vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.30. 

Visszaél hivatalával a Kovászna megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal elnöke

Mircea Diacon, a Kovászna megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal elnöke folyamatosan visszaél funkciójával és hatalmával, hátrányos vagy sértő helyzetbe hozva a megye magyar nemzetiségű lakosságát. A fogyasztóvédelmi hivatal elnöke, az idei év februárjában etnikai feszültséget keltett azzal, hogy fogyasztóvédelmi tevékenysége alatt büntetést rótt ki azokra a kereskedelmi egységekre, melyek „székely ízek” címkével nevezték meg termékeiket, míg az „olasz ízek”, „román ízek” vagy más népek konyháiról elnevezett ételek elnevezése miatt nem rótt ki büntetést. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat levélben kereste meg az eset kapcsán a Miniszterelnöki Hivatalt és az országos fogyasztóvédelem vezetőségét, kérve a szóban forgó személy leváltását, ami nem történt meg.

Diacon akkor is visszaélt befolyásával, mikor az általa irányított iskolai vetélkedőt (az országos gyakorlatra és a világnapra való hivatkozással) március 15-ére időzítette, és ezzel gyakorlatilag kizárta a magyar diákokat (a megyei mezőny kétharmadát) a versenyből.

 Ezt követte egy másik súlyos eset, amikor fogyasztóvédelem augusztusban reklámanyagnak minősítette a SIC (Terra Siculorum -Székelyföld) feliratú öntapadós matricákat a sepsiszentgyörgyi taxisok autóin. Az ellenőrzés során kiderült, hogy több taxis érvényes szolgáltatói szerződés nélkül reklámozott különböző kiadványokat, biztosító társaságokat. A hatóság abszurd módon reklámanyagnak minősítette a SIC feliratú öntapadós matricát is. A fogyasztóvédő hatóság munkatársai egyébként amiatt is bírságoltak, hogy a taxisok nem viselték a polgármesteri hivatalok által lepecsételt fényképes kitűzőt.

 A harmadik nagyon súlyos visszaélést szintén augusztusban követte el Mircea Diacon főfelügyelő. Ekkor az unitárius egyházat vette célkeresztbe és rendőri kísérettel jelent meg a vallásórák résztvevőinek táborában. Az eset időpontjában 85 kiskorú táborozott Árkoson, a helybeli, sepsiszentgyörgyi, szentivánlaborfalvi unitárius gyülekezet vallásoktatásában részesülő, rászoruló, nehéz helyzetben lévő kisebb és nagyobb gyerekei. A tábor ingyenes volt, minden engedéllyel rendelkeztek, az ételekből mintákat adtak az illetékes szakhatóságoknak. Minden résztvevőnek volt orvosi igazolása és a szülők általi igazolás is. Mégis, a hatóság vezetője szétnézve kifogásolta, hogy a gyerekek földön alszanak, nincs mérleg az ételadagokhoz, és nincs román nyelvű táborszabályzatuk (román anyanyelvű személy egy sem volt jelen a táborban). Tette mindezt úgy, hogy a nem gazdasági egységeket, beleértve az egyházakat is, nincs joga ellenőrizni a fogyasztóvédelemnek.

 És mindezt most a negyedik eset követte, amikor is az említett személy kocsmai verekedésbe keveredett, kockára téve a fogyasztóvédelmi hivatal presztízsét, és utólag etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani a tényt, hogy ittas állapotban verekedés résztvevője volt.  

Őszintén reméljük, hogy Románia képes megvédeni a kisebbségeit és kettős mércével dolgozó közhivatalnokait rendre utasítja.

 

(erdely.ma)