2015.09.11.
Csurka István:
A cél
Zéró
nemzetvédelem
A közelmúltban két
párhuzamos lépést tett a magyar Országgyűlés, illetve a
Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Mazsihisz. Az Országgyűlés
határozatot fogadott el a zéró tolerancia elvéről, amely
szerint nincs megértés, nincs felmentés, nincs türelem a
kirekesztő nézetek, a szélsőséges nacionalizmus, az
antiszemitizmus, a tálib eszmék, a terrorizmus és általában a
szélsőjobboldali nézetek és az ezeket hangoztató emberek,
szervezetek, orgánumok iránt. A másik vállalásban pedig a
Legfelsőbb Bíróság elnöke hajlandóságát fejezte ki, hogy a
Mazsihisszel együtt terjeszti be az Országgyűlés elé a
holokauszttagadást tiltó cenzúratörvényt.
A zéró
tolerancia elvéről és gyakorlatáról szóló határozati
javaslatot egyetlen képviselő nem szavazta meg, a Fidesz
soraiban ülő, most hetvenéves Wittner Mária, az egykori ötvenhatos
halálraítélt. Azt is mondhatnánk, hogy egy igaz ember van az
Országgyűlésben. Mert a határozati javaslatból hiányzik a
kommunizmus bűneinek elítélése, hiányzik az a siralomház,
amelyben Wittner Mária éveket töltött, és hiányzik az a
siralomház, amelyben élünk: Gyurcsány Ferenc, Kóka János,
Molnár Lajos/per hogyishívják kisasszony népirtó, globalizációs,
mindent felélő rendszerének elítélése. Hiányzik a leléptetett
vasprefektus gumibotjának a suhogása, hiányzik az október
huszonharmadikán idegen csapatokkal együtt gumilövedékező
rendőrség, és hiányzik mindenekelőtt annak a megkérdezése,
majd belátása, hogy az ország bajaiért, a nemzet fogyásáért
és alávetettségéért ki a felelős. Netán a szélsőjobb?
Amely sohasem volt hatalmon 18 év alatt? Sohasem volt a kezében
a pénz. Mit privatizált a szélsőjobb? Mit irányít a szélsőjobb?
Kit vert véresre a szélsőjobb? Melyik képernyőn ugat hazugságokat
a szélsőjobb? Milyen választási és egyéb csalásban van
benne a szélsőjobb? A szélsőjobb kezében van a pénz? Aljas
indokból elkövetett félrevezetés tehát, amit a kormány és
cinkosai elkövetnek.
Ezért mint a szélsőjobb
kinevezett s mélyen elhallgatott alakja, bátorkodom egy évekkel
ezelőtt írt és ugyanitt meg is jelent írásomat újraközölni,
mivel ma is érvényes. Újat nem írok, mert minek. Joszif
Viszarionovics Sztalin örökbecsű mondása vezérel. A békeharcról,
saját találmányáról mondta a generalisszimusz: „A béke
fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke ügyét,
és végig kitartanak mellette.” A békeharc és a
holokauszttagadás elleni harc tejtestvérek. Holokauszttagadás
és a tagadás tiltása is addig lesz, ameddig a nép és a népek
kitartanak mellette, ameddig nem kergetik el ezeket a
gazembereket.
A cél
Különös diplomáciai
botrány robbant ki az idén kora ősszel Ottawa és Budapest
viszonylatában. A Kanadába akkreditált magyar nagykövet születésnapi
jókívánságokat küldött az egyik torontói magyar református
egyház 85 éves presbiterének, bizonyos Finta Imrének. Miután
ez a gratulációja nyilvánosságra került, egy hét leforgása
alatt lemondott és hazatért.
A dolog úgy
pattant ki, hogy a református egyház kis közlönye büszkélkedve
nyilvánosságra hozta a presbiterét ért megtiszteltetést, ez a
híradás viszont a helyi zsidó közösség újságírójának a
kezébe került és a zsidó lap is nyilvánosságra hozta, hogy
egy volt csendőr századost tisztelt meg a magyar követ. Ez már
nem büszkélkedés volt, hanem felháborodás. Sőt mi több:
feljelentés.
