|
 2015.09.18.
Bőven találni
kutatási területeket
Két éve működik a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet
és Archívum
Rendkívül szerteágazó
kutatói munkát végez a két évvel ezelőtt létrehozott
Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI),
amely célul tűzte ki, hogy a rendszerváltozást, valamint az
ahhoz kapcsolódó politikai-, gazdasági- és társadalmi változások
okait, hátterét felkutassa, és a korábbinál sokkal átfogóbb,
mélyebb értelmezését adja a lezajlott eseményeknek. Szerkesztőségünk
vendége az intézet főigazgatója, Bíró Zoltán irodalomtörténész,
akivel a két év eredményei mellett a jövőbeni célokról is
beszélgettünk.
Amikor a RETÖRKI alapításakor beszélgettünk, azt
mondta, hogy körülbelül két év múlva lesznek láthatóak a
munka első eredményei. Milyen kutatási eredményekről tud beszámolni
az első két esztendőt követően?
– A két éves időtartamra, ami akkor esetleg kissé
hosszúnak tűnhetett, azért utaltam az intézet alapításakor,
mert már a kezdet kezdetén látszott, hogy az első félévet az
előkészítő munkákra, a kutatások alapjainak, hátterének
megteremtésére kell majd fordítani. Ez a tervbe vett idő alatt
sikerült is, így ténylegesen elkezdhettük az érdemi munkát.
A kutatások fontosabb eredményeit minden esetben közzétettük,
ezzel is elősegítve azt, hogy az érdeklődők hozzáférjenek a
feltárt információkhoz. Immár 13 kötet jelent meg a RETÖRKI
gondozásában, ami azt gondolom, nagyon szép szám a másfél év
alatt, de még inkább örömteli, ha azt is elmondom, hogy további
10 kötet anyaga már összegyűlt kéziratban, és ezek
megjelentetése is folyamatban van.
Eddigi kutatómunkájuk
során mely területekre helyezték a fő hangsúlyt?
– Nem nagyon tudnék kiemelni egy vagy két területet,
mert a célunk a kezdetektől fogva deklaráltan az, hogy a lehető
legteljesebb mértékben megvizsgáljuk a rendszerváltás eseményeit.
Maga a rendszerváltás időben és az érintett területeket
illetően is egy rendkívül összetett és szerteágazó
folyamat, amely megköveteli azt, hogy a kutatás során mi is
sokrétű munkát végezzünk. A történelmi folyamatok elemzése
mellett beletartozik tevékenységünkbe a gazdasági átalakulás
vizsgálata, különös tekintettel a privatizációra, kutatjuk a
kárpótlás lefolyását, valamint napirenden van az alkotmányozással
kapcsolatos elképzelések, ötletek felidézése is. Ez utóbbi már
csak azért is lényeges, mert 2011 óta új alkotmánya van hazánknak.
Nagyon fontos kérdésnek tekintjük a határon túli magyarok
rendszerváltáshoz fűződő kapcsolatát. Nemcsak az érdekel
bennünket, hogy egy-egy adott külhoni magyar közösség miként
élte meg az anyaországi változásokat, hanem az is, hogy – például
Erdélyben vagy a Felvidéken – a magyar közösség életében
milyen változásokat eredményezett az ottani átalakulás. Nem
csupán irodalomtörténészként mondom, hanem a történtek
ismeretében egyébként is kiemelendőnek tartom az irodalom és
a sajtó rendszerváltásban játszott szerepét, valamint a
korszak kiemelkedő irodalmi alakjai – például Bakos István,
Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für
Lajos, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor – munkásságának
az eseményekre gyakorolt hatásait. A történelemben fontos,
hogy tágabb szemüvegen keresztül vizsgáljunk egy-egy adott
eseményt, még akkor is, ha az egyébként belpolitikai természetű.
