|
 2016.04.29.
Az énektanítás
varázslata
Az uniformizálás rombolja képességeinket, elzárja fejlődési
útjainkat
Hruby Edit magánénekesnő,
a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanársegédje
egyetemi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Debreceni Konzervatóriumában szerezte Raicsné Szerdahelyi Éva
növendékeként. Tanulmányai utolsó évében a Greater Buffalo
Opera Company ösztöndíjasa lett Amerikában. Amerikából hazatérve
egy éven át a Magyar Rádió énekese, majd a Budapesti Operabarátok
Ösztöndíjasa lett. A Magyar Állami Operaházban Puccini Bohéméletének
Musetta-jaként debütált, majd olyan darabokban énekelt, mint
Bizet: Carmen, Britten: Peter Grimes, Verdi: Rigoletto, Vajda:
Leonce és Léna, Kacsóh: János vitéz, stb. Ezzel párhuzamosan
a Debreceni Csokonai Színházban Mozart: Varázsfuvolában Pamina,
Cimarosa: Titkos házasságában Carolina. Tíz éven át a Pesti
Vigadóban, majd a Belvárosi Színházban működő Interoperett
primadonnája. Együtt dolgozott többek között Lukács
Ervinnel, Medveczky Ádámmal, Kovács Jánossal, Pál Tamással,
Oberfrank Péterrel, Köteles Gézával, Török Gézával, Kocsár
Balázzsal, Kesselyák Gergellyel, Tokody Ilonával, Wiedemann
Bernadettel, Kiss B. Attilával, Kertessi Ingriddel, Temessi Máriával,
Fekete Attilával, csak hogy néhány nevet említsünk. Meghívott
vendégművészként fellépett Európa szinte minden országában,
Ausztriában, Olaszországban, Svájcban, Belgiumban, Franciaországban,
Németországban, Hollandiában, Romániában, illetve az Amerikai
Egyesült Államokban. Énekesi pályafutása mellett mindvégig a
tanításnak is ugyanolyan fontos szerepet tulajdonított. Majd’
10 évig Újpesten a magánének-tanszak vezetője, jelenleg tanára,
illetve az Erkel Operastúdió alapítója, művészeti vezetője.
Operaoktatás –és játszás Újpesten
Az Újpesti Ifjúsági Házban beszélgetünk. Itt tanítja
a fiatalokat?
– Az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti
Iskola énektanára vagyok félállásban, itt voltam tíz évig
tanszakvezető, s ez az intézmény egy épületben működik az
Újpesti Ifjúsági Házzal.
Működik még az Erkel Operastúdió, amit Mezei Pál
zongoraművésszel alapítottak a 2008/2009-es tanévben?
–Természetesen működik az operastúdió, aminek célja,
hogy lehetőséget biztosítson a legtehetségesebb klasszikus ének
szakos növendékek számára a színpadi játék elsajátítására,
valamint tanulmányaikat befejező növendékeinek a továbbképzésre.
Nagy álmunk volt az opera népszerűsítése. Az, hogy
zeneiskolai, alapfokú szinten közelebb vigyük az ifjúsághoz
az operát, hogy így megszeressék ezt a műfajt. Próbáltunk
iskolán kívül operastúdiót létrehozni, de ez nehézségekbe
ütközött. Felkerestük igényünkkel az önkormányzatot, s
2008-ban Újpest vezetése támogatta célkitűzésünket úgy,
hogy az iskola keretein belül működtethetünk egy operastúdiót.
