vissza a főoldalra

 2016.04.22. 

Az égiek a természetre építenek

Sokszor megtapasztaljuk, hogy magasan szántó beszédekkel nem tudunk mit kezdeni, mert nem a mindennapjainkhoz szólnak, nem az aktuális problémáinkra adnak választ. Ha az égiekkel való kapcsolatunkat, a vallásunkat is ez jellemzi, akkor az sem tud megérinteni, mert nem szólít meg minket. Ezért lényeges, hogy a mindennapjainkra le tudjuk bontani azokat az erőforrásokat, amelyek megjelennek életünkben.

Nem lehet az ember úgy hiteles keresztény, ha nem hiteles ember. Először emberré kell válnunk, majd utána kereszténnyé. Sokszor kapja meg egyházunk azt a kritikát, hogy ha oda ilyen-olyan emberek járnak, én be nem teszem a lábam a templomba. És ez pont erről szól. Ha átgázolunk a másikon, ha hirtelen emberek vagyunk, ha önzőek vagyunk, nem vagyunk segítőkészek, akkor nem vagyunk nyitottak arra, hogy az égiek kegyelmét befogadjuk. Ez álszentté, farizeussá tesz bennünket.

Sajátosan működünk, mert gyakran akkor vagyunk nyitottak, amikor valami miatt nehézségekbe ütközünk vagy az életünk széléhez kerülünk. Látva a nyugati világ jólétét, a hívő ember azt gondolná, hogy ezek az emberek éjjel-nappal hálát adnak az életszínvonalért, a gazdagságukért, ehelyett templomokat zárnak be, és rengetegen elfordulnak a hittől, a vallástól, mert megvan mindenük, és nincs szükségük az Istenre. Teljesen bezárultak magukba. Ennek ellenére mindig olyan nagy élmény, ha nyitott emberekkel találkozunk. Akik megtapasztalták végességüket, és rájöttek arra, hogy az égiek támogatása nélkül nem halad jó irányba az életük, nem tudják az igazi értékek mentén élni az életüket.

Ez a tapasztalás, határaink, korlátaink megtapasztalása tesz alkalmassá arra, hogy először elinduljunk az emberré válás, majd a kereszténnyé válás útján. Mert tudjuk, hogy szükségünk van erőforrásra, tudjuk, hogy kevesek vagyunk magunknak.

Számomra mindig megrendítő élmény, ha kórházba hívnak beteghez. Pár héttel ezelőtt egy idős nénihez kellett bemennem. A néni tekintete sugárzott. És habár az eredményei nagyon rosszak voltak, ő tele volt hittel, reménnyel. Úgy gondolom, hogy ő igazi, értékes életet élt, mert békesség és nyugalom áradt belőle. Ugyanakkor nagyon sokszor lehet azzal is találkozni, hogy egy-egy ember visszanézve az életére, tele van keserűséggel, mert úgy érzi a kórházi ágyon, hogy nagyon sok esztendőt tékozolt el, nem tudott velük felelősen bánni.

Ezek a tapasztalatok is abba az irányba mutatnak, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy a szó legnemesebb értelmében emberekké váljunk, majd keresztény emberré. Ha ezt sikerül megélnünk, akkor lesz az életünknek egy olyan kisugárzása, amely másokat is megszólít, mások tekintetét is az ég felé irányítja.

Szűcs Balázs