vissza a főoldalra

 2016.04.29. 

Märle Tamás: Alternatív oktatás

Az utóbbi hónapokban előtérbe került az oktatás helyzete, a kormány és a pedagógusok közti tárgyalások olyan alapvető kérdésekről zajlanak, mint a központosítás, kötelező óraszám, az oktatást segítők bérezése vagy a diákok túlterheltsége. Kétségtelen, hogy fontos kérdések ezek, mint ahogy azon is el kell gondolkodni, hogy minden tananyagrész megfelel-e az adott korosztálynak, szükség van-e ennyi ismeret elsajátítására, használhatók-e az új tankönyvek, miért nincs a tanárszakokon alkalmassági vizsga, vagy miért taníthatnak pedagógiát azok, akik sosem voltak gyakorló tanárok?

A problémák valósak, ám az oktatással kapcsolatos cikkeket olvasva, véleményeket hallgatva olyan kép tárul elénk, mintha mindezek miatt valóságos földi siralomvölggyé váltak volna mára a hagyományosan működő iskolák, amelyekből legfeljebb csak az alternatív iskolákba van menekvés. Hiszen azokban az intézményekben kérdéseket megfogalmazó, toleráns, fogékony, motivált, boldog embereket nevelnek a gyerekekből. Mintha az alternatív iskolák egy színes világot, végtelen lehetőségeket nyújtanának a diákoknak, a hagyományos iskolák pedig mind ugyanolyan sivárak, legfeljebb az egyik állami, a másik egyházi. Kétségtelenül megvannak az előnyei az alternatív módszerekkel dolgozó iskoláknak, de a többség számára megfizethetetlen az évi több százezer forintos tandíj, és a számonkérés háttérbe szorítása sem előnyös sokak esetében.

A gyerekek túlnyomó része hagyományos iskolákba jár, de azt ők is pontosan tudják, hogy sem egyik iskola, sem egyik osztály, sem egyik tanár nem olyan, mint a másik. Nem attól jó valakinek az órája, mert alternatív iskolában tanít, és nem attól unalmas, mert hagyományosban.

Egy tizenvalahány osztályból álló általános iskolában 45 perces minden óra, de ez még nem azt jelenti, hogy hattól tizennégy éves korig jegyzetelni kell folyamatosan az iskolapadban. Egy alsós matekóra közepén lehet játszani egyet, kicsit megtornáztatni a gyerekeket, ugyanakkor nyolcadikosoknak sem célszerű egyhangú órát tartani.

Divatos mostanában arról tanakodni, hogy egy intézmény tanterv vagy gyermekközpontú. Valójában nem a tanár személyéről kellene beszélni? Milyen a kisugárzása? Tud-e jó hangulatot teremteni az osztályban? Elő tudja-e úgy adni a tananyagot, hogy az megragadja a gyerekeket? (Legyen az frontális oktatás vagy csoportmunka.)

„Gyermekkoromban még volt valami kis élet a tanári hivatásban, ma a tanár is tantervlebonyolító automata.” – írta Németh László a harmincas években A minőség forradalma című nagyszerű esszéjében. Mert lehet a Kossuth téren tüntetni a tanterv és a tankönyvek ellen, ám legyen bármilyen kiváló a tanterv szerzője, mikor megy be helyettem megtartani az órát? A pedagógus szakmánál nem szoktak élni ezzel a kifejezéssel, pedig lényegében helytálló: van egy termék, amit el kell adni. Van egy tananyag, amit úgy kell a gyerekek elé tárni, hogy megértsék és felkeltse az érdeklődésüket a tantárgy iránt. Lehet ilyen vagy olyan a tanterv, biológiából biztosan meg kell tanítani az emberi vese működését. Látni példát arra is, hogy valaki duzzog a tankönyv miatt, mivel nincs benne kép a veséről, ezért csak elmagyarázza a saját szavaival. Más meg bevisz egy disznóvesét, ami egyébként majdnem akkora, mint az emberé és a gyerekekkel együtt szétvágja és tanulmányozza. Lediktálhatom Hunyadi János összes hadjáratának adatait történelem órán, de elmesélhetem azt is, hogy mi köze van Drakulához és a nándorfehérvári diadalról színvonalas animációs videót vetíthetek le. (Ma már egyre több intézményben van erre lehetőség.) Egyik tanterv sem tiltja a szemléltetést, a tapasztalati úton való tanítást.

És ugyanígy nem az a kérdés, hogy az oktatási rendszer gyermekközpontú-e, hanem a tanár oda tud-e figyelni mindegyik gyerekre. Megvan-e benne a képesség erre, tud-e bizalmi viszonyt kialakítani velük, tudomásul veszi-e, hogy nem lehet mindenkitől ugyanazt elvárni.

Nem akarom elvenni a tantervek és a tankönyvek jelentőségét, de azért a legfontosabb mégis csak az, hogy a tanár hogyan tud élni az adott 45 perccel. „Mindig csordában éltünk, és sosem voltunk Robinsonok. De azért Robinsont nem lehet elpusztítani bennünk.” Minden iskola, minden tanóra különbözik, ha úgy tetszik, egy tanár mindig a tanterv alternatíváját nyújtja a hagyományos iskolákban is. A kérdés Németh László szavaival élve az, hogy a gyerekekkel „tehetséges találékonyak vagy komolykodó kretének” foglalkoznak?