vissza a főoldalra

 2015.10.16. 

Csorja Gergely: Kötcse

Orbán Viktor fontos beszédeit nem a parlamentben, nem az évértékelőkön és nem a nagy állami ünnepségeken, hanem többnyire kötetlenebb, kevésbé feszélyező helyszíneken mondja el. Az elmúlt évek, sőt majd évtized iránymutató, programalkotó, értelmező, jövőbe mutató orbáni megnyilvánulásai Tusványoson és Kötcsén hangzottak el.

Tusványos mint helyszín teljesen rendben van, a szabadegyetemi környezet, ráadásul Erdélyben eleve többlettartalmat ad bármilyen miniszterelnöki beszédnek. A tusványosi beszédek olyan új, a magyar politikatörténet legjobb hagyományait felidéző gondolatokat hoznak elő, melyek a magyar megmaradást nagyban segítik. A tusványosi beszédek mögött felsejlik Tellér Gyula szellemi támogatása. A leghíresebb tusványosi beszéd, melyben Orbán az illiberális demokráciát, mint fogalmat próbálta újraértelmezni, ugyan nemzetközi vitát váltott ki, sőt a magyar jobboldal is értelmezési zavarba került, de ez – ahogy ezt akkor meg is írtuk – inkább az általános terminológia zavarának köszönhető, mintsem a gondolat elégtelenségének. Az a vita, mely a beszéd után lezajlott, nagyban segített értelmezni az orbáni rendszer törekvéseit.

A kötcsei találkozó azonban más. Kötcsén a Fidesz közeli, jobboldali elit találkozik évről évre 2004 óta. 2004-től Kötcse mint az ellenzék találkozója, szellemi műhelye, ahol egymás között kötetlenül lehet gondolatot cserélni nagyszerűen töltötte be funkcióját. 2010 után, miután ez valójában a kormányerő szellemi holdudvarának találkozója lett, a zártkörűség új értelmet nyer. Így ez már egy hatalmi csoport találkozója. Természetesen van létjogosultsága a kormányközeli értelmiség találkozójának, csak ezzel már vigyázni kell. Ez így, zártkörűen, de mégsem titkosan kicsit elitszagú, kevéssé szimpatikus.

Ha a zárt kör szükséges a gondolatok zavartalan cseréjéhez – és elképzelhető, hogy ez így van – akkor rigorózusan kellene vigyázni, hogy ez valóban műhelymunkának és ne valamiféle magyar Bilderberg találkozónak tűnjön. Akkor valahogy visszás, hogy egy nyilvánvalóan zárt körnek szánt beszédet egy kormánypárti orgánum, nyilvánvalóan a miniszterelnökkel egyeztetve, megjelentet. Maguktól vetődnek fel kérdések: Szükséges a zártkörűség, vagy sem? Kinek szól ez a beszéd? A nyilvánosságnak, vagy a holdudvarnak? Ha a nyilvánosságnak, akkor miért zárt kör előtt mondta el, ha az udvarnak, akkor miért hozzák nyilvánosságra?

De térjünk át magára a beszédre. Elöljáróban szögezzük le, hogy ez idáig a 2015-ös év legfontosabb beszéde. Több okból. Egyrészt őszinte és mellőzi a politikai kommunikációt elárasztó sablonokat. Azt a gondolatpusztító tendenciát, melyet tulajdonképpen a nyugati demokráciák véleményformáló gépezetei indítottak el, és ami annak köszönhető, hogy a politika egyre kifinomultabb, egyre profibb keretek között működik. Ma már annyira tökéletesen működnek a politikai kommunikáció laboratóriumai, annyira pontosan mérik ki a mondanivaló-adagokat, az úgynevezett üzeneteket az egyes választói csoportoknak, hogy a politikus mint személyiség, mint önálló gondolatokkal rendelkező hatalmi entitás elveszett, plakátarc lett. Többek között ennek köszönhető az Európai Unió politikusválsága, ennek köszönhető, hogy De Gaulle, Adenauer, Thatcher és a többi jelentős politikusegyéniség után másodosztályú bürokraták gyakorolják a politikai főhatalmat a Nyugaton.

Ahogy ezt a közgazdaságtanban Clayton Christensen professzor bemutatta, ha az adott cég menedzsmentje úgy végzi a dolgát, ahogy a közgazdasági nagykönyvben meg van írva, akkor egy idő után a cég biztosan csődbe jut. (Részletekért lásd Clayton Christensen: disruptive innovation.) A politikai kommunikáció is addig fejlődött, amíg végül a politikus mondanivaló nélkül maradt.

