2015.09.25.
Csurka István:
A Károlyi Mihály-métely
De álljunk elő
a tényekkel: 1921. szeptember 4-én, a nyugat-magyarországi önvédelem
idején, amelynek végpontján a „hűség városa”, Sopron egy
népszavazással magyar marad, Jászi ismét megjelenik Belgrádban
és egy jugoszláv politikusnak nyíltan elmondja, hogy a
kisantant külpolitikáját a Horthy-rendszerrel szemben nem
tartja elég erélyesnek és határozottnak. Szeptember 18-án
pedig nyílt levelet intéz Avarescu román miniszterelnökhöz
abból az alkalomból, hogy a román bíróság Kolozsvárott
magyar összeesküvési perben ítélkezett. Ezeket az elítélteket
Budapestről vezették félre, állítja, ennél fogva a román
kormány inkább Budapesttel számoljon le. A trianoni béke alapján
kényszerítse ki, szólítja fel Avarescut, hogy Magyarország
demokratikus országgá alakuljon át, mert hiszen elsősorban Romániától
függ, hogy nemzetközi nyomásgyakorlások alkalmaztassanak.
Ugyanez évben, október 1-jén a harmadik állam, Csehszlovákia
külügyminiszterét szólítja meg részben cseh pénzen megjelenő
újságjában, a Bécsi Magyar Újságban. „Szinte kétségbeejtő,
hogy két évi publicisztikai és informatív munkával lehetetlen
volt az elemi igazságokat megértetni a külföldi, ún.
demokratikus közvéleménnyel. Politikai, szociológiai és tömeglélektani
elemzéseink a legcsekélyebb benyomást sem gyakorolták az
antant vezető köreire. Arról van szó, hogy Közép-Európában
demokrácia vagy fehér bolsevizmus legyen-e. Soha államférfi
felelősségteljesebb helyzetben nem volt, úgy hazája, mint az
európai demokrácia fóruma előtt, mint Benes miniszterelnök, a
Duna-medence ez idő szerinti kancellárja, ezekben a válságos
napokban.” Ehhez nem kell kommentár. A magyarellenes és
Nagy-Magyarország feldarabolásában elsőrendűen bűnös Benest
így csak egy hazaáruló magasztalhatja fel. A kisantant által létrehozott
új magyar köztársaság elnökének természetesen Károlyit
gondolta. És Károlyi is erre várt. Ma bőségesen állnak
rendelkezésre a Benes kancellár helyébe léptethető nevek, a
Cohn-Benditek és a többiek és az engesztelhetetlen gyűlölet
is közös, amellyel Jásziék a Horthy-rendszert, a mai rendvédelmi
és SZDSZ-es Jászik pedig az Orbán-rendszert illetik.
Balliberális
körök Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordultak, hogy ne
engedje Károlyi Mihály szobrát eltávolítani az Országház környezetéből,
mert mégiscsak ő volt az első magyar köztársaság elnöke.
Ilyenformán Schmitt Pál előde. Ez a mai köztársaság aljas célzatú
káromlása, mondhatnók: Hazakáromlás.
Indíttatva
érzem magam a határozott állásfoglalásra. Évek óta írom
Sorskérdésünk sorsa című történelmi dokumentumregényem,
Alekszandr Szolzsenyicin hasonló módszerrel írt világmagyarázatainak
lenyűgöző hatása alatt, s ebben a bécsi Rothschild által
kierőszakolt sakter felmentő ítélet, Tisza Kálmán pénzszűke
miatti lefekvésének a következményeit, a zsidó akarat előtti
lefekvés következményeit tárgyalom. Mégpedig Tisza Istvánnak
éppen ezen a napon, a reformáció napján történt megöléséig.
Ebben a munkafolyamatban szükségszerűen meg kellett ismernem Károlyi
Mihály szerepét és egyéniségét, az őt körülvevő emberek
kilétét, a befolyásukat a grófra, és a céljaikat, amelyeket
maradéktalanul tudtak érvényesíteni az akaratgyenge emberrel
szemben.
