vissza a főoldalra

 2015.09.11. 

Csurka István: A cél

Zéró nemzetvédelem

A közelmúltban két párhuzamos lépést tett a magyar Országgyűlés, illetve a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Mazsihisz. Az Országgyűlés határozatot fogadott el a zéró tolerancia elvéről, amely szerint nincs megértés, nincs felmentés, nincs türelem a kirekesztő nézetek, a szélsőséges nacionalizmus, az antiszemitizmus, a tálib eszmék, a terrorizmus és általában a szélsőjobboldali nézetek és az ezeket hangoztató emberek, szervezetek, orgánumok iránt. A másik vállalásban pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke hajlandóságát fejezte ki, hogy a Mazsihisszel együtt terjeszti be az Országgyűlés elé a holokauszttagadást tiltó cenzúratörvényt.

A zéró tolerancia elvéről és gyakorlatáról szóló határozati javaslatot egyetlen képviselő nem szavazta meg, a Fidesz soraiban ülő, most hetvenéves Wittner Mária, az egykori ötvenhatos halálraítélt. Azt is mondhatnánk, hogy egy igaz ember van az Országgyűlésben. Mert a határozati javaslatból hiányzik a kommunizmus bűneinek elítélése, hiányzik az a siralomház, amelyben Wittner Mária éveket töltött, és hiányzik az a siralomház, amelyben élünk: Gyurcsány Ferenc, Kóka János, Molnár Lajos/per hogyishívják kisasszony népirtó, globalizációs, mindent felélő rendszerének elítélése. Hiányzik a leléptetett vasprefektus gumibotjának a suhogása, hiányzik az október huszonharmadikán idegen csapatokkal együtt gumilövedékező rendőrség, és hiányzik mindenekelőtt annak a megkérdezése, majd belátása, hogy az ország bajaiért, a nemzet fogyásáért és alávetettségéért ki a felelős. Netán a szélsőjobb? Amely sohasem volt hatalmon 18 év alatt? Sohasem volt a kezében a pénz. Mit privatizált a szélsőjobb? Mit irányít a szélsőjobb? Kit vert véresre a szélsőjobb? Melyik képernyőn ugat hazugságokat a szélsőjobb? Milyen választási és egyéb csalásban van benne a szélsőjobb? A szélsőjobb kezében van a pénz? Aljas indokból elkövetett félrevezetés tehát, amit a kormány és cinkosai elkövetnek.

Ezért mint a szélsőjobb kinevezett s mélyen elhallgatott alakja, bátorkodom egy évekkel ezelőtt írt és ugyanitt meg is jelent írásomat újraközölni, mivel ma is érvényes. Újat nem írok, mert minek. Joszif Viszarionovics Sztalin örökbecsű mondása vezérel. A békeharcról, saját találmányáról mondta a generalisszimusz: „A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke ügyét, és végig kitartanak mellette.” A békeharc és a holokauszttagadás elleni harc tejtestvérek. Holokauszttagadás és a tagadás tiltása is addig lesz, ameddig a nép és a népek kitartanak mellette, ameddig nem kergetik el ezeket a gazembereket.

 A cél

Különös diplomáciai botrány robbant ki az idén kora ősszel Ottawa és Budapest viszonylatában. A Kanadába akkreditált magyar nagykövet születésnapi jókívánságokat küldött az egyik torontói magyar református egyház 85 éves presbiterének, bizonyos Finta Imrének. Miután ez a gratulációja nyilvánosságra került, egy hét leforgása alatt lemondott és hazatért.

A dolog úgy pattant ki, hogy a református egyház kis közlönye büszkélkedve nyilvánosságra hozta a presbiterét ért megtiszteltetést, ez a híradás viszont a helyi zsidó közösség újságírójának a kezébe került és a zsidó lap is nyilvánosságra hozta, hogy egy volt csendőr századost tisztelt meg a magyar követ. Ez már nem büszkélkedés volt, hanem felháborodás. Sőt mi több: feljelentés.