Hatványozottan igaz ez a rendszerváltás körüli időkre,
hiszen ekkor Közép- és Kelet-Európa összes országában
jelentős politikai és társadalmi átalakulás történt. Éppen
ezért a mi kutatásaink sem maradnak meg az országhatárokon belül,
mélyebben meg kell ismernünk a Közép- és Kelet-Európában végbement
változásokat, különös figyelmet szentelve Oroszországra és
Németországra, hiszen ezeknek az államoknak az átalakulása
alapvető hatással volt az egész kontinens életére.
Elsősorban meglévő iratok, adatok rendszerezése,
feldolgozása zajlik, vagy a rendszerváltás idején fontos pozíciókat
betöltő személyeket is megkeresnek?
– Természetesen mindkét módszert alkalmazzuk. A levéltárak
dokumentumainak elemzése és értékelése mellett rendkívül lényegesnek
tartjuk, hogy felkutassuk azokat a személyeket, akik bármilyen
értelemben részesei voltak a folyamatoknak, és ennek révén közvetlen
tapasztalatok szerzésére is módjuk nyílt. Munkánknak ez egy különösen
fontos vonulata, amit talán azzal is jól szemléltethetek, hogy
immár körülbelül 30 személyes beszélgetést, úgynevezett
oral historyt rögzítettünk. Nincs még mindegyikük
feldolgozva, hiszen az oral history mint műfaj sem csak abból áll,
hogy interjút készítünk, legalább olyan lényeges a beszélgetés
során elhangzott adatok feldolgozása és beillesztése a nagy egészbe.
Milyen fogadtatásra találnak a RETÖRKI munkatársai akár
a különböző szakmai intézeteknél, akár a megkeresett személyeknél?
– Alapvetően nem lehet okunk panaszra, akár intézményi,
akár személyi szinten nézzük, általában megkapjuk a szükséges
segítséget. Munkatársaink persze rendelkeznek a szükséges
engedélyekkel a kutatásokhoz, tehát nem is lehet megtagadni tőlük
az információkat. Annál inkább problémás, hogy számos olyan
dokumentum létezik, ami a különböző minősítések miatt még
mindig nem hozzáférhető számunkra sem. Szólni kell arról is,
hogy annak idején Németh Miklós miniszterelnök kiadott egy
utasítást, miszerint a szovjeteknek távozniuk kell a különböző
hivatalokból, minisztériumokból. Ők ezt meg is tették, ám
nagyon sok dokumentumot is magukkal vittek, és továbbra sem
lehet pontosan tudni, hogy vajon mennyi dokumentumot tüntettek el
egyéni vagy csoportérdekekből azok, akiknek lehetőségük volt
azokhoz hozzáférni.
Említette, hogy gazdasági kérdésekben, és konkrétan
a privatizáció kapcsán is kutatnak. Meg tudja erősíteni azt
az általánosan elterjedt vélekedést, miszerint a kommunisták,
amit csak lehetett, saját maguk számára privatizáltak a
rendszerváltás éveiben?
– Általánosságban véve igen, meg tudom erősíteni,
nagyjából erről szólt a rendszerváltás gazdasági része. Ám
nem szabad azért abba a hibába esni, hogy általánosítunk,
mert ahány privatizáció, annyiféle. Volt számos olyan magánkézbe
adás, amely előnyös volt, és ahol végül nagyszerű gazdának
bizonyult az új tulajdonos. Többségében azonban az országnak,
az államnak hosszú távon kárt okozott a privatizáció, és az
is elmondható, hogy ha jókor, jó helyen volt valaki, hatalmasat
szakíthatott a nemzeti vagyonból. Márpedig ebben az időszakban
szinte csak az lehetett jó helyen, aki elvtárs volt. A privatizáció
később az Antall- és a Horn-kormány időszakában is folytatódott,
nem is akármilyen ütemben. Az Antall-kormány idején IMF-utasításra
33 magyar nagyvállalat került magánkézbe, Horn Gyula regnálása
alatt pedig az energiaipar, a cementgyárak és bizonyos élelmiszer-ipari
ágazatok lettek kiárusítva. Mindezek eredményeként a stratégiai
fontosságú iparágak, az élelmiszeripar nagy része, és ezzel
együtt a nemzeti vagyon jelentős hányada külföldi kézbe került.
