vissza a főoldalra

 2016.08.05. 

Csurka István: A bankárkaszt trükkjei

A clintoni amerikai politika színesekkel, arabokkal, muzulmánokkal, afrikaiakkal és ázsiaiakkal összekevert Európát akar, hogy ezzel a keveréssel nyomja el azt az úgynevezett nacionalizmust, amely útjában áll a világuralomnak és a Soros-féle pénzhatalomnak. Ezt az elkeverődést azonban az európai népek nem akarják. A világvárosok elszíneződése, az arabok durva fellépése, erőszakossága, egy-egy párizsi megmozdulás esetén még csak-csak eltűnik a híregyvelegben. Holnap azonban már a nagyvárosok fehér lakossága: sem a német, sem a francia nem fogja elfogadni a durva megalázásokat és a követelőzéseket.

„Igen, igaz, csaltunk. Akkor. És büntetést is érdemelnénk, de az már elévült. A csalásunk előtti helyzetet pedig már nem lehet visszaállítani, mert az ellopott tárgyak már a sokadik orgazda kezében vannak, és különben is, a csalás utáni rendszer kezd konszolidálódni, ha megbolygatjuk, még rosszabb lesz, tehát jobb, ha elfelejtjük az egészet, és együtt küzdünk, hogy minél jobb legyen. Nekünk. ”

Ez a tíz évvel ezelőtti rendszerváltás alapelve kommunista-szocialista és liberális oldalról. És ez történt is meg maradéktalanul. Méghozzá úgy, hogy a mást és másként akaró nemzeti oldalnak időnként voltak szép sikerei: miniszterelnököt adott, minisztereket, kimentek az oroszok, sok-sok kopjafát avattak országszerte, és október 23-át nemzeti ünneppé nyilvánították. Egy baj volt közben mindössze: az alatt az idő alatt szinte megszakítás nélkül egy Surányi nevű ember volt az MNB elnöke - ma velünk ünnepel, mert neki van mit -, aki azokhoz a világuralomra törő nemzetközi körökhöz tartozik, amelyhez Soros György is, és saját bevallásuk szerint mindketten inkább zsidók, mint magyarok. Soros nyíltan, Surányi csak úgy, ahogy a pénzügyeinket intézi, marxistán.

A rendszerváltás tíz éve alatt három bankkonszolidáció húzott el a magyar égen, mint a vadlibák, mindig délnek. A bankkonszolidációk alatt a vállalatok, amelyeknek rossz, szovjet piacra termelő, silány működése miatt ezt a játékot el kellett kezdeni, tönkrementek, és a bankok által megjelölt külföldi cégek kezébe kerültek, potom pénzért, de hiába szűnt meg a konszolidálás első oka, a bankok újabb pénzeket igényeltek, a magyarságra újabb kemény sarcot vetettek ki, újabb feltőkésítés következett, és Cipruson úgynevezett offshore cégek alakultak, ellenőrizhetetlen mennyiségű és eredetű pénzekből. Ciprus fele török, fele görög, a bankok jó része izraeli érdekeltségű. A bankok ezeket az újabb pénzeket is szétosztották megbízható klienseik között, de nem kapták vissza, mert a hitelfelvevőknek eszük ágában sem volt visszaadni. Ezt a bankárok is tudták.

Az ügylet - voltaképpen a magyarság kifosztása volt ez - megkívánta a sajtó segítségét. Meg kellett magyarázni nemcsak a bankkonszolidáció elkerülhetetlenségét, hanem a bankár felelősség elévülését is, és az egész játszmát lázongások nélkül kellett lebonyolítani. Félő volt, hogyha a nép megtudja, mennyire be van csapva, és miért van becsapva, és kik csapják be, fellázad. Annál is inkább, mert közben meglehetősen nagy nyomor borult rá. Nem így a bankárkasztra és támogatóikra, a volt (büdös) kommunistákra és a hasonló szagtartományban burjánzó liberálisokra. Ezért a sajtót és a nép lelkiállapotának képernyős szabályozását csak megbízható, népellenes elemek kezébe lehetett adni, akik részben a szellemi igények állandó lefelé nyomászolásával, részben a hazugságnak és az elhallgatásnak egy újszerű, csak Budapestre és onnan kisugározódva Magyarországra jellemző keverékével féken tartották a nyomorgó, nemcsak tulajdonát, de a tulajdonszerzés lehetőségét is elvesztő magyar népet, és kikeverték a bankárkasztnak azt az állapotot, amikor már az sem életveszélyes, ha éppen nem azok vannak kormányon, akikben megbízhatnak.

