vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.28. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 44.száma!

A tartalomból:

Budapest–Varsó tengely? (címlapon)

A Jog és Igazságosság győzelmével Budapest és Varsó között újszerű együttműködés alakulhat ki. Így a menekültválság következményeként szorosabban együttműködő V4-ek közül a legnagyobb népességű, gazdasági és katonai erejű Lengyelország, valamint a legstabilabb és legprogresszívabb politikai vezetésű Magyarország irányításával egy majd 70 milliós tömb jöhet létre. Ez a tömb, amennyiben képes együttes fellépésre, komoly tényező lehet az Európai Unión belül. Soha nem látott lehetőség ez.

 Csurka István: Október 28–29–30-ára lényegében győzött a forradalom (2.oldal)

Két kérdést azonban itt is fel kell tenni: Hogyan lehetséges az, hogy egy országot Európában egy bűnszövetkezet kormányozzon?  A panaszkodás helyett a második kérdés: Kinek az érdeke ez? Szerintem ez egy globális kísérlet európai része. A globális pénzközpontok, a Soros Alapítvány elsőként Magyarországot választotta ki a gengszterek általi irányításra.

Ennek a napnak a csillagrobbanásos erejét, lelkesedését, a világ folyamataira tett hatását ma vagy szétkenik, vagy le is tagadják. 1956. október 23-án minden, ami történt és minden, ahogyan történt a magyarság ősi, öröklött és egyedülien magyar jelleme, alaptermészete szerint történt. Hosszú hónapok forrongása, jobbat akarása után felsorakozik egy megállíthatatlan erejű békés tüntetés, amelyik nem akar forradalmat, eszében sincs a fegyver, a vér, a bosszú, nagyobb szabadságot, önállóságot akar, és le kíván váltani egy sötét garnitúrát a kormányról. De beérné Nagy Imrével, aki korábban mint hű elvtárs, de megtűrt gój benne volt a bandában, ám 1953-ban kormányprogramot csinált, megtért és az emberek megszerették. Az ifjúság is ragaszkodik hozzá, mint régen a nemesség ragaszkodott egy felkent királyhoz, holott az egy Habsburg volt. Csak éppen „vitam et sanguinem”-et nem kiáltottunk, mint annak idején a főnemesek Mária Teréziáért. (2007)

 Forradalom és megtorlás a Dél-Alföldön

I.rész: Dr. Fejér Dénes, a POFOSZ Csongrád megyei elnöke, 56-os elítélt, forradalmár (3.oldal)

„Az a néhány nap 1956 októberének végén az egyik legnagyobb csoda a magyar történelemben. E tízmilliós nemzet napok alatt, központi előkészítés és irányítás nélkül végrehajtotta demokratikus nemzeti forradalmát. Úgy, hogy a minden ellenállás letörésére felkészített ÁVH-s, a csaknem egymillió kommunista párttagság nem hogy nem tudta megakadályozni, hanem még a párttagok közül is sokan a forradalom mellé álltak. Nem szavakkal – cselekvő részvétellel. Amiért a megtorlás során egyenrangúan meg is kapták büntetésüket.”

 P. Reisz Pál, a sümegi ferences kolostor házfőnöke: Mindenszentek az egyház nagy búcsúja, a hősök ünnepe (3.oldal)

Az eszményekre szükségünk van. Az eszmények, az eszményeket képviselő személyek minden időben vonzzák, lelkesítik az embert. Hozzátartoznak az életünkhöz, talán észrevétlenül is alakítanak minket. Elsősorban a fiatalok azok, akik igénylik az eszményt, szeretik nézegetni azt, akire érdemes felnézni. Meg is kapják a világtól az eszményeket, de milyeneket? Minden héten újakat, egy-két hétre szóló eszményeket, sport- és filmcsillagokat, lehetőleg botrányaikról elhíresült sztárokat, a divathullámok taraján lovaglókat, akik jönnek és mennek, kétes értékű sportrekordereket, erővirtuózokat – szóval a percemberkéket. Ha őket követik a fiataljaink, akkor divatba jöhetnek, s a divatból aztán ki is mennek.

 Erősítjük üzleti kapcsolatainkat

Magyarország javára fordítható a latin-amerikai gazdasági fejlődés (5.oldal)

A Külgazdasági és Külügyminisztérium október 15–16. között rendezte meg a II. Magyarország–Latin-Amerika Fórumot. Az uniós országok rangsorában a latin-amerikai és az afrikai exportot tekintve Magyarország a 23. helyen állt, amikor a déli nyitás stratégiáját bejelentettük – közölte megkeresésünkre Bus Szilveszter helyettes államtitkár, s kijelentette: a magyar diplomácia ennél sokkal jobb pozíció elérésére törekszik.

