2015.10.23.
Civilben
MI DOLGUNK A VILÁGON?
Polgári otthon
Pesten. Idehozza a Duna szagát a lustán kerengő szél. A lapos,
hosszú pillantású őszi nap sugara visszafordul a fehér ablakrámán,
egy pillanatra árnyékba vonja a lakás legfontosabb falát,
melyen Sváby Lajos Herczegh Géza nemzetközi jogtudósról
festett portréja lenne, ha nem kérte volna kölcsön a Petőfi
Irodalmi Múzeum. A hiánnyal szemközt egy parádés, legalább kétszáz
darabos, különleges fajansztányér-gyűjtemény, bieder szekrényke,
azon nagyméretű, remekbe szabott színes fotó, keretezésre vár.
Tavasznak nevezte el a ház asszonya a képet, melyről legkisebb
lányunokája mosolyog varázslatos belső bájjal, aranyhajában
virágkoszorú. A kerámiákon kívül ceruzarajzok, különös
metszetek vonzzák a szemet, szobor Szmrecsányi Boldizsártól,
szikrázó festmény Sváby Lajostól. A világos
cseresznyefotellel átellenben vitrin, örökölt ezüst és
porcelán készlettel. Itt ülök és rálátok a keskeny konyhára,
ahol vendéglátónk készíti a kávét. A konyhaajtón brutális
betörésnek tűnő nyomokat vélek felfedezni.
Dr.
Herczeghné Petneházy Melinda úgy gondolta – mikor
beépített hűtőszekrénye felmondta a szolgálatot, hogy mivel
van csavarhúzó, fogó és egyéb szerszám otthon –, ha időben
kiszereli a víztől csöpögő gépet, legalább a fabútor
megmenekül. A fém monstrum meg bebólintott, mélyen a konyhaajtó
ablakába. Így élénk fantáziám kénytelen-kelletlen megtorpan
a valóság előtt. Előveszem a noteszt, tollat, bekapcsoljuk a
kismagnót, s ahogy a délutáni beszélgetéshez a sütemény
mellé innivalót és kávét kínáló elegáns mozgású, szívből
jövően közvetlen asszony átsegít bennünket a kezdeti kis
szorongásainkon, hallom a bölcs Németh János jó tizenöt évvel
ezelőtti ajánlását: magának Herczegh Melindáékkal kellene
megismerkednie. Mindig motoszkált bennem a dolog, de közben
2002-től, minket szakmányban vert az élet, jött a 2006-os
megbocsáthatatlanul véres ősz, vele a káosz, belegabalyodtunk
a bajba, csak 2007-ben találkoztunk Herczegh Gézával. „A
szellemileg független emberrel, akit egyetlen gondolat tudott gúzsba
kötni, mi lesz a sorsa a nemzetének és szülőföldjének az
elszakítottságban”. A 2010-ben elhunyt tántoríthatatlan
igazságkeresőről, a jogtudósról Duray Miklós Nagykaposon az
emléktábla avatásán mondott szavait idéztem.
A
Vörös Hadsereg pusztításairól adott látleletét a
Foggal és körömmel-t kerestük, az interjún kívül részben
ezért zarándokoltunk el a Duna-parti lakásba. Kint a naptár
szerint ősz lenne, a valóságban nyarat idézően bágyadt a délután,
bent a nevető szemű, érett, szép arcú asszony ellentmondást
nem tűrően utasítja el a fényképes megjelenést, pedig olyan
szellemi kacérra leltünk személyében, akiről fotósorozat
kellene, amikor a magyar kisebbségi sorsról, irodalomról, festészetről,
a görög építőművészetről, a magyar klasszicizmus pompájáról,
a színházi életről; Csurkáról és Páskándiról, Durayról,
Várkonyiról, Latinovitsról mesél, vagy a kisoroszi nyarakat
együtt töltő, evezésbe szerelmesedett társaság tagjai közé
vezet bennünket kézen fogva, hogy a következő pillanatban már
az élet által írt forgatókönyvek helyszínein forgolódjunk
családja körében. Köszönjük a bizalmat.
A régi időkről, gyermekkorodról, családodról mondj
valamit, ami meghatározta az életed alakulását.