Ez látszik ma a bal és liberális oldalon Európa-szerte. Nincs mondanivalójuk, a korrupt bürokratatömeg őszintesége pedig felérne az öngyilkossággal.

Baloldali vagy liberális politikus Magyarországon utoljára 2006-ban próbált mondani valamit. Erre a mondanivalóval rendelkező beszédre tízezrek vonultak az utcára tiltakozni. Gyurcsány Őszödi beszédére megpróbálták ugyan az őszinteséget ráhúzni, de Gyurcsány beszédében az őszinteség inkább egy büntetőügy őszinte feltáró jellegű vallomásában megjelenő őszinteség, vagy a bandatagok egymás közötti őszintesége volt az áldozat elhantolása közben. És az nem egyenlő az őszinte, mondanivalót felvonultató politikai beszéddel.

Orbán kötcsei beszéde valódi mondanivalót hordoz. Ez, az őszinteség mellett, a második ok, mely miatt a beszéd jelentős.

Igaz, ez a beszéd sokkal inkább egy egyetemi beszédnek illene, mondjuk, ahogy Kennedy 1963-as nagy beszédét az American University évnyitójára időzítette. Ha ez a beszéd a közszolgálati egyetemen hangzik el, akkor feltehetőleg a hatása is sokkal nagyobb. Bár így is jelentős.

Ha már itt tartunk, fontos lenne, hogy a miniszterelnök vegyüljön a fiatalokkal. Na, nem a fiatal és sokszor tehetséges mandzsettás Fidesz-elit fiataljaival, és nem is futballhuligán garázdákkal, vagy az Orbán által szájszagú radikálisoknak nevezettekkel. Bár utóbbi megfogalmazás szerencsétlennek tűnik, mert olyanok is magukra vehetik, akikre nem vonatkozik.

Merthogy létezik a magyar fiatalok tömege – ha hiszik, ha nem, a többség –, akik értelmesek, patrióták, és boldogan akarnak élni. Persze ha a boldog élet és a patriotizmus között kell választani, akkor elbizonytalanodnak.

De térjünk vissza a mondanivalóhoz.

Orbán beszéde, bár látszólag a menekültválságról szóló, valójában az 1968 óta eltelt időszakot meghatározó, a Nyugatot meghatározó világlátását elemzi. Azt az erőszakos, magát kezdetben forradalminak, majd toleránsnak láttató kriptodiktatúrát, melyet a balliberális elit rákényszerített a Nyugatra. A rendszer ideológiai tartalma, elvileg abból áll, hogy nem ideológia és nem diktatórikus. Ennek megfelelően neve sincs. Szokták balliberális, globalista, kozmopolita, nyitott társadalmi irányzatnak és multikulturalizmusnak is nevezni, de valójában egyik megnevezés sem pontos. Ez a pontatlanság a kriptodiktatúra jellegből adódik.

Orbán ezt a rendszert, rendkívül pontosan írja le. „A modern kori balliberális irányzat, amiben élünk, és ami uralkodik, rendszerré szervezett képmutatás egyéni szinten és állami szinten” – mondja.

Nem idézem azt az ívet, melynek végén eljut a fenti megállapításra. Terjedelmi korlátok miatt maradjunk az értékelésnél, hogy Orbán gondolatmenete jó, logikus és érthető. Aki nem hallotta vagy olvasta, annak ajánlom figyelmébe.

Orbán miután elemzi a modern értelemben vett liberalizmus halálát, melyet éppen a menekültválság siettet, bedobja a bazaltkövet a kirakatba. A bazaltkő az elmúlt évek történéseiből összepréselt nehezékként zúzza be a politikai korrektségnek nevezet tényferdítő intézmény kirakatát.

A tét valójában az, hogy Magyarország etnikai összetételének megváltoztatásáról ki dönthet. Hivatalban lévő miniszterelnök ezt még nem mondta ki, ennek óriási a jelentősége:

„Minden országnak joga van a saját etnikai, kulturális összetételét neki tetsző módon megváltoztatni, és egyetlen országnak és az uniónak sincs joga másokat arra kényszeríteni, hogy ezt megtegye” – mondja Orbán. Ez a kijelentés mérföldkő a magyar politikában. Ahogy elhaladunk a mérföldkő mellett rögtön kérdések özöne jön szembe. Mert az odáig rendben van, hogy nekünk erre jogunk van, de a jogot érvényesíteni kell. A jog érvényesítése pedig csak akkor képzelhető el, ha a magyar állam szuverén és rendelkezik akkora gazdasági, politikai és katonai erővel, hogy ezt a szuverenitást megvédje.