Az összeszikrázásokat a nyolcvanöt éves ember múltja váltotta ki. Finta 1944-ben a csendőrség századosa volt, és mint ilyen, a szegedi gettóban és a körül teljesített szolgálatot. Ezért a tevékenységéért itthon, Magyarországon 1948-ban népellenes bűntett vádjával bíróság elé állították, de annyi mentőtanúja volt, aki emberséges bánásmódját tanúsította, hogy felmentették. Ennek ellenére 40 évvel később, új hazájában, Kanadában, ahol ekkor már négy évtizede élt és dolgozott becsületesen, törvénytisztelő emberként, újra perbe fogták. A bírósági eljárás előtt azonban a kanadai magyar és a kanadai angol nyelvű sajtó – no meg hozzá természetesen a magyarországi magyar nyelvű sajtó – heves támadásokkal zaklatta nemcsak az akkor már 77 éves volt csendőrtisztet, hanem mindkét ország közvéleményét. Össznépi felháborodást akartak kicsikarni Finta 40 évvel korábban elkövetett bűnei miatt ellene és „minden Finta” ellen. Az idős ember ekkor jó hírneve védelmében maga kezdeményezett polgári pert, ez azonban abbamaradt, mert a költségeit már nem volt képes fedezni.

 A Finta és mások elleni sajtótámadások hátterében Kanadában az a törekvés állott, hogy Kanadában is hozzanak „holokauszttörvényt”, amely a háborús bűnök elévülhetetlenségéről és a holokauszttagadók elítélhetőségéről szól. Megtörtént, az ontariói parlament meghozta ezt a törvényt. A sajtó győzött.

Magyarországon az első Finta-per idején az úgynevezett rendszerváltás zajlott és az első tárgyalások idején már hivatalban volt az első „nemzeti-keresztény” kormány, amelyet az itteni sajtóban gyakran illettek a „keresztény kurzus” Finta-vádszerű jelzőjével. Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy Magyarországon is győzött a Finta-ellenesség.

Az esetből ügyet teremtő sajtó hátterében, ösztönzőként és támogatóként, nemegyszer utasítóként is felfedezhető a B’nai-B’rit, azaz a Szövetség Fiai nevű nemzetközi zsidó szervezet. Ugyanez, természetesen más hasonló szervezetekkel együtt, megtalálható az idős nácik felkutatása és megbüntetése, a holokauszttémák támogatása és egyáltalán a legszorosabban vett zsidó és izraeli érdekvédelem összes esete és közleménye mögött. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a Szövetség Fiai a nemzetközi sajtó egyik irányító szerve. Szorosan össze van építve a Zsidó Világszövetséggel, és azon keresztül döntő befolyása van a világ legnagyobb bankjaira, pénzcsoportjaira. Elsősorban a Rothschild Bankház révén, amely viszont benne van a Világbank és az IMF, a Nemzetközi Valutaalap irányításában és kezében tartja az USA legnagyobb televízió- és rádióhálózatait.

Az irányítás személyeken és személyek kiválasztásán keresztül valósul meg. Nem szükséges, hogy a Szövetség Fiai szervezet minden egyes esetben névre szóló utasításokat küldjön egy-egy szerkesztőnek vagy filmproducernek, elegendő, ha az illető a Szövetség Fiai szempontjából való megbízhatóságát lehetőleg származásával is igazolja. Ezen túl csak az általánosságban nyilvánosságra hozott irányokkal és feladatokkal kell azonosulnia, ahhoz kell hozzátennie a maga tétjeit.

A Finta-ügyben a nyitány Kanada egyik magyar nyelvű zsidó vagy liberális újságjában hangzik fel, egy alig néhány száz vagy ezer ember által olvasott, minden tekintetben provinciális lapban. Ha a követ nem mond le nyomban, vagy a megcélzott ország kormánya nem intézkedik azonnal, a következő cikk már az angol nyelvű sajtóban jelenik meg, aztán foglalkozik vele a rádió és a tévé, megszólal az adott ország, a magyar vagy a német, vagy az ukrán, vagy az észt, vagy a lengyel sajtó. Adalékokkal szolgál. Válaszok és viszonválaszok keletkeznek, sőt a mentőcikkeket is itt jelentetik meg: demokrácia van. Amikor már az indulatok fel vannak korbácsolva, vagy úgy hiszik, hogy fel vannak, megindul az igazságszolgáltatás vagy a diplomácia, az üzleti élet gépezete. A követ lemond, a minisztert leváltják, a bankárt lelövik, a tendert pedig az a cég nyeri meg, amelyik a Szövetség Fiai szerint erre érdemes. Az ontariói parlament után az ottawai Összkanadai Törvényhozó Testület is múlhatatlan szükségét érzi, hogy negyvenöt évvel a háború befejezése után holokauszttörvényt hozzon.