– A Petneházy nagyon régi család, de tagjai soha nem
voltak gazdagok. Katonatisztek, tisztviselők, református lelkészek,
mérnökök kerültek ki a famíliából. A II. kerületi Petneházyrétet
Dávidról nevezték el, aki hajdúkapitány volt. Apám Újvidéken
született, nagymamám sváb család sarja, 1920 után költöztek
a megcsonkított hazába.
Egy Petneházy,
aki 4000 méteres távfutásban első lett, ő az édesapád?
– Nem, ő édesapám bátyja, aki az 1932. évi Los
Angelesben rendezett nyári olimpián indult. Édesapám, a vezérkari
tiszt egy orosz nemzetközi fogolytáborba került, amit a svájci
vöröskereszt azért ellenőrzött, hogy életben vannak-e a
foglyok. 1950-ben került haza Magyarországra, és a változatosság
kedvéért azonnal a kazincbarcikai internálótáborba hurcolták.
Szörnyű, min mehetett keresztül.
– Igen, szörnyű
lehetett a rabsága, de én úgy gondolkodom, hogy így megmenekült
attól, hogy Rákosi kivégeztesse. S végül is az emlékezetes
1953-as Nagy Imre beszéd után szabadult. Hála Istennek,
testileg és lelkileg nem roppant össze – 93 évesen, 1998-ban
halt meg, megélte hat dédunokája születését.
Azt hallottam, szabadulása után a volt vezérkari tiszt
kőművesnek állt.
– Igen. Kazincbarcikán, az internálótáborban kőműves
segédmunkát végzett. És egy rendelet szerint, aki legalább két
évig segédmunkás volt, jelentkezhetett szakmunkásnak, ő élt
az alkalommal, s szakmunkás bizonyítványt szerzett.
Sosem gondoltatok disszidálásra?
– Az emberek 1956-ban a börtön vagy a kivégzés elől
menekültek Nyugatra. Apám túlélte a fogságot, a kínzásokat,
nem tört meg, pedig kemény évek voltak mögöttük, mégis úgy
döntöttek anyámmal együtt, nem hagyják el a hazájukat. Amiért
örökké hálás vagyok nekik, ugyanis nem tudnék egy életen át
idegenek közt lenni. Orsit, 22 éves unokámat foglalkoztatja
visszatérően a kérdés, hogy ő vajon kibírná-e mindazt, amit
a nagyapjával tettek?
És mit tud válaszolni
erre a nagymama?
– Édesanyám történetét. Aki ahogy mondani szokták
elkényeztetett lány volt, bár nem fényűző módon, de mégis
az
500 hold
föld által biztosított úrilányok életét élte. Azután jött
1945, amikor ott maradt velem egyedül. Apámról semmit nem
tudott, az ismerősök már halottnak gondolták, egyikük éppen
ezért ki akart minket vinni Svájcba, ám ő hitt abban, hogy él
az ura, gyermekének édesapja, megingathatatlan volt. Engem úgy
nevelt, igaz, apa nincs most velünk, de egyszer hazatér. Azért
kell az általa ismert címünkön maradnunk – mondta –, mert
hazajön, és itt keres bennünket.
Hol éltetek?
– Atkáron laktunk, Vámosgyörktől három kilométerre.
Terjedt a hír, hogy szállingóznak Kazincbarcikáról a rabok.
Vonaton érkezett, aki jött. Ennek ellenére édesanyám nem járt
ki a vámosgyörki állomásra. Egyszer csak kapta magát, engem
hagyott a kertben játszani, annyit mondott, be kell mennie, kis
élelmiszert vásárolni. Azon az egy napon ment ki, az elé a
vonat elé, amelyről 9 éve nem látott férje leszállt, akinek
első kérdése volt: honnan tudtad, hogy most jövök?
Megérezte. Gyönyörű a történet, létezik az a
bizonyos hatodik érzék?
– Valaminek lennie kell, mert szavamra, nem színeztem ki
a történetet, így volt. Mikor apám hazaérkezett, mi még
mindig kinn játszottunk a másik kislánnyal az udvaron. Apám
engem 3 éves koromban látott utoljára, eltelt 9 év, bizony meg
kellett kérdeznie, melyikünk is az ő kislánya.