A magyar állam kétségtelenül szuverén. Az önrendelkezés kivívásához, megtartásához és megerősítéséhez Orbán Viktor nagyban hozzájárult. A politikai szuverenitás ilyen mértéke, hogy a magyar állam vezető embere megteheti a fenti megállapításokat, ráadásul ezek szellemében kormányozhat, nagyban Orbán személyes érdeme.

A gazdasági háttér megteremtéséért is sokat tett, bár ezen a téren akadnak gazdaságirányítási problémák, de erről később.

Katonai értelemben a magyar szuverenitás azonban alig értelmezhető. A magyar szuverenitás katonai hátterét ma nem a Magyar Honvédség adja, mert az ehhez erőtlen. A magyar önrendelkezés katonai hátterét a washingtoni szerződés aláírása, azaz NATO-tagságunk adja. Már többször elemeztük, ezért arra most nem térünk ki, hogy a szerződés 5. cikke, mely biztonságunkat elvileg garantálja mennyire fordítható le a gyakorlat nyelvére. Ahogy ezt megmutattuk, alig-alig. Ezt a garanciadeficitet persze nem csak mi érezzük. Éppen ezért most, amikor egyre élesebb probléma Európa biztonsági helyzete, a NATO Magyarországra telepít 5000 katonát, nyilván némi haditechnikával egyetemben.

Ez megnyugtat minket, magyarokat, hogy mégsem akkora baj, hogy lényegében nincs értelmezhető haderőnk. Itt vannak a NATO-csapatok. Azok majd megvédenek.

De vigyázzunk!

Ez az 5000 fős NATO-központ látszólag jó, tényleg sokat segít biztonságérzetünkön. Csakhogy arra is alkalmas, hogy elodázza a szuverenitásunk egyik leggyengébb – vagy inkább hiányzó – pillérének megerősítését, újrateremtését. Ez a központ éppen arra alkalmas, hogy megint ne csináljunk semmit a honvédséggel.

A NATO-erők idetelepülése kicsit másként, de ugyanazt a problémát veti fel, mint az EU-s pénzek, adókedvezmények, egyedi kormánydöntések problémája. Évtizede a magyar gazdaságpolitika szinte kizárólag külföldi óriásvállalatokban látja a felemelkedés felé vezető utat. Retorikai szinten ugyan mindig ott van a kis és középvállalatok támogatása, valójában – mivel néhány autógyár a GDP jelentős részét hozza – a pályázatok kihasználásánál, az adókedvezményeknél, az érdekérvényesítésnél csak ezek számítottak. A valódi magyar, tényleg termelni, munkahelyeket teremteni akaró és tudó kis- és közepes vállalkozások leginkább magukra számíthatnak. Ha túlélik az állami vegzatúrát.

Most, amikor a Volkswagen botránya miatt felvetődik, hogy esetleg az egyik legnagyobb autógyár tönkremehet, most a gazdasági miniszter bejelenti, hogy változtatni kell Magyarország gazdasági kitettségén az autógyártók felé. Bizony, bizony, csakhogy ezt a kitettséget négy évvel ezelőtt pontosan lehetett látni – meg is írtuk –, mint ahogy ma pontosan lehet látni az ország katonai kitettségét saját, erős hadsereg nélkül.

A beszéd negyedik jelentős tartalmi eleme a patriotizmus. A beszéd e rövid részét idéznünk kell:

„Végezetül a negyedik dolog, ami szerintem mindebből következik. Ne értsék félre, amit mondani fogok: a mindennapi patriotizmus. Ez nem szellemi természetű dolog, hanem életösztön, napi rutin. Ha bemegyek a boltba, magyar terméket vásárolok. Ha embert akarok alkalmazni, magyar embert veszek föl. Ha nem tudjuk ezt mindennapi életösztönné tenni, hanem csupán a mi jobboldali, nemzeti értelmiségünk szellemi igénye marad, nem fog működni. Önök nélkül persze nem megy, mert ahhoz, hogy valami mindennapivá váljon, ahhoz magas szintű megfogalmazás kell, amit ki lehet fejezni, ami méltóságot, erőt és önbizalmat ad nekünk, akik képviseljük. De aztán a mindennapok szintjén kell megvalósítani, ahogy mondtam: a munkahelyeken, a boltban, a beszélgetésekben és sorolhatnám még tovább. Nem is tudjuk, hány olyan helyet adtunk föl, ahol ahelyett, hogy egészséges patriotizmus működne, valami korlátlan, valami liberális, valami blabla, zagyva dolog működik, és magunk sem tudjuk megmondani, hogy miért hozunk olyan döntéseket, amilyeneket hozunk, ahelyett hogy meghoznánk patrióta, nemzeti alapon helyes mindennapi döntéseinket.”