További feltétel, hogy az operastúdió évente két nagyszabású
koncertet ad. Az egyik a mai kor szelleméhez igazodva kissé könnyedebb
műfajok kincseiből összeállított két órás gálaest, amiben
szerepelnek az alacsonyabb évfolyamok növendékei is, a másik
pedig egy opera, vagy nagyoperett. Egész évben készülünk egy
olyan operával, vagy klasszikus operettel, amit az operaházak is
játszanak. Nem opera-keresztmetszetet adunk elő, hanem arra törekszünk,
hogy úgy húzzuk meg az operák zenéjét, hogy az minél inkább
élvezhetőbb, befogadhatóbb legyen a fiatalok számára. A történet
láncolatát úgy fűzzük, hogy a cselekmény érthető legyen, s
aki most látja először az adott művet, azt hiheti, hogy ez a
teljes opera. Először Cimarosa Titkos házasságát vitték színre,
azt követte Mozart Figaro házassága, és a Cosi fan tutte.
Hány éves növendékekkel?
–Igaz, hogy alapfokú művészeti intézményről van
szó, de a klasszikus énekszakon 16 év feletti hallgatókkal
dolgozunk, lányokkal, fiúkkal vegyesen.
A Figaro házassága azért elég nagyfokú énektudást
igényel.
–Eleinte olyan operákat választottunk, így a már
említett Titkos házasságot, amik könnyebben elénekelhetők. A
főszerepeket a magasabb évfolyam hallgatói adják elő,
olyanok, akik már 6-8 éve tanulnak a zeneiskolában. Ők már
23-26 évesek. 16 év alattiakat azért nem veszünk föl a
klasszikus énekre, mert addigra a hang nem éri el az érettségi
fokot. A zeneiskolában lehetőség nyílik
arra, hogy eleinte népi ének szakon tanuljanak a fiatalok, s utána
jelentkezhetnek hozzánk. Majd a 16-17 éves korú diákoknak
hangképzést tanítunk, s ők ezáltal 4-5 múlva képesek
lesznek egy kisebb szerep eléneklésére. Nagyon sikeresek voltak
ezek a kezdeti előadások. A másfél órás időtartamú előadásokat
két részben adjuk elő. Az önkormányzat végig támogatott
bennünket. Így felléphettünk az Újpesti Polgár Centrumban,
az Újpesti TV felvette előadásunkat, s azokat többször is lejátszották.
Mi jellemzi a színvonalat?
–Nézze, egy alapfokú művészeti iskola növendékei
a fellépők, akik szívüket, lelküket, tehetségüket beleadják
az előadásokba, de természetesen nem beszélhetünk operaházi
színvonalról. Minden alkalommal elmondjuk, hogy akik fellépnek,
civilek, így van köztük vegyészmérnök, és banki, pénzügyi
igazgató, de mindegyiküknek kapcsolatuk volt korábban a zenével.
Egyesek gyerekszínészek voltak, mások a Rádió kórusában énekeltek.
Tehát mi nem színvonaltalan előadásokat adunk elő. Minden előadás
előtt felvetem a kérdést, hogy lehet-e az operát nem akadémikus
szinten megszólaltatni. Ez a legfontosabb kérdés. Személyes,
családi példát hozok elő. Gyermekemet nagyon igyekeztem a zene
irányába terelni. Többször elvittem az Operaházba,
gyerekeknek szóló operákra, de nehezen ülte azokat végig. Azt
látom, hogy a 6-8 éves gyerekek nem bírják végigülni még a
Varázsfuvolát sem. Éppen ezért hihetetlenül örültem annak,
hogy a mi előadásainkat az alsó tagozatos gyerekek nagyon
kedvelték. Tehát produkcióinkkal sokat teszünk annak érdekében,
hogy a kicsinyek az operát megszeressék. Mi bemutatjuk a rövidített
változatot, s ezután a darabot megnézték az Operaházban -
ahogy saját gyermekem is. Így elértük a célunkat. Nem vagyok
híve annak, amikor a klasszikus irodalmi és zenei darabokat túlságosan
könnyedén prezentálják. Ezért nem is rockosítva adjuk elő
Mozartot, mert az már nem Mozart, hanem valami egyveleg. Az operákat
rövidítve, magyar nyelven, zongorakísérettel adjuk elő, úgy,
hogy megfogadva Szinetár tanár úr intelmét, egy szint alá nem
megyünk le. Arra törekszünk, hogy főleg vígoperákat
mutassunk be, mert azt könnyebben megértik a gyerekek, ahogy a
meséket is.