Hogy kerültetek végül Pestre?
– 1953-tól 1956 nyaráig apám rendőri felügyelet alatt
állt. Mivel kiköltöztettek bennünket a házunkból egy
parasztház hátsó épületrészébe, s Atkáron nem volt
semmilyen munkalehetőség, ezért fölutaztunk Rákosszentmihályra.
Ott élt egy nagyobb családi házban nagynéném a lányával, s
hozzájuk költöztünk.
A rendőri felügyelet megszűnése után mesélt a fogságban
és az internálás során történtekről?
–Voltak, akik lelkileg úgy tudtak megszabadulni a múlt
borzalmaitól, ha kibeszélték magukból, de apám nem tartozott
közéjük. Magában is le tudta zárni a múltat. Az Andrássy út
60-at kivéve. Ahogyan ott vallatták, azt nem tudta könnyen
megemészteni. Egyenes szálú, szép ember volt, még 90 éves
korában is töretlen kedélyű, a társaság kedvence, Anita lányom
barátnői egyenesen rajongtak érte. A Szervita téri templomban
búcsúztunk tőle, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az őt
szerető ismerősök, barátok a temetésén.
Hol és mikor ismerkedtetek meg Herczegh Gézával?
– Baráti társaságban, nyáron, a Dunán. Volt egy társaság
melynek tagjai a Dunán, Tiszán, Rábán, Bodrogon eveztek. Ott
találkoztam össze Gézával, s alighogy megismerkedtünk, rögtön
megkérte a kezem, s én igent mondtam. 13 év köztünk a korkülönbség,
ami abban az időben nem számított ritkaságnak, mert a kitelepített
családok fiai nagyon meggondolták a családalapítást. Egy
hadifogoly, internált szülő gyermekének, aki voltam, akkoriban
a középiskolába bekerülni sem volt egyszerű. A pápai gimnáziumba
is kerülő úton jutottam. 1963 után mehettem volna már
egyetemre, de akkorra megszületett a fiam, Károly, rá két évre
a kislányom, Anita. A gyerekek számára fontos bensőségesebb
családi élet mellett döntöttünk, Kisorosziban lett egy házacskánk
a Duna-parton, azt a tájat, és ami körülvett minket, a férjem
annyira szerette, hogy mikor megérkeztünk oda a pesti lakásból,
elégedetten körülpillantott és azt mondta: „szülőföldemet
elvették, de itt megtaláltam”.
Hívő családból származol, gyakorolod a vallásod?
– Igen. Édesanyám istenhit nélkül nem bírta volna ki
a megpróbáltatásokat. Apám református, anyám katolikus, s a
férjem is református. Én pedig katolikus vagyok. Ez a családomban
nem volt ritkaság. Kislányként azt hittem, hogy a lányok mind
katolikusok, míg a fiúk reformátusok. A Jóisten úgy rendelte,
hogy egy fiunk és egy lányunk szülessen. Fiam református, s
gyermekei is azok. Lányom és gyermekei pedig katolikusok. Vasárnaponként
a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit templomba járok misére;
csak amikor a lányomékhoz megyek, akkor a Pasaréti téri
templomba.
Nyolc unokád van. A jogi pálya felé orientálódnak,
mint a szüleik? Mozgalmas életet élsz, van időd az unokákra?
– Négy gyerek van a fiaméknál, négy a lányoméknál.
Bori, a lányomék első kislánya jogász lett, Peti, a fiam első
fia színésznek készül, a lányoméknál a második fiú, András
gazdasági főiskolát végzett, Orsi, a második kislány fest,
rajzol, ékszereket készít, a kicsi lány hetedikes. A fiam két
lánya sportoló. Amikor Peti unokám a Nemzeti Színházban játszik,
nálam alszik. Fiam kislányaival az idén kevesebbet találkoztam,
az Európa-bajnokság miatt. Korábban minden csütörtökön,
iskola után nálam tanultak, és én vittem el őket edzésre a
Fradiba. Akrobatikus tornászok, korosztályukban kimagasló eredményeket
értek el. Menyem nemzetközi bíró, éppen külföldön van a lányokkal,
így Palkó unokám az apjával otthon maradt anya nélkül, ezért
a két magányos férfinak előre főztem néhány adagot. Amikor
Anitáék külföldre utaznak, akkor Juliska hozzám jön. 13 éves
nagylány már, de az elfoglalt szülők és a felnőtt testvérek
miatt nem akarom, hogy egyedül legyen.
