vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.25. 

Keresztek felállításával tiltakoztak Bukarestben egy új mecset felépítése ellen

Száz fakeresztet állítottak fel a Bukarestben tervezett óriásmecset ellenzői azon a telken, amelyet a román kormány bocsátott a muzulmán egyház rendelkezésére mecsetépítés céljából – jelentette a Mediafax hírügynökség.

A kereszteket a helyszínen tartott istentisztelet keretében előzőleg fel is szentelték. A hétfő esti tiltakozó megmozduláson a hírügynökség szerint mintegy kétszázan vettek részt.

A Mediafax hírügynökség beszámolt arról, hogy ez már a harmadik ellenséges megnyilvánulás azon a 11 ezer négyzetméteres telken, amelyet júliusban adott 49 évre a muzulmán közösség használatába a bukaresti kormány. Augusztusban több száz helyeslő reagálást gyűjtött be a Facebookon az a bukaresti férfi, aki – a közösségi oldalra feltöltött saját videófelvételének tanúsága szerint – román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, amelynek a földjében előzőleg egy befagyasztott félsertést is elásott. Murat Iusuf muzulmán főmufti “sértőnek és elszomorítónak” nevezte a gesztust.

Szeptember elsején ugyanaz a férfi többedmagával egy kétméteres kőkeresztet állított fel a román főváros északi bejáratánál található beépítetlen telken.

A román kormány júliusban döntött arról, hogy a muzulmán felekezet használatába adja a bukaresti Romexpo kiállítási csarnok közelében található telket azzal a feltétellel, hogy ott a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen.

Traian Basescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját.

Victor Opaschi vallásügyi államtitkár a telek átadási jegyzőkönyve aláírásakor hangsúlyozta, hogy a modern demokrácia egyik alappillére a vallásszabadság, és minden románnak érdeke, hogy az új mecset szélsőséges, fundamentalista nézeteket nélkülöző “normális” vallásos élet központjává váljon.

 

Forrás: mti.hu