vissza a főoldalra

 2015.10.16. 

Csurka István: A bűnös nép

A „bűnös nép” fogalmát Rákosi találta ki, s ezek a mostaniak az ő követői, csak nem vallják be. A bűntudatos embert állandó mosakodásra lehet kényszeríteni. Ha nincs az emberekben elég bűntudat, bele kell nyomni a lelkükbe. Meg kell szégyeníteni őket, egzisztenciális szorongásba kell taszítani őket. És amíg mosakodnak, mindenüket el lehet lopni.

 Képtelen zűrzavar, egymásra fenekedés uralkodik felbomló társadalmunkban. Az állam működése szempontjából lényeges intézmények állnak harcban egymással. Letartóztatnak egy rendőrtisztet, és azonnal az ügyészséget kezdi vádolni. Az ügyészség bizalmatlan a rendőrség iránt, a rendőrség – ahogy ma mondják – betart az ügyészségnek.

A miniszterelnök anyagi ügyeinek kivizsgálására parlamenti bizottság alakult, de lényegében nem tud vizsgálódni. Az Apró– Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottság annyira féloldalas, hogy az már nevetséges.

A Katolikus Püspöki Konferencia azzal vádolja a kormányt, hogy visszatartja azt a pénzt, amivel az egyházi iskolák fenntartásához kellene hozzájárulnia.

Az Oktatási Minisztérium nem tudta rendesen lebonyolítani az érettségi vizsgákat, sok arra érdemes diák maradt ki az egyetemről. A szülők tüntettek, miközben a miniszter valahol nyaralt, az egyik államtitkára pedig azt nyilatkozta, hogy a szülők tüntetése politikai indíttatású volt. Igen, mi lehetett volna más? Ugyanekkor a rektori konferencia csak nagy önuralommal mondta ki, hogy a rendszerbe és a lebonyolításba hibák csúsztak. A rektorok voltaképpen többet és elmarasztalóbbat akartak mondani, de féltek attól, hogy politikába avatkozással vádolja meg őket az SZDSZ. A rektorok nem akarnak beleavatkozni a politikába. A rektorok rektorok akarnak maradni. Pedig Magyar Bálinték előtt megvilágítani a helyzetet nem politika volna, hanem elmekórtan. A professzorok talán meg tudnák gyógyítani az alkalmatlansága miatt megzavarodott minisztert. A rektor urak korábban már jelezték, hogy az út, amelyen a minisztérium elindult: tévút. A kormány ezt meg sem hallotta. A kormány és az oktatási miniszter pénzügyi és politikai okokból nem akar több egyetemistát látni, mint amennyit látni kényszerül, mert a tudományokra való felkészítésük pénzbe kerül, és mert – ez a politikai ok – a gyarmaton sok fogyasztó és sok, legfeljebb egy műveletre betanított kezű ember kell, nem pedig sok tudós. A rektori konferenciának tíz év múlva nem lesz utánpótlása. Hacsak Csintalan Sándor gyermekei közül ki nem kerül egy tudós. Csintalan ugyanis nagyon előrelátó ember: héberül taníttatja gyermekét. Így szabaddá válhat az út a gyermek előtt, ha közben magasabb igényei nem támadnak. Fogyasztó kell, nem gondolkodó. Ez Magyar Bálint oktatási alapeszméje. És ez egyben a magyar zűrzavar oka is. A magyar nép nem akar csak gyarmati fogyasztó lenni. Tanulni akar. Ismerni akarja a héber nyelvet is meg a hébereket is.

A Földművelésügyi Minisztérium visszaigényli a földalapú támogatást a gazdáktól, azzal az ürüggyel, hogy azok az állam egy másik szervének jóváhagyásával nagyobb területre igényelték a pénzt, mint amekkorát birtokolnak és művelnek. Csakhogy sok helyre az összeg még meg sem érkezett. De már visszaigénylik. Akihez pedig megjött, az már régen elköltötte. Kabarétréfának ez így közepes, de talán Sas Józsi, aki érettségi nélküli színigazgató, előadhatná. S közben az antiszemitizmusról is ejthetne néhány szót. Elvégre alkotmányos államban, Sólyom László alkotmányos államában élünk, amelyikben antiszemitizmusnak természetesen nincs helye, legfeljebb visszaigénylés formájában.

