vissza a főoldalra

 

 

 2015.09.25. 

Elfogadhatatlan a kvótarendszer

Az Európai Parlament álmegoldást szavazott meg

Az Európai Unió elhibázott menekültügyi politikája oda vezetett, hogy Magyarország a legnagyobb migrációs hullámnak van kitéve – hangsúlyozta Pelczné Dr. Gáll Ildikó az Európai Parlament alelnöke. Hozzátette: Magyarország minden lehetséges törvényes eszközzel megvédi az unió schengeni határait és betart minden jogszabályt, s ezt várja el a többi tagállamtól is.

 A menedékkérőket fogadó központokban uralkodó állapotok, az azonnali kiutasítás gyakorlata, a szögesdrót kerítés és egyéb elrettentési módszerek sérthetik az Európai Unióba érkező migránsok alapvető jogait – állapította meg az Európai Parlament (EP) szeptember 8-án elfogadott, jogi kötelező erővel nem bíró állásfoglalásában. Tehát ez azt jelenti, hogy az EP újfent elítélte hazánkat?

 – Azt jelenti, hogy az EP véleményt nyilvánított arról, hogy az emberi jogok elsőbbségek élveznek az európai uniós jog, és annak a betartása fölött. Ezt a javaslatot nyilvánvalóan nem szavaztuk meg, ahogy a szeptember 8-án plenáris szavazásra bocsátott Keller-jelentést sem tudjuk támogatni, mert az magát a problémát nem jól látja, és nem is megfelelően közelíti meg.

 A többes szám első személy használata azt jelenti, hogy a néppárti frakció, vagy azt, hogy a Fidesz–KDNP néppárti delegációja nem szavazta meg az EP állásfoglalását?

 – Az Európai Néppárt megosztott volt ebben a kérdésben; főleg a kelet-közép-európai országok, a visegrádi négyek képviselői gondolkodnak a magyar kormányhoz hasonlóan.

 A spanyol határzár, és a Calais-t körbevevő kerítés ellen senki sem tiltakozott, csak a magyarokat állítják pellengérre?

 – A vezető államok politikusai szeretnek nagyot mondani, és sokszor Magyarországot hozzák föl elrettentő példaként. S nem veszik tudomásul, hogy a magyar kormány semmilyen olyan jogi kötelezettséget, nemzetközi szerződést nem szegett meg, ami által szembe menne az EU-s jogszabályokkal. Ezzel szemben pontosan azt teszi, amit az uniós jogszabályok világosan kimondanak: védi a schengeni határt, hiszen a kormány feladata, hogy megvédje az Európai Unió határait. A magyar kormány a határon feltartóztatja, és regisztrálja a menekülteket, tehát legálisan kezeli a kérdést. Mindezt Juncker, az Európai Bizottság elnöke is megfogalmazta szeptember 8-ai nyilatkozatában. Aztán, mikor Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos válaszolt a vitában elhangzottakra, akkor már nem is tért ki erre. Csupán annyit mondott, hogy feljegyezte az észrevételeket, de azt egy szóval sem említette, hogy minden tagállamnak az a feladata, hogy az uniós jogot betartsa, és a határok védelmét biztosítsa. Újfent csak beszéltek valamiről, amit nem követnek tettek, s közben a menekültek ezrével érkeznek a magyar határhoz.

 A fideszes EP-képviselők megpróbálták meggyőzni frakciótársaikat arról, hogy a magyar kormány helyesen cselekszik?

 – Természetesen. Sőt a Keller-jelentés tárgyalásakor és Juncker beszéde utána vitában is pozitívan szóltak Magyarországról. De attól még a problémát nem sikerült orvosolniuk. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy annak a feladatnak, amit az uniós jog ránk ró, eleget tudjunk tenni. Ahhoz kérünk az EU-tól segítséget, hogy ezt a határvédelmi feladatot elláthassuk. Hiszen az óriási veszélyt rejt magában, ha regisztrálatlanul érkeznek a menekültek, és úgy gondolják, számukra a törvények nem is léteznek, sőt ők törvény fölött állnak. Valóban törvény fölött állnak, hiszen Görögország nem regisztrálja őket, így szabadon átjöhetnek, Macedónián és Szerbián keresztül elérik Magyarországot, ahol a forgalommal szemben mennek az autópályán, kitörnek a befogadó állomásokról, s megtagadják a hatóságokkal az együttműködést. Ez nem jó kezdet egy migráns számára, ha valóban be akar illeszkedni az Európai Unióba, s európai polgár szeretne lenni. Ezen alapvetően változtatnunk szükséges, és sokkal karizmatikusabban kell megnyilatkoznia egy bizottsági elnöknek, még akkor is, ha sok magánéleti problémával terhelt állapotban tartotta meg rendkívül hosszú beszédét.

 Mire alapozza azt a kijelentését, hogy az unió felelős vezetői kettős beszédet folytatnak?

 – Egyszer azt mondják a migránsoknak, hogy jöjjenek, máskor pedig, hogy nem tudnak mindenkit befogadni. Angela Merkel korábban kijelentette, hogy Németország befogadja a szíreket, majd néhány nap elteltével azt: nem képesek mindenkit befogadni. Manfred Weber a néppárt frakciójának elnöke pedig azt mondta, hogy a beérkező migránsok kétharmada nem részesül majd pozitív elbírálásában. Ezek után arról beszélni, hogy az Európai Unió kapui nyitva vannak, hatalmas felelőtlenség. Bátran ki kell jelenteni, hogy ez nem így van. Az EU legelemibb és legelső kötelessége, hogy szabályozott és legális útvonalat biztosítson a migránsoknak. Ezt pedig csak a határőrizet fenntartásával lehet megtenni. Magyarország ebben a tekintetben helyes lépéseket tett. Semmi mást nem szeretnénk, csak azt, hogy a migránsok legálisan érkezzenek be Magyarországra, ne törvényszegéssel kezdjék el az EU-ban az életüket, regisztráltassák magukat, és tegyenek eleget annak, amit a jogszabályok rájuk is kirónak. Sokszor hallani szocialisták szájából, de Juncker is megemlítette, hogy az 1956-os szabadságharc leverése után több százezer magyar menekült Nyugatra. Ez valóban így volt, de azt már nem teszik hozzá, hogy ők a legelső befogadó állomáson mindaddig ott maradtak, míg kérelmüket el nem bírálták. Tehát semmi olyat nem tettek, ami az adott ország jogszabályaival ellentétes lett volna. Ezért ezen eseménnyel párhuzamot vonni hamis.

 Térjünk rá a kvótarendszerre.

 – Erről szeptember 8-án és 9-én tárgyaltunk, s a kötelező kvótarendszert megszavazta az Európai Parlament. Sajnos a javaslat támogatói nincsenek tudatában annak, hogy az egész kötelező kvótarendszer minden nappal, minden egyes eltérített menekült továbbvándorlásával megbukhat. Az EP egy álmegoldást szavazott meg. Úgy kommunikálnak vezető politikusaik, mintha egy problémára megoldás születne, miközben ez az úgynevezett megoldás nem más, mint a probléma tovább bonyolítása.

 

Medveczky Attila