2015.10.16.
Csurka István: A bűnös nép
A „bűnös
nép” fogalmát Rákosi találta ki, s ezek a mostaniak az ő követői,
csak nem vallják be. A bűntudatos embert állandó mosakodásra
lehet kényszeríteni. Ha nincs az emberekben elég bűntudat,
bele kell nyomni a lelkükbe. Meg kell szégyeníteni őket,
egzisztenciális szorongásba kell taszítani őket. És amíg
mosakodnak, mindenüket el lehet lopni.
Képtelen zűrzavar, egymásra fenekedés uralkodik
felbomló társadalmunkban. Az állam működése szempontjából
lényeges intézmények állnak harcban egymással. Letartóztatnak
egy rendőrtisztet, és azonnal az ügyészséget kezdi vádolni.
Az ügyészség bizalmatlan a rendőrség iránt, a rendőrség
– ahogy ma mondják – betart az ügyészségnek.
A miniszterelnök
anyagi ügyeinek kivizsgálására parlamenti bizottság alakult,
de lényegében nem tud vizsgálódni. Az Apró– Gyurcsány érdekkör
meggazdagodását vizsgáló bizottság annyira féloldalas, hogy
az már nevetséges.
A Katolikus Püspöki
Konferencia azzal vádolja a kormányt, hogy visszatartja azt a pénzt,
amivel az egyházi iskolák fenntartásához kellene hozzájárulnia.
Az Oktatási
Minisztérium nem tudta rendesen lebonyolítani az érettségi
vizsgákat, sok arra érdemes diák maradt ki az egyetemről. A szülők
tüntettek, miközben a miniszter valahol nyaralt, az egyik államtitkára
pedig azt nyilatkozta, hogy a szülők tüntetése politikai indíttatású
volt. Igen, mi lehetett volna más? Ugyanekkor a rektori
konferencia csak nagy önuralommal mondta ki, hogy a rendszerbe és
a lebonyolításba hibák csúsztak. A rektorok voltaképpen többet
és elmarasztalóbbat akartak mondani, de féltek attól, hogy
politikába avatkozással vádolja meg őket az SZDSZ. A rektorok
nem akarnak beleavatkozni a politikába. A rektorok rektorok
akarnak maradni. Pedig Magyar Bálinték előtt megvilágítani a
helyzetet nem politika volna, hanem elmekórtan. A professzorok
talán meg tudnák gyógyítani az alkalmatlansága miatt
megzavarodott minisztert. A rektor urak korábban már jelezték,
hogy az út, amelyen a minisztérium elindult: tévút. A kormány
ezt meg sem hallotta. A kormány és az oktatási miniszter pénzügyi
és politikai okokból nem akar több egyetemistát látni, mint
amennyit látni kényszerül, mert a tudományokra való felkészítésük
pénzbe kerül, és mert – ez a politikai ok – a gyarmaton sok
fogyasztó és sok, legfeljebb egy műveletre betanított kezű
ember kell, nem pedig sok tudós. A rektori konferenciának tíz
év múlva nem lesz utánpótlása. Hacsak Csintalan Sándor
gyermekei közül ki nem kerül egy tudós. Csintalan ugyanis
nagyon előrelátó ember: héberül taníttatja gyermekét. Így
szabaddá válhat az út a gyermek előtt, ha közben magasabb igényei
nem támadnak. Fogyasztó kell, nem gondolkodó. Ez Magyar Bálint
oktatási alapeszméje. És ez egyben a magyar zűrzavar oka is. A
magyar nép nem akar csak gyarmati fogyasztó lenni. Tanulni akar.
Ismerni akarja a héber nyelvet is meg a hébereket is.
A Földművelésügyi
Minisztérium visszaigényli a földalapú támogatást a gazdáktól,
azzal az ürüggyel, hogy azok az állam egy másik szervének jóváhagyásával
nagyobb területre igényelték a pénzt, mint amekkorát
birtokolnak és művelnek. Csakhogy sok helyre az összeg még meg
sem érkezett. De már visszaigénylik. Akihez pedig megjött, az
már régen elköltötte. Kabarétréfának ez így közepes, de
talán Sas Józsi, aki érettségi nélküli színigazgató, előadhatná.
S közben az antiszemitizmusról is ejthetne néhány szót. Elvégre
alkotmányos államban, Sólyom László alkotmányos államában
élünk, amelyikben antiszemitizmusnak természetesen nincs helye,
legfeljebb visszaigénylés formájában.