Hogy a tejtermelők antiszemiták-e vagy sem, azt még nem tudjuk. Valószínűleg még nem, de könnyen azok lehetnek, mert már tüntetnek a multik ellen, s az bizony már súrolja az antiszemitizmust, tekintettel a tulajdoni viszonyokra. Amelyek ugyan még rejtve vannak a volt fejőgulyások előtt, de ha netán kiderül, hogy ismerik őket, akkor semmi sem menti meg őket attól a vádtól, hogy nem is a fejés jogáért tüntetnek. A tejtermelők megmozdulásának azonban sem így, sem úgy semmi eredménye nincsen. Fejjenek bátran, csak ne tartsanak a tőgy alá sajtárt. Tehénből fejt tej, micsoda korszerűtlen akadékoskodás ez a pompás GDP-vel rendelkező MSZP– SZDSZ vezette Magyarországon? Hiszen nincs is már tehén, és legalább egy évtizede ezeket a rossz műtejeket isszuk, és még sincs semmi különösebb bajunk, csak a parlagfű-allergia, ami szépszerével a legnagyobb üzletággá növi ki magát. Milliókkal büntetik, milliárdokért irtják, de folyton újranő. Olyan, mint a budapesti kátyú, amelyet télen tömnek be. Pedig csak egyszer kéne – Demszkyvel – betömni. Ragadna, mint az enyv.

Húsvétkor meg vacak lapockákat hoznak be, és sonkaként adják el, dömpingáron, a magyar tenyésztő meg levágja a kocáit, felhagy a termeléssel. A gabonának nincs raktár – eddig mindig volt! –, a magyar gabonapiacot egy-két amerikai gabonakereskedő cég birtokolja, ezeket meg egy-két nagybank, ezeket meg néhány zsidó, és ezek szabják meg a magyarországi árakat. Is. Már nem éget búzát senki, mert nincs mivel felgyújtani. A gabonatermelők, a vetőgépek kezelői, az adagolás beállítói, a traktorosok, a kombájnosok, a szállítók, szóval az egész vertikum ugyanúgy vannak az antiszemitizmussal, az MSZP–SZDSZ legnagyobb kérdésével, mint a tejtermelők: nem azok. Mert nem is tudják, mi fán terem, a mezőkön sohasem találkoznak sem a kérdéssel, sem a kérdés képviselőivel, a Gabona Tröszt vezetőivel meg pláne.

Magyarország ma a képtelen zűrzavar országa, semmi és senki nincs a helyén, csak egy fix pont van a magyar életben: aki antiszemita, az nem lehet sem színigazgató, sem miniszterelnök. Legfeljebb kis parcellán gabonatermelő, sertéshizlaló és tejtermelő, de ezek a megélhetések is csak akkor vannak nyitva számára, ha hallgat.

Régebben bányász is lehetett, vájár, segédvájár, csillés, de a bányászat megszűnt. Némi olajbányászat még folyik, de valljuk be, az nem igazi bányászat, mert egyelőre csak a csövet dugják le mélyen a földbe, nem az embert. A bányásztelepek kihaltak, és a kormányokat alig érdekli, hogy miből élnek ott az emberek. Nincsenek már megható, bányászindulós temetések, de van sok alkoholáldozat, sok csendes temetés, pappal, kurta menettel, bányászegyenruha nélkül. Ilyenformán természetesen az egymást igen, csak a politikát nem váltó MSZP–SZDSZ számára és a politológia számára sincs bányászkérdés. Aki ugyebár csendben tengődik és el is halálozik, az gyönge érdekérvényesítő, és arra nem figyel oda senki. Legyen előbb erős érdekérvényesítő, mint egy SZDSZ-es miniszter, és akkor majd odafigyelnek rá. Az echte SZDSZ-es addig érvényesíti az érdekeit egy-egy rt.-ben vagy minisztériumban, amíg fel nem tornászta a havi járandóságát 4-5 milliócskára, ami után a végkielégítést kapja majd akkor, ha rt.-je vagy minisztériuma megszűnik. Az érdekérvényesítőnek gondolnia kell a jövőjére. A sajátjára, hiszen a saját érdekeit érvényesíti. Mert ha az rt.-jét/minisztériumát felszámolta/eladta – a nem megfelelő rész törlendő –, akkor hónapokig állás nélkül kell majd tengődnie, s végtére is nem mehet el közmunkára, mondjuk egy kis bányásztelepülésre. Mert ott még közmunka sincs. És a varjúként károgó bányászözvegyek még a fejéhez is vágnának valamit, amit hiába minősítenének antiszemitizmusnak. Mert a bányászözvegyek tesznek a kérdésre.

