vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.23. 

Szank, az okos község

Piaci előny új technológiákkal

A Bács-Kiskun megyei Szank község és partnerei szeptemberben egy egész napot szántak arra, hogy bemutassák, milyen lehetőségek állnak a települések és a vállalkozások rendelkezésére ahhoz, hogy új technológiákkal, új befektetési módszerekkel vagy civil diplomáciai kapcsolatokkal tegyenek szert piaci előnyre. A község vezetőtője elmondta: az alacsony, 8-10 aranykoronás földek terméshozama nem elég, hogy a homoki gazda versenyben maradhasson, ezért szüksége van olyan újításra, amellyel nagyobb hozamot, jobb minőséget érhet el.

 Ki szervezte az Okos Község innovációs konferenciát?

 – Nem az önkormányzat, hanem az AlterEnergo Kft. szervezte ezt a rendezvényt. Településünket pedig bevonta a kft. megújuló energiával foglalkozó fejlesztési programjába. A konferencián részt vettek az AlterEnergo Kft. gazdasági partnerei, településünk, és a térség vállalkozói. Természetes, a szanki elképzelésekről is szó esett, hiszen önkormányzatunk olyan terveket dolgozott ki, melyek az Okos Község Programhoz és a megújuló energiák felhasználásához kapcsolódnak. Ilyen volt például az a tervünk, amely racionalizálná a közvilágítás jelenlegi rendszerét, megújuló energiát használna föl – tehát napelemes rendszerről történő rátáplálást – és minimalizálná a költségeket. Mindezt úgy, hogy nemcsak LED-es, hanem „okos” lámpákat telepítenénk, amely szoftveresen frissíthető, bővíthető információval látná el az önkormányzatot és a település lakóit. Megfigyelő kamerákat és egyéb jelzőrendszeres funkciót is lehetne ezekhez a lámpákhoz csatlakoztatni. Ezt a programot 2016-ban szeretnénk megvalósítani.

 A szanki Okos Község Program elemei kapcsolódnak a vállalkozások letelepítéséhez?

 – Természetesen; már 2006-ban olyan tevékenységeket végeztünk a befektetésekkel kapcsolatban, melyeket sok település csak most kezd el. Fölmértük erőforrásainkat, majd azokra egy fejlesztési koncepciót dolgoztunk ki. A geotermikus hőenergia kinyerése a célunk, és erre vonatkozóan a MOL adatbázisára is támaszkodunk, hiszen az elmúlt időszakban jelentős gáz és kőolaj kitermelést folytatott településünkön és környékén. Tehát geotermikus kutakká szeretnénk átalakítani meddő szénhidrogén kutakat, amellyel magas hőenergiát használó vállalkozások letelepítése a célunk. Befektetőbarát önkormányzatként azt gondoljuk, hogy ha a vállalkozások versenyelőnyt látnak az alacsonyabb árú hőenergia felhasználásában, akkor munkahelyeket teremtenek, s ez biztosítja a település jövőbeni megmaradását. A másik elképzelésünk a biogázzal kapcsolatos. A hosszú távon fenntartható fejlődést szolgáló korszerű környezetvédelem és energiagazdálkodás egyik legfontosabb eleme a megújuló energiaforrások, köztük a bioenergia minél szélesebb körű felhasználása. A létrejövő biogázüzemhez kapcsolódhatnak vállalkozások, mezőgazdászok, akik számára ez egyrészt a náluk keletkezett hulladék elhelyezésére szolgálhat például az állati trágya esetén, másrészt a kirothasztott anyag talajjavító lehet. A biogáz olyan megújuló energiaforrás, melynél a környezetvédelem és az olcsóbb energiatermelés hatékonyan összekapcsolódik.

 A szanki programmal elérhető, hogy a fiatalok ne költözzenek el a településről?

 – Szank élhető település, gondoskodó önkormányzattal. Rendelkezik mindazokkal az infrastruktúrákkal, ami miatt egy községben jó élni. Köztereink rendezettek, szociális és egészségügyi ellátásaink folyamatosan biztosítottak. A község vezetői minden egyes tervet, fejlesztést azért dolgoznak ki, hogy a családok helyben találják meg számításaikat, ne kényszerüljenek elhagyni a települést. Az a feladatunk, ha az előbb vázolt lehetőségeink rendelkezésünkre állnak, akkor éppen a gazdasági potenciál megnyerése érdekében befektetőket próbáljunk megnyerni céljaink eléréshez elsősorban a településről, s ha ez nem sikerül, akkor a térségből. Így tudjuk felmutatni versenyelőnyünket. Ezért lenne jó, ha a vállalkozók úgy gondolkodnának: jövőt építenek a településen. Célunk, hogy gyermekeink, unokáink számára biztos megélhetést teremtsünk Szankon. Elég nagy a felelősségünk, mert olyan jövőképet kell garantálnunk a fiatal generációnak, amely a település fennmaradását hosszú távon biztosítja. Ez csak munkahelyteremtéssel érhető el.

 Mit várnak a Pí technológiás növénytermesztés szanki projektjétől?

 – A közelmúltban 230 hektáron indult el a településen, illetve a térségben ez a kísérleti jellegű növénytermesztés, amellyel párhuzamosan új állattenyésztési gyakorlat vette kezdetét. Az alacsony, 8-10 aranykoronás földek terméshozama nem elég, hogy a homoki gazda versenyben maradhasson, ezért szüksége van olyan újításra, amellyel nagyobb hozamot, jobb minőséget érhet el. A Pí technológiás növénytermesztésnek köszönhetően, bár a jégeső és az aszály is nagy kárt okozott, az idei termésátlag kifejezetten jó a kísérleti területen. A projektet jövőre is folytatjuk, mert a mezőgazdasági vállalkozók egyre többen szeretnék ezt a technológiát, igénybe venni, s ehhez a mérnökök megadják számukra a megfelelő segítséget.

 

Medveczky Attila