Most, a tizedik évfordulón éppen egy olyan koalíció kormányozna, ha hagynák, amelyik igyekszik liberalizmusába nemzeti elemeket keverni, és alapjában véve is mást akar, mint Surányi. (Miután többedszerre írom le a nevét, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Surányi személyében nem ennyire fontos, inkább jelkép ő, aki külső utasításokat hajt végre.) Az 1998-as kormányváltás azonban, sajnos nem a magyar nemzet erejét, hanem a bankárkaszt magabiztosságát mutatja.

Volt ugyanis egy Bokros-csomag, ami után a szocialistákat egy kicsit pihentetni kellett, mert a nagy nyírás, elvonás, ahogyan ők mondták: „egyensúlyteremtés” közben annyit loptak, amennyit nem szégyelltek, és kormányzásuk folytatódása a demokrácia látszatát is veszélyeztette volna, ezért menniök kellett. A bankárkaszt, még a sűrű németországi támogatások ellenére is, menesztette őket. Ennek az is oka lehet, hogy az örökké kielégíthetetlen partnerük - micsoda szex! - az SZDSZ, túlságosan sok feljelentést postázott vagy faxolt, vagy súgott az illetékes amerikai és izraeli körökbe, és valószínűleg Suchman sem tetszett túlságosan odakinn, proletárzseb fonákjai és Horn-közelisége miatt. Horn Gyulának, a korábbi MSZP-főembernek, amellett, hogy jól taktikázó, ravasz politikus, van egy alapvető hibája: nem képes belátni, hogy a proletáriátus immár sem munkásosztályként, sem szakszervezetként nem létezik. Mert elsüllyedt és csak tömegként létezik, a tömeget viszont most már nem a korgó gyomra irányítja - hiába korog -, hanem a televízió. És abban jóllakik dáridóval.

A globalizmust mi, magyarok, nem tudjuk két vállra fektetni. De halálos szorításából ki tudunk bújni, és megvárhatjuk, amíg kimegy a szusz belőle. Végeredményben ezt a megoldást alkalmaztuk a szovjet rendszerrel szemben is, mindegy, mennyire tudatosan, s mennyire ösztönösen. Valószínűleg ez utóbbi volt meghatározó. Most viszont sokkal több tudatosságra van szükség.

Végül a mérlegkészítés nem lehet meg Trianon említése nélkül. Mi is tudjuk, hogy Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov olyan feltételeket alkudtak ki egymással szemben, amelyben Trianonról még csak szó sem esett. A magyarság alapvető léthelyzete tehát nem változhatott. Ez most is így van, de már számos jel utal arra, hogy Magyarországra szükség van, és most már a magyar tétlenség, gyávaság, az alávetettségbe való beletörődés bűn, önmagunkkal szemben elkövetett halálos bűn.

Egy háború már lezajlott, amelyben Magyarország légterére ellenszolgáltatás nélkül volt szükség, és feltétel nélkül kellett átengednünk területünket is, hogy földi megindulással is fenyegetőzhessen a NATO. Ha egyszer kellettünk, kellhetünk máskor is. Lehet, hogy most még előnytelenebb szerepet szánnak nekünk. Az albrighti-clintoni amerikai politika színesekkel, arabokkal, muzulmánokkal, afrikaiakkal és ázsiaiakkal összekevert Európát akar, hogy ezzel a keveréssel nyomja el azt az úgynevezett nacionalizmust, amely útjában áll a világuralomnak és a Soros-féle pénzhatalomnak. Ezt az elkeverődést azonban az európai népek nem akarják. A világvárosok elszíneződése, az arabok durva fellépése, erőszakossága, egy-egy párizsi megmozdulás esetén még csak-csak eltűnik a híregyvelegben. Holnap azonban már a nagyvárosok fehér lakossága: sem a német, sem a francia nem fogja elfogadni a durva megalázásokat és a követelőzéseket. Ha belépünk az unióba és nem vigyázunk, könnyen mi lehetünk az Európából kiszorított különféle népelemek óvóhelye. Hiszen vészesen fogyatkozunk. És máris felróják nekünk, hogy nem bánunk jól a romákkal. Ezzel kapcsolatos állítólagos bűneinket megint csak az SZDSZ postázza a megfelelő helyre. Természetesen Keletről jövő bevándorlás, beérkezés, helyfoglalás is fenyeget bennünket továbbra is.

Az a szerep vár ránk tehát, mint fogyatkozó nemzetre, hogy mintaország legyünk. Pontosabban csak telep. A nemzetköziség alázatos, nemzetközies és vidám barakkja, amelyben a magyar népelemnek van a legkisebb szava. Ezt most elmondani, tudjuk, ünneprontás. De hát ki akar ünnepelni? Mi élni akarunk, azért szólunk és azért imádkozunk.

(2000. V. 4.)