A fenti mondatokkal nem vitatkozhatunk. A Magyar Fórum huszonhét éve ezt hirdeti, ha a címlapra lapoznak, a bal felső sarokban ott olvashatják Dsida Jenő sorait.

Azonban kell néhány megjegyzést tennünk, ha már a fenti nagyszerű gondolatot, reményeink szerint a jövőt meghatározó gondolatot a miniszterelnök, a magyar állam vezetője mondta.

A mindennapi sikeres patriotizmusnak vannak feltételei. Ahhoz kell egy patrióta állam, mely szereti, segíti, támogatja polgárait és nem bünteti, hátráltatja és lehúzza.

Kellenek magyar gyárak, kellenek magyar termékek és kell magyar értelmiség, mely képes patrióta célokat megfogalmazni.

A két világháború közti időszak, a Horthy-éra látszólag és bizonyos tettekben patrióta volt. A Horthy-korszak problémája azonban ugyanaz, mint a mostani Orbán-korszak problémája. Kik, milyen célból és hogyan részesülnek a hazaszeretet megnyilvánulásaiból. A Horthy-korszak természetesen a trianoni tragédiában találta meg a hazaszeretet legfontosabb motorját. Csakhogy a hazaszeretet megnyilvánulásai, nem egyszer XIX. századi bevándorlók szellemi alkotásai voltak, a magyar gazdaság legnagyobb szereplői szintén XIX. századi bevándorlók kezében voltak, a hadseregben a németszimpátia erősebbnek látszott, mint a hazaszeretet, az elit pedig eltávolodott a magyar átlagembertől.

Szellemi elődeink ezt szóvá tették: Szabó Dezső előadásai ugyan telt házzal mentek, Németh László óriási népszerűségnek örvendett, de üzeneteik a politikacsinálókig nem jutottak el.

Miközben a dzsentriréteg, illetve a kétségtelenül patrióta parasztság napi létgondokkal küzdött, elvesztette házát, birtokát, csődbe jutott, addig a nagybirtokok virágzásnak indultak. A földosztás elmaradt, a magyarság létfeltételeit javítani szándékozó kezdeményezések korrupcióba és tehetetlenségbe fordultak. A háborúra készülés pedig elkésve (1938 – győri program) indulhatott meg.

Bár kétségtelenül érezhetőek a kormányzat erőfeszítései és nyilvánvalóan látszik, hogy sokszor kényszerpályán mozog, mégis kénytelen vagyok rátenyerelni a vészcsengőre: Ne kövessük el még egyszer ugyanazt a történelmi hibát!

A beszéd zárása tulajdonképpen egy felszólítás a jobboldali vagy nemzeti értelmiség felé, hogy próbáljuk megszólítani a fiatalokat, próbáljuk a mindennapi patriotizmus felé terelni őket.

A Magyar Fórum körül szerveződő fiatalok, akiknek sokat köszönhetünk, kiknek nagyszerű munkája eredményeként pár hónap alatt majd 9000 követőnk van a Facebookon, és a számuk napról napra emelkedik, a fiatalok megszólításának lehetőségeit meglehetősen pontosan látják. Märle Tamás írása a következő oldalon nem csak azért hiteles, mert a szerző maga is fiatal, hanem azért is, mert fiatalokkal foglalkozik.

A körülöttünk lévő fiatalok akkor érzik magukénak a hazaszeretet gondolatát és akkor látják hitelesnek a patriotizmust hirdető kormányzatot, ha a patriotizmusból nem csinálunk terméket.

Ha nem futunk bele abba a fiaskóba, amikor G. Fodor fél mondatával leleplezte a polgári Magyarországot mint politikai terméket. És ebbe akkor nem futunk bele, ha a mindennapi patriotizmus propagálása legalább annyira hiteles, mint Orbán kötcsei beszéde.

Ugyanis a patriotizmus nem egyenlő a borfesztiválon történő okoskodással és a különböző szimbólumok magunkra aggatásával.

A patriotizmus egymás szeretete és támogatása. Magyarországon a magyarok szeretete.