Ezek
alapján elöljáróban teljes meggyőződéssel kijelentem: gróf
Károlyi Mihály a magyar történelem egyik legaljasabb, leggátlástalanabb,
gyáva és ráadásul tehetségtelen eszközembere volt, aki élete
végső szakaszában eljutott a bolsevizmusig, és ráadásul a
KGB elődjének beépített embere lett. Szobrának semmi
keresnivalója nincs az Országház környékén, sőt ezt a
szobrot minden további nélkül a cigány színesfémgyűjtők
kezére kell adni.
A
bizonyítás mindegyik eleme tényekből és feltárt adatokból
áll. Ezek rendszerint szándékosan elhallgatott adatok és elemzések.
Sokszor csak szerencsével lehet hozzájuk jutni.
Károlyinak
Tisza Istvánhoz való viszonyával szükséges kezdeni. Károlyi
kóros kisebbrendűségben szenvedett. Gyűlölte, félte és
irigyelte Tiszát, aki minden tekintetben felette állt. Még
fizikailag is. Életük során kétszer párbajoztak, a kor úri
szokása szerint, és Tisza mindkétszer könnyedén elpáholta,
megkardlapozta Károlyit, míg maga sértetlen maradt.
Károlyi
már 1917-ben, valamikor az amerikai hadba lépés bejelentése és
a bolsevik forradalom, illetve előzménye, a Kerenszkij-köztársaság
felállása idején kijelentette az országgyűlésben, hogy „mi
már az antanttal vagyunk”. Vagyis az ellenséggel. Ezt nyilvánvalóan
tanácsadói köre, Jászi-Jakubovics Oszkár, Bíró-Blau Lajos,
báró Hatvany-Deutsch Lajos és Kunfi-Kronfeld Zsigmond ajánlására
tette, megnyitva ezzel a hazaárulás máig tartó folyamát. Mert
vizsgálat tárgyává tehető ugyan, hogy helyesek-e valamely
nemzet háborús céljai, de akkor az ellenség oldalára állni,
amikor a magyarság, a nép a frontokon vérzik, iszonyú szenvedések
közepett szinte behunyt szemmel tanúsít emberfeletti hősiességet,
és a háború kimenetele még kétesélyes, olyan árulás, amely
halált érdemelt volna. Ezzel szemben Tisza ellen követtettek el
merényletet az Országházban, de a megbízott alak nem találta
el a házelnököt. A golyó helye ma is ott van a pulpitus oldalában.
Amikor 1918-ban Károlyit Károly király kinevezte miniszterelnöknek,
a merénylőt kiszabadították és ünnepelték. De a lényeges
nem ez, hanem az árulás. A nemzetből kiválik egy rész – egyébként
törpe kisebbség –, és az ellenség oldalára áll. Megtagadva
azt a történelmi folytonosságot, amely óriási előnyökhöz,
emancipációhoz és a hatalomban részességhez juttatta. Ezen
felül megtagadva azt az 1914-ben tanúsított sajtóbeli háborúpártiságot,
amely segített a magyar bakák százezreit a frontokra küldeni.
Ez
a különállás és az ellenséggel tartás máig tart. A
harmincas évek derekán és végén nem volt vitás, hogy a békefront,
az úgynevezett Népfront a kommunisták vezetésével a szovjet
bolsevizmus magyarországi szervezése, és belső bomlasztó erő.
Ezzel a Népfronttal szemben Horthyék ugyanolyan elnéző
magatartást tanúsítottak, mint a liberális Tisza a Galilei körrel
és más bomlasztó szervezetekkel szemben. Hogy aztán diktátorsággal
és fasisztasággal legyen megvádolva a Horthy rendszer, és önkényeskedéssel,
diktátorsággal Tisza István. A helyzetek kísértetiesen rímelnek
egymásra.
A
Horthy-kormány a németek kielégítése céljából a zsidóságot
korlátozó zsidótörvényeket terjesztett az országgyűlés elé,
s ezeket a törvényeket az alsó és felsőház meghozta. Ennek
fejében a németek és az olaszok meghozták az első és a második
bécsi döntést, és ezek fejében a magyarság visszakapta az
elcsatolt területek magyarlakta részeit. A nemzet öröme leírhatatlan
volt, de kerültek gondolkodók, akik a veszélyt is látták. Például
Németh László és Szabó Dezső. Ezeket a döntéseket a
nyugati hatalmak is tudomásul vették és a magyarországi zsidóság
élhette korlátozásokkal kerített életét, élete és vagyona
biztonságban volt és ha úgy tetszett, kijátszhatta a törvényeket.
