vissza a főoldalra

 

 

 2016.04.08. 

Hajnal Mihály Kassán vált festővé

Reiter István hegedűművész szólójával nyitották meg a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő Termében Hajnal Mihály tárlatát március 30-án. A festő munkásságát Gyüre Lajos mutatta be. A köszöntőben Görföl Jenő, a Csemadok főtitkára kiemelte: a pozsonyi székház nagytermét tavaly decemberben nevezték el Rákosi Ernő tiszteletére, ezzel is ápolni kívánják emlékét, mivel hagyatékával hozzájárult a Csemadok munkásságához, hiszen családi házát és műveit a szervezetre testálta.

 “FELTÁMAD BENNE A VÁGY: LERAJZOLNI, KÉPPÉ FORMÁLNI”

 A megnyitó után Gyüre Lajos méltatta Hajnal Mihály munkásságát. Gyüre elmondta: Nagy utat járt be a festő, szülei Anarcsról, a szülőfaluból Prágába emigráltak. Ezzel a Tisza-táj nyugalmát felváltotta a nyüzsgő nagyváros mozgalmassága. Ez a fiatalembernek ugyan vonzó, de mégis idegen környezet volt, ezért a család úgy döntött, elköltözik Prágából.

 „A Bodrogköz, Kassa a következő állomás a képzeletvilágát nyitogató fiatal Hajnal Mihály életében. Felfedezi a szépséget a városban. Prága gótikus tornyai után a kassai Szent Erzsébet-dóm műcsipkéi kápráztatják el, a kapualjak faragott mintáiban gyönyörködik. Feltámad benne a vágy: lerajzolni, képpé formálni. Így indul képzőművészeti pályája” – mondta Gyüre Lajos méltatásában.

 Sorstársai megjárták a poklot, a gettó gyötrelmeit: túlélték az embertelenséget. Több művében a kortársai által megélt embertelenséget ábrázolja, amelyet ugyan ő személyesen nem tapasztalt meg, mert a család elrejtőzött a felső-tiszai nádasokban, de a fájdalom megjelenik műveiben.

 Hajnal Mihály kiállított már Vencouverben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Szöulban, Jeruzsálemben, Terezinben, Prágában, Magyarország nagyvárosaiban és most végre Pozsonyban is.

 A kiállítás április végéig látható. A Rákosi Ernő Teremben májusban a Meger Art képzőművészeti szimpózium résztvevőinek műveiből nyílik kiállítás.

 

(felvidek.ma)