Színész, képzőművész az unokák között, honnan a
művészi véna?
– Férjem nagyon
jól rajzolt, karikatúrákat készített kollégáiról. Egy
ideig tanult is rajzolni, így amatőrként soha nem akart a művészettel
hivatásszerűen foglalkozni. A Felvidéken élő unokatestvéreinek
gyerekei is kiválóan festenek.
Azt tudják rólad, hogy a lányod Magyarország First
Ladyje?
– A barátokon kívül nem nagyon. Anitával lazább öltözékben
járunk vásárolni, és ő kifejezetten örül, hogy nem ismerik
fel, de én sem kérkedem velük sehol, például Szicíliában járva
az európai kultúra pompás leleteit látogatva vagy a csíksomlyói
zarándoklatokon kifejezetten ügyelek arra, hogy ki ne derüljön
a rokonság, pedig belül büszkeséggel tölt el a lányom és a
vejem, de nem a pozíciójuk miatt, hanem azért, mert a pozíció
ellenére is ilyen végtelenül szerények maradtak. Unokáim sem
gondolkodnak másként.
Hogy ünnepeltek?
Fontosak az ünnepek?
– Egyre fontosabbak, de az már hagyományos, hogy a két
legnagyobb ünnepen, Karácsonykor és Húsvétkor együtt ünnepel
a huszonhárom fős nagycsalád, köztünk van sógornőm, a két
gyereke, és az ő unokái is, a menyem édesanyja.
Milyen viszonyban vagy a vejeddel?
– Jó viszonyban. Okos, tisztességes ember, az első
pillanattól kezdve kedveltük a férjemmel, amikor aztán kiderült,
hogy milyen dolgos, ügyes, egy cseppet sem fél a fizikai munkától
sem, nyugodtan adtuk oda a lányunkat. Pedig Anita még nem volt
20 éves, amikor 1984-ben összeházasodtak.
Hogyan
ismerkedtek ők meg?
– Az egyetemen. Anita első, János ötödéves joghallgató
volt. A negyed-ötödévesek sítúrát szerveztek Lengyelországba.
Anita jól beszélt németül, és az egyetemen rögtön bekerült
a tolmácsok közé, így ismerte az ötödéveseket. Ha jól emlékszem,
Szájer József mondta vissza a sítúrát, és lányomnak három
nappal indulás előtt szóltak, hogy ő jöjjön helyette.
Ettél már olyan halat, amit a vejed fogott?
–Mindig az általa fogottat esszük. Nem hobbihorgászról
van szó. Már kisdiák korában is nyert horgászversenyeken.
Mint köztudott, a horgászok a sneciket visszadobják, én meg imádom.
Paprikás lisztben megforgatom, kisütöm, remek eledel. Ha snecikért
nyaggatom, azt az egyet nem veszi jó néven tőlem. Azonban ha ő
főz, velem kóstoltatja, ad a véleményemre.
Mi dolgod akad a szeretett Felvidéken?
– Számtalan. Férjem barátja volt Géczi Lajos gimnáziumi
tanár, aki végtelen szorgalommal gyűjtötte a nagykaposiak és
a környéken élők néprajzi adatait, és tudom, hiszen Gézával
rendszeresen látogattuk, hogy tanár úrnak milyen erős vágya
volt Bél Mátyás Ung vármegyéről szóló középkori latin
nyelvezetű művének magyarra átültetése. Géczi Lajos
2008-ban, Géza pedig 2010-ben meghalt. Úgy döntöttem, hogy a
korábban létrehozott Dr. Herczegh Károly Alapítvány közreműködésével
felvállalom ezt a feladatot. Az ilyenkor elengedhetetlen szervezéssel
összefüggésben egyik gyermekkori barátnőm bölcsészhallgató
unokájáról kiderült, hogy éppen ő fordítja Bél Mátyás
munkáját. Benei Bernadett és Tóth Gergely, a Magyar Tudományos
Akadémia Történeti Intézetének munkatársai a jeles evangélikus
tudós Notitiájának eredeti latin nyelvű szövegeit gondozzák.
