vissza a főoldalra

 

 

 2016.04.29. 

Komáromi imanap: Sokan Orosch János miatt maradtak távol

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Komáromi Imanapot a papi hivatások világnapján, Jó Pásztor vasárnapján, április 17-én, Komáromban. A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a komáromi katolikus plébánia szervezésében meghirdetett program meghívóján idén sem tüntették fel a főcelebráns nevét. A program 14.30-kor engesztelő szentségimádással kezdődött a Szent András templomban, majd a Nádor utcán végighaladva keresztúttal folytatódott.

A 16 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Orosch János nagyszombati érsek volt. Az imanapon magyar főpásztorért, illetve magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a hívek; valamint kezdetét vette a Regnum Marianum Imakilenced is, amelynek során a hívek a keresztény magyarságért és Európáért imádkoznak.

 Ján Orosch az ünnepi szentmisén kiemelte, hogy a Jó pásztor tulajdonságait kell hordoznia minden megkeresztelt embernek; „kölcsönösen, egymás jó pásztoraivá kell váljunk“ – hangsúlyozta.

 Mint rámutatott, ez azt jelenti, hogy segítőkészséget kell mutatnunk a hajléktalanok, a betegek felé, és nem szabad kihasználnunk mások gyengéit. Támogatnunk kell a kisemmizetteket, más vallásúakat, más nemzetiségűeket – mondta.

 Voltak, akik nem jöttek el a több mint negyedszázados hagyománnyal bíró rendezvényre

 A tavalyi imanapról sokan csalódottan és felháborodásukat sem leplezve távoztak, hiszen – bár ezt a programban akkor sem jelezték – az idei évhez hasonlóan az a Ján Orosch mutatta be a szentmisét, akinek Nagyszombati érsekként jelentős szerepe volt a komáromi bencés rendház jogalanyiságának megszüntetésében.

 A programban most sem szerepelt Orosch neve, érkezésére azonban számítani lehetett. A komáromi hívők közül többen – tiltakozásul – ezért nem vettek részt az idei ünnepi szentmisén.

 Komárom polgármestere szerint a bencés rendre szüksége van a városnak

 Stubendek Lászlót, Komárom polgármesterét nem láttuk – Csáky Pál és Czimbalmosné Molnár Éva mellett – az ünnepi szentmise alatt. Később kiderült, azért nem, mert a misén ő orgonált. A szentmisét követően Komárom első emberét a bencés rendház körül kialakult ügyről (tavaly ilyenkor még az aláírásokat gyűjtötték a bencés rendház megmaradása érdekében) kérdeztük.

 „A szentmise celebrálására való felkérés egyházi berkekben történik, és természetesnek tartom, hogy az egyházmegye püspöke celebrálja a szentmisét”- mondta.

 A bencés rendház körül kialakult vitával kapcsolatban úgy fogalmazott, Komáromban a bencések jelenléte – mind fizikailag, mind lelkileg – továbbra is szükséges. „Szellemi jelenlétük miatt is érdeke minden komárominak, a város vezetésének, de az egyház illetékeseinek is, hogy békében, építő jelleggel jelen legyenek a bencések“ – mondta Stubendek László.

 

(felvidek.ma)