vissza a főoldalra

 

 

 2016.04.01. 

PPP: PUKLI PISTI PÁRT

Szöget ütött a fejünkbe, hogy a külföldről is szervezett és támogatott gyűlöletkommandó élére miért nem a hatalom visszaszerzésében utazó Gyurcsányt, esetleg a százfelé szaporodó volt MSZP–SZDSZ ága-bogaként továbbélő szervezetek élén álló pártvezérkéket, vagy Vonát, a jobboldal kaméleonjaként leszerepelt lózunghuszárt állították?

Talán emlékszünk még Kovács Pistire. Annak idején a pedofilbotrányok és korrupciós ügyekbe való belefulladása miatt várható felelősségre vonás elől a megszűnésbe menekülő szadesz kampányarcának az ötéves, nem szavazó gyereket választották, mondván, „a politikának az érdemi kérdések felvetésével az a feladata, hogy választ találjon arra, mitől és hogyan lesz jobb Kovács Pisti és a Magyarországon élő emberek élete”.

A nép teljesítette a feladatát, kereste és megtalálta a választ: a Magyarországon élő emberek élete azzal, ha a szadesz eltakarodik a büdös francba, számottevően javulhat – mondta, és kiszavazta a pártot a közéletből.

Ám a libertáriánus politikacsinálók ezt nem akarják tudomásul venni. Azon törik a fejüket, kedvenceik hogy kerülhetnének vissza, hogyan lehetne helyreállítani a közpénzek feletti korlátlan rendelkezés status quóját, visszaszerezni a hatalmat, amibe egyedül ők a beleszületettek.

Az a téves eszméjük, hogy rajtuk kívül mindenki más csak bitorolja azt. Legutóbb március 15-ét a Nemzeti Ünnepünket használták fel arra, hogy a szakszervezetek által támogatott tanártüntetésként elhíresült szerveződés során kormánydöntésre tegyenek kísérletet. Nagyon beleélték magukat, drága Bolgár úr és Kálmán Olga velük ujjongott: a (félrevezetésre szakosodott, beszédes külsejű) tüntetők támogatottsága napról napra növekszik, már az egész ország mögöttünk áll – jelentették –, ami nem is csoda, hiszen ki meri megkérdőjelezni, hogy szigorúan szakmai célokért küzd Pukli az iskolaigazgató (2007-ig aktív Gyurcsány párti politikus), oldalán a talpig feketébe öltözött, még a haját is feketébbre festő Sándor Mária a kedvesnővér, s tőlük ugyebár semmi sem áll olyan távol, mint a pártpolitika. Ezt üvöltözi Pukli és ezt gügyögi sírós hülyegyerekhangon Sándor Mária. Kovács Pisti ötéves volt, mikor az SZDSZ általa gondolta csőbe húzni a szavazókat, ami nem sikerült, igaz Kovács Pisti nem gügyögött. Bár Sándor Mária az ötödik X-et tapossa, ő gügyög. Miért gondolja, hogy ez a nyerő? Csak nem néz hülyének bennünket?

Persze lehet, Ron Werber tanácsára csupán megjátssza a gügyögő, negédeskedő kis naivát, amikor kisemberre veszi a figurát: hogy én a kicsi nővér ott lenn, csak az édes kicsi magyar népet akarom szolgálni, gagyog s ragyog Bolgárral párban „pártpolitikától mentesen” a Klubrádió műsorában, közben mint pertu haver dobálja a puszikat Juhász Petinek, Pukli Pistinek. Ha a naiv nővérke jól fizetett szerepét játssza, az sima átverés, ha ez neki a természete, az dráma.

De jaj, minden hiába, a bű és a báj ellenére beütött a krach. A Liga Szakszervezetek közleményt adtak ki: nem támogatják, hogy Pukliék törvénysértéssel próbáljanak érvényt szerezni törekvésüknek.

Na, több se kellett a libertáriánus hatalommániákusoknak. Az elvtelen magyar szakszervezetek a saját sírjukat ássák címmel írattak róluk lejárató cikket a mögöttük állók – pedig a szakszervezetek szerencsére felébredtek, rájöttek, hogy csupán biodíszletnek kellenek. Most úgy látszik, mégsem vették be Pukli Pisti dumáját, ezért aztán a szent fazék, balfasz, töketlen fajankó, húgyagyú, szerencsétlen, törvénytisztelő szar, mocskos, erkölcstelen, aljas, elvtelen, beszari címkéket kapták a felforgatás szellemi vezéreitől, akik a nácikat kiszolgálókhoz tették hasonlatosakká a szakszervezeteket. Szépen megköszönték nekik, hogy biztosították kétes tisztaságú, 100%-ig a politikai haszonszerzés szándékával tartott rendezvényükhöz a tömegeket. Bevezetőben feltett kérdésünk választ vár:

Miért is állítanak Ron Werberék strómanokat a hatalomba bármi áron betörni igyekvők helyett? Mert a megtévesztés a mindenük, ezt mutatja az egész életük. Hazudnak reggel, délben meg este.

 

czyla