vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.30. 

Harmóniában a természettel

A védett területekben ne tegyenek kárt a krosszmotorosok

Látogatóközpont kategóriában első helyezést ért el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közös, Az év ökoturisztikai létesítménye 2015 pályázatán. Komlós Attilát, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársát arról kérdeztük, hogy mit kínálnak a látogatóknak az Ormánságban, s hogyan kapcsolódik mindez az Ős-Dráva programhoz.

 Milyen kritériumoknak kellett megfelelni az első helyezés eléréséhez?

 – A látogató- és családbarát helyszín volt az egyik fontos szempont, tehát, hogy a létesítményt, s annak szolgáltatásait minden korosztály igénybe tudja venni, és ott jól érezze magát. Az értékeléskor azt is figyelembe vették, hogy a természeti környezetet minél inkább élményszerűen és informatív módon ismertesse meg a látogatókkal. További kritérium, hogy a pályázaton mindig az adott évben átadott létesítmények pályázhatnak, vagy olyanok, amelyekben a legutóbbi pályázat meghirdetése óta lényegi fejlesztéseket hajtottak végre.

 Reklámot is jelent ez a kimagasló eredmény?

 – A díj fő hozadéka, hogy még több publicitást kap a helyszín a PR-anyagokban. Mivel a pályázat egyik kiírója a Magyar Turizmus Zrt., így annak kampányában is fontos szerepet kap a szaporcai látogatóközpont az ökoturisztikai termékkínálatok sorában. Bízunk benne, hogy az első hely elnyerésével még több vendéget fogadhatunk, s közismertté válik a látogatóközpont.

 Mi mindent láthatnak a turisták az ormánsági látogatóközpontban, és a mellette lévő majorban?

 – A látogatóközpont három nagy egységet foglal magában, s több hektáros területen fekszik a Dráva árterén. A létesítmény komplex objektum. Az oktatóteremmel, kiállítótérrel, kilátótoronnyal rendelkező főépületben fogadjuk vendégeinket. A kiállító teremben tematikusan mutatjuk be a tájat; a vizes élőhelyeket, a Drávát, az árteret, az erdőt, s azt, hogy az elmúlt évszázadokban miként hasznosítottuk a természeti erőforrásokat, a természet által kínált alapanyagokat – elődeink a vesszőből kosarakat, a fából bútorokat készítettek, és ártéri gazdálkodást folytattak. Az oktatóterem modern igényeknek megfelelő, interaktív táblával és egyéb szemléltető eszközzel felszerelt helyiség, ahol oktató kollégák tartanak programokat a látogatók számára az óvodás korosztálytól egészen a nyugdíjasokig. A három különböző hosszúságú tanösvényén az érdeklődők sok élményt és ismeretet szerezhetnek, felfedezhetik a Dráva természeti értékeit, a hagyományos gazdálkodás világát. A Dráva élővilágát bemutató tanösvény 13 kilométer hosszúságú, s egészen a folyóig vezet. A tanösvényen kilátótorony, madár-megfigyelőhelyek, fotós leskunyhók, madárgyűrűző állomás található. A második tanösvény az Ős-Dráva programot mutatja be – az egész látogatóközpont ennek a programnak az egyik fontos eleme. A program a Dráva menti térségek felzárkóztatását segíti elő, a terület munkanélküliségét próbálja orvosolni, s a régi hagyományokat alapul véve az ártéri gazdálkodás nyomán, de már korunk kihívásainak megfelelően szeretné biztosítani a jobb megélhetést. A harmadik tanösvény pedig azt mutatja be, miként gazdálkodtak egykor az ormánságiak. Ez a tanösvény a majorban ér véget, ahol régi magyar háziállatokat tekinthetnek meg a vendégek. A major épületeit a régi korok hagyományait figyelembe véve tervezték meg.

Szerveznek különböző programokat Szaporcán?

 – Előre meghirdetett programjainkat honlapunkon és a látogatóközpont Facebook-oldalán tesszük közzé. Egyéb programjainkra pedig időpont-egyeztetés után lehet jelentkezni. Ezek a szakvezetések, a nevelési, oktatási, s a hagyományokat bemutató programok. A helyszín lehetőséget biztosít szabadtéri rendezvények lebonyolítására is. Idén, közvetlenül az átadás után tartották meg a Baranya megyei Vadásznapot, ahol több száz vendég gyűlt össze a főépület előtti füves területen. Szolgáltatásainkhoz tartozik a kerékpárbérlés, a kenukölcsönzés. Kenutúrákat szerveznek a Dráván, és annak mellékágán, a Fekete-vízen is, ami Szaporca határában folyik.  

Ezeket a rendezvényeket főleg a környékbeliek látogatják?

 – Programjainkra az ország különböző helyszíneiről is érkeznek egyéni turisták, baráti csoportok, családok, de természetesen a környékbeli településekről még többen. Együttműködési szerződést kötöttünk oktatási intézményekkel, hogy a gyerekek az osztálykirándulásokon megismerjék az Ormánság értékeit, ami a helyi kötődést is megerősíti.

 A quad- és krosszmotorosok tavasztól őszig komoly károkat okoznak az erdők talajában és növényvilágában, emellett zavarják a vadakat, és a turistákat. Fel tudtak lépni az idegesítő krosszmotorosok ellen?

 – A nemzeti park igazgatósága a feladat megoldása érdekében együttműködik az erdészetekkel és az önkormányzatokkal, hiszen az ön által említett tevékenység eléggé divatos, s ezért nem védett területeket kell kijelölni a terepmotorozás szerelmeseinek. S akkor nem okozhatnak végzetes károkat a természetben. Léteznek olyan felhagyott bányaterületek, melyek alkalmasak erre a tevékenységre. Nem egyszerű a helyzetünk, mert a terepmotorosok, terepkerékpárosok az extrém domborzati adottságokat kedvelik.

 

Medveczky Attila