Szálasi Ferenc volt börtönben. Horthy a népi írók ellen indított
pereket és többüket fogházra is ítélte. A kommunista ügynököket
azonban, ha elkapták, kivégezték.
A
háború végén a magyarság zöme szovjet megszállást élt át,
nők megerőszakolását, falvak és városok kifosztását, üzemek
leszerelését, emberek csordaként fogságba hajtását; jóvátételt
fizetett, a kisebbségi rész pedig felszabadult és beült a
teljhatalomba. És elkezdett vérengzeni.
A
szétállás 1956 leverése után, némileg zavarosabban megismétlődött.
Fejes Endre Vonó Ignác nevű címadó hőse, a Madách Színházban
bemutatott dráma főhőse mindenesetre megköszöni a
szovjeteknek, hogy másodszor is felszabadították – a magyar
uralom alól. Ma pedig a törpe kisebbség bank- és bankárpárti
és meg akarja dönteni a teljesen szabályosan megszerzett kétharmados
hatalmat, mégpedig, mert másként nem megy, erőszakos eszközökkel.
És rágalmazással.
Ez
az erőszakos megdöntési kísérlet ugyanazokon a lábakon áll,
mint a kommunista és a Jászi-féle radikális bécsi emigráció
Horthy-ellenessége. Kun Béla Moszkvába ment és vérengző krími
népbiztos lett, Jászi Oszkár pedig bejárta a trianoni döntés
után az összes kisantant fővárost, Horthy-ellenes támogatást
kunyerálva és egy közös – akár katonai – megszállást
szervezve. Aki nem veszi észre a Jászi-féle Horthy-ellenes
kisantant-házalás és a mai kétharmados törvényesség elleni
külföldről is szervezett támadások közös nemzetellenességét,
elfogultságát, az önmagát csapja be. A borzasztó anyagi nehézségek
között kormányzó Orbán-ellenesség és a húszas évek
Horthy-ellenessége közötti azonosság Károlyi 1917-es kijelentésével
kezdődött. Ő érzett és tartott először a nemzet ellenségeivel.
Tanácsadója már akkor Jászi volt.
De
álljunk elő a tényekkel: 1921. szeptember 4-én, a
nyugat-magyarországi önvédelem idején, amelynek végpontján a
„hűség városa”, Sopron egy népszavazással magyar marad, Jászi
ismét megjelenik Belgrádban és egy jugoszláv politikusnak nyíltan
elmondja, hogy a kisantant külpolitikáját a Horthy-rendszerrel
szemben nem tartja elég erélyesnek és határozottnak.
Szeptember 18-án pedig nyílt levelet intéz Avarescu román
miniszterelnökhöz abból az alkalomból, hogy a román bíróság
Kolozsvárott magyar összeesküvési perben ítélkezett. Ezeket
az elítélteket Budapestről vezették félre, állítja, ennél
fogva a román kormány inkább Budapesttel számoljon le. A
trianoni béke alapján kényszerítse ki, szólítja fel
Avarescut, hogy Magyarország demokratikus országgá alakuljon át,
mert hiszen elsősorban Romániától függ, hogy nemzetközi nyomásgyakorlások
alkalmaztassanak.
Ugyanez
évben, október 1-jén a harmadik állam, Csehszlovákia külügyminiszterét
szólítja meg részben cseh pénzen megjelenő újságjában, a Bécsi
Magyar Újságban. „Szinte kétségbeejtő, hogy két évi
publicisztikai és informatív munkával lehetetlen volt az elemi
igazságokat megértetni a külföldi, ún. demokratikus közvéleménnyel.
Politikai, szociológiai és tömeglélektani elemzéseink a
legcsekélyebb benyomást sem gyakorolták az antant vezető köreire.
Arról van szó, hogy Közép-Európában demokrácia vagy fehér
bolsevizmus legyen-e. Soha államférfi felelősségteljesebb
helyzetben nem volt, úgy hazája, mint az európai demokrácia fóruma
előtt, mint Benes miniszterelnök, a Duna-medence ez idő
szerinti kancellárja, ezekben a válságos napokban.”