 Mamahotel vagy papabank helyett

Egzisztenciát itthon (6.oldal)

Ötmilliárd forintos fejlesztési forrásból, 2020-ig szóló program keretében segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fiatalok felkészülését az életpályájuk elkezdésére, a munkába állásra és a családalapításra. Schanda Tamás helyettes államtitkár: elsősorban a 12–25 éves korosztályt szólítjuk meg, de az ennél idősebb fiatalokra is odafigyelünk és eljuttatjuk hozzájuk az őket érintő legfontosabb információkat.  

Le fogom leplezni! (6.oldal)

Történt, hogy a bukott és saját bevallása szerint reggel, délben meg este is hazudozó volt miniszterelnök, per pillanat DK elnök, grafomán természetétől hajtva, megint előállt ötlethalmazával, melynek lényege, hogy ő a baloldal királya. Bolgár, bár igen negédes hangon, a szerzőt és firkálmányát feldicsérve, nagyon óvatosan, de megkérdezte Gyurcsányt, hogy tényleg nincs senki a környezetében, aki megmondaná neki, hogy Feri, ezt nem kéne már erőltetni? Na több sem kellett Gyurcsánynak: „Figyelmeztetem Önt, hogy ez így nincs rendben!” – sziszegte vészjósló hangon. „Térjen észhez! Ne nyafogjon! (…) Önnek, és a Klubrádiónak van felelőssége abban, hogy (…) a velem kapcsolatos sztereotípiákat erősíti, nem segít, hanem árt. Hat éve nem vagyok miniszterelnök, hat éve! Gyurcsányolással a középszerű silány emberek, (…) maga a kérdéseivel beszáll a karaktergyilkosságokba, tönkre tesz, nekem árt, le fogom leplezni! Amit ön mond, az nagyon rossz reflex! Ez azt jelenti, hogy ön bizonytalan saját maga polgári demokratikus szabadelvű meggyőződésében. Én az ön helyében… Nincsen európai Magyarország azzal a mentalitással, ami mentalitást az ön mostani kérdései sugallnak. Vakvágányra tévedt, de velem nem lesz könnyű dolga! Egyébként nem foglalkoztat Karácsony Gergelynek, Szigetvári Viktornak vagy Tóbiás Józsefnek a véleménye. Egyáltalán nem érdekelnek! Sem a pártok politikai vezetői, sem a nárcisztikus elemzők és újságírók. (…) A perc emberei akár ellenzéki, akár újságírók között, akár elemzők között, nem érdekelnek.”

 Hogy Veszprém megye gazdagodjon

A foglalkoztatás és az életminőség javítása (7.oldal)

A 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrásból több mint 45 milliárd jut Veszprém megyére, amivel a megyék rangsorában a középmezőnyben tudhatja magát – közölte szerkesztőségünkkel Polgárdy Imre, a közgyűlés elnöke, s hozzátette: akár a legkisebb megyebeli falu lakóiról beszélek, akár a megyeszékhely, Veszprém polgárait említem, elmondható, hogy barátságos, vendégszerető, dolgos, a természetet és kultúrát kedvelők vesznek körül.

 A tv-tulajdonlási kérdések margójára (7.oldal)

Az megvan még Önöknek, amikor a Baló György fémjelezte SZDSZ TV az Írisz jogi képviselője visszavonta az Országos Rádió és Televízió Testület és társai ellen indított perben benyújtott felülvizsgálati kérelmét? Rövid emlékezetfrissítésül a részletekről: 1997-ben az ORTT az MTM-SBS-t a TV 2 tulajdonosát és a Magyar RTL-t az RTL Klub tulajdonosát nyilvánította győztesnek az országos lefedettségű, földi sugárzású kereskedelmi frekvenciák elosztására kiírt pályázaton. Pedig a frekvenciáért a legtöbbet, 12 milliárd fölötti forintot az Írisz, a TV3 tulajdonosa ajánlott. A kikiáltási ár egyébként 8 milliárd forint volt. A sajtót hétről hétre etető akkori közjáték óriási csinnadrattával járt. Balóék telesírták a világot, az Írisz felülvizsgálati kérelmet adott be, a jogi hercehurca a tetőfokára hágott. Miután a Fidesz került kormányra (1998-ban járunk), Baló azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak, nem lehet jogállamról beszélni egy olyan országban, ahol így osztják a frekvenciákat. Azután elérkezett a tárgyalás, amelyen az amerikaiak tulajdonolta csatorna várományosainak valamennyi munkatársa jelen volt, csodák csodájára az Írisz TV jogi képviselője a per megszüntetését kérte.