És utána elkezdődik a per. Finta Imre ekkor már megfáradt öregember, picike kis vagyonkával és a lelke tele van szép és nyomorúságos emlékekkel. Hol van már tőle az az idő, amikor daliás csendőrtiszt volt, akit kedveltek a zsidó dámák és a keresztény lányok, akinek a csendőrtiszti foglalkozás a legnagyobb társadalmi megbecsülést is jelentette, hiszen ilyen tiszt csak képzett, becsületes, keménykötésű ember lehetett. A kor, amelyben akkor élt, ezt nemhogy törvényesnek, hanem tiszteletre méltónak tartotta. Finta a rend embere volt, az állam hű polgáraként, évek kitartó tanulásával képezte ki magát csendőrtisztté. S igencsak valószínű, hogy ezt az elhatározását még akkor sem bánta meg, amikor ugyanezért a magyar háborúvesztés után megbélyegezték, bíróság elé állították, amikor azt az intézményt, amelyben szolgált, eltörölték. 1987–88-ban, amikor a pere elkezdődik, ezek már csak halványuló, foszladozó emlékek. Kanadában ő új életet kezdett és soha nem került összeütközésbe új hazája törvényeivel. És mégis bíróság elé kellett állnia.

 Fintának nem volt feljelentője

A vád mögött nincs sértett, bosszúra éhes személy vagy személyek, a vád a nürnbergi törvények alapján intéztetik, a vád egyetemes. A folyamat lépcsőzetes. A sajtó megteremti a közhangulatot, az erkölcsi felháborodást, látszólag csak az igazságérzetre alapozva mindent, lényegében azonban az ellenvélemények elnyomása, elfojtása is a céljai között szerepel, mert fontos, hogy mire a bírósági szakaszba kerül az ügy, már ne legyenek érvei a másik oldalnak, és senki ne lásson bele a dolog hátterébe.

Hogy miért is történik mindez? Miért fontos egy 77 éves magyar volt csendőr százados élete, múltja és elítélése? Sokaknak kell úgy érezniök, hogy Finta és a többi csendőr, katonatiszt, aki a II. világháborúban szolgált, védte a hazáját és a fennálló törvények szerint cselekedett – bűnös, méltó a 40-50 évvel későbbi elítélésre. És ami még ennél is fontosabb: bűnös, és méltó büntetésben részesül az, aki melléjük áll. Ne merjen Fintával együtt érezni senki! Lássa mindenki, ugyanúgy a magyar, a német, az ukrán, a lengyel, az észt, a litván múltat, ahogy a Szövetség Fiai látja és látni parancsolja. Elvetemült az, aki kétségbe vonja a holokausztáldozatokra vonatkozó és az évek során egyre növekvő számokat, a közvéleménybe sulykolt tényeket, és ami még ennél is fontosabb, büntetés vár azokra, akik a fent nevezett csoportok családi, közösségi, ideológiai és pártkötelékébe tartoznak. Ez a fenyegetés – noha ez a legfontosabb és ez a közvetlen célja az egész akciónak – sohasem jelenik meg nyíltan. Ez mindig csak a cikkek és esetek, a bírói ítéletek súlyosságából, hangvételéből és végtelen gyakoriságából következik. Ez az, ami kiolvasható. Ami leszüremlik és elfojt minden nemzeti, önálló, ezzel ellentétes politikát. Miután már a sok ismételgetés után a név vagy a foglalkozás: csendőr is hívószóvá vált és félelmet kelt, megkezdődik a kiterjesztés a többi, a lehetséges Fintákra, a lehetséges csendőrökre, azokra, akik olyan politikát folytatnak, vagy pártolnak, amelyet ugyanez a sajtó Finta-szerűnek, csendőrszerűnek, hirtelen feltalált szóval szélsőségesnek minősít. Miután sok Finta-ügyet legyártottak, már csak a szélsőségessel dolgoznak, egészen addig, amíg azt nem érzékelik, hogy a félelem alábbhagyott. Akkor új eseteket keresnek, mert mindig az egyén sorsa, a szerencsétlenség, a kivégzés hat a legjobban.

