikor?

Van, aki úgy véli, az a legjobb, ha tudomást sem veszünk az emberiség történetét végigkísérő jóslatokról. Mások szerint számos dologról bizonyosodott be, hogy az adott eseményt megjósolták, és bár nem minden „hivatalos jóslat” nyer igazolást, a tévedéseket a különböző naptárak eltérő számításaival magyarázzák, vagy azzal, hogy nem feltétlenül értelmezzük jól a metaforákat. Az első ezredév vége előtt, 960-ban türingiai Bernát – aki korának jelentős tudósa volt – azzal ijesztett rá kortársaira, hogy már csak huszonhárom évig maradhat fenn az emberi faj. Tévedésével nem szembesülhetett: a be nem következett világvége és szégyen megélése előtt elragadta a halál. Egyesek azt hirdették, hogy a világvége is Jézus születése után 1000 évvel fog bekövetkezni. A nép szent meggyőződéssel várta az elkerülhetetlent, az utolsó évben például sok helyen még a földet sem vetették be, hisz azt gondolták, aratásra már nem lesz módjuk, de ennél figyelemre méltóbb adat, hogy II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár az eseményre való tekintettel, felfüggesztette politikai torzsalkodását. 1524, február 1. volt a legjelentősebb özönvíz-világvége jóslat időpontja. Brit asztrológusok vélték úgy, hogy a vég London pusztulásával kezdődik egy addig soha nem tapasztalt, gyilkos áradattal. Több mint húszezer ember menekült el a dátum előtt a városból, de nem hogy árvíz nem tombolt, egy csepp eső sem esett. Új számítások után azt mondták a bölcsek, hogy száz évet tévedtek. 1624-ben sem érkezett el a világ vége.

A nők sem maradtak adósok világvége jövendölések terén, hiszen Johanna Southcott (1750–1814) angol szektavezető hitte és állította, hogy méhében hordozza az új Messiást. Állítása szerint 1774 a kritikus időpont, de se a Messiás nem jött el, se a jóslat nem igazolódott be. A gízai nagy piramis, Kheopsz fáraó sírjának misztikus méretei rejtik az igazságot – vélték egyesek. Szerintük a sír matematikai adatai alapján a vég 1881-re datálható, vagy 1936-ra, vagy 1953-ra. Nos, egyik sem feltételezés sem bizonyult helyesnek. A békés ’80-as évek közepén, a legváratlanabb pillanatban egy üstökös vet majd véget a földi életnek – állította egy Amerika-szerte híres jósnő, Jeanne Dixon. Állítólag az üstökös becsapódásának pontos helyét is ismerte, de azt nem osztotta meg híveivel. Igaz, nem veszített senki semmit az információ visszatartásával, hiszen „a lehetséges legnagyobb katasztrófa” elmaradt. No, és 2012-ben sem szűnt meg a világ.

Korunk szektavezérei tanultak is a múlt hibáiból, hiszen most már óvakodnak attól, hogy egy konkrét dátumot nevezzenek meg a világvége időpontjaként. Ez az óvatosság lehetővé teszi számukra, hogy ne lepleződjenek le azonnal, ha jóslataikkal kudarcot vallanak. Ugyanakkor híveiket mindaddig ellenőrzésük alatt tarthatják, amíg a közeli apokalipszissel ijesztgetik őket. Céljuk nem más, mint a hatalom gyakorlása alattvalóik felett, akikből sokszor dróton rángatható bábukat csinálnak. Mi más ez, ha nem az emberi méltóságnak és a személy szabadságának a meggyalázása? Bármilyen nyilvánvaló is korunk sarlatánjainak a célja, az emberi hiszékenység felvilágosodottnak mondott korunkban is döbbenetes: sokan nem hisznek sem Istenben, sem vallásban, s ugyanakkor rendíthetetlenül bíznak abban, hogy haláluk után az ufók egy idegen bolygóra szállítják őket. A sötétnek mondott középkorban – amely egyébként az emberi kultúrát és műveltséget felbecsülhetetlen értékekkel gazdagította – sem voltak annyira kiszolgáltatottak az emberek a babonának, mint ma, a „tudomány” századában, amikor milliók hódolnak a New Age (Új Korszak) mágikus praktikáinak (varázsvessző, Tarot-kártya, horoszkóp, reiki). Vajon nem róluk szólnak-e az apostol szavai: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják” (2Tim 4,3–4).

Ahhoz, hogy eldönthessük, valóban közeleg-e a bibliai apokalipszis, először tisztában kell lennünk annak fogalmával – írja Karaffa atya. Maga az „apokalipszis” szó görög eredetű és feltárást, leleplezést, kinyilatkoztatást jelent. Apokaliptika alatt azt a gondolatvilágot és a belőle származó írásokat értjük, amely által a jövőben történő eseményekről nyerünk tájékoztatást. A zsidó–keresztény apokaliptika a prófétai hagyományban gyökerezik, és olyan módon értelmezi a történelmet, hogy abban Isten uralma megvalósulásának jeleit fedezi fel.