A szöveget a magyarországi kutatók magyarázó szövegrészekkel
és lábjegyzetekkel is ellátták. Duray Miklóst kértem föl az
előszó megírására. A könyv 2014-ben jelent meg az Argumentum
Kiadó gondozásában. A nagykaposi könyvbemutató várakozáson
fölül sikerült.
Nem is gondoltam
arra, hogy az összes kivitt példány elfogy az igen szerény
anyagi körülmények között élő magyarok között. Elértük
célunkat, a magyar tudós, Bél Mátyás munkáját magyarok fordították
le, ezáltal a magyar falvak magyar néven való megjelenése
megvalósult.
Mi a Herczegh Károly Alapítvány története?
– A férjemet az Egyesült Nemzetek Szervezete hágai
Nemzetközi Bíróságának magyar tagjává választották, s így
2007-ben volt elég pénzünk arra, hogy létrehozzunk egy, a
bodrogközi és Ung vidéki közösségek, valamint az ott élő
fiatalok anyanyelvi kultúrájának megőrzését és fejlesztését
segítő célú alapítványt. Úgy érezte, ha már módjában áll,
kötelessége tenni szeretett szülőföldjéért valamit. Édesapja,
Herczegh Károly, a Nagykaposi Járásbíróság vezető bírájaként
nem esküdött föl a cseh kormányra, ezért nyugdíjazták. Géza
két éves volt, mikor édesapja meghalt, ötéves koráig a
felvidéki nagyszülők, és a rokonság jelentette számára az
otthont. Anyósom 28 évesen maradt egyedül a két gyerekkel, egy
nagyon szegény környéken, míg a nagybátyja Pesten élt, meghívta
hát az unokahúgát magához mintegy rövid kis üdülésre, a
nehéz kisebbségi létből való kikapcsolódásra. A sors itt összehozta
a fiatal özvegyet Tóth László történésszel, aki feleségül
vette, a két gyereket apjaként felnevelte. Becsülettel,
szeretetben, ennek ellenére mindig éreztem, hogy a szíve Gézát
hazahúzza Nagykaposra.
A több nyelvet birtokló Herczegh Géza a tiszta
gondolkodású, okos és kedves kultúremberek közül is kitűnt
a belőle szinte áradó, minden helyzetben tapasztalható
korrektségével.
– Pontosan jellemezted. Anita éppolyan könnyen tanult
idegen nyelveket, mint az édesapja, és szerencsére a lányom
gyermekei is remek nyelvérzékkel bírnak, ahogy mondani szokás.
Mi mindent valósított meg az alapítvány?
– Az egyik legfontosabb célunk azoknak a szülőknek
adott utazási támogatással valósult meg, akik a gyermeküket
magyar iskolában szerették volna taníttatni, de a falujukban
nem volt ilyen iskola. 2013-ban meghirdettük a Mesél a múlt pályázatot.
A felhívás szerint A családunk, illetve közösségünk és a
XX. század – avagy hogyan avatkozott be a két világháború
az egyének, a családok és a közösségek életébe témakörben
bodrogközi és Ung vidéki gyerekek pályaműveit vártuk. Egyik
a kitelepítésről írt, másik a tsz-be való bekényszerítésről,
maguk a témák is megérnének egy hosszabb beszélgetést.
Eredetileg az első három legjobb pályamű készítőjét
akartuk megjutalmazni. De ott a versenyen, ahogyan azok a kisdiákok
a szívvel, lélekkel és tehetséggel megírt munkáikat előadták,
nem volt lelkem egyikőjüket sem kihagyni. Mert valamennyi pályázó
megérdemelte a jutalmat, elhoztam őket és idegenvezetővel végigjártuk
Esztergom és Visegrád nevezetességeit, majd a Budai Várba látogattunk
el. Ismerős, gondolom nektek is, hogy a diákok egy iskolai kiránduláson
milyen hangerővel csivitelnek, zajonganak. Már amikor beléptek
az Országházba és különösen, mikor megálltak a Szent Korona
előtt, egyszerre elnémult az a sok gyerek az ámulattól, angyal
szállt el felettük, az az áhítat elmondhatatlan. Ilyenek ezek
a mi gyerekeink.