Magyarországon 1988-ban, amikor a Finta-per első tárgyalásai lezajlanak, még nincsenek megnevezett szélsőségesek. A szó még csak lappang. Vannak azonban olyanok, akik erre a címkézésre már ki vannak jelölve, miként e sorok írója is, azonban előkészítés nélkül, talajmunkák nélkül sohasem kezdik meg senki kiszorítását. Nem is volna érdemes előreszaladni a megbélyegzésekkel, hiszen a társadalom még nincs meggyúrva, nem venné a lapot. A Finta-ügy első tárgyalásaikor idehaza a „kommunizmus elleni harc” propagandája folyik, és a Szövetség Fiai és az egypárt, az MSZMP által közösen irányított magyar sajtó a kommunista bűnök ostorozásával teremt hitelt magának, és csak elvétve Fintázik. Hanem aztán a választások után nyomban rákezd. A lapok már írnak Fintáról, a szegedi gettó csendőrparancsnokáról, mintegy a régi beidegződésekre számítva, rutinszerűen.

 A sajtó és a bíróság elképzelt együttműködésébe azonban hiba csúszott. Finta Imre ügyét esküdtbíróság tárgyalta. Ez volt az első eset a világon, hogy második világháborús ügyben, tehát olyan ügyben, amelyben Nürnbergben annak idején a győztes hatalmak bírósága visszamenőleges hatályú ítéleteket hozott és olyan bűnökért ítélt és ítéltetett el precedensteremtés által százezreket, amelyek az elkövetés idején és az elkövetés helyén nem számíthattak bűnnek, egy esküdtbíróság ítélkezett. Ha van a Finta-ügyben valami különleges és messzire mutató érvényű, akkor ez a tény az. Negyvenöt-negyvenhat évvel a második világháború után, egy olyan korszak után, amelynek történelmére, Európa összes államának belső fejlődésére hatalmas mértékben nyomta rá a bélyegét a nürnbergi törvényszék és a nürnbergi ítéletek, a világ egy másik részén, egy demokratikus és szabad országban szabadon és elfogulatlanul összeállítanak egy tizenkét tagú, szabad polgárokból álló esküdtszéket és az a vád képviseletének minden túlnyomó befolyása ellenére, a szerény és akadályozott védelem érveinek elfogadásával – vagy anélkül – meghozza az első Nürnberggel szembeni ítéletét: „nem bűnös!”

Stephanie Reilander, az esküdtszék elnöke a következő döntést hirdette ki: Finta Imre nem bűnös:

– rablásban mint háborús bűnben, és nem bűnös rablásban mint emberiség elleni bűnben;

– jogtalan fogva tartásban mint háborús bűnben, és nem bűnös jogtalan fogva tartásban mint emberiség elleni bűnben;

– emberrablásban mint háborús bűnben, és nem bűnös emberrablásban mint emberiség elleni bűnben;

– emberölésben mint háborús bűnben, és nem bűnös emberölésben mint emberiség elleni bűnben.

Az ítélet a megfogalmazásával is megdöbbenést váltott ki a hivatalos bírákból és a meghívott közönségből is. A bűnök megkettőzése és ekkénti elutasítása ugyanis nyílt szembefordulás volt Nürnberg szellemével. S ez Kanadában történt, a világ egyik legnyitottabbnak elismert demokráciájában.

