vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.25. 

Egy magyar futballmenedzser Amerikában

Kőrösi László életcélja, hogy segítse a magyar tehetségek érvényesülését

Fiatal korában sokan Gerd Mülleréhez hasonlították rendkívüli gólérzékenységét, ám bohémsága miatt labdarúgóként nem futott be akkora karriert, mint amekkorát tehetsége alapján befuthatott volna. Menedzserként azonban annál sikeresebb lett. Egykoron Törőcsik Andrásnak is sikerült csapatot találnia, néhány éve pedig Hercegfalvi Zoltán kansasi szerződését hozta tető alá. A magyar tehetségek segítését szívügyének tekinti annak ellenére is, hogy 46 éve Chicagóban él, és a hazai futballal semmilyen intézményes kapcsolata nincs. Sportrovatunkban ezúttal az egyik legsikeresebb magyar futballmenedzserrel, Kőrösi Lászlóval beszélgetünk.

 Sokak számára talán kevéssé ismert lehet az ön neve idehaza, ezért először arra kérném, röviden mutassa be önmagát.

 – Az egykori Jugoszláviában születtem, de tősgyökeres magyar családból származom. A sport Délvidéken elemi része volt a gyermekek hétköznapjainak, sőt szerepe annál is több volt, hiszen egyrészt a helyi magyar közösség összetartásában is komoly jelentősége volt, másrészt viszont segített áthidalni a kisebb-nagyobb ellentéteket szerbek és magyarok között. Az általános iskola elvégzésekor már igazolt játékosa voltam Torontálvásárhely focicsapatának. Rendkívül gólerős futballista voltam, sokak szerint Gerd Müllert idézte a játékom. Az öcsémet próbajátékra hívták a híres belgrádi Partizánhoz, ahová vélhetően én is követtem volna, de közbejött egy amerikai lehetőség. Családi kapcsolataink révén édesanyámmal teljesen legálisan kiköltözhettünk Chicagóba. Így a középiskolát már Amerikában kezdtem meg, és mellette afféle félprofi státusban fociztam is az egyik helyi csapatban. Bár néhány évvel később még visszatértünk rövid időre Jugoszláviába, én végül Chicagóban telepedtem le. Iskoláim elvégzése után civil foglalkozásaim lettek. Előbb a Siemens cég gyógyszeripari részlegénél dolgoztam komoly pozícióban, később több vállalkozást is elindítottam. A futballtól sohasem távolodtam el, bár az is igaz, hogy fiatal koromban eléggé lezser, bohém voltam, így játékosként nem jutottam olyan szintre, amit edzőim szerint elérhettem volna.  

Bánja ezt így utólag?

 – Hazudnék, ha kategorikusan kijelenteném, hogy nem, ugyanakkor, ha arra gondolok, hogy így is teljes életem lett, munkáimban sikeres voltam, és a futballal is mind a mai napig élő kapcsolatom van, akkor sajnálkozásra sincs okom.

 Beszéljünk a futballban végzett munkájáról. Hogyan kezdett bele a menedzseri tevékenységbe?

 – Nem rögtön menedzserként kezdtem, hiszen utolsó chicagói csapatomnál egy idényen keresztül edző is voltam, majd hosszabb ideig elláttam a technikai vezetői feladatkört, és belekóstoltam az utánpótlás-edzői munkába is. Annak ellenére, hogy ezeket mindvégig a civil munkáim mellett csináltam, nagyon széles ismeretségem alakult ki az amerikai labdarúgóéletben, amely ekkor egyébként még gyerekcipőben járt. 1986-ban, a mexikói világbajnokság után Jugoszláviába kellett utaznom, és éppen akkor értesültem arról, hogy egy nagyon tehetséges játékost, Miralem Zjajót eltiltott a játéktól a jugoszláv szövetség valami szabályszegés miatt. Megkerestem őt, és felajánlottam, hogy segítek neki csapatot találni Észak-Amerikában, ahol eltiltása idején is játékban maradhat. Ismeretségeim jóvoltából ez szinte azonnal sikerült is, a Chicago Sting együttesében kapott lehetőséget. Gyakorlatilag ezzel vette kezdetét menedzseri munkám, amelyet a mai napig folytatok. Pályám során jobbnál-jobb játékosokat képviselhettem. Legismertebb közülük az amerikai legenda, a 107-szeres válogatott Tab Ramos, de rajta kívül több más válogatott játékossal is dolgozhattam együtt, illetve azok száma is jelentős, akiket fiatalon karoltam fel, és mára MLS-szerződéssel rendelkező, kitűnő labdarúgók lettek.