Az apokaliptika jellemzői: Egyfajta túlvilági kalendáriumot tartalmaz, amely a jövőbeni események pontos sorrendjét rögzíti. Utal arra, hogy jelenleg a szükség idejét éljük, harc folyik a Jó és a Rossz között. A beavatottak számára egy rejtélyes képszerű beszédben lelepleződnek a jövő titkai. A végítélet jelenetében kinyilvánul Isten uralma. A jók elnyerik jutalmukat és a gonoszok büntetésüket. Isten uralma a választott nép szent maradékával a gonosz felett aratott végleges győzelemmel megkezdődik és örökké tart. Az apokaliptika segítséget nyújt a hívő embernek, hogy szembesüljön félelmeivel és a gonoszsággal szembeni tehetetlenségével. A veszélyeztetett jövő csak isteni közbelépéssel válik reménykeltővé az ember számára. Isten az, aki megmenti az emberiség és az egyén jövőjét is. Mindent egybevetve: az apokaliptika nem csupán az ítéletet, hanem az üdvösséget is meghirdeti az ember számára. Maga az apokaliptikus irodalom bőséges anyagot foglal ugyan magában, a Bibliában azonban csupán két ilyen témájú könyv szerepel: az Ószövetségben Dániel könyve, az Újszövetségben pedig a Jelenések könyve.

Az Ószövetség könyvei között egyetlen apokalipszist fedezhetünk fel csupán: ez Dániel könyve. Érdekes módon ezt a könyvet a zsidó kánon nem sorolja a prófétai könyvek közé, hanem az Írások csoportjába helyezi. Jogos ez a megkülönböztetés, hiszen Dániel könyve nem a hagyományos értelemben vett prófétai igehirdetés eredménye, hanem a végső idők eseményeinek feltárása apokaliptikus képekkel. A könyv megírásának hátterében a Szeleukida Birodalom – különösen IV. Antiochosz Epifánész király – zsidóellenes intézkedései álltak, melyeknek célja a zsidók asszimilálása és vallásuk eltörlése volt. A könyv írója ebben a válságos helyzetben arra buzdította a népet, hogy ne csüggedjen, hiszen a történelem eseményei Isten irányítása alatt zajlanak. Ha a gonosz erők pillanatnyilag diadalmaskodhatnak is, közeleg már a végítélet, amelynek során feltárul Isten mindeneket legyőző hatalma, mely előtt meg kell hátrálniuk az istenellenes erőknek. A történelem menetét a 7. fejezetben a szerző négy időszakra osztja, amelyet négy állattal jelképezett birodalom ural. Az első vadállat a babiloni birodalom, melynek jelképe a szárnyas oroszlán. A medve a médeket jelöli, akik megdöntik a babiloniak uralmát. A perzsa birodalom jelképe a párduc. A negyedik vadállat különbözik az előzőektől, s csak annyit tudunk róla, hogy különösen félelmetes és erős. A negyedik vadállaton található tíz szarv Nagy Sándorra és a nyomában fellépő tíz szeleukida királyra utal. A vadállatok üldözik a Fölséges Isten szentjeit, de napjaik meg vannak számlálva, s végül Isten és hívei diadalmaskodnak. Fontos szerepet játszik az Emberfia alakja, aki az ég felhőin közeledik, hogy átvegye az uralmat a világ fölött. A mi keresztény értelmezésünk szerint ez Jézus Krisztus, akinek Isten az idők végezetén átadja a hatalmat, hogy uralkodjon az egész világon.

Jézus igehirdetésének középponti gondolata, hogy a mennyek országa – vagyis Isten uralma – közel van: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15)! Isten uralma már megkezdődött, beteljesedni azonban csak a végső időben fog – tanította Jézus. Ezzel kapcsolatban gyakran említi a végső időket, amikor az Emberfia visszatér – Dániel jövendölése szerint. Felhívja tanítványait, hogy tartsanak ki, legyenek éberek, hogy a bekövetkező eseményekre helyesen tudjanak reagálni. Jézus világvégéről szóló igehirdetése mégsem kelt félelmet, sőt inkább az örömhír fontos részét képezi a keresztények számára. A tanítványoknak reménykedve kell várniuk a visszatérő Emberfiára és az általa bekövetkező végítéletre. A hívő számára Jézus második eljövetele nem az apokaliptikus szerencsétlenségnek, hanem a jövendő üdvösségnek a kezdete. A Fiúisten megtestesülésével már megszakadt a bűn és szerencsétlenség láncolata, és a második eljövetel végleg rendet teremt a gonoszság által megrontott világban. A végítélet ennek a rendnek a helyreállítása, és örökké tartó megszilárdítása Jézus Krisztus által. Isten ígéretei beteljesülnek, és a hozzá hűségeseket örök élet várja. Az örök boldogság ellentéteként megjelenik az örök kárhozat képe is, amely tulajdonképpen az Istentől felkínált üdvösséget elutasító ember állapotát akarja szemléltetni. Az evangéliumokban a végítélet képei apokaliptikusak, hiszen az emberiség életében bekövetkező gyökeres változást ábrázolják, s ehhez bőségesen felhasználják a képek világának feltűnést keltő eszközeit.

