vissza a főoldalra

 2015.10.30. 

Választások előtt

Egy hét múlva már okosabbak leszünk a lengyelországi parlamenti választásokat illetően, hiszen a kezünkben lesznek az október 25-i első forduló eredményei. Előzetesen annyit állapíthatunk meg, hogy esély mutatkozik a kormányváltásra. A hivatalos közvélemény-kutatások ezt támasztják alá, és az utca emberével magánbeszélgetve is ezt szűrtem le. A nyári hónapokban jókora kirándulást tettem a hazánkénál négyszer nagyobb területű országban, tényleg keresztül-kasul bejártam, hiszen a dél-nyugati csücsöktől a tengerpartig, a Mazuri tóvidéken át a litván határig, majd a keleti tájakon (Bialystokon és Lublinon át) a szlovák határig kalandoztam. Utam során naponta beszélgettem a helyiekkel közéleti témákról – nem kellett megszólítanom őket, ugyanis maguktól hozzám léptek, amikor látták, hogy egy magyar rendszámú kocsiból szállok ki. Általában kijelenthető: lengyel barátaink „nem bírnak magukkal”, ha szülőföldjükön magyarok tűnnek fel. Úgy érzik, muszáj beszélgetniük a vendéggel, muszáj kinyilvánítaniuk a rokonszenvüket, a történelmi összetartozásunkba vetett hitüket.

A helyi lengyelekkel folytatott beszélgetéseim részükről legtöbbször azzal a mondattal indultak, hogy Orbán Viktor nagyon jól végzi a munkáját. A saját politikai vezetésükkel, a mérsékelt jobboldali Polgári Platform (PO) kormányzásával viszont kivétel nélkül elégedetlenek voltak. Igaz, a nyolc éve ellenzékben működő, konzervatív jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártról sem formáltak sokkal hízelgőbb véleményt. Nyári magánbeszélgetéseim során az a kép alakult ki bennem, hogy a lengyel választópolgárok kiábrándultak a politikából, olyannyira, hogy még a Pawel Kukiz által vezetett kalózpártra, tiltakozó (azaz protest) mozgalomra sem szavaznának. Ha arról kérdeztem őket, ugyan melyik formáció lenne a legszerencsésebb választás Lengyelországban, csak a vállukat vonogatták, és végül azt felelték, hogy egyik sem. De ha már valamelyik pártnak mindenképpen nyernie kell, akkor inkább a PiS, mint a PO. A napokban közzétett hivatalos felmérések alátámasztják az én magánkutatásom tapasztalatait. A Polska The Times című napilap másfél héttel ezelőtt közölt adatai szerint a PiS támogatottsága 38,2 százalék, a PO viszont csak 25,8 százalékon áll. Előbbi párt 222 mandátumot szerezne a 460 fős alsóházban – tehát a választások legfőbb kérdése az, hogy a PiS vajon eléri-e az ötven százalékot, azaz képes lesz-e önállóan kormányt alakítani. Pawel Kukiz protest alakulata, amely ezúttal Kukiz’15 néven indul, mindössze 9 százalékot kapna. Szerencsére az már most leszögezhető, hogy a baloldali pártok az előző választásokhoz hasonlóan ezúttal sem rúgnak labdába. A lengyel szocialista párt nem szedte össze magát, továbbra is romokban hever. Az öt baloldali társaságból egybetoborzott Egyesült Baloldal (ZL) 8,6 százalékos támogatottsággal éppen csak bekerülhet a parlamentbe. E ponton érdemes megjegyezni, hogy a választási kampány hajrájában a kormányzó PO a mérsékelt jobboldalról kissé balra tolódott, kiváltképpen bioetikai kérdésekben. A volt köztársasági elnök, Bronislaw Komorowski által támogatott Nowoczesna (Modern) Párt 6,6 százalékon áll, a Lengyel Parasztpárt pedig 5,3 százalékon. Utóbbi két alakulatnak tehát meg kell izzadnia az ötszázalékos parlamenti küszöb átugrásáért.

