vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.04. 

Felbár büszke a múltjára

Felbár község idén ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját. Ebből az alkalomból augusztus 23-án ünnepséget tartottak a községben, amelyet Felbár község Önkormányzata és a Felbári Római Katolikus Egyházközség szervezett.

 A település jeles évfordulója alkalmából szervezett program a felbári római katolikus templomban kezdődött búcsúi szentmisével délelőtt, majd pedig délután ájtatossággal folytatódott Szent István király tiszteletére. A papság és a hívek a Szent Jobb másolatával körmenetet tartottak a templom körül. Az emlékmű megáldására ezután került sor, amelynél először a község polgármestere Bodó István szólt a jelenlevőkhöz. Beszédében büszkén szólt a falu közösségéről, akik múltjukat tisztelik és megtartják őseik vallását. Jankó Gábor egyházgellei-felbári plébános végezte a felszentelést, amelynél közreműködött a helyi Batthyány-kórus. A megjelent községi, civil és társadalmi szervezetek elhelyezték koszorúikat a Felbáron élő és alkotó neves személyiségek emlékművénél. Ilyen volt többek között Istvánffy Miklós író, királyi főajtónálló és alnádor; Amade László költő, a filozófia doktora, a pozsonyi magyar kir. udvari kamara tanácsosa, császári és királyi kamarás; Mészáros Ignác Batthyány József kalocsai érsek titkára, író, az első magyar regény szerzője és Ivancsics József Plébános, író. Ő lelkipásztori szolgálati ideje alatt épült fel a felbári templom.

 A kultúrházban Felbár történelmi múltjáról nyílt fényképkiállítás, amelyet Bugár Árpád mutatott be. Ugyancsak a falu históriása és az egyházközség vezetője tartotta azt az előadást is, amelynek keretén belül a község múltjának történelmét ismertette. Az ünnep kapcsán Bugár Árpád szerkesztésében és a Pázmaneum Társulás kiadásában megjelent egy könyv is „1245-2015 Baár-Felbár" címmel. A búcsúi est kitüntetések átadásával és kultúrprogramokkal folytatódott a községi hivatal melletti téren.

 

pazmaneum.com/Felvidék.ma}