Ki a programok ötletgazdája?
– A kuratórium elnöke, Gabri Rudolf, a Nagykaposi Magyar
Közösségi Ház vezetője, a Nagykapos és Vidéke Társulás
elnöke. Az ő ötlete volt a vasárnapi iskola létrehozása. A
magyar házban tartják a foglalkozásokat az Ung vidéki,
peremvidéki falvak magyar gyerekei számára. A vasárnapi iskola
sikerének megértéséhez ismernünk kell azt a döbbenetes állapotot,
hogy félnek a gyerekek magyarul beszélni a szlovák iskolákban
még egymás között is. Képzeljük csak el azt a helyzetet,
hogy a magyar padtársához anyanyelvén szóló gyermeket
ledorongolják! A szívünk szorult a vasárnapi iskola első
foglalkozásain, mert azt tapasztaltuk, hogy ott sem mertek megszólalni
anyanyelvükön a gyerekek, de hála istennek ez már a múlté.
Mostanság felszabadultan, boldogan beszélnek magyarul, a vasárnapi
iskolában.
Hogy lehet bírni ezt a temérdek munkát?
– Nem egyedül dolgozom, jeles segítőim vannak, és több
művész is támogatja célkitűzéseinket. Például Petneházy
Attila színművész a nyíregyháziakkal 2013. október 23-án
emlékműsort adott elő Nagykaposon. A következő évben
Pregitzer Fruzsina Mécs László-esttel ajándékozta meg a
nagykaposiakat. A 2014-es Mécs László-emlékév alkalmából
pedig pályázatot írtunk ki gyermekek számára. Idén,
szeptember 26-án tudományos konferenciával és szoboravató ünnepséggel
zártuk le a Mécs László-emlékévet. Ezzel tisztelegtünk a két
világháború között Nagykaposon és Királyhelmecen is szolgálatot
teljesítő papköltő emléke előtt. Az egész éves rendezvénysorozat
fővédnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, Szász
Jenő volt. A nagykaposi Magyar Közösségi Ház udvarán felállított
szobrot a történelmi egyházak képviselői megszentelték,
illetve megáldották, majd a jelenlévők megkoszorúzták. A
szobrot Túri Török Tibor, keszthelyi művész ajándékozta –
ő készítette a XIII. kerületi Lehel téri templom előtti
Mindszenty-szobrot. Külön fejezet lehetne a királyhelmeciek
megható Mindszenty-emlékestje. Az a született finomság és
kedvesség, ami ezekben az emberekben megvan, és egyáltalán az
anyaországhoz való ragaszkodásuk, nekem szárnyakat ad és
boldogsággal tölt el, hogy hallhatom, milyen szépen, tiszta
magyarsággal beszélnek. Aki nem jár közéjük, nem tudja elképzelni,
mit jelent számukra, ha az anyaország figyelmét tudhatják
maguk mögött. Van egy tervem, a Térszínház egyik előadását,
Páskándi Géza A vigéc-ét szeretném elvinni Felvidékre. Ez a
darab egy nehéz sorsú család és egy vigéc között zajló dráma.
A vigéc (kereskedő) a jobb élet reményéért cserébe nagy árat
kér tőlük. Anyanyelvük, történelmük, kultúrájuk elfelejtését.
A mű nemzeti megmaradásunkról, hagyományaink, értékeink megőrzéséről
szól, ezért szeretném, ha ezt a darabot láthatná a nagykaposi,
a kassai és az Ung vidéki települések magyarsága.
Mikor hoztad létre a Herczegh Géza szellemi örökségének
ápolására a Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem Alapítványt?
– 2010-ben, férjem halála után hoztam létre ezt az
alapítványt. Fiatal, 35 évnél nem idősebb nemzetközi jogászok
sikerrel megvédett PhD disszertációval vagy posztgraduális
tanulmányai lezárásaként készített és elfogadott
szakdolgozattal, kiadott szak- vagy tankönyvvel pályázhatnak,
ami éremmel és 100 000 forint ösztöndíjjal jár. Fő kritérium,
hogy Herczegh Géza szellemében írt tanulmányokat támogatunk.