 Modern műszerek mellett orvoshiány

Háromszor annyi patológusra lenne szükség, mint ahányan a szakmában dolgoznak (8.oldal)

Dr. Lippai Norbert mb. orvosigazgató, osztályvezető főorvos: 2230 négyzetméteres egészségügyi intézmény épült fel pályázati forrásból, melynek nagyobb részében a patológiai osztály kapott új helyet. Legelemibb kötelességünk, hogy a betegeknek a legjobb ellátást nyújtsuk, s ehhez elengedhetetlen a folyamatos tanulás.

 Zsille Gábor: A pesti és a varsói srácok (8.oldal)

Mielőtt részletesen foglalkoznánk az 1956-os forradalom évfordulójához fűződő történésekkel, érdemes áttekintenünk a múlt vasárnapi lengyel országgyűlési választások eredményeit. Hétfőn délután két órakor Varsóban hivatalosan bejelentették, hogy a mostani választásokat a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte, a szavazatok 37,5 százalékát megszerezve. Ez a teljesítmény másfél százalékkal elmarad a legutóbbi közvélemény-kutatási adattól. Megjegyzem, ezúttal meglepően hamar megszületett a választási végeredmény, ugyanis a legutóbbi két alkalommal, főként az önkormányzati választások után, a szavazatok összesítése rettentően lassan folyt, több napon keresztül. Emiatt akkor óriási botrány kerekedett, és a teljes választási bizottság lemondott. Most viszont minden gördülékenyen zajlott. A második helyezett a mérsékelten konzervatív Polgári Platform (PO) lett, 24 százalékkal – e párt az elmúlt nyolc évben kormányzott, mostantól pedig az első számú ellenzéki erő lesz. Érdekes, hogy a PO viszont másfél százalékkal túlteljesítette a múlt heti közvélemény-kutatási jóslatot. A törvényhozás alsóházába, a szejmbe összesen öt párt került be: a két fő párt mögött a harmadik helyen végzett Pawel Kukiz gyakorlatilag még párttá sem szerveződött mozgalma, a Kukiz’15 (8,8 százalékkal); a csupán néhány hónappal ezelőtt létrejött újliberális Nowoczesna, azaz Modern Párt (7,6 százalékkal), valamint a Lengyel Parasztpárt (5,1 százalékkal). Ez utóbbi párt az elmúlt ciklusban a kormánykoalíció tagja volt. És kik maradtak ki? Nem tagadom, roppant elégedetté tesz, hogy a baloldali pártok mind a parlamenti küszöb alatt maradtak. Immár évtizede tart a lengyel baloldal mélyrepülése, három választással ezelőtt főként a szocialisták zuhantak nagyot – azóta sem tértek magukhoz a kómából. Remélem, ez hosszú éveken keresztül így is marad. Szegénykéim most is alulmúlták önmagukat.

 Hároméves a Határon Túli Felsőfokú Gyakornok Program

Célunk az életképes nemzetgazdaság (9.oldal)

A Földművelésügyi Minisztérium harmadik éve biztosít lehetőséget határon túli fiatalok számára, hogy magyarországi szakmai gyakorlatot és tapasztalatot szerezhessenek az egyhetes program keretében. Tóth Katalin helyettes államtitkár szerint fontosak a tanulmányok és a munka során kialakuló kapcsolatok, amelyek egy egész életen át meghatározóak lehetnek, továbbá reméli, hogy a program által minél több új szakmai ismeretség, barátság szövődik.

 Szép és barátságos Kőbánya

Biztonság az utcán (10.oldal)

712 millió forintos beruházással újulnak meg a kőbányai újhegyi lakótelep közösségi terei, illetve főutcája. A lakótelepet új utcabútorokkal, megújított növényzettel, szökőkutakkal, csobogókkal tesszük élhetőbbé, barátságosabbá – közölte lapunkkal a lakossági fórumot követően Kovács Róbert polgármester.

 Itt az Országos Kékkör

Több turista = több munkahely (12.oldal)

Az uniós támogatással megvalósult, 2,7 milliárd forintos beruházás részeként egyebek mellett forráshelyszíneket újítottunk fel, hidakat építettünk – közölte Győri Tamás József igazgató, és kiemelte: a látványos eredményeken túl a természetjárás fejlesztését és karbantartását segítő átfogó rendszert hoztunk létre.

