|
 2016.08.05.
A megmentett és
a létrehozott új életekre vagyok büszke
Hetven éves lett a hazai férfigyógyászat megteremtője, Papp
György professzor
Az orvosi egyetem
hallgatójaként egyik tanára magával ragadó személyisége
miatt szakosodott az urológia felé. A választás kitűnőre
sikerült: pályája a későbbiekben olyannyira kiteljesedett,
hogy az urológiából kiválva önálló gyógyászati területté
fejlődő andrológia hazai megteremtője lett. Orvosi pályája
mellett több évtizede tanít is, miközben az általa vezetett
osztályról még magasabb fizetésért sem akarnak távozni kollégái.
Szerkesztőségünk
vendége a közelmúltban 70. születésnapját ünneplő, ám a
mai napig is aktív Prof. Dr. Papp György, aki a jeles ünnep
alkalmával sem önmagáról beszélt elsődlegesen, hanem a férfigyógyászat
létrejöttéről, vezetői elveiről, valamint a még megvalósítani
kívánt célokról.
– Hetvenedik születésnapján
Isten éltesse! A kerek évfordulók mindig remek alkalmak a rövid
megállásra, visszatekintésre, összegzésre. Annak idején miért
éppen az orvosi pálya irányába indult el?
– Anyai ágon székely
származású, református családból származom, a felmenőim között
nem voltak orvosok. Őszintén szólva engem is jobban vonzott a
természet, a történelem, a földrajz és különösen a sport.
Ifjúsági kézilabdabajnok voltam a II. kerületi Sportiskola és
az Elektromos csapatával, amellyel azt a bravúrt is magunkénak
mondhatjuk, hogy évtizedekkel később, alkalomszerűen összeállva,
ismét korosztályos bajnokok lettünk, igaz, ekkor már az öregfiúk
között. Visszatérve a kérdésére, a pályaválasztás idején
édesapám gyakorta pedzegette, hogy orvosra mindig szükség
lesz, s mivel volt egy remek körzeti orvosunk, Mertz Ferenc, a
lehetőség, hogy én is orvos legyek, szép lassan megtetszett számomra.
Így jelentkeztem az egyetemre. Debrecenben végeztem az első évet,
ám családi okok miatt Pesten folytattam a tanulmányaimat. Az
egyetem utolsó éveiben megismertem Prof. Babits Antalt, akinek
az előadásai szenzációsak voltak. Ez a kis termetű, roppant
szakmai felkészültségű ember halk, kulturált beszédével,
emberi tisztaságával minden időben kivívta a neki járó
tiszteletet. Az ő hatására döntöttem el azt, hogy magam is az
urológia felé szakosodom. 1970-ben szereztem meg az orvosi
diplomámat. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Babits professzor keze
alatt tanulhattam meg a szakma alapjait.
– Ezek szerint
urológus szakvizsgával lett végzett orvos. De hogyan jött ebből
az andrológia?
– Babits
professzor mellett akkortájt Dr. Molnár Jenő volt a hazai urológia
másik kiemelkedő személyisége. Molnár Jenő Európában
harmadikként teremtette meg a spermatológiai rendelést, amely
önálló szakterületté fejlődött. Természetesen úgy kell
ezt elképzelni, hogy az Urológiai Klinikán belül csupán egy
kis szobája volt a spermatológiai szakrendelésnek, de akkor is
létezett. A diplomaszerzés után a klinikára kerültem, majd
azonnal bevonultattak a Magyar Néphadseregbe. A leszerelés utáni
visszakerülésemkor Molnár Jenő többször is tett utalást
arra nézve, hogy keresi az utódját, azt a fiatal orvost, aki
majd továbbviszi és fel is fejleszti a szakrendelést. Hónapokon
keresztül beszélgettünk rendszeresen és elmélyülten,
amelynek révén nemcsak szakmai értelemben tanultam rendkívül
sokat, de arra nézvést is megkaptam a szükséges iránymutatást,
hogy milyen irányban volna érdemes lépéseket tenni a szakterület
fejlődéséért. Ezeket aztán igyekeztem a lehető legmagasabb
szinten megvalósítani és ezekből a távoli jövőben szép
lassan kirajzolódott egy új orvosi szakterület, az andrológia,
magyarul a férfigyógyászat.
– Mikor érezte
először azt, hogy az új terület több lesz annál, mintsem az
urológia egyik mellékága legyen?
