vissza a főoldalra

 2015.09.11. 

A német–orosz viszonytól függ Európa jövője

Legkisebb fiúunokám 4. születésnapjára egy ezüst tízeurós érmét kapott az egyik idősebb rokonunktól. A 10 euró névértékű érmén Otto von Bismarck arcképe látható, melyet Németországban a kancellár születésének 200. évfordulójára adtak ki.

Az érme szép, és az ember csak szomorkodhat, ha a bismarcki Európát, mely minden kétséget kizáróan Európa fénykora volt, ezzel a mostani Európával összeveti. Ám akkor sincs sok vidámságra okunk, ha a megajándékozott kicsi fiú és kortársai jövőbeli, Európa által garantált lehetőségeit vesszük számba.

A címbéli mondat, hogy a német–orosz viszonytól függ Európa jövője, Bismarcktól származik.

Azt, hogy ennek a viszonynak a rombolásáért kik és milyen sokat tettek és tesznek azóta is, meghaladná ennek az írásnak a terjedelmét, ám fontosnak tartom Bismarck kvalitásának hangsúlyozását, aki felismerte a lehetőségeit, ezért működött olyan nagyszerűen kialakított rendszere. A kancellárnak még azt a mondását is szokás idézni, hogy a történelem nagy kérdéseit nem határozatokkal, hanem vassal meg vérrel döntik el. Igaz. Amiről azonban alig szólnak, az a tény, hogy a birodalmat építő államférfi teremtette meg például a német szociálpolitika egyik fundamentumát, amely garantálta a generációk közötti kötelezettségen nyugvó nyugdíjfizetés rendszerét, azt a díjrendszert, amely ma is a világ célországává teszi a szövetségi köztársaságot. Ezért a német kormány – nagyon helyesen – ügyet sem vetett a kancellárt nacionalistának, sőt időnként Hitler előfutárának megbélyegzők véleményére. Ottó von Bismarck emléke előtt tisztelegve, méltatta az értékteremtő, hagyománytisztelő ugyanakkor a korszerűség kihívásait kezelni tudó államférfit.

Bismarck nagy találmánya volt a Németország és Oroszország közötti ún. viszontbiztosítási szerződés megkötése. Ezzel, kis híján húszéves kancellársága alatt, kiszámíthatóvá tette kétoldalú kapcsolatukat, s persze történelmietlen dolog, mégis elgondolkodhatunk felette, hogy ha a kancellárt nem mondatják le, vagy ha a lemondatása után, II. Vilmos császár nem engedi el az orosz kezet, vagy ha a Brit Birodalom intrikái nem állítják olyan élesen szembe a németeket és az oroszokat, hogyan alakult volna vajon Európa sorsa.

1871-ben kezdődött és 1891-ig tartott Bismarck birodalmi kancellárságának időszaka. A Vaskancellár az 1878-as berlini kongresszuson hosszú időre biztosította Európa békéjét. Ezt megelőzően történt, hogy Sándor cár gyermekeinek megbetegedése miatt Berlinen keresztül utazott haza Szentpétervárra 1877-es évi dániai nyaralásából.

Bismarck a Berlinbe érkező cárhoz bejelentkezett, aki feszült viszonyuk ellenére hosszabb kihallgatáson fogadta a kancellárt. A tárgyalás során kiderült, hogy a feszült német–orosz viszony a cár elé terjesztett hamisított iratok miatt alakult ki, melyeket Koburg Ferdinánd és Reusz herceg bécsi német nagykövet nevében írtak, és Koburg Ferdinánd bolgár trónjelöltségének és Oroszország elleni fellépésének támogatására valamint a Németország és Ausztria–Magyarország közti békeszövetségre is vonatkoztak.

Bismarck leleplezései mély hatást tettek a cárra. A kancellár természetesen közzétette a hivatalos Reichsanzeigerben a hamisított okiratok szövegét éspedig oly megjegyzéssel, hogy ha ezek valódiak lettek volna, kétségkívül indokolták volna a cár haragját.

A realitás megragadása a politikában nehéz dolog – mondta volt Bismarck. Neki sikerült.

czyla