vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.30. 

Orbán európai tényező

A Focus című ötszázezer példányban megjelenő német újság interjút közölt Orbán Viktorral. Az interjúban Orbán a magyar álláspontot kertelés nélkül adta elő, ugyanakkor a német belpolitikai kérdésekben rendkívül óvatosan nyilatkozott. Nem támadta Merkelt, sőt bizonyos értelemben megértően nyilatkozott a német kancellár asszony nehéz helyzetéről.

Ezzel az interjúval – azután, hogy a magyar miniszterelnök a világsajtóban hónapok óta rendszeresen megjelenik – azt is bizonyította, hogy nem véletlenül, nem a pillanatnyi helyzetet kihasználva került az európai politika középpontjába. Orbán ma, az európai politikacsinálók közül egyedül, új és rendkívül hatásos véleményt fogalmaz meg. Tulajdonképpen kimondja azt, amit az európai közönség jelentős része, minden tagországban gondol. Ez az új hang komoly visszhangra találhat, főleg, hogy ma már tekintélyes orgánumokban jelenik meg.

Érdemes elolvasni a Focus-interjúhoz érkező német hozzászólásokat. „Egy időre fel kéne bérelnünk Orbán urat” – írja Sindy Meyer. „Orbán elnök elismerést érdemel, és kimondja, amit Európa nemzetei gondolnak” – kommentál Jens-Uwe Reinert. Majd több száz hasonló hozzászólást olvashatunk.

Ez most óriási erő lehet. Kérdés, hogy egy tízmilliós állam miniszterelnöke az ötszázmilliós Európában komoly választói támogatottságát beválthatja-e gyakorlati előnyökre.

 

Csorja Gergely