vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.25. 

A Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul a CEMO a kétnyelvű iskolafeliratok ügyében

Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője bejelentette, hogy feljelentik az összes marosvásárhelyi iskolát, amelyek a korábbi felszólítások ellenére sem helyeztek ki kétnyelvű feliratokat a tanintézetek területén. Emellett panaszt emelnek a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága ellen is, miután a hivatal júliusban körlevélben értesítette az iskolákat, hogy engedélyhez köti a kétnyelvű feliratok kihelyezését.

A körlevél nyomán az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola igazgatója írásban kérte az igazgatóságot, hogy engedélyezze a júniusban kihelyezett kétnyelvű táblák fennmaradását. Mivel az eltelt két hónapban nem kaptak választ a felkérésre, a feliratokat végül pénteken eltávolították, közölte Szigeti.

 A CEMO vezetője elmondta, a nyár folyamán több marosvásárhelyi iskolával is tárgyaltak, hogy az új tanévtől tegyék ki a kétnyelvű feliratokat, de az Iskolákért Felelős Igazgatóság júliusi felszólítását követően ezt most már nem merik megtenni.

 A Civil Elkötelezettség Mozgalom 2009-ben kezdte el az iskolai kétnyelvűség projektjét. Az eltelt évek alatt alig 6 iskolában sikerült elérni, hogy kétnyelvű feliratok kerüljenek fel, köztük van a Bernády György Általános Iskola és a Liviu Rebreanu Általános Iskola, ahol a szülők kezdeményezték a kétnyelvűség alkalmazását.

 

ittHON.ma, erdelyfm.ro, transindex.ro