Ismétlem, a választások legfőbb kérdése minden bizonnyal az, hogy a PiS képes lesz-e egyedül is kormányt alakítani. A Millward Brown közvélemény-kutató cég szerint a PiS népszerűsége az elmúlt három hónapban folyamatosan emelkedik, a lengyel társadalomban kialakult a kormányváltó hangulat. Egy másik kutatóintézet, a TNS  múlt csütörtökön közzétett felmérése szerint a PiS nem 222, hanem 235 mandátumot szerezne az alsóházban, vagyis abszolút többséget. Ez a kutatás a PO számára 27,7 százalékos eredményt jósol, a Lengyel Parasztpártnak pedig csak 3,7 százalékot, ami a parlamentből (szejmből) kihullás teljes kudarca. A közvélemény-kutatási adatok persze folyamatosan változnak, ám az arányok stabilak. Két nappal ezelőtt az a felosztás látott napvilágot, hogy a PiS 36, a PO pedig 24 százalékon áll. Ez az erőviszony aligha fordul meg a hátralévő öt nap során. Ugyanakkor egyes elemzők nem zárják ki, hogy amennyiben a PiS nem szerzi meg a parlamenti férőhelyek több mint felét, a vesztes PO a többi párttal összefogva széles ellenkoalíciót alkothat, és kormányt alakíthat. Más kérdés, hogy egy ilyen vegyes összetételű kormány bajosan lehet hosszú életű.

A varsói jegybank elnöke (nem mellékesen korábbi miniszterelnök), Marek Belka a napokban arról nyilatkozott, hogy nem nagyon érti a kormányváltó hangulatot. Megszólalása eleve furcsa, hiszen a szabályok szerint jegybankelnökként egyáltalán nem tehetne politikai állásfoglalást. Véleménye szerint Lengyelország még soha nem volt ilyen jómódú, mint most, az emberek mégis elégedetlenek, és arra készülnek, hogy kiebrudalják a nyolc esztendeje kormányzó PO-t. Arról is értekezik, hogy az elmúlt huszonöt év Lengyelország aranykora. Ezzel a megállapítással egyetértek, bár az „aranykor” elé betoldom, hogy „egyik”. Kétségtelen tény, hogy a rendszerváltás óta Lengyelország hatalmas utat tett meg, rengeteget fejlődött. Valósággal feltámadt a nyolcvanas évek sírgödréből, a hadiállapot és a jegyrendszer utáni szegénységből, újjávarázsolta nemzeti fizetőeszközét, városait és iparát. Satöbbi, satöbbi. Ám azt is tudni kell, hogy az elmúlt tíz évben több mint kétmillió lengyel munkavállaló hagyta el az országot, hogy valamelyik nyugati országban boldoguljon. A lengyel falvakat járva mindenhol vadonatúj családi házakat látunk, csak a cseréptetejük több millió forintba került – ám ezek az épületek a Londonban vagy Németországban keresett pénzből készültek, és az esztendő jelentős részében üresen állnak, mert a tulajdonos valahol külföldön dolgozik. A dél-lengyelországi Moderówka település nyolcszáz lakosából majdnem kétszázan költöztek külföldre, a száz kilométerrel arrébb fekvő Debno falucska hétszáz lakosából százötvenen. A moderówkai Vénusz szálloda pincére mondta nekem nyáron: öt évvel ezelőtt a szombat esti táncmulatságokon még zsúfolásig tele volt a terem, százhúsz, százötven ember mulatott. Most szombatonként negyven-ötven fő gyűlik össze – mert a munkaképes emberek mind külföldre mentek. Ez a valóság. Lehet jegybanki elnökként bűvészkedni a GDP-növekedés adataival, és arról értekezni, hogy érthetetlen a kormánypárt mélyrepülése, de az sem árt, ha őszintén szembenézünk a tényekkel. Ráadásul a PO kormányzását az elmúlt két-három évben több súlyos botrány kísérte; olyan kiábrándító ügyek, amelyek az egész politikumba vetett hitet aláásták.

Zsille Gábor