Az összeszikrázásokat
a nyolcvanöt éves ember múltja váltotta ki. Finta 1944-ben a
csendőrség századosa volt, és mint ilyen, a szegedi gettóban
és a körül teljesített szolgálatot. Ezért a tevékenységéért
itthon, Magyarországon 1948-ban népellenes bűntett vádjával bíróság
elé állították, de annyi mentőtanúja volt, aki emberséges bánásmódját
tanúsította, hogy felmentették. Ennek ellenére 40 évvel később,
új hazájában, Kanadában, ahol ekkor már négy évtizede élt
és dolgozott becsületesen, törvénytisztelő emberként, újra
perbe fogták. A bírósági eljárás előtt azonban a kanadai
magyar és a kanadai angol nyelvű sajtó – no meg hozzá természetesen
a magyarországi magyar nyelvű sajtó – heves támadásokkal
zaklatta nemcsak az akkor már 77 éves volt csendőrtisztet,
hanem mindkét ország közvéleményét. Össznépi felháborodást
akartak kicsikarni Finta 40 évvel korábban elkövetett bűnei
miatt ellene és „minden Finta” ellen. Az idős ember ekkor jó
hírneve védelmében maga kezdeményezett polgári pert, ez
azonban abbamaradt, mert a költségeit már nem volt képes
fedezni.
A Finta és mások elleni sajtótámadások hátterében
Kanadában az a törekvés állott, hogy Kanadában is hozzanak
„holokauszttörvényt”, amely a háborús bűnök elévülhetetlenségéről
és a holokauszttagadók elítélhetőségéről szól. Megtörtént,
az ontariói parlament meghozta ezt a törvényt. A sajtó győzött.
Magyarországon az
első Finta-per idején az úgynevezett rendszerváltás zajlott
és az első tárgyalások idején már hivatalban volt az első
„nemzeti-keresztény” kormány, amelyet az itteni sajtóban
gyakran illettek a „keresztény kurzus” Finta-vádszerű jelzőjével.
Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy Magyarországon is győzött
a Finta-ellenesség.
Az esetből ügyet
teremtő sajtó hátterében, ösztönzőként és támogatóként,
nemegyszer utasítóként is felfedezhető a B’nai-B’rit, azaz
a Szövetség Fiai nevű nemzetközi zsidó szervezet. Ugyanez,
természetesen más hasonló szervezetekkel együtt, megtalálható
az idős nácik felkutatása és megbüntetése, a holokauszttémák
támogatása és egyáltalán a legszorosabban vett zsidó és
izraeli érdekvédelem összes esete és közleménye mögött. Úgy
is lehetne fogalmazni, hogy a Szövetség Fiai a nemzetközi sajtó
egyik irányító szerve. Szorosan össze van építve a Zsidó
Világszövetséggel, és azon keresztül döntő befolyása van a
világ legnagyobb bankjaira, pénzcsoportjaira. Elsősorban a
Rothschild Bankház révén, amely viszont benne van a Világbank
és az IMF, a Nemzetközi Valutaalap irányításában és kezében
tartja az USA legnagyobb televízió- és rádióhálózatait.
Az irányítás
személyeken és személyek kiválasztásán keresztül valósul
meg. Nem szükséges, hogy a Szövetség Fiai szervezet minden
egyes esetben névre szóló utasításokat küldjön egy-egy
szerkesztőnek vagy filmproducernek, elegendő, ha az illető a Szövetség
Fiai szempontjából való megbízhatóságát lehetőleg származásával
is igazolja. Ezen túl csak az általánosságban nyilvánosságra
hozott irányokkal és feladatokkal kell azonosulnia, ahhoz kell
hozzátennie a maga tétjeit.
A Finta-ügyben a
nyitány Kanada egyik magyar nyelvű zsidó vagy liberális újságjában
hangzik fel, egy alig néhány száz vagy ezer ember által
olvasott, minden tekintetben provinciális lapban. Ha a követ nem
mond le nyomban, vagy a megcélzott ország kormánya nem intézkedik
azonnal, a következő cikk már az angol nyelvű sajtóban
jelenik meg, aztán foglalkozik vele a rádió és a tévé, megszólal
az adott ország, a magyar vagy a német, vagy az ukrán, vagy az
észt, vagy a lengyel sajtó. Adalékokkal szolgál. Válaszok és
viszonválaszok keletkeznek, sőt a mentőcikkeket is itt
jelentetik meg: demokrácia van. Amikor már az indulatok fel
vannak korbácsolva, vagy úgy hiszik, hogy fel vannak, megindul
az igazságszolgáltatás vagy a diplomácia, az üzleti élet gépezete.
