vissza a főoldalra

 2015.09.11. 

Csorja Gergely: A magyarság helye a XXI. században (X. rész)

– Kiútkeresés II/II –

A magyarság XXI. századi létében kultúrájának helyzete, milyensége, a kultúrára hatással lévők teljesítménye meghatározó lehet. A korábbi fejezetekben tárgyalt sajátosság, a társadalmi és egyben kulturális szakadás a kultúrpolitikát különös próbatétel elé állítja. Feltételezésünk alapján ugyanis a kettészakadt társadalom felső rétege egyre inkább nyugatias, egyre több nyelven, egyre jobban kommunikál, egyre inkább magáénak tudja a nyugati struktúrákat, így a centralizáció sokkhatását lényegesen könnyebben vészelheti át, mint az alsó réteg. A társadalom gazdagabb, műveltebb csoportja könnyebben oldódik fel az új összeurópai létben, mint az alsó.

Elképzelhető, hogy évszázados távlatban éppen a mélyszegénységben élő, illetve roma csoportok adhatják azt az integrálhatatlan réteget, mely adottságainál fogva képtelen a feloldódásra, így megmarad magyarnak. A kérdés, hogy ez a maradvány magyarság milyen kulturális szinten áll. Azaz a magyar kultúrából a Fásy mulató és Bunyós Pityu, valamint a bodag marad meg, továbbá a suksükölő gettónyelv, esetleg egy-két Bollywood-mintájú film és szappanopera, vagy a magyar kultúra képes legalább a mai szinten továbbélni.

A kultúrpolitika célja, minimuma a megmaradás érdekében csak az lehet, hogy a magyar kultúrából a magyart támogassa, és ne dőljön be a világtrendnek, hogy kultúra helyett kultúripart épít. Ma kultúripar építése zajlik gőzerővel, bár a valódi magyar kultúrának is jut pénz.

Azon európai népek, melyek saját államot nem tudnak kicsikarni, vagy amelyek a multikulturalizmusban nemzeti identitásukat skanzen szinten tartják fenn, elmozdultak a feloldódás felé. Hollandiában csak a debilek hallgatnak holland zenét, mondta egy ismerősöm, és lényegében ugyanez hangzott el skót és flamand környezetben is.

A saját kultúra leértékelése, sőt kicserélése egyfajta egyetemesnek gondolt, bár az egyetemesség minőségi követelményeinek megfelelni képtelen kultúrával, tulajdonképpen a nemzeti identitás elvesztésének első lépése.

A kultúra terén a fenti, talán rémisztő kép ellenére nem állunk rosszul. Ugyanis a magyar kultúrának, gondolkodásnak az a sajátos egyedi rétege, melyet Tömörkény, Móra, majd a népi írók tártak fel, alkottak újra, a néptáncmozgalomnak és a magyar értelmiség és középosztály jelentős vájtfülű rétegeinek köszönhetően ma is él, sőt divatos.

Ehhez hozzáadódik a magyar kultúra elfeledett alkotóinak és műveinek felfedezése. Legutóbb és legnagyobb erővel az elmúlt időszakban Wass Albertet fedezte fel a nagyérdemű, de rajta kívül számtalan szunnyadó életmű várja reneszánszát.

A magyar kultúra egyedi teljesítményei, melyek részévé válhatnak az egyetemes kultúrának, nehezen jutnak el az egyetemes kultúra meghatározó helyeire. Ennek okait megvizsgáltuk korábban. Ebben az értelemben a felemelkedő gigaállamok és népek kulturális közegében könnyebben érvényesülhetnek, könynyebben találnak utat, a valódi értéket hordozó alkotások. Persze csak akkor, ha a magyar közegben egyáltalán képesek érvényesülni. De erről már beszéltünk.

Végezetül vizsgáljuk meg a teljes dolgozat felett ott lebegő kérdést: Miért baj az, ha a magyarság, a magyar kultúra, a magyar államiság feloldódik Európában?