 A vádat képviselő kanadai ügyészséggel együtt

vereséget szenvedett a Szövetség Fiai nevű, világpolitikai célokat maga elé kitűző zsidó szervezet is. A vád alátámasztására 5 millió dollárt költöttek, míg a védelmet korlátozták és annak egy jóindulatú, az igazságért áldozni képes ügyvéd mellett csak Finta szerény vagyona és néhány, az érdekében megmozduló magyar szervezet gyűjtése állt a hátterében. A vád tanúit Izraelből és Magyarországról szedték össze, s szállították Kanadába, míg Finta ügyvédjének Magyarországon a ’88–89-es pártállami kötöttségű és a pártközpont és Aczél vagy segédei által befolyásolt és ellenőrzött igazságügyi és belügyi szervek akadékoskodásával kellett megküzdenie. A Szövetség Fiai és Kanada Állam azonban nem hagyta annyiban. Az ügy a fellebbviteli bíróság elé került, és Finta után az őt védő ügyvéddel szemben kezdték el a rágalmazást. Mégis, Fintát Kanadában semmilyen bíróság soha ezután nem tudta elmarasztalni.

Finta Imre volt csendőr százados, kanadai állampolgár, ma már elmúlt nyolcvanöt éves, ámde a személye még most is képes a legképtelenebb indulatok és diplomáciai lépések kiváltására. Két felmentés – 1948, Magyar Népköztársaság, 1991 – Kanada – után, ha egy kicsiny, csak néhány száz helyi zsidó lakos számára készülő lap szóvá teszi a Fintának küldött nagyköveti gratulációt, akkor annak az az eredménye, hogy Kovács László hazahívja a magyar állam képviselőjét. És akkor itt már nem számít semmi: a magas kor, a kanadai államhoz való hűség, a magyar állam szuverenitása, az egész dolog jelentéktelensége, hanem csak a Szövetség Fiainak akarata, haragja és mindenekfölöttisége.

Természetesen kell hozzá egy pecsovics, gyáva, alkalmatlan, nem magyar kormány is, amelyik reszketeg aggastyán módjára törleszkedik a Zsidó Világszövetséghez, a Szövetség Fiai vélt vagy valós kívánalmaihoz, és amelynek nincs becsülete és önbecsülése. Él a nürnbergi ítélet? Egy volt csendőr századosnak nem küldhet születésnapi jókívánságot a mindenkori magyar nagykövet, hiába múlt el ötvenkét kemény, kommunista év, hiába öltek meg milliókat és tettek tönkre társadalmakat annak a birodalomnak a nevében, amelyik a nürnbergi ítéletek legelszántabb szorgalmazója volt?

Ezenkívül másféle üzenete is van a felújított Finta-ügynek, a nagykövet lemondásának. Választások következnek. A Szövetség Fiainak Magyarországot felügyelő része mindig is szeretett elébe menni a dolgoknak. Ez a hazahívás tulajdonképpen nem más, mint egy alávetési nyilatkozat Kovács László külügyminiszter részéről.

 Üzenet mindenkinek, aki magyar és szeretne végre szabadon, a Szövetség Fiainak befolyása nélkül élni. Ez erőfelmutatás. A kormány a feltétel nélküli szolgálatra jelentkezésével pedig a további támogatásért esedezik, és egyben megüzeni a nemzeti oldalnak, hogy a Szövetség Fiaival együtt és a hazánkba telepített Moszad-ügynökök hadával együtt figyeli a nemzeti gondolkodás táborának minden lépését. Kovácsék egyébként jól számítottak: a követ hazahívása után a Világbank megnyitott egy 760 millió dolláros hitelszámlát, amiből a kormány közérzetjavító intézkedéseket foganatosíthat. Többek közt ebből lesz a nyugdíjemelés is.

A Szövetség Fiai tehát kétségtelenül a Horn–Kuncze-kormányt támogatják a magyarsággal szemben, a magyarság mielőbbi elfogyasztása céljából. Nekünk, radikális magyaroknak azonban, akik már régen látjuk a nürnbergi törvények marxista igazságtalanságát, gyűlöletre alapozottságát, egyetlen erőt adó vigaszunk és támaszunk van: az a nyolc kanadai nő és négy férfi, aki kimondta, hogy Finta nem bűnös és ez azt is jelenti, hogy mi sem vagyunk bűnös nép. Most már csak az következik, hogy ne is hagyjuk vád alatt tartani magunkat. Mert a vád igazságtalan!

(2007. VI. 14.)