vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.23. 

Mi a tejtermelő gazdákat támogatjuk

Áfacsalás gyanús a külföldi olcsó tej

Forró a tejhelyzet az Európai Unióban. A kvótarendszert, amely fékezte a piacot, eltörölték, és most mindenki annyit termelhet, amennyit tud. Tejfelesleg alakult ki Európában, s az árak ennek megfelelően zuhanórepülésbe kezdtek. Czerván György államtitkár: célunk, hogy a boltok polcaira döntően jó minőségű magyar áru kerüljön. De a sikerhez az kell, hogy a vásárló a magyar árut vegye meg, s ne az olcsóbb külföldit.

 Elfogyott az uniós és a magyar tejtermelők pénze – nyilatkozta a Tej Terméktanács elnöke. Franciaországban a tüntetők még traktorral is bementek a nagy áruházakba és a feldolgozó üzemekbe. Ennek megelőzésére döntöttek úgy, hogy idén a tervezetten felül mintegy 4 milliárd forint többlettámogatást kapnak a magyar tejtermelők?

 – A tejágazatban kialakult kedvezőtlen helyzetre tekintettel döntött úgy az Európai Unió és a Földművelésügyi Minisztérium, hogy idén a tervezett kereten felül mintegy 4 milliárd forint többlettámogatást kapnak a tejtermelők, ami az alábbi két forrásból tevődik össze: többlettámogatásként a hazai termelők az unió válságalapjából a pénzügyi visszatérítés keretében 26,9 millió eurót, azaz közel 8,4 milliárd forintot kapnak vissza október 15-ig. Ebből az összegből a tejtermelők – mezőgazdasági területeik, valamint a 2014-ben működő különleges tejtámogatás révén – a teljes keret 13,3%-ára, azaz közel 1,12 milliárd forintra jogosultak. Ehhez jön még az Európai Uniónak a tejpiaci válsághelyzet kezelésére fordítható 420 millió eurós forrása, amelyből Magyarország 9,51 millió eurót, mintegy 2,9 milliárd forintot tud kifizetni célzott támogatásként a tejtermelőknek. Ezen az ülésen döntöttek arról is, hogy 80 millió eurós keret áll rendelkezésre a sajt, a sertéshús és a sovány tejpor magántárolásának támogatására, amit szintén felosztanak a tagországok között. Szintén jelentős eredmény, hogy magyar kezdeményezésre a bizottság felemelte az előlegfizetés mértékét, így a közvetlen kifizetések 70 százalékát lehet folyósítani október 16-ától, kiemelten az alaptámogatás, a tejhasznú tehén, a hízott bika, a zöldítési komponens, és az anyajuh esetében.

 Mi az oka, hogy Magyarországon 30%-ot esett a tejár 2014-hez képest?

 – A nyers tej termelői ára Magyarországon továbbra is csökken, 2015 nyarán mintegy 25%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az áresés és a tömeges import az EU-országok mezőgazdasági termékeivel szemben érvényesített orosz embargóra vezethető vissza, amelynek következményeként a tejtermelő országok – mint Németország, Franciaország, Hollandia és Dánia, sőt Lengyelország is – a környező országokban értékesíti több százezer tonna áruját.

 Mennyi most a tej felvásárlási ára?

 – Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára 74,81 forint/kg volt 2015 augusztusában, ami 25 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. A zsírtartalom 0,02 százalékpontos és a fehérjetartalom 0,04 százalékpontos javulása hozzájárult a nyers tej árának kismértékű növekedéséhez augusztusban, a júliusihoz képest. A nyers tej kiviteli ára 83,89 forint/kg volt augusztusban; egy év alatt 23 százalékkal esett, és 12 százalékkal haladta meg a belpiaci árat.

 Újra jelentős mennyiségben találkozhatunk a magyar boltok polcain a hazai termékeknél 40-50 Ft-tal alacsonyabb fogyasztói árú – de már az átadási árak esetében is a hazai árszintnél folyamatosan 15%-kal olcsóbban értékesítésre kínált – elsősorban szlovák eredetű, 1,5%-os zsírtartalmú UHT tejekkel. Hogy lehet egy doboz tej ennyivel olcsóbb mire Magyarországra ér?

 – Sajnos az UHT tejből még mindig több millió liter áramlik be az országba, előállítási költségeket nem fedező áron, e jelenség mögött egyértelműen áfacsalás feltételezhető. A sikerhez az kell, hogy a vásárlók a jó minőségű, magyar tejtermékeket keressék, s ne az olcsó importot.

 A boltok polcain lévő irreális árú importtermék tönkreteheti a hazai tejtermelőket, illetve a tejipart?