– Amikor
1984-ben Molnár Jenő professzor elhunyt, lényegében 4-5 orvos
úri passziója volt a ma már andrológiának hívott területek
gyakorlása, holott ekkor már világosan körvonalazódott, hogy
olyan új, sokrétű területről beszélünk, amely előbb-utóbb
elkerülhetetlenül önállósodni fog. A Nyugat-Berlinben praktizáló,
egyébként török-ciprusi származású híres andrológus kolléga,
Kelami professzor – a Nemzetközi Andrológiai Társaság egyik
meghatározó személyisége – felhívott, hogy kikérje a véleményemet,
melyek lehetnének a fő területei egy új orvoslási ágnak. A férfi
meddőség, a férfi fogamzásgátlás, a férfi klimax és a férfi
szexuális zavarok területét említettem neki. Csak annyi volt a
válasza, hogy perfekt. A dolog sínre került, így körülbelül
innentől, tehát az 1980-as évek közepétől kezdve tekinthető
önállónak a mai értelemben vett andrológia mint önálló
tudomány- és orvoslási ág.
– Ezzel a négy
területtel foglalkozik ma is az andrológia?
– Alapvetően
igen, de az elmúlt három évtizedben jelentős módon továbbfejlődött
a férfigyógyászat, hiszen számos olyan terület is része lett
az andrológiának, amely határmezsgyén lévő tudományágból
származik. Ilyen például a mikrosebészet, a genetikai
diagnosztika, a különböző laboratóriumi vizsgálatok vagy éppen
a sejtbiológia.
– Hosszú ideje
vezetőként dolgozik. Milyen fő elvek mentén irányít?
– Az egyik vezetői
alapelvem, hogy a békén hagyott ember is produkál. Éppen ezért
én magam nem afféle „csendőrpertu” stílusban vezetek és kérek
számon, hanem „elősöprögetek” a kollégáimnak. Azaz lehetőséget
adok nekik ahhoz, hogy mindegyiküknek meglegyen a saját kifutása,
szabadon dolgozhasson és olyan légkörbe jöhessen be dolgozni,
ahol szívesen tartózkodik. Felhőtlenül tudok örülni annak,
ha egy munkatársam tizenöt perc alatt vesz ki egy herét
laparoszkóppal a hasüregből, ha egy fiatal nálam jut először
műtéthez, vagy ha okosan szól hozzá egy szakmai fórumon. Nem
sértődöm meg, ha valaki előttem megy ki az ajtón, és a
legfiatalabb tanársegédem is nyilvánosan vitatkozhat velem. A
szakmában ugyanakkor a gyűlölködést, az önzést, a hátulról
jövő vetélkedést nem tűröm meg, mint ahogy sohasem az volt
az alapelvem, hogy a kollégákat versenyeztessem, hanem helyette
mindenkinek olyan futópályát igyekeztem teremteni, amelyen
szabadon mehetett előre. Emellett törekedtem mindig úgy
dolgozni, hogy hiteles maradjak a munkatársak szemében, nemcsak
szakmailag, de emberileg is, hiszen vezetőként csak ebben az
esetben várhat valaki megbecsülést és odaadó munkát a kollégáitól.
Mindezeket talán sikerült elérni, pláne, ha figyelembe vesszük,
hogy osztályomon minimális a fluktuáció, sőt volt példa
arra, amikor egy orvoskollégám nem fogadta el a magasabb fizetéssel
és beosztással járó állásajánlatot, hanem inkább maradt.
– Tekintettel
arra, hogy az egészségügy egy erőteljesen hierarchikus szakmai
közösség, annak minden előnyével és hátrányával együtt,
adja magát a kérdés, hogy ezzel a vezetői szemléletével nem
tekintik önt egyfajta különcnek professzorkollégái?
– Nézze, azt többször
visszahallottam, hogy kollégáim még a hátam mögött is
elismerik: a Papp professzornak saját, egyedi stílusa van, ám
ezt inkább pozitív, mint negatív értelemben emlegetik. Szeretném
azonban kihangsúlyozni, hogy attól, mert nem a munkatársaim fölött,
hanem mellettük próbálok élni és dolgozni, azért a szakmai nívóra
és az emberi tulajdonságokra maximálisan odafigyelek. Az én
osztályomon egy nem lelkiismeretes, modortalan, dologtalan orvos
hosszú távon egészen bizonyosan nem fog megmaradni.
– A hetvenedik
születésnapjára rendezett ünnepségen Prof. Dr. Pajor László
azt mondta önről, hogy az alapozástól a tetőig teljesen felépített
egy tudományágat Magyarországon, ráadásul olyan színvonalon,
amelyet az egész világon elismernek. Mire a legbüszkébb
mindabból, amit elért?
