vissza a főoldalra

 2015.09.25. 

Háborúra készülünk

A háború, a maga hagyományos értelmében, ahol két vagy több birodalom, nép, nemzet csap össze, ahol hadseregek rontanak egymásra új értelemmel bővült. A háború két oldalán ma – egyelőre – nem nemzetek, nem államok, nem népek állnak. A mai háború – egyelőre – aszimmetrikus. A szó hadászati értelemben azt jelenti, hogy egy állam és annak fegyveres ereje áll szemben valamiféle megfoghatatlan vagy nehezen meghatározható ellenséggel.

A szemben álló felek egyike, a Nyugat még nem is tudja, hogy háborúra készül. Egyes részei igen, de az egész Nyugat még nem. Európa, a már megszokott tunyaságával és értetlenségével figyeli, ahogy a háború szerveződik körülötte.

Izrael, a Nyugat előrehelyezett bástyája, mely bástya pillanatnyilag a Nyugat megszorulásában érdekelt, nagy lehetőséget lát a kibontakozó háborúban, és ennek megfelelően az elmúlt években, évtizedekben mindent megtett, hogy a háború kirobbanjon. Izraelt persze innen, a Nyugat széléről nehéz hídfőállásnak látni. Ha már a bástya képnél maradunk, akkor inkább egy idegenek által belakott, a várfalon kívül épült őrtorony képe jelenik meg, mely az egész vár megváltoztatásán, bizonyos mértékű meggyengítésén dolgozik, és mely bástya – bástya mivolta miatt – igényt tart az egész vár támogatására.

A vár nyugati végén elhelyezett fegyvertár és iparosnegyed vezetői a bástya követeléseit egyre kevésbé gondolják jogosnak, azonban úgy érzik, hogy a bástya keltette állandó konfliktushelyzet hasznukra válik.

A háború alapvető oka azonban nem ennyire elvont, nem ennyire kiagyalt. A háború oka a mérhetetlen egyenlőtlenség. Ma 1,5 milliárd ember él extrém szegénységben. Ez azt jelenti, hogy napi fogyasztásuk nem éri el a 300 forintot. Ezek közül irdatlan tömegek éheznek és nem vágynak semmi másra, mint hogy nagyfogyasztóvá váljanak. Ugyanis a Nyugat megmutatta és ma is minden nap mutatja, hogy nagyfogyasztónak, egydimenziós embernek, mely ember egész élete a fogyasztás körül forog, látszólag jó lenni.

A fogyasztáshoz azonban pénzre van szükség. Mivel a pénz mai rendszerét a Nyugaton találták ki, és egyelőre nagyobbrészt onnét is irányítják, így pénz ennek a tömegnek nem jut. Sem ott ahol ma él, sem ott ahová vágyik.

Így aztán a milliárdos és több százmilliós népek és államok, melyekből egyre több van, a csökkenő népességű Nyugatra úgy tekintenek, mint a haldoklóra, aki ráfeküdt a kincses ládára. Alig várják, hogy megdögöljön és lerúghassák onnét.

Az az áradat, ami most megindult Európa felé a fenti előháborús helyzetnek köszönhető. Az Amerikai Egyesült Államok a kétes értékű bástya kívánalmainak és a saját vélt érdekeinek megfelelően szétrúgta Észak-Afrika és a Közel-Kelet államainak egy jelentős részét. A kialakult káoszban Amerika inkább elnézi az Iszlám Állam nevezetű horda és egyéb hordák embertelen dúlását, mint hogy megpróbálja helyreállítani a szétcincált államok kétségtelenül diktatórikus rendszereit. E mögött a tétlenség mögött ott áll az izraeli ígéret – és vágy –, hogy ha több kettőnél, akkor bármikor betörnek Szíriába, Egyiptomba, akárhova, és szétzúzzák az esetleges jelentős katonai erőt összpontosító csoportokat. És ott van a térség másik meghatározó erejének, Törökországnak a víziója, hogy kitör másodhatalmi pozíciójából és valódi hatalmat követel magának.

Az amerikai külügy és a hírszerző közösség azt hiszi, hogy ura a helyzetnek. Hogy ki tudja játszani az oroszokat, a törököket, Iránt és még akár Kínát is egymás ellen. Ha kell, le tudja venni a szájkosarat Izraelről és akkor aztán mindenki visszahőköl. Vagy ha kell, meg tud egyezni Iránnal a térség kétségbevonhatatlan meghatározó erejével. Utóbbi folyamatban is van.

Csakhogy a valóság az, hogy Amerika elvesztette az irányítást. A pénz feletti kizárólagos rendelkezés kicsúszott a kezéből. Ma már a töredezett, de egyben gigantikusra nőtt pénzvilág és a politikai és fogyasztói öntudatra ébredő milliárdok együttese olyan előreláthatatlan, kiszámíthatatlan káoszt teremtett, melyben a vezérerők nem feltétlenül meghatározóak.

Amióta a matematika ismeri a fraktálokat, azóta tudjuk, hogy léteznek olyan rendszerek, melyekben elég egészen kis jelentőségű, vagy látszólag jelentéktelen adatokat megváltoztatni, hogy a végeredmény drasztikusan más legyen. Ezt a jelenséget aztán pillangóeffektusnak nevezték el. Tudják, amikor a pillangó csap egyet a szárnyával Brazíliában és ezért Japánban árvíz lesz.

A világ most abban a helyzetben van, hogy nem a nagy erők határozzák meg a történéseket, hanem a pillangók. Senki sem tudja, hogy holnap mi történik. Ukrajnában a harcok soha nem látott intenzitással folynak. Európa határaihoz, így Magyarország határaihoz egyelőre százezrek, majd feltehetőleg milliók érkeznek.

Oroszország keleti vidékeit elözönlik a kínaiak, az Egyesült Államok tíz és tízmillió bevándorlóra számít délről. Az ENSZ közben jelenti, hogy a világ rég nem volt ennyire békés. Igaz, itt-ott fellángol a harc, elpusztul egy-egy falu, egy-egy város, egy-egy kisebb állam. De a sok kis szikra nem tudta begyújtani a kanócot a nagy bombához. Még.

Háború felé sodródik a világ. A háború oka, hogy milliárdok akarnak részesülni a fogyasztás látszatjólétéből. Tétje a Nyugat és egyes államai túlélése. Ebben a háborúban azok maradnak meg, akik készülnek rá. Ez az újabb nagy háború átrajzolhatja a világot, sőt átírhatja alapvető értékeinket.

Oswald Spengler 1918-ban megjelent munkája oly sok más, időtálló megállapítás mellett azt is tartalmazza, hogy a pénz hatalma után újra a vér hatalma következik. Azaz a vagyont felülírja az egy rasszhoz, egy kultúrához, egy néphez, egy családhoz tartozás.

Ha mi, magyarok túl akarjuk élni az elkövetkező időszakot, akkor készülnünk kell. Stabil kormányunk, erős kormányfőnk, stabil politikai rendszerünk van. Most lett egy épkézláb honvédelmi miniszterünk is. Minden együtt van ahhoz, hogy gőzerővel erősítsük védelmi képességeinket. Az időnek azonban szűkében vagyunk, mert nagy a lemaradásunk. Hajrá!

Csorja Gergely