 Magyar játékosokkal is kapcsolatba került menedzseri munkája során?

 – Hogyne, nem is akárkikkel! Azt hiszem, a magyar futballban mindenki ismeri Törőcsik András nevét. Azt viszont talán nem tudja mindenki, hogy Andris az 1980-as évek végén szerencsét próbált Észak-Amerikában. Először – korábbi újpesti csapattársa, a San Diegóban élő Tóth Zoltán révén – maga is San Diegóban próbálkozott, a helyi teremcsapatban. Ott nem jött össze számára a dolog, így Tóth Zoli a segítségemet kérte. Ekkor Törőcsik öt hétre hozzám költözött Chicagóba, ahol a Stingnél edzett. Ám miután a Sting teremfocicsapat, Törő pedig nagypályán szeretett volna játszani, csapatot kellett keresnem számára. Találtam is, így került Torontóba. Bár sajnos nem eresztett gyökeret, azért sokan emlékeznek még arra, hogy az egykori zseniális magyar játékos megfordult nálunk. Az elmúlt másfél-két évtizedben is több neves, sokszoros válogatott magyar játékossal dolgoztam együtt. Détári Lajos, Ifj. Albert Flórián, Sebők Vilmos, Lisztes Krisztián, Illés Béla és Waltner Róbert számára egyaránt kerestem csapatot, sőt eljutottunk egészen a konkrét tárgyalásig, szerződéstervezetig, csak ilyen-olyan okból az utolsó pillanatban meghiúsult az amerikai üzlet. Volt persze létrejött megállapodás is, néhány éve Hercegfalvi Zoltán szerződést kapott a Kansas Citynél, Waltner Robi pedig előbb Abu Dhabiban, majd az osztrák Nagymartonban. Külön öröm számomra, hogy Németh Krisztián, akit játékosmegfigyelőként 2008 óta figyelemmel kísértem, ajánlásomra végül a Sportinghoz szerződött.

 Németh Krisztián esetében nagyon jót tett a váltás, nagyszerűen játszik Kansasben. Ez megnyithatja az utat további magyar játékosok Amerikába szerződése előtt?

 – Krisztián valóban jól teljesít már most is, ám még mindig messze van attól, amire valójában képes. Nagyon nagy tehetség, félve mondom ki, hogy véleményem szerint kicsit alulértékelt játékosa ő a magyar focinak. Nemrégiben egy, az MLS-ben dolgozó argentin származású játékosmegfigyelő nemes egyszerűséggel a bajnokság egyik legjobbjának nevezte Krisztiánt. Tehát hangsúlyozom, hogy nem csupán a Kansas, hanem az egész MLS egyik legjobb, legsokoldalúbb játékosának nevezte őt. Óriási dolognak tartom, hogy Krisztiánról így vélekednek, és biztosra veszem, hogy a róla kialakult nagyon kedvező képet tovább fogja erősíteni kansasi szereplésével. Ez esetben pedig valóban komoly esélye lesz annak, hogy az MLS-csapatok felfedezik maguknak a magyar piacot és megnő a magyar játékosok szerződtetésének esélye. Származását büszkén vállaló, magyar érzelmű ember vagyok, így szívügyemnek tekintem, hogy lehetőségeimhez mérten segítsem azokat a magyar labdarúgókat, akik kipróbálnák magukat Amerikában.

 A magyar játékosok közül kiknek ajánlaná az MLS-t?  

– A feltörekvő, nagy ambícióval rendelkező játékosoknak, akikben az átlagost meghaladó bizonyítási vágy feszül. Az MLS-ről érdemes tudni, hogy itt az első perctől az utolsóig hajtani kell, tényleg az utolsó leheletéig küzd mindenki. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a csapatok rendre a győzelemre törekednek, nyílt sisakos, bátor támadójátékot játszanak. Nem az a jellemző, mint Európában, ahol a biztonság a fő cél. Mindezekre fel kell készülnie annak, aki Amerikában akar játszani, miként arra is, hogy az itteni játékstílus maximális fizikai felkészültséget követel meg minden játékostól. A technikai képzettség, a játékintelligencia természetesen itt is fontos, ám ha nem párosul mellé kifogástalan kondíció, akkor az adott játékos hosszú távon nem lesz képes boldogulni.

 Németh Krisztián nemrégiben nyilatkozott lapunknak, és meglehetősen erős bajnokságként jellemezte az MLS-t. Ön, aki létrehozásától fogva ismeri az amerikai bajnokságot, milyennek látja az MLS jelenét és jövőjét?