A díjat évente, férjem születésnapjához – október 17. –
közeli időpontban adjuk át.
Papolczy Gizella
Bél Mátyás
(1684. március 24., Ocsova, Zólyom
m. – 1749. augusztus 29., Pozsony)
Apja
Bél Mátyás mészáros, anyja a veszprémi származású
Cseszneki Erzsébet. Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán
kezdte tanulmányait, majd Pozsonyban az evangélikus líceumban végezte
a „humaniórákat”. Veszprémben nevelő, majd Pápán a
református főiskolán képezi magát tovább. A hallei egyetemen
teológiát, orvostudományt és állattudományt tanul, majd
Bergenben a gimnázium igazgatója. 1709-től 1713-ig Besztercebányán
segédlelkész, utóbb a gimnázium rektora. Heister tábornok –
mint Rákóczi-szimpatizánst – kevés híján kivégezteti.
1714-ben meghívják a pozsonyi evangélikus gimnázium rektorának.
1716-ban nőül veszi Hermann Zsuzsannát, akitől nyolc gyermeke
születik. 1719-ben megválasztották a pozsonyi evangélikus egyház
első lelkészévé, s ezt a tisztet töltötte be 30 esztendőn
keresztül. 1742-ben szélütés éri, ezután rövidesen
nyugalomba vonul.
Korának kiemelkedő
tudósa volt. Életművén belül jól elhatárolható pedagógiai,
nyelvészeti, történeti forrásfeltáró és kutatói munkássága,
a magyar földrajztudomány megalapozása, a leíró néprajz és
a gazdaságtudomány úttörő művelése, teológiai elméleti
tevékenysége.
Mint pedagógus,
messze előremutató új elveket vezetett be. A pozsonyi evangélikus
líceum számára szervezeti és fegyelmi szabályzatot dolgozott
ki. A tantárgyak között helyet adott a reáliáknak, a természettudományos
ismereteknek. Tankönyveket írt és íratott, módszertani utasításokat
adott ki. Hangsúlyozta a szemléltető, a kísérletező oktatás
fontosságát. Tantervei, módszerei országszerte elterjedtek, s
hatást gyakoroltak egész oktatási rendszerünk korszerűsítésére.
Mint filológus
ugyancsak úttörő munkát végzett. De vetere litteratura
Hunno-Scythica exertitatio című munkájában elsőként
foglalkozott – tudományos felkészültséggel és alapossággal
– a magyar rovásírás tanulmányozásával. Sokat tett a
magyar irodalmi nyelv művelése terén is. A Károli-féle biblia
újszövetségi részének egyes döcögő, nehezen érthető
szakaszait újrafordította, az eredeti források alapján sok
kisebb botlást helyesbített, az egészet stilárisan egységesítette,
s 1717-ben újra kiadta, megadva bibliafordításunk mai formáját.
Magyar grammatika vagy-is a’ hazai nyelvnek gyökeres
megtanulására való intézet… című műve iskolát
teremtett, több mint egy évszázadon át „mintagrammatika”
volt. Német nyelvtana bevezetésében mint a hazai germanisztika
úttörője ismerteti a magyarországi német közösségeket,
nyelvjárásaikat.
Bármennyire is
jelentős, amit Bél Mátyás pedagógiai vagy filológiai működése
során létrehozott, maradandót a történelem- és földrajztudomány
területén alkotott.
Fő műve a Notitia
Hungariae Novae Historico Geographica… köteteiben –
amelyek vármegyénként adtak részletes ismertetést az országról
– a történeti és földrajzi szemlélet sajátos ötvözése,
a táj, környezet, történelem és ember kölcsönhatásának
meghökkentően modern szemlélete mutatkozik meg. Megjelenését
rendkívüli gonddal végzett hatalmas adatgyűjtő munka előzte
meg. Sokan támogatták, de voltak, akik akadályozták, sőt kémkedéssel
is gyanúsították. Batthyány József kalocsai érsek vette pártfogásába.
