vissza a főoldalra

 

 

 2016.04.15. 

Női kvótáról napsütéses délután

Nem tartozom azok közé, akik nem tudnak visszalépni, – írta Sándor Mária a fekete ruhás nővérként piacra dobott asszony. Miközben blogját telesírta, Szabó Tímea tülekedett helyette a színpadra, ám színre lépését az internet világa ellenszenvvel fogadta.

 Javaslata nem lesz a képviselő asszonynak, csak szidni fogja azt az egészségügyi rendszert, amelyet Szelényi Zsuzsa külföldről hazaköpködő apukája pártjának aktív eszmei támogatásával tettek alapvetően tönkre.

 Tevékenysége kimerül az eü-kormány-Orbán szidalmazásában. De ez hova vezet? Előre? Nem hinném. Performansz, szavazatszerzési manőver.

 Az MSZP és az áhított egység gyengítési szándékával Szabó Tímea gyurcsányos politikai akcióba kezdett. Azonkívül semmi hasznos. Álszent viselkedés.

 Kifúrták a szép, szelíd Sándor Máriát a csúf, torz erőszakosok.

 Sándor Mária éppolyan hazug, köpönyegforgató, mint a többi. Bejelentette, ha nincs lé, nincs meló. Lett lé, visszavont mindent.

 Szemezgetünk négyesben a csalódottak fent közölt hozzászólásaiból a balliberális bírák által megítélt szerva itt csere ott döntésről. Balatoni beszélgető partnerünk egy valamikori aktív párt-teniszező (T) és egy MSZP-t, Jobbikot megjárt botanikus (B)

 T: Ami a külsőségeket illeti, Sándor Máriát, a valóban arányos növésű, jó mozgású asszonyt most úgy tűnik, ki akarják ütni a játékból.

Részben azért, mert a pártokban a nála sokkal rosszabb testi adottságokkal rendelkező, magukat a médiában illegető főfoglalkozású női szereplőket lejátszotta puszta megjelenésével. Képzeljük el a pályán mellette akár a töpszli, fejenagy politikusnőt Sz. Viktor, vagy az utánozhatatlanul közönséges küllemű és beszédű versenyzőnőt Gyurcsány pártjából. Külsőleg nem csereszabatosak.

 MF: Már bocsánat, S. M. politikusnak kissé haloványnak tűnt számunkra.

 B: a pártoktól megcsömörlött botanikus: Sándor Mária legalább el tudta hitetni, hogy ő egy kis szolid mezei virág a liberális kertészek melegházában virító romlott húsevő növények és a száraz kórók között. Úgy vélem, nem hagyják meggyökeresedni.

T: „A fekete ruhába bújtatott nővér terv” egy hibás kampányfogás volt. Ha már női kvóta, akkor kérdezem megvan-e maguknak Tüttő Kata?

 MF: Nincs. Valljuk be töredelmesen.  

T: No, hát akkor elmondom róla a véleményem. Egy feltűnően csinos, értelmes, okos, aktív, vállaltan szoci nő a Hegyvidéken. Azt hiszi kell ezeknek?

B: Erről beszélek, pont emiatt léptem le a jobbiktól is. Ott is ugyanaz ment, mint ami az emeszpében, és persze az összes többi pártban. Külsőleg vannak irányítva. Kívülről vannak pénzelve!

B: Civil – terjesztették Sándor Máriáról.

T: Akkor hogyhogy a pártok akarják visszavonni?

B: Tudom milyen civilség ez, nem azért mondom.

T: Micsoda hülyeség ez a civilhazugság! Mikor a választáson csak pártok állíthatnak listát! És ilyen még az erőszakolt női kvóta. Miért nem mindegy, hogy nő vagy férfi? Miért nem az dönt, hogy alkalmas vagy nem?

 MF B-hez: Ne mondja, hogy Sándor Mária alkalmas!

 B: Nem mondom, csupán azt állítom, meg lehetett volna csinálni. Van egy külső adottsága. Ő legalább jól mutatott. A tévék uralta világban, a bűnronda banyákkal többre mennek majd?

 MF: Most „nőidivat-hullám” jön?

 T: Nem jön. Van. Hillary Clinton, Angela Merkel.

 MF: Szerintünk is Clinton lesz a következő amerikai elnök és Merkelt sem fogják megbuktatni, de mégis, Sándor Mária?

 B: Mit mégis? Jó, akkor legyen Tüttő Kata. Egy emberes, egységes, a leszerepelteket maguk mögött tudó valamit felmutatni képes alakulat nélkül…

 MF: Ez a fantázia világába tartozik. El tudja képzelni valaki Gyurcsány és bandájának háttérbe tolását, pláne kiejtését?

 B+T: Ez nem elképzelés kérdése, ez korparancs, különben mennek a levesbe!

 

czyla