vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.25. 

Nem lesz magyar alpolgármester Szászrégenben

Nem kereste meg az RMDSZ-t Maria Precup szászrégeni polgármester a Maros megyei kisváros alpolgármesteri tisztsége kapcsán, Nagy András helyi elnök szerint azonban a szövetségnek amúgy sem kellene most elfogadnia a tisztséget – adja hírül Simon Virág a kronika.ro-n. A szászrégeni alpolgármesteri tisztség azt követően ürült meg augusztus elsején, hogy a 2012-ben megválasztott szociáldemokrata párti (PSD) Daniel-Gabriel Gliga családi okokra hivatkozva augusztusi hatállyal lemondott, egyelőre azonban nem tudni, hogy a helyi tanács mikor dönt az új elöljáróról.

A kérdés egyébként már az augusztusi soros tanácsülésen szóba került, miután a tanácsosok elfogadták az előző alpolgármester lemondását. Akkor azonban az önkormányzat jegyzője azt mondta, hogy mivel az új alpolgármester megválasztása nem szerepelt a napirendi pontok között, csak a szeptemberi ülésen lehet erről tárgyalni, szavazni.

 Nagy András, az RMDSZ szászrégeni elnöke, volt polgármester lapunknak elmondta, semmilyen, az alpolgármesteri tisztségről szóló hivatalos egyeztetésen nem vettek részt. „Hallottam, híresztelésként, hogy a polgármesterasszony azt mondta, felajánlja nekünk az alpolgármesteri tisztséget, de konkrét megkeresésről szó sem volt. A szászrégeni RMDSZ vezetőjeként velem kell tárgyalnia, ha egyáltalán hajlandó és akar erről tárgyalni. Szerintem kizárt, hogy Maria Precup ezt felajánlja nekünk” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus.

 A volt elöljáró szerint a szövetség képviselői egy esetleges tárgyalásra hajlandóak lennének elmenni, azonban szerinte most nem kellene elfogadni az alpolgármesteri tisztséget. „Jövőre helyhatósági választások lesznek, s nem lenne hasznos és jó nekünk, ha most társulnánk a jelenlegi polgármester asszonyhoz. Nem akarunk részese lenni a jelenlegi spekulatív vezetési stílusnak” – nyilatkozta Nagy András. Az RMDSZ-es tanácsos úgy vélte, a jelenlegi polgármester csak a látszat kedvéért tesz úgy, mintha támogatná a helyi magyarságot, és mintha szabad kezet adna ennek a magyar jellegű rendezvények megszervezésére.

 Az RMDSZ képviselőjének egyébként nincs tudomása arról, hogy mikor tűzik napirendre az alpolgármester-választás kérdését, mint elmondta, erről eddig nem hallott konkrétumot, viszont lehetségesnek tartja, hogy a román pártoknak már jelöltjük is van. Bár a témában Maria Precup polgármestert is megpróbálták elérni, az elöljáró sem a hivatali, sem a mobiltelefonján nem válaszolt.

 Mint ismeretes, a PSD-s Maria Precup volt alpolgármester 2012-ben agresszív és nacionalista kampány nyomán lett Szászrégen polgármestere. Legtöbben azt tartották volna természetesnek, hogy a városvezetői tisztséget addig betöltő RMDSZ kapja meg az alpolgármesteri tisztséget. Nagy András azonban hiába mondta az új tanács alakuló ülésén, hogy a város lakosságának 30 százalékát kitevő magyarságot illeti meg a tisztség, a román tanácsosok semmibe vették kérését. A kisváros új alpolgármestere Daniel-Gabriel Gliga lett – írja a kronika.ro.

 

(erdely.ma)