Mi inspirálja azokat a fellépőket, akik már nem növendékek,
hogy részt vegyenek az előadásaikon?
–Az első előadásainkban csak növendékeink léptek
föl. A Cosi fan tutte viszont éneklésben már sokkal nehezebb.
Operastúdiónk híre eljutott a Zeneakadémiára is, s a friss
diplomások közül néhányan megkerestek azzal, szeretnék
magukat a színpadon kipróbálni. Ezért a nagy és nehéz
szerepekre vendégművészeket hívtunk. Így dolgoztunk együtt például
Bódi Zsófiával, aki zeneakadémiai diplomája után a Brémai
Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén vett részt, s idén a
Simándy József Énekversenyen harmadik díjat nyert. Ő énekelte
el a Cosi fan tutte-ben Fiordiligi igen nehéz szerepét. Tehát
az operastúdió sikeresen működik, tavaly az EMMI támogatásával
vittük színre a Varázsfuvolát, amit legalább tízszer adtunk
elő teltházas előadásban. Idén pedig Strauss Egy év Velencében
nagyoperettjét visszük színre.
Hajdani diákjaik miért döntenek úgy, hogy fellépjenek
az operastúdió produkcióiban?
–Mindegyik énekesünk kisgyermek korától a
klasszikus zene elkötelezettje. Egyik fellépőnk 11 éves korában
a Miskolci Nemzeti Színházban musical-főszerepet énekelt. A másik
pedig a Vasas Kamarakórusban szólista. Azért döntenek úgy,
hogy civil szakmájuk mellett próbáljanak velünk, fellépjenek
nálunk, mert ez jelenti számukra a kikapcsolódást, a feltöltődést.
Látom, hogy munka után idejönnek fáradtan, és a 2-3 óra
hosszas próbák után vidáman mennek haza. Volt olyan, aki azt
mondta, hogy nem fér bele az idejébe ez a plusz munka, és
elhagyta az operastúdiót, egy év múlva viszont úgy döntött,
mégis visszajön. Nálunk mindenki belső indíttatásból énekel,
s az esetleges technikai hiányosságokat ez a lelkesedés pótolja.
Milyen alapon választják ki az adott év operáját?
–A bázisunk az iskola hallgatósága – egyre többen
jelentkeznek hozzánk–, erre építünk. Akik a kisebb
szerepekben korábban remekeltek, most már nagyobbakat kapnak.
Olyan operákat választunk ki, amikben mindenki szerephez jut. Érdekesség,
hogy egyik énekesünk innen indult, majd elvégezte Debrecenben a
magánének-szakot, s most visszajött ide. Debrecenben is tartunk
ifjúsági előadásokat, már más szinten, profi énekes-palántákkal
dolgozunk, de a szándék ugyanaz.
Debrecenben van külön operaénekes-képzés?
–Alapképzésben klasszikus ének-szakon, míg a
mesterképzésben operaének - vagy oratórium- és dalének-szakon
tanulhatnak a növendékek. Az operaszakos hallgatókkal évente két-három
operát bemutatunk. Nemrég Nagyváradon voltunk egy gálán, a
VIVA VOX Diák- operafesztivál keretében pedig tavaly, az EMMI támogatásával,
a Kolozsvári Magyar Operában a Don Giovannit mutatkoztunk be.
Miske László a színpadi játék tanárunk, s ő állítja színpadra
az operatanszakosok előadásait.
Ezek vizsgaelőadások?
–Olyan vizsgaelőadások, melyeket bemutatunk az
egyetem zeneművészeti karán, és a színházban ifjúsági előadásként
tekinthetők meg. Az idei évadban a Csokonai Színházzal olyan
megállapodást kötöttünk, hogy míg ment a Szerelmi bájital
nagyelőadásban, addig mi ugyanazt az operát, kissé meghúzva,
ifjúsági előadásban vittük színre.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanársegédjeként
szerepeket tanít be a növendékeknek?
