vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.11. 

Oroszország aggódik az EU tehetetlensége miatt migráció-ügyben

Oroszország csodálkozással és nagy aggodalommal figyeli az Európa Unió nyilvánvaló tehetetlenségét, amely a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező migránsok áradatával kapcsolatosan jelentkezett – mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Marija Zaharova a tárca honlapján közöltek szerint arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy a minisztérium kellően biztonságosnak ítéli-e meg az olyan országokat, mint Szíria, hogy oda visszatoloncolják azokat a migránsokat, akiknek elutasítják a menekültstátus iránti kérelmét.

A szóvivő szerinte a migrációs probléma valóban „katasztrofálisan fenyegető fordulatokat vesz", de nem Oroszországot érinti. Zaharova a BBC tudósítójának kérdésére azt mondta, hogy nap mint nap látja azokat az „elborzasztó" felvételeket, mi történik a menekültáradattal kapcsolatosan Európában.

 „Ma azt láttam, hogy az oda terhesen érkező nők az utcán szültek. El lehet képzelni, milyen körülmények közepette. Megrohamozzák a vonatokat. Mindez a második világháború utáni helyzetre emlékeztet. A méretei még nem olyanok, de a dinamikája és a tendencia nagyon hasonlít rá" – folytatta az orosz külügy magas rangú tisztviselője.

 Marija Zaharova szerint mindenki számára nyilvánvaló, hogy „ez a soha nem látott (európai) menekültválság egyenes következménye" a közel-keleti és észak-afrikai régiókban lezajlott, „abszolút felelőtlen és átgondolatlan politikai hatalomváltásoknak". Megjegyezte, hogy „sokan nem értenek egyet" Moszkva véleményével, és „nem menekülteknek, hanem bevándorlóknak nevezik" az Európába érkező embereket, vagy azt gondolják, hogy a menekültprobléma semmilyen módon sincs összefüggésben a nyugati államok közel-keleti politikájával.

 Az orosz külügyi szóvivő közölte, Moszkvát aggasztja, hogy az Európai Unió egyes tagállamai szavai szerint elsietve használják a kitekert „illegális migránsok" kifejezést az Európába menekülő emberekkel kapcsolatban.

Az ENSZ 1951-es Menekültügyi Konvenciójára és a menekültek státuszára vonatkozó 1967-es jegyzőkönyvre hivatkozott, amelyek alapján – mint mondta – a közel-keleti és észak-afrikai régiókban uralkodó helyzet megalapozza az onnan Európába érkező emberek menekültnek nyilvánítását.

 Moszkva szerint az Európai Unió tagállamainak nemzetközi kötelezettségei vannak a menekültekkel kapcsolatban. A szóvivő közölte, sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy az EU tehetetlen, és nem tesz hatékony lépéseket azoknak az embereknek az elhelyezése, a szükséges orvosi ellátása, étkeztetése érdekében, akik nem saját akaratukból jelentek meg Európában.

 Az orosz külügyi szóvivő mindeközben azt hangsúlyozta, hogy Oroszország több mint 900 ezer Ukrajnából érkező emberről gondoskodik területén. Közülük 400 ezret menekültnek minősítettek. Úgy vélte, hogy Európa tanulhatna Oroszországtól ebben a menekültkérdésben.

 

MTI