vissza a főoldalra

 2015.10.23. 

Az egyszerű állam, a reformok és Lázár János

Lázárt divat nem szeretni. A legutóbbi kijelentése, miszerint az állami mezőgazdasági vállalatokat az MSZP alatt az MSZP-menedzsment, a Fidesz alatt pedig a Fidesz-menedzsment lopja szét, egyöntetű fejcsóválást okozott minden oldalon. Pedig alapvetően igaz.

Mint ahogy igaz az is, hogy az önkormányzatok értelmetlen szabálytömeget alkotnak, és előszeretettel játszanak hatóságot, előszeretettel duzzasztják fel állományukat. És az is igaz, hogy sem az adózás, sem az egyszerű állam terén nem sikerült áttörést elérni.

És itt belekezdhetnének egy hosszas sorba, hogy a 2010-es, majd 2012-es kormányhatározat – mely a vállalkozóbarát egyszerű államról szól – mennyiben valósult meg. Nem kezdünk, inkább összefoglalva megállapítjuk, hogy semmiben.

Pontosan ezt mondja Lázár és ezért csóválja a fejét mindenki, ezért beszélnek árulásról. Nem tisztem Lázár János személyét megítélni, már csak azért sem, mert életemben nem találkoztam vele, és pláne nem szeretnék belefolyni a Fideszen belül kialakult ki kit, miért nem szeret és ki hova akarja pozícionálni magát kérdéskörbe. Az utóbbi probléma alapvetően minden pártban tombol, a Fideszben azért látszik úgy, hogy felerősödött egymás gyűlölete, mert évek óta nincs ellenfél.

Ugyanakkor feladatom, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (MvM) tevékenységét megítéljem. A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata az ún. Statútumban került meghatározásra. Ebből kiderül, hogy az MvM-hez tartozik minden is.

Lázár a következőkért felelős: 1. kormányzati tevékenység összehangolásáért; 2. közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért; 3. közigazgatás-fejlesztésért; 4. közigazgatás-szervezésért; 5. helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért; 6 európai uniós ügyek koordinációjáért; 7. európai uniós források felhasználásáért; 8. agrár-vidékfejlesztésért; 9. közbeszerzésekért; 10. építésügyért; 11. kulturális örökség védelméért; 12. településfejlesztésért és településrendezésért; 13. területrendezésért; 14. polgári hírszerzési tevékenység irányításáért; 15. postaügyért; 16. társadalompolitika összehangolásáért; 17. tudománypolitika koordinációjáért; 18. kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért.

Tulajdonképpen, ha a hagyományos ágazatfelosztást vesszük, akkor a kulturális, a honvédelmi, az egészségügyi és a belügyi tárca tevékenységein túl minden Lázár János felelőssége.

Ismerve a magyar közigazgatás hatékonyságát és működési tényeit, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tényleg minden Lázár Jánoshoz tartozik. A közigazgatás első számú vezérlőelve, hogy a probléma alapvetően nem hozzám tartozik és, ha mégis, akkor nem lehet megoldani, olyan pusztítást végez, hogy bármiféle reformszándék elbukik.

Ezért a kormány, és tulajdonképpen Orbán Viktor személyesen, leginkább azokat a reformokat tudja végrehajtani, melyek végigvihetők egy vonalon a hatalmi piramisban. Ilyen volt a devizahitelek ügye, a közműszolgáltatók visszaszerzése, a költségvetési egyensúly megteremtése, a migránsok kezelése és sorolhatnánk a kétségtelenül fontos eredményeket. Az Orbán-kormány ebben a működési formában rendkívül hatékony. Ezért jelentős központosítást kellett végrehajtani, melynek az a következménye, hogy ügyintézői, de legfeljebb osztályvezetői szintű kérdések államtitkári, miniszteri, sőt nem egyszer miniszterelnöki asztalra kerülnek.