Hogy a tejtermelők
antiszemiták-e vagy sem, azt még nem tudjuk. Valószínűleg még
nem, de könnyen azok lehetnek, mert már tüntetnek a multik
ellen, s az bizony már súrolja az antiszemitizmust, tekintettel
a tulajdoni viszonyokra. Amelyek ugyan még rejtve vannak a volt
fejőgulyások előtt, de ha netán kiderül, hogy ismerik őket,
akkor semmi sem menti meg őket attól a vádtól, hogy nem is a
fejés jogáért tüntetnek. A tejtermelők megmozdulásának
azonban sem így, sem úgy semmi eredménye nincsen. Fejjenek bátran,
csak ne tartsanak a tőgy alá sajtárt. Tehénből fejt tej,
micsoda korszerűtlen akadékoskodás ez a pompás GDP-vel
rendelkező MSZP– SZDSZ vezette Magyarországon? Hiszen nincs is
már tehén, és legalább egy évtizede ezeket a rossz műtejeket
isszuk, és még sincs semmi különösebb bajunk, csak a parlagfű-allergia,
ami szépszerével a legnagyobb üzletággá növi ki magát.
Milliókkal büntetik, milliárdokért irtják, de folyton újranő.
Olyan, mint a budapesti kátyú, amelyet télen tömnek be. Pedig
csak egyszer kéne – Demszkyvel – betömni. Ragadna, mint az
enyv.
Húsvétkor meg
vacak lapockákat hoznak be, és sonkaként adják el, dömpingáron,
a magyar tenyésztő meg levágja a kocáit, felhagy a termeléssel.
A gabonának nincs raktár – eddig mindig volt! –, a magyar
gabonapiacot egy-két amerikai gabonakereskedő cég birtokolja,
ezeket meg egy-két nagybank, ezeket meg néhány zsidó, és ezek
szabják meg a magyarországi árakat. Is. Már nem éget búzát
senki, mert nincs mivel felgyújtani. A gabonatermelők, a vetőgépek
kezelői, az adagolás beállítói, a traktorosok, a kombájnosok,
a szállítók, szóval az egész vertikum ugyanúgy vannak az
antiszemitizmussal, az MSZP–SZDSZ legnagyobb kérdésével, mint
a tejtermelők: nem azok. Mert nem is tudják, mi fán terem, a
mezőkön sohasem találkoznak sem a kérdéssel, sem a kérdés képviselőivel,
a Gabona Tröszt vezetőivel meg pláne.
Magyarország ma a
képtelen zűrzavar országa, semmi és senki nincs a helyén,
csak egy fix pont van a magyar életben: aki antiszemita, az nem
lehet sem színigazgató, sem miniszterelnök. Legfeljebb kis
parcellán gabonatermelő, sertéshizlaló és tejtermelő, de
ezek a megélhetések is csak akkor vannak nyitva számára, ha
hallgat.
Régebben bányász
is lehetett, vájár, segédvájár, csillés, de a bányászat
megszűnt. Némi olajbányászat még folyik, de valljuk be, az
nem igazi bányászat, mert egyelőre csak a csövet dugják le mélyen
a földbe, nem az embert. A bányásztelepek kihaltak, és a kormányokat
alig érdekli, hogy miből élnek ott az emberek. Nincsenek már
megható, bányászindulós temetések, de van sok alkoholáldozat,
sok csendes temetés, pappal, kurta menettel, bányászegyenruha nélkül.
Ilyenformán természetesen az egymást igen, csak a politikát
nem váltó MSZP–SZDSZ számára és a politológia számára
sincs bányászkérdés. Aki ugyebár csendben tengődik és el is
halálozik, az gyönge érdekérvényesítő, és arra nem figyel
oda senki. Legyen előbb erős érdekérvényesítő, mint egy
SZDSZ-es miniszter, és akkor majd odafigyelnek rá. Az echte
SZDSZ-es addig érvényesíti az érdekeit egy-egy rt.-ben vagy
minisztériumban, amíg fel nem tornászta a havi járandóságát
4-5 milliócskára, ami után a végkielégítést kapja majd
akkor, ha rt.-je vagy minisztériuma megszűnik. Az érdekérvényesítőnek
gondolnia kell a jövőjére. A sajátjára, hiszen a saját érdekeit
érvényesíti. Mert ha az rt.-jét/minisztériumát felszámolta/eladta
– a nem megfelelő rész törlendő –, akkor hónapokig állás
nélkül kell majd tengődnie, s végtére is nem mehet el közmunkára,
mondjuk egy kis bányásztelepülésre. Mert ott még közmunka
sincs. És a varjúként károgó bányászözvegyek még a fejéhez
is vágnának valamit, amit hiába minősítenének
antiszemitizmusnak. Mert a bányászözvegyek tesznek a kérdésre.