–Hangképzést tanítok; a leendő operaénekesnek
vagyok a főtárgy tanára. A tanszéket Mohos Nagy Éva vezeti, s
az ő munkájának a gyümölcse a színházzal való szoros
kapcsolat kiépítése, a számos fesztiválon való részvétel.
Növendékeink már fellépnek a miskolci Bartok+ Operafesztiválon.
A tökéletes „robotzenészek” és az egyéniségek
Mi jellemzi tanítási metódusát? Vannak olyan énektanárok,
akik epigonokat nevelnek, öntől ez távol áll?
–Ellenzem ezt a módszert, nem a magam képére formálom,
oktatom a növendékeimet. Ezt nem is szabad, mert mindenki kapott
a Jóistentől hangi adottságot. Ami nekem adatott, azzal maximálisan
éltem, viszont azt látom, s erre büszke is vagyok, hogy néhány
hallgatóm sokkal többet kapott az égiektől. Természetesen léteznek
az énektanítás módszertanában vitathatatlan elemek, de mivel
minden énekes más, ezért mindegyik növendékemet másként
kell tanítanom.
Egyes tanárok növendékeikkel rendszeresen beszélgetnek
azok álmaikról, félelmeikről, sőt magánéletükről is. Az
énektanár pszichológusnak is legyen?
–Amennyiben
nincs bizalom a hallgató és a tanár között, akkor a tanítás
sem működik. Meg kell tanítanunk, miként lehet a legkisebb erőfeszítéssel
a testünkben a legoptimálisabb helyeket megtalálva megszólaltatni
a hangot. Ehhez olyan ellazult állapot szükséges, hogyha a növendék
stresszesen jön be órára, akkor nem tudja megtalálni a saját
hangját. A feszültség, a fáradtság mind érezhető a hangon.
A legnehezebb az énektanításban, hogy mi magunk vagyunk a
hangszer. Mohos Nagy Évától azt is megtanultam, hogy a
legfontosabb a hangszerépítés. Tehát magunkat kell felépíteni.
Mihelyt feszültek leszünk, akkor már a hangunkkal nehezebben
tudunk dolgozni. Ekkor jön a „pszichológia”, amikor lazítunk
egy kicsit, elbeszélgetünk a problémákról, s utána tudjuk
elkezdeni az órát. Ami még gondot jelent, hogy a fiatalok még
nem rendelkeznek megfelelő élettapasztalattal. A színpadon, akármelyik
szerepre gondolok, ízig-vérig nőknek és férfiaknak kell a nézők
előtt állni. Például egy Don Giovanni nem sétálhat csak fel
egyszerűen a színpadra, hanem úgy kell belépnie, hogy látszódjon
róla, ő a Don Giovanni. A mai világban, mikor összemosódtak
a férfi és női szerepek, attitűdök, meg kell tanítani azt
is, hogy a színpadon hogyan kell nemünkből kiindulva
viselkedni. Ezt is csak beszélgetésekkel lehet elérni. Sőt a növendékek
egyéniségeit is formáljuk az évek alatt. Így fejlődik a
hallgatók jelleme.
A fiatal énekesek közt vannak egyéniségek?
–Látom, hogy egyesek arra törekednek, hogy minden
precíz legyen, ők a tökéletes „robotzenészek”, s esetükben
nem igazán beszélhetünk művészetről. Ilyenek mindig is
voltak, mindig is lesznek. Ám, nagy egyéniség soha nem válik
belőlük. Ma is vannak nagy egyéniségek. A diákok különböző
irányban és különböző sebességgel fejlődnek. Az uniformizálás
rombolja képességeiket, elzárja fejlődési útjaikat. Azt kell
tanítanunk, hogy mindenki egyedi, mindenki a saját hangján énekeljen.