 – Igen, ezért továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a hazai boltok polcaira minél nagyobb arányban belföldi alapanyagokból előállított, jó minőségű magyar áru kerüljön. Ezúton is köszönjük a Tej Terméktanács együttműködését a piacon tapasztalt anomáliák jelzése tekintetében. Az ágazaton belüli, valamint az ágazat és a kormányzat között fennálló együttműködés eredménye az, hogy a belföldön értékesített folyadéktej háromnegede hazai. A magyar piacon elérhető tej és tejtermékek előállítása tekintetében az egyenlő versenyfeltételek megteremtése érdekében továbbra is minden rendelkezésre álló eszközt felhasználunk az illegális gyakorlatok megelőzésére, kiszűrésére és büntetésére. Erre alkalmasnak ítéljük meg az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működését, valamint ezzel összefüggésben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) együttműködési megállapodásán alapuló közös ellenőrzési munkát.

 Magyarországon már korábban is hoztak intézkedéseket az ágazat támogatására?

 – A Földművelésügyi Minisztérium a 2015-ös évre meg tudta emelni az ágazat támogatását: az eddigi 26 milliárd forintról 57-59 milliárd forintra emelkedik az éves támogatás mértéke. Ez magában foglalja az uniós (EMGA-EMVA) és a nemzeti forrásokat is. A tejágazat – természetesen – egyéb jogcímeken keresztül közvetetten is részesül támogatásban, ilyenek például a fehérjenövények termeléshez kötött támogatás, egyes állatbetegségek leküzdése, kezelése, állati hulla elszállításának, ártalmatlanításának támogatása, továbbá a tejtermelők is részt vehetnek a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) kedvezményes kamatozású forgóeszköz hitelprogramjaiban is. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére 420 millió forint költségvetési keretet biztosít a Földművelésügyi Minisztérium 2015. évi költségvetésében közösségi tejmarketing-feladatok végrehajtására (2015. II. – 2016. I félév), a tejágazat-támogatás általános nemzeti tartalékának terhére. A kampány azt a célt is szolgálja, hogy a jó minőségű, kiváló magyar termékek ott legyenek a belföldi és a külföldi piacon. Ez a kampány remélhetőleg a korábbiakhoz hasonlóan sikeres lesz, és túl tudnak lépni a tejágazat jelenlegi nehéz helyzetén. Módosítottuk az iskolatej program szabályozását. Az iskolatej programra a növekvő gyermeklétszám miatt minden évben egyre több forrás áll rendelkezésre. Míg 2014-ben 1,7 milliárd forint volt a program költségvetési kerete, idén már 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre, amit a növekvő igények alapján, szükség szerint minden évben kiegészítünk. 2014-ben több mint 1 milliárd forint többletforrást biztosítottunk a program végrehajtására.

 Tiltakozások hatására az unió megszavazott 500 millió eurót a tejtermelő gazdák segítségére. Igaz, hogy ezt az összeget a tejágazat a sertéstenyésztőkkel együtt kapja? Mik lesznek az elosztási elvek?

 – Igen, azonban a magyar kormány úgy döntött, hogy a jelenleg nehezebb helyzetben lévő tejtermelő gazdáknak biztosítja a Magyarországra eső rész teljes egészét.  

Hogyan tudták elérni, hogy bár hazánk az unió tejtermelésének csak 1,15%-át adja, az Európai Unió tejpiaci válsághelyzet kezelésére fordítható keretének több mint 2,5%-át kaptuk meg?

 – A kormány eredményesen tárgyalt Brüsszelben, ennek köszönhetően kiemelkedő magyar agrárdiplomáciai siker született az agrárminiszterek luxembourgi tanácsülésén, Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap válságkezelésre. Magyarország támogatása abszolút értékben és arányaiban is nőtt, hiszen most 2,9 milliárd forintot kapott, míg 2009-ben hasonló helyzetben 1 milliárd forintot. Ezenfelül sikerült elérnünk, hogy a Bizottság felemelje a közvetlen támogatási előlegfizetés mértékét, így az MVH a közvetlen kifizetések 70 százalékát fogja utalni október 16-tól.

 Úgy nyilatkozott, mindez csak átmenetileg segíthet a gazdák likviditási helyzetén. Mi lenne a hosszú távú megoldás?

 – Míg Magyarország elsősorban nyers tejet szállít külföldi partnereinek, a magyar piacot elárasztják a feldolgozott exporttermékek. A magyar tejpiac kedvezőtlen külkereskedelmi szerkezete csak megfelelő piacvédelemmel és a feldolgozóipar fejlesztésével valósítható meg. Változást hozhatna továbbá, ha az árak újból emelkednének, és a termelők magasabb összeget kapnának a tejért.

 

Medveczky Attila