Egyébként az a téves
nézet van kialakulóban, hogy az óriási zűrzavart, viszályt,
hangzavart, a belbalhét – ez új szó, tessék megköszönni,
ha ajkunkra vesszük – az MSZP–SZDSZ állandó veszekedése,
harca kelti. Ez azonban téves. A belbalhé itt most organikus. A
helyzet az, hogy mindenki miniszterelnök akar lenni, talán Sas Józsit
és Kulcsár Attilát leszámítva, akik ebből ideiglenesen
kiestek, és mindenki azt akarja bebizonyítani, hogy miniszterelnöksége
előtt nem áll fenn kizáró ok. Az a bizonyos. Ezt a kizáró
okot fentebb már néven neveztem. Most nem merem még egyszer
megnevezni, mert egy kicsit félek. Amellett magam is szeretnék
miniszterelnök lenni. Tudom, hogy az esélyem erre csekély, de
makacs ember vagyok, és úgy gondolom, egyszer csak sikerül
lemosnom magamról a kizáró okot. Tisztálkodó fajta ember
vagyok. 1957-ben a Deák téri BRFK alatt, lent, a hetedik mély
szinten, a betonban a második napon már egy perc alatt le tudtam
zuhanyozni és a dolgomat is el tudtam végezni, mivel ennyi idő
volt adva a smasszerek által e két műveletre. De meg kellett
tanulni, és meg tudtam tanulni.
Régebben mindenki
alanyi költő akart lenni, de ez nem okozott ekkora zűrzavart az
országban. Most azonban, hogy a miniszterelnökség a főeszmény,
mindenki mosakszik, elhárít vagy ráiszik, és akkor kezdheti elölről.
Ettől van az országban a szerves, belülről fakadó zűrzavar.
Mindenki kényszeresen, betegesen mosakszik, mert ha nem teszi,
nem lehet belőle semmi. Óriási szertartássá fejlődött mára
a mosakodás. Gyakorlott mozdulatokkal, némelyek zártkörű
garatöblítéssel, mások nyilvános samponpocséklással
mosakszanak sajtóban, tévében, parlamentben, knesszetben, kint
az életben, bent a türelmi zónákban – ott kell is! –,
valamint az eladásra váró VIP-várószobákban. Megjönnek egy
hivatalos potyaútról, és már a repülőtéren kérnek egy lavór
vizet.
Az organikus zűrzavarnak
az az oka, hogy ezt a társadalmat mosakodásra kényszerítéssel
kormányozzák. Az emberek eredetileg tiszták volnának, de nem
hagyják, hogy tisztának érezzék magukat, és állandó mosakodásra
kényszerítik őket. Annak a népnek kell most állandó mosakodással
igazolnia magát, amelyik jóval több mint ezer évvel ezelőtt
behozta ide, Európába a fehérneműt, benne a gatyának nevezett
ruhadarabot, és amelyik eleve tiszta minden izmus fertőzetétől,
lévén egy célszerű, még a szóval is takarékos szegény nép,
amelyik még azért sem tiltakozik, amiért tiltakoznia kellene. A
zűrzavart, a borzalmas összevisszaságot az állandó kényszeres
mosakodás, a lötybölés-hörbölés, a kiloccsanás okozza. Az
értelmiség nem dolgozik, hanem mosakszik. Nincs rend, mert akit
felelősségre vonnak, hogy nem tette meg ezt vagy azt, avagy éppenséggel
megtette ezt vagy azt, az mindjárt mosakodni kezd. Aki lopott,
aki csalt, aki sikkasztott, aki otthon maradt, holott nem volt még
gyomorrontása sem, az lehajol az első tócsához és belemosdik.
Hogy ő nem az, aminek esetleg feltételezik. Ellenben az, aki vádolja,
hogy trehány munkát végzett, az, akitől ellopta a fél cipőjét,
az, akinek betört a lakásába, az igen, az tőrőlmetszett
Wehrmacht-őrült, pontosabban Waffen SS, illetve most már iszlám
terrorista. Az olvassa a Magyar Fórumot. Ez a felsőfok.
(Elhangzott éppen
10 évvel ezelőtt)
|