Adódik a kérdés, hogy elsősorban mi állt ennek a
folyamatnak a hátterében: a magyar gazdaság tudatos kivéreztetésére
való törekvés, a nyerészkedés, a tapasztalatlanság vagy a
butaság?
– Azt hiszem, mind a négy okot meg lehet említeni. Nem
volt mindenki rossz szándékú, és nem volt minden gyár vagy üzem
privatizálása rossz üzlet a magyar gazdaság számára. Nem
szabad azonban elfelejteni, hogy ez az úgynevezett liberális
piacgazdaság virágkora Magyarországon. Ekkor vált szinte
naponta elhangzó szállóigévé a mondat, miszerint az állam a
legrosszabb gazda, a piacot liberalizálni kell, és amit lehet,
azt magánkézbe kell adni. Ez a gazdasági élet szinte minden
szereplőjére hatással volt, köztük azokra is, akik egyébként
jó szándékúak voltak.
Milyen projekteken dolgoznak jelenleg, és milyen területek
kutatását tervezik a közeli jövőben?
– Egymással párhuzamosan
több területen is folytatunk folyamatos kutatásokat. A már
most is zajló, illetve a közeli jövőben tervezett kutatásaink
során továbbra is érinteni kívánjuk a privatizáció kérdéskörét,
hogy még mélyebben, még alaposabban feltárjuk ennek a
folyamatnak a lezajlását. Komoly feladat lesz a rendszerváltó
pártok történetének elemzése. Azt hiszem, akár az MDF, akár
a kisgazdák, akár a sajátos helyzetű szociáldemokraták történetét
nézzük, érdekes fejlemények kerülhetnek napvilágra. Külön
foglalkozni szeretnénk a hírhedt taxisblokáddal, amelyről ma már
ki lehet és ki is kell mondani, hogy egy nyílt, kormányellenes
puccskísérlet volt. Ugyanígy érdekes tényeket rejt a Magyar
Írószövetség rendszerváltás kori története, melynek kutatását
megkezdtük. Látható, hogy bőven találni kutatási területet,
továbbra sem fogunk unatkozni.
Beszélgetésünk végén egyvalamit áruljon még el: elégedett
a RETÖRKI munkájának médiavisszhangjával? Érzése szerint
megkapja az intézet azt a közérdeklődést, figyelmet, amit a
tevékenysége alapján megérdemelne?
– Mielőtt válaszolnék, hadd áruljak el egy érdekes
kulisszatitkot. A legelső tanácskozásaink egyikén terítékre
került az intézet leendő médiaszereplésének kérdése.
Komoly vita alakult ki arról, hogy mi a jobb: ha rendszeres
szereplői vagyunk a médiának, elérve azt, hogy folyamatosan hírt
adjanak rólunk, vagy ha tudatosan csak akkor nyilvánulunk meg,
ha van miért. Ez is jelzi, hogy amit felvetett, az valóban lényeges
kérdés. Őszintén szólva én azt vallom, hogy a túlzottan
gyakori szerepelgetés nem biztos, hogy elősegíti az elmélyült,
érdemi kutatómunkát, inkább elvonja tőle a figyelmet. Persze
az is fontos, hogy az eredményeinkről tudomást szerezzen a közvélemény
lehető legszélesebb rétege. A helyes egyensúlyt kell megtalálni
a két állapot között. Ami pedig a ránk irányuló figyelmet
illeti, a Magyar Hírlapban több munkatársunk is rendszeres
publikálási lehetőséget kapott, és a Magyar Fórum is
rendszeresen beszámol a RETÖRKI-vel kapcsolatos hírekről. Van
honlapunk, amelynek híreit átveszi az interneten olvasható
Gondola is. Lehet persze még tovább bővülni ezen a téren,
amelyre a közeljövőben reményeink szerint sor is kerül majd.
Kovács Attila
|