A sokszínű Nyugatot egységgé formáló erő több mint ezer éven keresztül a kereszténység volt. A XX. századra a nyugati társadalmak robbanásszerű átalakulásának eredményeként a kereszténység mint összetartó erő megkérdőjeleződött, és a Nyugat jelentős gondolkodói, politikacsinálói közül sokan úgy gondolták, hogy a materializmus korában elavultnak tűnő keresztény alapállás helyett egy új rendszert kell kidolgozni. Bár sokféle hatás és elképzelés összessége hatott az új összetartó erőre, de talán a legtalálóbb elnevezés a multikulturalizmus. Önmeghatározásuk szerint korábban baloldali, ma liberális politikai és közéleti szereplők a multikulturalizmusban akarták megtalálni azt az erőt, mely a nyugat egységét megteremti. A multikulturalizmus ugyanis ellentmond a nemzeti alapon szerveződő állam képének, és így a rengeteg nemzetből és államból összeálló Nyugat irányítását úgy gondolták megoldani, hogy a nemzeteket, majd az államokat feloldják a multikulturalizmus ideológiájában, hogy létrejöhessen a politikailag egységes Nyugat (melyet természetesen ők irányítottak volna).

Egyetlen nehézség adódott, hogy a Nyugatot alkotó emberek többségében a multikulturalizmus ellenállást váltott ki. Hosszú évtizedek próbálkozása, konfliktusai után – melyben több nemzet politikai elitjét gyűrte maga alá a multikulturalizmus hatalmi rendszere – úgy tűnik, hogy a multikulturalizmus végképp zsákutcába futott.

Sikerült ugyan meggyengíteni a nemzeti szuverenitást, de az emberek alapvető társadalomszervező, kohéziós mintáit természetesen nem sikerült átírni, így a várt társadalmi béke helyett a konfliktusok rendkívüli felerősödését érték el.

A multikulturalizmus nem vette figyelembe E. E. Evans-Pritchard és Meyer Fortes a szudáni Nuerek társadalomszervezetét vizsgáló könyvében leírtakat, ahol már 1940-ben kimutatták, hogy az állam nélküli szervezetben élő Nuerek közötti kapcsolatok lényegében konfliktus alapúak és alapvetően kirekesztők. A Nuerek legfőbb szűkös értéke a legeltetésre alkalmas terület volt. Így a közösség e körül szerveződött. Azaz a család összetartását a legelő megtartásáért a szomszéd családdal szemben határozzák meg, egészen addig, míg a falu másik végéből nem jött legeltetni valaki, mert akkor a szomszédok összezártak, de ez a konfliktus is csak addig tart, amíg a másik faluból nem legeltetnek át. És a két falu közötti gyűlölség is csak addig érvényes, amíg a szomszédos nép nem támad. A „kiegészítő oppozíciós rendszernek” nevezett jelenség, ha másként is, mint a Nuereknél, de megjelenik a modern társadalmakban is.

Az emberi faj tartós fennmaradási és értékteremtési képességét, sokszínűségét részben ez a csoportszervező képesség adja. A csoportszervezés szükségszerűen magával hozza a különbözőség kinyilvánítását is. Ez két csoport között természetesen konfliktusforrássá válik. Ezek nélkül a konfliktusok nélkül azonban a csoportok összessége, azaz az emberiség képtelen fennmaradni. Jellemzően az önmagát másokkal szemben meghatározni képtelen csoportok tűnnek el.

A Nyugat és különösen Európa fejlődésének alapját ezek a csoportközi konfliktusok adták. A népek csoportjaiból, az életképesebbek, erősebbek, szerencsésebbek államalkotók és ezen keresztül nemzetalkotók lettek. A Nyugat igazi felemelkedését ez az erő, a nemzetek sokasága adta.

A nemzetek tudásának, kultúrájának, haderejének, habitusának, gazdaságának különbözőségei adják a Nyugat sokszínűségét és erejét. Ezt az értéket a kereszténység mint vallás és mint ideológia katalizálta. A multikulturalizmus halálra ítéli.

Ha a magyar nemzet államalkotó ereje megtörik, akkor a magyar nemzet tudása, kultúrája, habitusa eltűnhet. Nyelve, a magyar nyelv feltehetőleg még évszázadokig fennmarad, egyre kisebb közösségekben, de ez már az enyészet felé vezető út.