vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.04. 

Kihelyezett MKP-elnökségi ülés Rimakokován: Megkezdődött a választásokra való felkészülés

Az MKP Országos Elnöksége a Rimaszombati járásbeli üdülőhelyen, Kokován tartotta soron következő összejövetelét. A kihelyezett ülésre meghívták az MKP Rimaszombati Járási Elnökség tagjait is. A vendéglátó, az MKP Országos Elnökségének egyik tagja, az MKP Rimaszombati járási elnöke, Auxt Ferenc már húsz éve e festői környezetben él. Nagy örömére szolgált, hogy a tagok szinte teljes létszámban elfogadták a meghívását augusztus 27-én. „Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos és optimista beszélgetéseket folytattunk. Minden járás beszámolt a nyáron elvégzett munkáról. Tárgyaltunk az elkövetkezendő 2-3 hónap legfontosabb feladatairól" - mondta a Felvidék.ma-nak Auxt Ferenc.

Berényi József, az MKP országos elnöke a Felvidék.ma érdeklődésére elmondta, hogy minden őszi szezonnyitás előtt van egy nyár végi kihelyezett ülésük. Tavaly Alsósztregován voltak, idén Gömörre esett a választás, hiszen félúton van Pozsony és Királyhelmec között.

 „Egynapos kötetlen beszélgetések során áttekintettük a legfőbb feladatokat, kihívásokat. Olyan mélységebe tudtunk menni, ami egy szokványos elnökségi ülésen nem lehet a kötött program miatt, itt pedig egyfajta helyzetelemzésre is alkalom nyílt" - nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Berényi.

 Hozzátette, terítékre került a magyarság, a régió és azon belül az MKP helyzete. Mint megtudtuk, megkezdődött a választásokra való felkészülés, a választási program vitája, latolgatták a lehetséges kormányváltás esélyeit. Szó esett arról is, hogy hogyan tudják megnyitni az MKP választási listáját olyan tevékeny emberek irányába, akik az elmúlt időszakban bizonyítottak, de nem tagjai az MKP-nak.

 Az MKP vezetői nagyon jó hangulatú látogatást tettek a Kokakva Línia és a Chata Hajana üdülőközpontokban.

Az üdülőhelyek a Szlovák Érchegység déli nyúlványain, a sztolicei hegyek között 800 méter magasságban találhatók. A közigazgatásilag Rimakokovához (Kokava nad Rimavicou) tartozik, de attól 11 kilométerre, északra terül el. A táj a Szlovákiára oly jellemző tanyarendszerből, az ún. lazik egy csoportjából alakult ki. A nagyvárosoktól és az ipari központoktól távol eső település, két vízválasztó, az Ipoly és a Rima határán, a polyánai (NP Poľana) és a Murányi fennsík (NP Muraňská planina) nemzeti park kiterjedt erdőségei között fekszik. Klímája nyáron is hűs, levegője és vizei tiszták, az emberek barátságosak és vendégszeretők.

 

Felvidék.ma