 Märle Tamás: Meddig ér Soros György keze? (12.oldal)

Az is egyre bizonyosabb, hogy Soros Györgynek és az amerikai hírszerző közösségnek komoly olajérdekeltségeik vannak Szíriában és nem sajnálják a dollárt azért, hogy az emberek onnan elvándoroljanak, akár Európába, amivel amúgy is csak a baj van. Csakhogy politikusaikkal ellentétben Európa lakói kinyilvánítják véleményüket. Vasárnap óriási fölénnyel nyerte meg a lengyel választásokat a Jog és Igazságosság pártja, melynek egyértelmű következménye, hogy lengyel barátaink az eddigieknél határozottabb álláspontot fognak képviselni migránsügyben. A visegrádi négyekből pedig így lesz igazi erő, közel 70 millió ember véleményét már nem lehet majd lesöpörni az asztalról. De máshol is ehhez hasonló folyamatok játszódnak le, mindenhol folyamatosan növekszik a bevándorlást elutasító pártok támogatottsága. Az is csak idő kérdése, hogy Merkel meddig marad Németország élén, a napokban már bizalmatlansági indítványról volt szó a kormányzó CDU háza táján, és arról, hogy jövőre az ENSZ főtitkári pozíciójába menekítenék a kancellár asszonyt.

 Egy régi boríték (13.oldal)

Egy régi boríték került elő, benne fénykép, Bogdán Emillel talán egy martonvásári fórumon vagyunk. Egyszerre egy felháborodott ember furakodott oda közénk, előbb elmondta aztán odaadta az ominózus Esterházy-féle, Így gondozd a magyarodat c. leiratot. Feltétlen tegyük be az újságba, mondta, közben szidta mint a bokrot a szerzőt. Piros arcú székely asszony már kezdetekkor odatelepedett hozzánk, batyujában kotorászott, csomagolópapírt simított, a terítőit rendezgette. Kicsit köhögcsélt s csak teregette egyre másra a portékáit. Parnaciha, kötenyecske, dunnahuzat – sorolta, mi van. Pásztázta a népeket, lesz-e vevő, közben nyelegetett, úgy tett, mint akinek semmi másra nincsen gondja. Mikor megkezdődik a műsor, magunkra maradunk, hozzám fordul, megfogja a ruhám elejét, halkra csavarja a hangját, úgy mondja: Nem ke törőnnyi ezvel, ne ítékezzen maga, csak e kő ballagjon ennek es az Úristenkéhez, azt majd ott, majd ott megleszen neki, ne féjjen semmitő.

 Csorja Gergely: A demokrácia kiüresedése (19.oldal)

A modern politikai párt működése leginkább egy multi-level marketing (MLM) vállalkozáshoz hasonlít. Talán a legismertebb MLM cég az Amway, mellyel szinte mindenki találkozott. Így működnek a biztosítási alkuszok, az ingatlanosok és számtalan hasonló rendszert ismerünk. De miért hasonlítom ezeket a párthoz? A modern sikeres pártok tulajdonképpen ugyanúgy termékeket árulnak, mint az MLM cégek. A termék egy politikai üzenet, egy társadalomkép, adott esetben maga a párt. A termék értékesítése úgy történik, hogy a párt vezetése külső, erre szakosodott cégek segítségével meghatározza, hogy mi legyen a termék. A közvélemény-kutatási adatok alapján kitalálják, hogy a párt képéhez, ideológiai – ha van egyáltalán – meggyőződéséhez képest melyek a legnépszerűbb témák. Ezt a folyamatot hívják politikai marketingnek, mely tulajdonképpen a közgazdaságtan homo economicusából, vagy az egydimenziós, csak fogyasztó ember képéből projektált homo politicust célozza meg. A homo politicus igényeit elégíti ki a párt, persze kizárólagosan a marketing szintjén. A gyakorlati cselekvés, ahogy az MLM cégeknél is, elválik a kommunikációtól. Azaz a párt vezetése egyáltalán nem gondolja komolyan az így kialakuló termékeket, illetve az ezeket megjelenítő üzeneteket. Ezeket arra használja, hogy a lehető legtöbb ember elméjében élő képpel – hogy mit is vár egy politikai párttól – azonos képet közvetítsen.

 Húsz év múlva is lesz ünnepség? (19.oldal)

Ausztriában hatvan éve, 1955. október 26-án foglalták alkotmányba az ország örökös semlegességét, ezzel a második világháború befejeződése után tíz évvel az ország visszanyerte teljes szuverenitását. Az új alkotmány és az ország függetlenségének napját övező ünnepségeket természetesen átszőtték a menekülthelyzetről szóló beszédek. Idén először egy imám is beszédet mondott a megemlékezésen. Az osztrák tábori lelkészség munkáját ugyanis az év közepe óta egy imám is segíti a katolikus, az evangélikus és az ortodox egyházi vezetők mellett, mivel a hadseregben folytatott muszlim vallási tevékenység támogatását az év elején elfogadott törvény teszi lehetővé Ausztriában.

 

Keresse a heti Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. Előfizetéssel kapcsolatos információ: +36-30-7545-017, info@magyarforum.hu

 

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 

/https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

 Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.  

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

 Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. októbere

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426  

Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”. 

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.