Kétségtelen, hogy a Tölgyessy Péter által világítótorony hasonlattal leírt kormányzás – ahol Orbán a világítótorony, ahova világít, ott minden megy, mint a karikacsapás, a sötétben maradt részen azonban semmi sem történik – rendkívül hatékonyan kezel bizonyos kérdéseket, de a nagy államigazgatási reform végrehajtására nem alkalmas.

Lázár János funkciója tehát elvileg az, hogy miközben az országot kétségtelenül megmentő és megerősítő kormányzási mód működik, ezenközben a rendszerszintű változások irányába tegyen lépéseket, de persze a napi operatív irányítást is végezze el.

Ha ezt összevetjük a gigantikus magyar közigazgatás tehetetlenségével, a jogszabályerdőben elrejtett béklyók szorításával, az államigazgatás jogi és úgy általában a magyar jogi gondolkodás minőségével, akkor megállapíthatjuk, hogy amennyiben Lázár János nem szuperhős, vagy nem klónoztatta magát 6-8 példányban, akkor teljességében nem tud megbirkózni a Statútumban megfogalmazott feladatával.

Azaz amikor Lázár egy-egy nyilatkozatban nekimegy a közigazgatás különböző területeinek, vagy amikor állandó konfliktushelyzetben van, akkor tulajdonképpen a jogszabályban meghatározott feladatát végzi.

De mi az oka annak, hogy Lázár ebbe a lehetetlen szerepbe kényszerül? A személyes motivációkat, hogy Lázár miért akart államminiszter lenni, vagy Orbán miért halmozta el ennyi területtel, nem vizsgálom. Azért, mert nem tudom, nem látok bele, nincsenek róla ismereteim. Azonban hogy a reformok rendszerében miért hozták létre ezt a csúcsminiszteri posztot, az világosan látszik.

Lázár munkabírása és hatékonysága megadja a minimális esélyt, hogy képes rendszerben kezelni a 18 területet. És ha erre képes, akkor képes lehet elindítani valamiféle változást anélkül, hogy január elsejétől ki kéne rúgni 400 000 embert az állami szférából. Ezt már csak azért sem tehetik meg, mert akkor a 2018-as választást biztosan bukják.

Így tulajdonképpen Lázár hatékonyságára van bízva, hogy az aprómunkát elvégezze, és miközben a miniszterelnök kétségtelen sikerrel viszi a stratégiai és nagypolitikai operatív irányítást, addig Lázár nekimehet a rendszereknek úgy, hogy a változás végül nem a Fidesz nyakába hullik vissza, és nem manifesztálódik egy választási bukásban.

Ebből a 18 feladatból, Rogán Antal kabinetfőnöki pozíciója – ráadásul önálló minisztériumként megjelenő struktúrában – valamennyit elvon. A hétfői parlamenti szavazás után, mellyel lényegében egy, a miniszterelnök utasítása alapján a napi ügyeket menedzselő kabinetminisztérium jött létre, Lázár János feladataiból elsősorban a miniszterelnök stratégiai és nagypolitikai irányításának naponta megjelenő és természetesen változó feladatai kerülnek ki. Így Lázár teljes erőbedobással tud nekimenni a rendszer megváltoztatásának.

A hasonlatnál maradva mondhatnók, Rogán minisztériuma a világítótorony által bevilágított területet szélesítheti, míg Lázár a sötét területeken haladhat előre.

Függetlenül attól, hogy a struktúra kialakításában milyen személyes érdekek, milyen csoportérdekek vagy a miniszterelnök milyen személyes motivációi – ha voltak ilyenek egyáltalán – játszottak közre. A most kialakuló struktúra elvileg működhet.

Ha Lázár képes nekimenni a rendszernek, és az egyszerű állam és egyéb amúgy jó törekvéseket végig tudja verni az alá tartozó területeken, miközben Rogán a miniszterelnöki végrehajtó munkát szélesíti, akkor elvileg megmaradhat a lineáris irányítás hatékonysága, ugyanakkor rendszerszintű megújulás is létrejöhet.

Meglátjuk.