vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.04. 

Gyurcsányista provokáció

Bizonyos Szabó Gábor a „Nincs Alku Párt” nevében 30-40-ed magával vonult Kocsis Máté polgármester ellen, a Józsefvárosi Önkormányzathoz, hogy a magyar államalapításra emlékező józsefvárosi ünnepséget megzavarják. Ordenáré bekiabálásokkal és útszéli szövegezésű plakátokkal felszerelkezve provokálták az ünneplőket. A csoportot vezető Szabó Gábor a kerület tájékoztatása szerint, jelenleg vádlott, mégpedig a józsefvárosi közvagyon ellen elkövetett milliós nagyságrendű bűncselekmények miatt.

Egy, a történteket az elejétől a végéig dokumentáló videofelvételen a nyilvánvalóan provokáció szándékával érkező tüntetők között számos DK-s aktivista is felismerhető. Sőt egyikük, aki a párt rendezvényein és Gyurcsány Ferenc valamennyi szereplése alkalmából megjelenik, szintén jól látszik, beazonosítható. A párt emblémájával ellátott kék kabátot viseli és a kezében tart egy Kocsis Mátét gyalázó feliratokat tartalmazó táblát. A felvétel egyértelműen bizonyítja azt is, hogy a DK-s aktivista és Szabó Gábor ismerik egymást és együttműködnek a provokációban.

Utóbbi szándékát még csak nem is tagadta Szabó, aki még az incidens előtt a PestiSrácok.hu tudósítójának úgy nyilatkozott: „hekkelni akarják Kocsis Mátét minden olyan helyszínen, ahol a polgármester megjelenik a nyilvánosság előtt”.

 

czyla