– Elképzelhető,
hogy ki fogom ábrándítani, de én nem vagyok az a típus, aki
mazsolázgatja az eddig felmutatott eredményeket, és veregeti a
saját vállát. Egyébként is mindig csapatban gondolkodtam. Pályám
elején Babits Antal és Molnár Jenő mellett tanulva, majd a
SOTE Urológiai Klinikáján Frang Dezső professzor mellett
dolgozva, mindig közös értékteremtésben vettem részt. A
helyzet csak annyiban változott, hogy immár hosszú ideje én
vagyok a vezető, de ettől még a kollégáimmal együtt, közösen
igyekszünk eredményeket elérni. De ha mégis mondanom kéne
valamit, akkor a megmentett életekre és a létrehozott új életekre
vagyok a legbüszkébb, hozzátéve rögtön, hogy hitem szerint
mi, orvosok Isten segítségével és segítő iránymutatásával
tudjuk elérni eredményeinket. Emellett családomra,
matematikatanár feleségemre és jogász végzettségű lányomra,
a munkatársaimra, valamint a vadászati berkekben komoly elismerésnek
számító Nimród kitüntetésre vagyok még nagyon büszke.
– Amikor a
Szabolcs utcában létrehozott, az Európai Andrológiai Akadémia
által is képzési központként elismert klinikát a megszűnés
sorsára juttatta az akkori az SZDSZ-irányította egészségügyi
tárca, nem gondolt arra, hogy feladja? Hiszen akkor már elmúlt
60 éves és mégiscsak élete nagy felépítményét rombolta össze
a nagyképű és zavaros politikai hozzá nem értés…
– Erről eddig még
soha nem beszéltem, de ez valóban egy roppant nehéz időszaka
volt az életemnek. Átvészelésében két dolog segített: az
otthonról kapott és magammal hozott értékek, valamint a munkatársaim
iránti elköteleződés és felelősség. Ami az előbbit illeti,
édesapámtól az elvek melletti kiállás fontosságát, valamint
a szilárd, morális alapokra helyezett életvitelt, édesanyámtól
pedig az emberek csaknem kritika nélküli szeretetét kaptam örökségül.
Emellett szüleim azt is belém plántálták, hogy a következetesség
akkor is fontos, ha esetleg éppen pillanatnyi hátrányokkal jár
együtt. Ami a másik okot illeti: a Szabolcs utca felszámolása
után kiderült, hogy az összevonások révén létrejövő Állami
Egészségügyi Központban – ma Honvédkórház – meg lehet pályázni
az urológiai és andrológiai osztály vezetését, és aki nyer,
az a teljes munkatársi körét is magával hozhatja. Innentől
kezdve meg sem engedhettem magamnak, hogy összeroppanjak, hiszen
a lehető legjobb pályázatot kellett összeállítani ahhoz,
hogy nyerjünk és 52 munkatársammal együtt tovább
folytathassuk a munkát. Egyébként az orvostovábbképzésnek azóta
sincsen megfelelő intézményi reprezentációja Magyarországon,
amit szakmailag is hibának tartok.
– Szakmai tudása
révén vélhetően számos külföldi ajánlatot kapott. Sosem
fordult meg a fejében, hogy elhagyja az országot és külföldön
dolgozzon?
– Soha nem
akartam elmenni innen. Az 1970-es évek közepén kijutottam hat hétre
Clevelandbe, ahol naponta bejártam a klinikára. A hatodik hét végén
behívott a klinika vezetője, és azt mondta: ha úgy döntenék,
hogy maradok, akkor már másnap munkába is állhatok. Nagyon szépen
megköszöntem, és hazajöttem. Ezután akadt még néhány ajánlatom
más nyugati országokból is, ám nem tudtam elképzelni, hogy máshol
is élhetek, mint Magyarországon. Nekem ez a hazám, magyarul
beszélek, itt éltek a szüleim, itt van a családom. Ennél
fontosabb nincs számomra az életben. Nem beszélve arról, hogy
láttam én sok csodát a Niagarától kezdve Afrikáig, de a
magaslesről figyelni a magyar hajnalt, az valami olyan dolog,
amit kár lenne elveszíteni…
– Nemcsak
praktizál, de láthatóan jó alkotói erőben is van. Mit
szeretne még megvalósítani?
– Hetven éves
lettem, világmegváltó vágyaim már nincsenek, de azért céljaim
még vannak. Az osztály további fejlesztése folyamatosan
napirenden van. Évek óta tervezzük egy modern kőzúzó-berendezés
beszerzését, amellyel bizonyos kőeltávolításokat műtét nélkül
is el tudnánk végezni. Szeretném, ha ez megvalósulna, miként
a lökéshullám-terápia terén elképzelt fejlesztések, a
mikrosebészeti profil elindítása, valamint az aging
male-ambulancia felállítása is. Ami a személyes célokat
illeti, sokan tudják rólam, hogy szenvedélyes vadász vagyok.
Nagyszerű volna, ha még megadatna egy óriás jávorbika leterítése,
de félő, hogy ez már nem fog összejönni. Mind közül a
legfontosabb a családom egészsége, és hogy lányom, Judit
szakmai boldogulását és családalapítását még megérjem.
Reménykedem benne, hogy a Jóistentől megkapom ezt az ajándékot.
Kovács Attila
|