A követ lemond, a minisztert leváltják, a bankárt lelövik, a
tendert pedig az a cég nyeri meg, amelyik a Szövetség Fiai
szerint erre érdemes. Az ontariói parlament után az ottawai Összkanadai
Törvényhozó Testület is múlhatatlan szükségét érzi, hogy
negyvenöt évvel a háború befejezése után holokauszttörvényt
hozzon.
És utána elkezdődik
a per. Finta Imre ekkor már megfáradt öregember, picike kis
vagyonkával és a lelke tele van szép és nyomorúságos emlékekkel.
Hol van már tőle az az idő, amikor daliás csendőrtiszt volt,
akit kedveltek a zsidó dámák és a keresztény lányok, akinek
a csendőrtiszti foglalkozás a legnagyobb társadalmi megbecsülést
is jelentette, hiszen ilyen tiszt csak képzett, becsületes, keménykötésű
ember lehetett. A kor, amelyben akkor élt, ezt nemhogy törvényesnek,
hanem tiszteletre méltónak tartotta. Finta a rend embere volt,
az állam hű polgáraként, évek kitartó tanulásával képezte
ki magát csendőrtisztté. S igencsak valószínű, hogy ezt az
elhatározását még akkor sem bánta meg, amikor ugyanezért a
magyar háborúvesztés után megbélyegezték, bíróság elé állították,
amikor azt az intézményt, amelyben szolgált, eltörölték.
1987–88-ban, amikor a pere elkezdődik, ezek már csak halványuló,
foszladozó emlékek. Kanadában ő új életet kezdett és soha
nem került összeütközésbe új hazája törvényeivel. És mégis
bíróság elé kellett állnia.
Fintának nem volt feljelentője
A vád mögött
nincs sértett, bosszúra éhes személy vagy személyek, a vád a
nürnbergi törvények alapján intéztetik, a vád egyetemes. A
folyamat lépcsőzetes. A sajtó megteremti a közhangulatot, az
erkölcsi felháborodást, látszólag csak az igazságérzetre
alapozva mindent, lényegében azonban az ellenvélemények elnyomása,
elfojtása is a céljai között szerepel, mert fontos, hogy mire
a bírósági szakaszba kerül az ügy, már ne legyenek érvei a
másik oldalnak, és senki ne lásson bele a dolog hátterébe.
Hogy miért is történik
mindez? Miért fontos egy 77 éves magyar volt csendőr százados
élete, múltja és elítélése? Sokaknak kell úgy érezniök,
hogy Finta és a többi csendőr, katonatiszt, aki a II. világháborúban
szolgált, védte a hazáját és a fennálló törvények szerint
cselekedett – bűnös, méltó a 40-50 évvel későbbi elítélésre.
És ami még ennél is fontosabb: bűnös, és méltó büntetésben
részesül az, aki melléjük áll. Ne merjen Fintával együtt érezni
senki! Lássa mindenki, ugyanúgy a magyar, a német, az ukrán, a
lengyel, az észt, a litván múltat, ahogy a Szövetség Fiai látja
és látni parancsolja. Elvetemült az, aki kétségbe vonja a
holokausztáldozatokra vonatkozó és az évek során egyre növekvő
számokat, a közvéleménybe sulykolt tényeket, és ami még ennél
is fontosabb, büntetés vár azokra, akik a fent nevezett
csoportok családi, közösségi, ideológiai és pártkötelékébe
tartoznak. Ez a fenyegetés – noha ez a legfontosabb és ez a közvetlen
célja az egész akciónak – sohasem jelenik meg nyíltan. Ez
mindig csak a cikkek és esetek, a bírói ítéletek súlyosságából,
hangvételéből és végtelen gyakoriságából következik. Ez
az, ami kiolvasható. Ami leszüremlik és elfojt minden nemzeti,
önálló, ezzel ellentétes politikát. Miután már a sok ismételgetés
után a név vagy a foglalkozás: csendőr is hívószóvá vált
és félelmet kelt, megkezdődik a kiterjesztés a többi, a
lehetséges Fintákra, a lehetséges csendőrökre, azokra, akik
olyan politikát folytatnak, vagy pártolnak, amelyet ugyanez a
sajtó Finta-szerűnek, csendőrszerűnek, hirtelen feltalált szóval
szélsőségesnek minősít. Miután sok Finta-ügyet legyártottak,
már csak a szélsőségessel dolgoznak, egészen addig, amíg azt
nem érzékelik, hogy a félelem alábbhagyott. Akkor új eseteket
keresnek, mert mindig az egyén sorsa, a szerencsétlenség, a kivégzés
hat a legjobban.