Ehhez
nem kell kommentár. A magyarellenes és Nagy-Magyarország
feldarabolásában elsőrendűen bűnös Benest így csak egy hazaáruló
magasztalhatja fel. A kisantant által létrehozott új magyar köztársaság
elnökének természetesen Károlyit gondolta. És Károlyi is
erre várt. Ma bőségesen állnak rendelkezésre a Benes kancellár
helyébe léptethető nevek, a Cohn-Benditek és a többiek, és
az engesztelhetetlen gyűlölet is közös, amellyel Jásziék a
Horthy-rendszert, a mai rendvédelmi és SZDSZ-es Jászik pedig az
Orbán-rendszert illetik.
A
nyugati hatalmak akkor már elismerték a roppant nehéz körülmények
között rendet teremtő Horthy-rendszer teljesítményeit. Korlátok
között tartották, de nem tudtak és nem is akartak nála
jobbat. Ma ennél sokkal jobb a helyzet, mert Magyarországnak
kezd némi tekintélye támadni. A
mai Jászik
elkeseredett dühét ez csak fokozza.
Ne
bízzuk el azonban magunkat! Az október 31-i esti tévéhíradó,
a közszolgálati tévé híradója közvetítette a Tisza István
Emlékbizottság évfordulós megemlékezését a Róheim villából,
ahol a grófot 1918. október 31-én megölték. A közvetítésben
láthattuk és hallhattuk Kövér Lászlót, amint méltatta Tisza
Istvánt mint nagy formátumú államférfit. A közszolgálati tévé
ezután azzal az általános szöveggel zárta adását, hogy
„Tiszát ezen a napon a házba betört katonák, mivel őt tették
felelőssé a háborúért, megölték.” Vagyis a magyar közszolgálati
televízió, akármit mondanak is a politikusok, meg az emlékbizottság
tagjai a helyszínen, azt az ócska általánosságot, azt a történelemhamisítást
adja a nagyközönség tudtára, amelyet Tisza valódi gyilkosai
és a Jásziék agyaltak ki. Nem vesz tudomást arról, hogy
lezajlott egy Tisza-per, amely feltárta, hogy a gyilkosságot a közvetlen
Károlyi-körből, a katonatanácsból és a Nemzeti Tanácsból
szervezte Kéri-Krammer Pál és az egyik végrehajtó, aki még
dicsekedett is ezzel, a későbbi hadügyi népbiztos, a Népszava
újságírója, Pogány-Schwartz József volt. Úgy és akkor lőttek
szuronyos puskájukból Tiszába, amikor annak testét még részben
felesége és unokahúga igyekezett eltakarni előlük, ennek következtében
gróf Almásy Denise, Tisza unokahúga az arcán meg is sebesült.
Nem
értjük, miért ragaszkodik a liberális történelemhamisításhoz
a közszolgálati televízió. Talán Károlyi és Károlyiék védelmében?
Pogány Józsefet azért nem lehetett elítélni, mert Bécsbe
menekült és az akkori bécsi baloldali, zsidó vezetésű kormány
nem adta ki. Ezek tények, miért kell ezeket ma takargatni?
De
menjünk tovább, nézzük meg szintén dokumentumok alapján Károlyinak,
a miniszterelnöknek, majd a köztársaság elnökének az
anyagiakhoz való viszonyát, a pénzhez való viszonyát! Mi volt
a miniszterelnök első rendelkezése? Nos, Károlyi először a pénzre
gondolt a fejlemények hatása alatt. Miniszterelnöksége első
munkanapján november 4-én évi negyvenezer koronáról 200 ezer
koronára emelte az úgynevezett rendelkezési alapot. Ez az országgyűlés
határozata által már évtizedek óta változatlan összeg állt
a miniszterelnökség rendelkezésére, különböző juttatásokra,
segélyekre, propaganda költségekre, természetesen szigorú
elszámolás terhe mellett. Wekerle Sándor, a leváltott
miniszterelnök még betartotta. Károlyi a kétszázezerből
mindjárt kiutalt 100 ezret Linder Bélának, a részeges Gh-s
tisztnek, aki hadügyminiszterként nem akart többé katonát látni,
és ezzel megnyitotta az utat románoknak, cseheknek Erdély és a
Felvidék megszállásához. A többiből elsőként a saját
inasa, bizonyos Simonyi Henry jelentkezett már korán reggel egy
csinos kis összegért, amit ki is fizettek neki. Mivel így a
rendelkezési alap igen hamar kifújt, novemberben Károlyi újabb
emelésre határozta el magát, s novemberben már egymillió
koronára nőtt a rendelkezési alap. De ez is hamar elfogyott, ezért
decemberben újabb l milliós kasszába nyúlás következett. Károlyi
kilenc hét alatt 3 266 000 koronát rabolt ki az államkasszából.
