vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.18. 

Románia ellenzi a kötelező befogadási kvótákat

Románia elégedetlen azzal a „bürokratikus" megoldással, amelyet az Európai Bizottság elnöke javasolt a migrációs válságra, és továbbra is elutasítja a kötelező befogadási kvótákat – jelentette ki Klaus Iohannis államfő.

Rámutatott: Románia kinyilvánította már szolidaritását, felajánlotta, hogy lehetőségeihez mérten viszonylag nagyszámú menekültet befogad, de nem tartja megoldásnak, hogy „bürokratikus módon kiszámított" kötelező kvóták alapján, „könyvelői stílusban" osszák szét a menedékkérőket. Hozzátette: az unió igazságügyi és belügyminisztereinek hétfői rendkívüli tanácskozásán Romániát a belügyi tárcát is vezető Gabriel Oprea fogja képviselni, azzal a mandátummal, hogy ne támogassa bizottság kötelező kvótákra vonatkozó javaslatát.

 

MTI