Magyarországon
1988-ban, amikor a Finta-per első tárgyalásai lezajlanak, még
nincsenek megnevezett szélsőségesek. A szó még csak lappang.
Vannak azonban olyanok, akik erre a címkézésre már ki vannak
jelölve, miként e sorok írója is, azonban előkészítés nélkül,
talajmunkák nélkül sohasem kezdik meg senki kiszorítását.
Nem is volna érdemes előreszaladni a megbélyegzésekkel, hiszen
a társadalom még nincs meggyúrva, nem venné a lapot. A Finta-ügy
első tárgyalásaikor idehaza a „kommunizmus elleni harc”
propagandája folyik, és a Szövetség Fiai és az egypárt, az
MSZMP által közösen irányított magyar sajtó a kommunista bűnök
ostorozásával teremt hitelt magának, és csak elvétve Fintázik.
Hanem aztán a választások után nyomban rákezd. A lapok már
írnak Fintáról, a szegedi gettó csendőrparancsnokáról,
mintegy a régi beidegződésekre számítva, rutinszerűen.
A sajtó és a bíróság elképzelt együttműködésébe
azonban hiba csúszott. Finta Imre ügyét esküdtbíróság tárgyalta.
Ez volt az első eset a világon, hogy második világháborús ügyben,
tehát olyan ügyben, amelyben Nürnbergben annak idején a győztes
hatalmak bírósága visszamenőleges hatályú ítéleteket
hozott és olyan bűnökért ítélt és ítéltetett el
precedensteremtés által százezreket, amelyek az elkövetés
idején és az elkövetés helyén nem számíthattak bűnnek, egy
esküdtbíróság ítélkezett. Ha van a Finta-ügyben valami különleges
és messzire mutató érvényű, akkor ez a tény az. Negyvenöt-negyvenhat
évvel a második világháború után, egy olyan korszak után,
amelynek történelmére, Európa összes államának belső fejlődésére
hatalmas mértékben nyomta rá a bélyegét a nürnbergi törvényszék
és a nürnbergi ítéletek, a világ egy másik részén, egy
demokratikus és szabad országban szabadon és elfogulatlanul összeállítanak
egy tizenkét tagú, szabad polgárokból álló esküdtszéket és
az a vád képviseletének minden túlnyomó befolyása ellenére,
a szerény és akadályozott védelem érveinek elfogadásával
– vagy anélkül – meghozza az első Nürnberggel szembeni ítéletét:
„nem bűnös!”
Stephanie
Reilander, az esküdtszék elnöke a következő döntést
hirdette ki: Finta Imre nem bűnös:
– rablásban
mint háborús bűnben, és nem bűnös rablásban mint emberiség
elleni bűnben;
– jogtalan fogva
tartásban mint háborús bűnben, és nem bűnös jogtalan fogva
tartásban mint emberiség elleni bűnben;
– emberrablásban
mint háborús bűnben, és nem bűnös emberrablásban mint
emberiség elleni bűnben;
– emberölésben
mint háborús bűnben, és nem bűnös emberölésben mint
emberiség elleni bűnben.
Az ítélet a
megfogalmazásával is megdöbbenést váltott ki a hivatalos bírákból
és a meghívott közönségből is. A bűnök megkettőzése és
ekkénti elutasítása ugyanis nyílt szembefordulás volt Nürnberg
szellemével. S ez Kanadában történt, a világ egyik
legnyitottabbnak elismert demokráciájában.