Nagyobbik
részét természetesen saját magának és legjobb embereinek.
Linder jutalmazása csak az elsőséggel dicsekedhet, nála háromszor
is többet kapott a Tisza gyilkosság megszervezője, Kéri-Krammer
Pál. Már novemberben kiküldték őt ugyanis Svájcba, valószínűleg
az ott élő bolsevikokkal való egyeztetés céljából, és természetesen
jutalomként, meg hogy ne legyen itthon szem előtt. Erre a célra,
költségeire egy budapesti zsidó bankár, a Magyar Bank elnöke
100 ezer svájci frankját ajánlotta fel neki, amelynek akkori
ellenértéke 299 ezer korona volt, amit januárban utaltak át a
Magyar Banknak és elnökének. A másik gyilkos, Dobó István
szerényebb összegekhez jutott, mindössze kétszer tízezer
koronához, s a második felvétele után nyomtalanul eltűnt. Állítólag
tengerész volt. A perben is távollétében ítélkeztek felőle.
El
csak a harmadik puskás embert, Sztanykovszki Tibort ítélték, mégpedig
18 évi fegyházra, amit maradéktalanul le is ült. A magát a
gyilkosság idején egyetemi hallgatónak mondó fiatalember az
aszódi nevelőintézetben kapott állást a Rákosi-korban és már
mint vezető jelentkezett a központi pártbizottságnál fizetésemelésért
és majdan nyugdíj kiegészítésért, éppen arra való hivatkozással,
hogy ő volt az egyik ítélet-végrehajtó, és ezért
megszenvedett Horthy börtönében. Az MSZMP központi bizottsága
méltányolta a kérést. Sztanykovszki Károlyi rendelkezési
alapjából egy vasat se kapott. Kéri Pált életfogytiglanra ítélte
a bíróság, de 1922-ben orosz fogságban senyvedő magyar
katonatisztek fejében kicserélték és a Szovjetunióba szállították,
ahol szabadon élhetett volna az elkényeztetett pesti színházi
újságíró, aki tizenkét éves korában már nemi betegséget
kapott egy cselédlánytól. A
mai Strauss-Kahn
módra felajzott szexuális őrült Kérinek azonban nem volt ínyére
az orosz élet, és valahogy kijutott New Yorkba, és ott élte le
az életét jólétben. Sem Károlyival, sem a Nyugat című folyóirattal,
amelyben több írása is megjelent korábban, nem tartott
kapcsolatot.
Összegezve:
Károlyi Mihály és köre semmilyen forradalmat nem hajtott végre,
hanem lopott csalt és hazudott és akarva-akaratlanul, de az
utolsó hetekben már tudatosan is előkészítője volt a Kun Béla–Szamuelly
Tibor-féle bolsevik zsidó rémuralomnak és annak ellenére,
hogy gróf Tisza István vérén kívül szándékosan kioltott élet
nem bizonyítható rájuk, az egész magyarságnak okozott kár
tekintetében azonban semmi különbség nincs köztük és utódaik,
Kun Béláék között. Egyazon magyarellenes hazaáruló rémuralom
két szakasza voltak. Károlyi Mihályt ocsmány jellemtelenségben
senki sem múlta felül. Csak egy hosszan tartó, alapos, kiszámított
történelemhamisítás volt képes Károlyit egy úgynevezett őszirózsás
forradalom elindítójává felmagasztosítani. S mint bemutattuk,
korszakának, tevékenységének, hazaárulásának és egész köre
kártékonyságnak hiteles feltárását, egyetemi oktatását, a
történelmi tanulságok levonását még ma is nagy erők akadályozzák.
Szobra is azt érdemli, mint Sztaliné. (2011)
|