Jézus apokaliptikus beszéde Máté evangélistánál: „Amikor Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit. Erre megjegyezte: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának.” Amikor az Olajfák-hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?” Jézus így válaszolt: Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt – aki olvassa, értse meg! –, akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe. Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját, s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok. Akkor, ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Álpróféták és ál-Krisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában – ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik –, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad, és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk. Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül, és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van, az ajtóban. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. (Mt 24,1–44)

Az őskeresztény egyház Jézus Krisztus második eljövetelét nem tolta ki a távoli jövőbe, hanem a végidő közeli eljövetelének várásában élt, ahogy azt Szent. Pál tesszalonikaiakhoz írt levelei is tanúsítják. Ezt a végidővárást látszólag alátámasztotta az a tény, hogy a keresztényeket hitük miatt üldözni kezdték, és ez alapot adhatott arra, hogy a hívek Isten közbelépésére és ítéletére számítsanak. Ebben a légkörben írta meg egy látnok Patmosz szigetén a Jelenések könyvét. A könyv címzettjei azok a kis-ázsiai keresztények, akiknek a Domitianus császár uralkodása alatti üldözések idején hitükben való megerősödésre volt szükségük. Az Újszövetségi Szentírás sorrendben utolsó könyve János-apokalipszis néven is közismert, hiszen szerzőjének sokáig Szent János apostolt tartották. Ez a feltételezés a modern biblikus tudomány szerint már nem állja meg a helyét, bár lehetséges, hogy a szerző János apostol közvetlen környezetéből származik. A Jelenések könyvének felépítése is utal annak apokaliptikus tartalmára. A látnok meghívása és a végidőbeli egyházközségek előkészítése után megjelenik az Ítélőbíró és kinyilvánítja az isteni tervet (Jel 1,1–8,5). A végső idők fájdalmas eseményei a Jó és a Rossz harcát ábrázolják a világban, a Sátán lázad az Isten uralma ellen, ám a Mindenható a végső ütközetben szétzúzza az istenellenes erőket, hogy aztán megalkossa az új eget és új földet (Jel 8,6–22,15). Az apokalipszisben feltűnik a gonoszság megszemélyesített alakja, akit a vadállat jelképez. Ő az, aki megtéveszti az emberiséget, Isten helyébe teszi magát, és imádatot követel. Tetteivel Krisztust igyekszik majd utánozni, csodákat és jeleket művel, de mindezzel a Sátánt szolgálja – éppen ezért rászolgál az Antikrisztus névre. A történelem folyamán többeket is azonosítottak az Antikrisztussal (elsőként Nérót, akinek neve a 666-os, sátáni számot rejti), ő azonban a Biblia szerint csak az idők végezetén tűnik majd fel.

Ki tudja, mit hoz a jövő? Az ilyen és ehhez hasonló mondatok arról árulkodnak, hogy mennyire függünk mi, emberek a jövőtől. Sokan szinte vallásos rettegéssel tekintenek a jövőre, és állandóan a tőle való félelem határozza meg életük folyását. A jövő a legtöbb ember szemében szeszélyes, kiszámíthatatlan istenséggé vált, akinek az ember kénye-kedvére ki van szolgáltatva. Gerhard Ebeling, keresztény dogmatikus arra figyelmeztet bennünket, hogy ha Istent Urunknak akarjuk elismerni, akkor a jövő Uraként is el kell fogadnunk őt. Ha ezt megtesszük, akkor megszabadulunk a jövőtől való függőségünktől, és jövőnket Istenre bízhatjuk. Ő a Világ Mindenható Ura, vele nem versenyezhet a szerencse vagy a véletlen, ha az ő kezébe helyezzük életünket, nincs félnivalónk sem a jelenben, sem a jövőben. A Mester búcsúbeszédében mondott szavai azok, amelyek biztosítanak bennünket, hogy a keresztény ember reménye nem csupán álmodozás, hanem azon az üdvtörténeti valóságon alapul, hogy Jézus Krisztus már megváltotta a világot: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33).

/Karaffa János: Világvége? Mikor?; Magyar Vasárnap Kiadó, Révkomárom, 2000./

M.A.