2016.04.29.

Zsille Gábor: Szigor és enyhülés

Ahogy arról két héttel ezelőtt beszámoltam, lengyel életvédő szervezetek kidolgoztak egy törvénytervezetet az abortusz újraszabályozására. Ennek lényege, hogy szigorítaná az eddigi szabályozást – pedig már a jelenleg hatályos abortusztörvény is Európa egyik legszigorúbb rendelkezése. A tervezet parlamenti tárgyalásához százezer támogató aláírás összegyűjtése szükséges, és a közel negyvenmillió lakosú országban ez minden bizonnyal hamar megvalósul. Többé-kevésbé érthető tehát, hogy az ügy heves reakciókat váltott ki a közvéleményből. A „kevésbé” szó arra vonatkozik, hogy az ellenzékben lévő, amúgy társadalmilag teljesen súlytalan baloldali pártok meglovagolták ezt a vitát, és hetek óta tüntetéseket szerveznek, templomi botrányokat rendeznek, ordítoznak, fenyegetőznek. Vagyis politikai hajcihővé alakítottak egy orvosi és etikai kérdést.

Miről is van szó? A most érvényben lévő, 1993-ban elfogadott abortusztörvény szerint a művi terhességmegszakításra csak akkor van lehetőség, ha a terhesség nemi erőszak következménye, vagy az anya élete orvosilag bizonyítottan veszélyben forog, illetve a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A viharokat kavart törvénytervezet kimondja: ha bármilyen más okból hajtanak végre abortuszt, a beavatkozást végrehajtó orvos és az azon átesett anya is büntetőjogi szankcióra számíthat. A lengyel katolikus püspöki kar a jelenlegi törvénynél is szigorúbb álláspontot képvisel, és erről egy körlevelet is nyilvánosságra hozott. Az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) és az emberi élet teljes körű védelmére hivatkozva a főpásztorok a terhességmegszakítás teljes beszüntetését szorgalmazzák, még a nemi erőszak miatti terhesség, valamint a végzetesen károsodott magzat esetében is. Amikor két héttel ezelőtt a lengyel templomokban a vasárnapi miséken felolvasták a püspöki kar eme nyilatkozatát, sokan azonnal tüntetőleg távoztak a templomból. A sajtóban is sok bírálat látott napvilágot, többek között feminista és más jogvédő szervezetek részéről. Talán mindezek hatására a püspökök most módosították álláspontjukat, és azzal a jelszóval kürtölték világgá egy katolikus hetilap világhálós honlapján, hogy „enyhítettek a szigoron”. Új véleményük lényege, hogy továbbra is támogatják a teljes, feltétlen abortusztilalmat, de immár ellenzik a terhességmegszakításon átesett nők bírósági felelősségre vonását. Nos, ez bizony nem valami bődületes enyhítés… Ráadásul az is aránytalan, hogy rettentően merev útmutatásukat körlevélként prédikáltatták minden lengyel katolikus templomban – a nők megbüntetésének ellenzését viszont csak egy világhálós cikkben teszik közzé, egy nem túlságosan olvasott újságban, az egyházmegyei családreferenseknek címzett üzenetben.

A százezer támogató aláírás érdekében múlt pénteken már meg is kezdődött a gyűjtés. A teljes igazsághoz tartozik, hogy a törvényjavaslat nagyobb anyagi és szakmai támogatást ígér a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családoknak. Érdekes, hogy a lengyel kormány hivatalosan még nem foglalt állást az ügyben, mondhatni óvatosan kivárnak. Annyit tudhatunk, hogy Beata Szydlo miniszterelnök bejelentette: a maga részéről támogatja a teljes abortusztilalmat, de pártjában, a Jog és Igazságosságban nem rendel el ezzel kapcsolatos szavazási fegyelmet. A párt elnöke, Jaroslaw Kaczynski ugyanezt nyilatkozta. A következő hétvégére bejelentett varsói tüntetések, melyek kivétel nélkül a törvénytervezet ellen szerveződnek, valószínűleg fokozzák a kormány óvatosságát. Nem biztos, hogy az abortusztörvény támogatása politikailag kifizetődő…

A valódi enyhületet alighanem máshol kell keresnünk, nem a lengyel püspöki kar háza táján. Például Tarcalon. A Lengyel Filmtavasz ünnepélyes megnyitóján, a budapesti Művész moziban kezembe nyomtak egy igazán érdekes szórólapot. Április 30-án és május 1-jén a Tokajtól három kilométerre fekvő Tarcalon nagyszerű majálist tartanak a Tarcali Kulturális Kör és a Tarcali Borászok Köre szervezésében. Mit ígérnek? Pezsgő humort, minőségi borokat, varázslatot és baráti légkört. Természetesen borkóstolások is lesznek, a helyi pincészetek jóvoltából. A programok (pincelátogatások idegenvezetéssel, tábortűz, a helyi látnivalók bemutatása) jelentős része ingyenes, egy-két borkóstolásra szerény belépődíjat szednek. Valóban szerényet, hiszen ezerötszáz vagy kétezer forint egyáltalán nem sok a tokaji borokért. A helyi látványosságok közül kiemelkedik az áldást osztó Jézus-szobor, amely egész Európa legnagyobb fából faragott kegyszobra.

E rendezvény alapvető célja (is) a bor kultúrájának emelése, népszerűsítése, az igényes borfogyasztás előmozdítása. Erre sajnos hazánkban szükség van – kicsit szomorú, hogy a magyaroknak be kell mutatni a magyar borokat… Kétségtelen, hogy az utóbbi évtizedekben mifelénk a bor helyét átvette a sör. A középkorban a magyar ember bort ivott, a sör inkább labanc élvezet volt. Az is kétségtelen, hogy a kommunista évtizedek nem tettek jót a magyar bor minőségének, kultúrájának. A pontos megfogalmazás az, hogy a második világháborút követő ötven év óriási károkat okozott a magyar borászatnak. Az elmúlt két évtizedben viszont nagyon ígéretes folyamat kezdődött, és országunkban ismét kiváló, nemzetközileg is rangos borok készülnek. Az ezredfordulón eljött az idő, hogy a magyar bort ismét bevezessük a lengyel piacra. Nem is gondolnánk, milyen gazdag hagyományai vannak ennek. Lengyelországban évszázadokon át hatalmas becsben tartották a magyar nedűt, különösen a tokajit. Ennek ma is számos nyoma látható arrafelé. Például Krakkóban a főtérből nyíló Slawkowska utca reneszánsz épületei alatt pincerendszer húzódik. E középkori borpincékben tárolták a lengyel földre szállított magyar boroshordókat. Az akkori lengyelek egy latin nyelvű bölcsességet is gyártottak a jó bor meghatározására: „In Hungaria natum, in Polonia educatum” – vagyis Magyarországon született, de Lengyelországban nevelkedett, pontosabban érlelődött. A magyar bort akkora becsben tartották, hogy rendeletekben szabályozták az árusítását. Például egy Firlej nevű krakkói vajda törvényben előírta, hogy a házaknál és a pincéknél csak úgy mérhetnek bort, ha a kapura függesztett koszorúval jelzik a vásárló számára az ital eredetét. A tokaji és a soproni borkereskedések bejárata fölé zöld koszorút kellett akasztani. Az egyéb, többek között pozsonyszentgyörgyi, osztrák és morva borok árusítói pedig szerény szalmakoszorút akasztottak a kapura. Ez volt a rend. A magyar borok lengyelországi kereskedelmét csak a 20. század első felében vonták állami felügyelet alá.