Megnyerte számára Pállfy Miklós nádor támogatását, aki tájékozódva
tevékenységéről, nemcsak a vádaskodásoktól védte meg,
hanem a törvényhatóságokat is felhívta támogatására. A
kancellária a Notitia munkálataival egyidejűleg megbízta
Mikoviny Sámuel akkor kinevezett királyi kincstári mérnököt
azzal, hogy Bél Mátyás munkájához vármegyénként gondos térképet
készítsen. Mikoviny a megbízásnak kiválóan megfelelt,
kidolgozva a korszerű hazai térképezés alapjait. Közel két
évtizedes adatgyűjtés és szövegezés után állott a nagy mű,
amely kiadásához III. Károly császár anyagi támogatását is
kilátásba helyezte. B. M. Straub Pál bécsi könyvkereskedővel
állapodott meg a munka Amszterdamban készülő gondos nyomásáról
és forgalomba hozásáról. Ezúton azonban a munkának csupán négy
kötete jelent meg 1735 és 1742 között.
Az 1736-ban
megjelent 3. kötetben az előszó után Mikoviny Sámuel tanulmányának
adott helyet. Ebben a tudós mérnök, a boroszlói tudományos
akadémia tagja, kifejtette nézeteit a csillagászati helyhatározásra
támaszkodó térképek készítésének korszerű módjairól, a
korábbi térképrajzolók által elkövetett hibákról, a
geometriai felmérés helyes módjáról és a jövőben követendő
eljárásról. A 24 fólió oldal terjedelmű tanulmány a hazai
kartográfiatörténet alapvető forrásműve.
Bél Mátyás haláláig
a Notitia anyagának mintegy harmada jelent meg nyomtatásban, összesen
2693 oldal terjedelemben. A mű nagyobb része, mintegy tízezer fólió
oldal kéziratban maradt. (1892-ben Zichy Jenő gróf jelentette
meg a kéziratos anyagból Moson vármegye leírását, 71 oldal
terjedelemben és mindössze 100 példányban. Ezt a kiadványt
szokták a Notitia 5. köteteként emlegetni.)
A Notitia Tátrát
érintő részét Posewitz Theodor fordította németre és a Die
erste Beschreibung der Liptauer Tátra, (Karpathen-Post 1900.)
cikkben jelentette meg. A Magas-Tátrát érintő részt a Liptói-Kereszthegytől
a Menguszfalvi-völgyig pontatlan szlovák fordításban Houdek
Ivan a Matej Bel o Liptovských Tatrách, (Sborník prác TNP
1959.) cikkében, majd a Liptó megye leírásának teljes szlovák
fordítását (beleértve a Liptói-Tátra leírását is) a Matej
Bel, slovenský geograf, (Pozsony 1984.) című könyvében
jelentette meg.
A Notitia más
kiadatlan részeinek kézirata az esztergomi káptalan és a
budapesti Széchenyi könyvtárban található.
Életművének
gazdagságára jellemző, hogy 1718-ban vetette fel elsőként egy
hazai tudós társaság alakításának gondolatát, s az első,
valóban rendszeres és időszakos hazai hetilap, az 1721 tavaszától
megjelenő Nova Posoniensia is az ő kezdeményezéséből
született. Élete utolsó évtizedében laboratóriumot rendezett
be, és kémiai kísérleteket végzett. Fiatalabb kortársa, a
„konkurens” piarista tanár, első tudománytörténészünk,
Horányi Elek Memoria Hungarorum című tudománytörténeti
lexikonában mindenkinél bővebben –100 lapon –foglalkozik az
evangélikus lelkész és főiskolai igazgató méltatásával. Ez
is jelzi Bél Mátyás nagyságát (és a szerző elfogulatlanságát).
Nemcsak a XVIII.
századi magyar tudományosság leguniverzálisabb szelleme, hanem
a korra jellemző polihisztor iskolának egyik legkiemelkedőbb képviselője,
akit a berlini, olmützi, londoni, jénai, szentpétervári tudományos
akadémia még életében tagjává választott. Kora progresszív
tudományos fegyverzetének birtokában küldetést érzett hazája,
a „dulcis cara Pannonia” megismertetésére, az itt élő népek
közös kulturális emelkedésének elősegítésére.
|