Hiába lesz egy énekes valakinek a „hasonmása”, ő már csak
második lehet. A legnagyobbakat meg kell hallgatni, de nem szabad
utánozni őket.
Amerikában is „vízzel főznek”
Lépjünk vissza az időben. Visszaemlékszik, hogy
melyik előadást látta először?
–Kisújszálláson éltünk, oda jártam zenei általános
iskolába, ahol többször rendeztek énekversenyt. Másodikos
koromtól részt vettem a versenyeken, hiszen már óvodásként
eldöntöttem, hogy énekes szeretnék lenni. Tehát eléggé céltudatos
kislány voltam. Az egyik versenyen díjként a Tosca-lemezt
kaptam meg. Maria Callas, Giueseppe di Stefeno és Tito Gobbi énekelték
rajta a főszerepeket. Nem éltünk jó módban, lemezjátszónk
sem volt. Kérésemre szüleim vettek egy Tesla-lemezjátszót,
amin a lemezt rojtosra hallgattam, s kívülről tudtam a Toscát.
A zenei általánost a konzervatórium követte?
–Nem szokványos úton kerültem a debreceni
egyetemre. Mivel a kisújszállási zeneiskolában nem volt magánének-oktatás,
ezért csellóztam. A szüleim, és én sem szerettem volna azt,
hogy 14 évesen Debrecenben tanuljak. Így a helyi gimnáziumban
tanultam tovább, de az éneklést nem adtam föl; országos
versenyeken vettem részt, meg is nyertem azokat, úgy, hogy nem
is jártam énektanárhoz. A fődíj az volt, hogy a szolnoki és
az egri színház gálaműsorán egy-egy dallal felléphettem.
Majd a tanítóképző főiskolát is elvégeztem, s csak utána
jelentkeztem Debrecenbe a magánének-szakra. Ösztöndíjasként
az amerikai Ithaca College-ban tanultam, s később mikor akadémista
voltam, kiküldtek Pozsonyba Gary Burgess tenorista énekkurzusára,
aki kiválasztott, s kivitt a buffaloi operába, ahol ösztöndíjas
lehettem.
Számos országban megfordult, mit tapasztal, van-e szégyenkeznivalójuk
a magyar operaénekeseknek?
–Egyáltalán nincs szégyenkeznivalónk. Amerikában töltöttem
hosszabb időt, s azt láttam, hogy a néhány remek iskola
mellett működnek gyengébbek is. Magyarországon nagyon magas színvonalú
a felsőfokú énekoktatás. Erre büszkék lehetünk, hiszen énekeseink
számos rangos külföldi operaházban lépnek fel.
Beszélt arról, hogy segít növendékeinek. Egy énektanár
is kikéri mások tanácsát?
–Amikor az Operaházban énekeltem, akkor is tanítottam,
akár félállásban, vagy óraadóként. Kíváncsi voltam, hogy
mások hogyan tanítanak, ezért nagyon sok kurzusra mentem el.
Laki Krisztina kurzusának évekig résztvevője voltam, s
figyeltem, hogy tanít. Majd saját magamon kipróbáltam a módszerét.
A kurzusra járás sokat segített az énektanításban, mert
egyetlen egy énektanár sem mondhatja el, hogy mindent jól hall,
mindent jól csinál. Tehát jó lenne, ha a tanárok is tanulnának
egymástól. Ha énekesként kell megállnom a helyem, akkor
meghallgatást kérek Mohos Nagy Évától, Laki Krisztinától,
vagy Pászthy Júliától. Pászthy Júliával akkor ismerkedtem
meg, mikor friss ösztöndíjasként az Operaházba kerültem. Ő
volt ott az énekmester, és szerencsémre növendéke lehettem.
Operaházi nagyobb szerepeimet az ő instrukciói alapján
tanultam meg. Akár koncertfellépés előtt, akár a tanításban
kételyeim vannak, Pászthy Júliát keresem föl elsőként.
|