 – Amerikában minden csapatsportág nagy üzleti vállalkozás, sőt megkockáztatom, hogy az üzleti oldal még fontosabb is, mint a sportszakmai. Hosszú időn keresztül négy csapatjáték volt csak jelen érdemben Amerikában: az amerikai futball, a baseball, a kosárlabda és a jégkorong. Mostanra az MLS már nem csupán felkapaszkodott erre a listára, ötfősre bővítve azt, de a nézőszámot tekintve az USA-ban a jégkorongot és a kosárlabdát már megközelítette és rövidesen le is hagyja. Az NFL, vagyis az amerikai futball verhetetlen, ám a baseball már szintén belátható közelségben van az MLS számára, és néhány év múlva az európai labdarúgás, vagy ahogyan itt hívják, a soccer, a második legnépszerűbb csapatsportág lesz. Közel húszmillió igazolt játékost tartanak nyilván az Egyesült Államokban. Ez a mérhetetlenül nagy merítési lehetőség azt fogja eredményezni, hogy a foci belátható időn belül szakmailag is jelentős előrelépésen megy majd keresztül Amerikában. Véleményem szerint tizenöt-húsz év múlva az MLS a földkerekség három-négy legjobb bajnokságának egyike lesz, az USA válogatottja pedig a világbajnokságokon már győzelemre esélyesként indul majd.

 A magyar játékosok segítésén kívül, általánosságban milyen kapcsolata van a magyar labdarúgással?

 – Intézményes, megállapodásokon nyugvó kapcsolatom egyetlen klubbal, és a Magyar Labdarúgó Szövetséggel sincs. Ugyanakkor baráti kapcsolatok révén teljesen képben vagyok a magyar focit illetően. Amikor hazajövök, mindig találkozom a barátokkal, és kimegyek néhány meccsre. Most is kint voltam a románok elleni Eb-selejtezőn.

 Milyennek látja a magyar focit?

 – Olykor, amikor elmondtam a véleményemet, megkaptam, hogy miért okoskodom én Amerikából… Ezért mélyebb elemzésbe nem mennék bele. Nyilvánvaló, hogy a magyar labdarúgás az elmúlt évtizedekben alaposan lemaradt a világ élvonalától. Ennek véleményem szerint mentális és szakmai okai egyaránt vannak. Ugyanakkor több tekintetben is jó az irány, amerre az elmúlt években elindult a magyar foci. Az állami tőkebeáramlás nagyon kedvező fejlemény. Pozitívum, hogy végre megtörtént az élvonalbeli bajnokság létszámának csökkentése, és örömteli az a szövetségi törekvés is, miszerint arra igyekeznek ösztönözni a klubokat, hogy magyar játékosokat szerepeltessenek a középszerű légiósok helyett. Más kérdés, hogy ezt már sokkal korábban meg kellett volna lépni, de hát jobb későn, mint soha…

 Személyes kérdéssel indítottunk, zárjunk is egy ilyennel. Mi az oka, hogy ön ilyen különleges menedzser? Kollégáival ellentétben szinte egyáltalán nem szerepel a sajtóban, teljesen háttérbe húzódva dolgozik, miközben nagy sztárokkal is közeli barátságban van, és jelenleg is nagyon sok játékos sorsát egyengeti.

 – Nem érzem úgy, hogy háttérbe lennék húzódva, ez csak azért tűnhet így, mert 46 éve az Egyesült Államokban élek, ráadásul az elmúlt négy évben nem tudtam Magyarországra jönni. Sok magyar edzővel, menedzserrel jó kapcsolatot ápolok. A menedzseri munkáról azt vallom, hogy nem én vagyok a fontos, hanem az ügy. Vagyis az a lényeg, hogy ha valaki segítséget kér, hogy próbáljak neki csapatot találni, akkor ez sikerüljön. Nem keresem mindenáron a szereplési lehetőséget, és nem az a típusú futballmenedzser vagyok, aki egy-egy játékos átigazolásánál szinte kötelezi játékosát, hogy menedzsere nevét és kiemelkedő szerepét említse meg minden egyes nyilatkozatában. Engem a dolognak ez a része lényegében hidegen hagy. Az igazi örömet számomra mindig az okozza, ha valakin segítettem, és bizonyos idő elteltével aztán kiderül, hogy közreműködésemmel az adott labdarúgó jó helyre került, ahol ki tud bontakozni, jól tud teljesíteni. Egy menedzser feladata szerintem ez, valamint még az is, hogy ne csak szakmailag, de emberileg is segítse, sőt ha szükséges, terelgesse azokat a játékosokat, akik bíznak benne és kezébe adják sorsukat.

 

Kovács Attila