vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.23. 

„Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?” – Országos evangélizációt tartottak a Deák téren

2015. október 10-én ismét megtelt a Deák téri evangélikus templom, egyházunk különböző vidékekről érkező híveivel, akik együtt hallgatták a bizonyságtételeket, igehirdetéseket, imádkoztak és gondolkodtak a nap témájáról, amely így szólt: „Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?” A nap Smidéliusz Gábor Deák téri lelkész és a Korál-sziget közreműködésével, énekléssel indult. Az ismert énekeskönyvi énekeket a gyülekezet idősebb tagjai is nagy lelkesedéssel énekelték. Ezután Szemerei János püspök, Szeverényi János országos missziói lelkész és Cselvovzky Ferenc Deák téri lelkész köszöntötték az egybegyűlteket, majd kezdő imádságot mondtak. A miskolci Luther-kórus előadása közben Dudás Zsuzsanna a kórusművek szövegéből vett gondolatokat olvasott fel. Ittzés István nyugalmazott evangélikus lelkész a Boldogmondások egyikét, a Boldogok a tiszta szívűeket emelte ki gondolatai alapjául. A lelkész hangsúlyozta, hogy az örömök és élvezetek összessége nem egyenlő a boldogsággal. Csak amikor Istennel vagyunk, akkor lehetünk boldogok - majd hozzátette: Valóban csak a szívével lát jól az ember, és az istent látók Krisztusban látják meg az Istent. Az alkalom Gerőfiné dr. Brebovszky Éva lelkésznő szolgálatával, úrvacsoraosztással zárult.

 

(evagelikus.hu)