Egyébként az a téves nézet van kialakulóban, hogy az óriási zűrzavart, viszályt, hangzavart, a belbalhét – ez új szó, tessék megköszönni, ha ajkunkra vesszük – az MSZP–SZDSZ állandó veszekedése, harca kelti. Ez azonban téves. A belbalhé itt most organikus. A helyzet az, hogy mindenki miniszterelnök akar lenni, talán Sas Józsit és Kulcsár Attilát leszámítva, akik ebből ideiglenesen kiestek, és mindenki azt akarja bebizonyítani, hogy miniszterelnöksége előtt nem áll fenn kizáró ok. Az a bizonyos. Ezt a kizáró okot fentebb már néven neveztem. Most nem merem még egyszer megnevezni, mert egy kicsit félek. Amellett magam is szeretnék miniszterelnök lenni. Tudom, hogy az esélyem erre csekély, de makacs ember vagyok, és úgy gondolom, egyszer csak sikerül lemosnom magamról a kizáró okot. Tisztálkodó fajta ember vagyok. 1957-ben a Deák téri BRFK alatt, lent, a hetedik mély szinten, a betonban a második napon már egy perc alatt le tudtam zuhanyozni és a dolgomat is el tudtam végezni, mivel ennyi idő volt adva a smasszerek által e két műveletre. De meg kellett tanulni, és meg tudtam tanulni.

Régebben mindenki alanyi költő akart lenni, de ez nem okozott ekkora zűrzavart az országban. Most azonban, hogy a miniszterelnökség a főeszmény, mindenki mosakszik, elhárít vagy ráiszik, és akkor kezdheti elölről. Ettől van az országban a szerves, belülről fakadó zűrzavar. Mindenki kényszeresen, betegesen mosakszik, mert ha nem teszi, nem lehet belőle semmi. Óriási szertartássá fejlődött mára a mosakodás. Gyakorlott mozdulatokkal, némelyek zártkörű garatöblítéssel, mások nyilvános samponpocséklással mosakszanak sajtóban, tévében, parlamentben, knesszetben, kint az életben, bent a türelmi zónákban – ott kell is! –, valamint az eladásra váró VIP-várószobákban. Megjönnek egy hivatalos potyaútról, és már a repülőtéren kérnek egy lavór vizet.

Az organikus zűrzavarnak az az oka, hogy ezt a társadalmat mosakodásra kényszerítéssel kormányozzák. Az emberek eredetileg tiszták volnának, de nem hagyják, hogy tisztának érezzék magukat, és állandó mosakodásra kényszerítik őket. Annak a népnek kell most állandó mosakodással igazolnia magát, amelyik jóval több mint ezer évvel ezelőtt behozta ide, Európába a fehérneműt, benne a gatyának nevezett ruhadarabot, és amelyik eleve tiszta minden izmus fertőzetétől, lévén egy célszerű, még a szóval is takarékos szegény nép, amelyik még azért sem tiltakozik, amiért tiltakoznia kellene. A zűrzavart, a borzalmas összevisszaságot az állandó kényszeres mosakodás, a lötybölés-hörbölés, a kiloccsanás okozza. Az értelmiség nem dolgozik, hanem mosakszik. Nincs rend, mert akit felelősségre vonnak, hogy nem tette meg ezt vagy azt, avagy éppenséggel megtette ezt vagy azt, az mindjárt mosakodni kezd. Aki lopott, aki csalt, aki sikkasztott, aki otthon maradt, holott nem volt még gyomorrontása sem, az lehajol az első tócsához és belemosdik. Hogy ő nem az, aminek esetleg feltételezik. Ellenben az, aki vádolja, hogy trehány munkát végzett, az, akitől ellopta a fél cipőjét, az, akinek betört a lakásába, az igen, az tőrőlmetszett Wehrmacht-őrült, pontosabban Waffen SS, illetve most már iszlám terrorista. Az olvassa a Magyar Fórumot. Ez a felsőfok.

(Elhangzott éppen 10 évvel ezelőtt)