vissza a főoldalra

 

 

 2016.04.15. 

Csíkszentdomokoson rendezték meg a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót

Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót, amelynek idén Csíkszentdomokos adott otthont április 2-án húsz kórus közel hétszáz énekesének részvételével. A vándorrendezvény 1995-ben éppen erről a Hargita megyei településről indult útjára.

A nyitószentmisét Bara Ferenc felcsíki főesperes mutatta be a főesperesi kerület papjaival együtt. A szentbeszédet Farkas Árpád csíkkarcfalvi plébános mondta, aki felhívta a kórustagok figyelmét, hogy a kórusban való éneklés szolgálat, amit példaadó keresztényekként kell végezni.

 A szentmise után Fejér István, egykor Csíkszentdomokoson, ma Csíkszentgyörgyön szolgálatot teljesítő kántor, az első kórustalálkozó szervezője idézte fel annak emlékeit, buzdítva a jelenlévőket, hogy továbbra is szervezzék meg az eseményt, ne szakadjon meg az elkezdett hagyomány.

 A visszaemlékezés után a kórusok bemutatkozása következett. Húsz kórus két-két kórusművet szólaltatott meg, majd a közel hétszáz kórustag közösen énekelte el a Christus vincit kezdetű éneket.

 A huszonharmadik kórustalálkozó házigazdája 2017-ben Csíkszenttamás lesz.

 

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Magyar Kurír