A vádat képviselő kanadai ügyészséggel együtt
vereséget
szenvedett a Szövetség Fiai nevű, világpolitikai célokat maga
elé kitűző zsidó szervezet is. A vád alátámasztására 5
millió dollárt költöttek, míg a védelmet korlátozták és
annak egy jóindulatú, az igazságért áldozni képes ügyvéd
mellett csak Finta szerény vagyona és néhány, az érdekében
megmozduló magyar szervezet gyűjtése állt a hátterében. A vád
tanúit Izraelből és Magyarországról szedték össze, s szállították
Kanadába, míg Finta ügyvédjének Magyarországon a
’88–89-es pártállami kötöttségű és a pártközpont és
Aczél vagy segédei által befolyásolt és ellenőrzött igazságügyi
és belügyi szervek akadékoskodásával kellett megküzdenie. A
Szövetség Fiai és Kanada Állam azonban nem hagyta annyiban. Az
ügy a fellebbviteli bíróság elé került, és Finta után az
őt védő ügyvéddel szemben kezdték el a rágalmazást. Mégis,
Fintát Kanadában semmilyen bíróság soha ezután nem tudta
elmarasztalni.
Finta Imre volt
csendőr százados, kanadai állampolgár, ma már elmúlt
nyolcvanöt éves, ámde a személye még most is képes a legképtelenebb
indulatok és diplomáciai lépések kiváltására. Két felmentés
– 1948, Magyar Népköztársaság, 1991 – Kanada – után, ha
egy kicsiny, csak néhány száz helyi zsidó lakos számára készülő
lap szóvá teszi a Fintának küldött nagyköveti gratulációt,
akkor annak az az eredménye, hogy Kovács László hazahívja a
magyar állam képviselőjét. És akkor itt már nem számít
semmi: a magas kor, a kanadai államhoz való hűség, a magyar állam
szuverenitása, az egész dolog jelentéktelensége, hanem csak a
Szövetség Fiainak akarata, haragja és mindenekfölöttisége.
Természetesen
kell hozzá egy pecsovics, gyáva, alkalmatlan, nem magyar kormány
is, amelyik reszketeg aggastyán módjára törleszkedik a Zsidó
Világszövetséghez, a Szövetség Fiai vélt vagy valós kívánalmaihoz,
és amelynek nincs becsülete és önbecsülése. Él a nürnbergi
ítélet? Egy volt csendőr századosnak nem küldhet születésnapi
jókívánságot a mindenkori magyar nagykövet, hiába múlt el
ötvenkét kemény, kommunista év, hiába öltek meg milliókat
és tettek tönkre társadalmakat annak a birodalomnak a nevében,
amelyik a nürnbergi ítéletek legelszántabb szorgalmazója
volt?
Ezenkívül másféle
üzenete is van a felújított Finta-ügynek, a nagykövet lemondásának.
Választások következnek. A Szövetség Fiainak Magyarországot
felügyelő része mindig is szeretett elébe menni a dolgoknak.
Ez a hazahívás tulajdonképpen nem más, mint egy alávetési
nyilatkozat Kovács László külügyminiszter részéről.
Üzenet mindenkinek, aki magyar és szeretne végre
szabadon, a Szövetség Fiainak befolyása nélkül élni. Ez erőfelmutatás.
A kormány a feltétel nélküli szolgálatra jelentkezésével
pedig a további támogatásért esedezik, és egyben megüzeni a
nemzeti oldalnak, hogy a Szövetség Fiaival együtt és a hazánkba
telepített Moszad-ügynökök hadával együtt figyeli a nemzeti
gondolkodás táborának minden lépését. Kovácsék egyébként
jól számítottak: a követ hazahívása után a Világbank
megnyitott egy 760 millió dolláros hitelszámlát, amiből a
kormány közérzetjavító intézkedéseket foganatosíthat. Többek
közt ebből lesz a nyugdíjemelés is.
A Szövetség Fiai
tehát kétségtelenül a Horn–Kuncze-kormányt támogatják a
magyarsággal szemben, a magyarság mielőbbi elfogyasztása céljából.
Nekünk, radikális magyaroknak azonban, akik már régen látjuk
a nürnbergi törvények marxista igazságtalanságát, gyűlöletre
alapozottságát, egyetlen erőt adó vigaszunk és támaszunk
van: az a nyolc kanadai nő és négy férfi, aki kimondta, hogy
Finta nem bűnös és ez azt is jelenti, hogy mi sem vagyunk bűnös
nép. Most már csak az következik, hogy ne is hagyjuk vád alatt
tartani magunkat. Mert a vád igazságtalan!
(2007. VI. 14.)
|