vissza a főoldalra

 

 

 2016.08.19. 

Ki fog itt dolgozni?

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a nyár folyamán kifejezte aggályait a kormány gazdasági terveivel kapcsolatban. Amellett, hogy üdvözölték a gazdaság növekedését és az ipar fellendítését célzó terveket, elmondták, hogy a továbbiakhoz 250 ezer lelket számláló új, szakképzett munkaerőre lesz szükség Európán kívülről; mondván, ez itthon nem áll rendelkezésre. Egy felmérés szerint a vállalatok negyede küzd azzal, hogy valamilyen pozícióba nem találnak megfelelő vagy számukra megfizethető munkaerőt. A képzett munkaerőhiány pedig már egyre inkább visszafogja a növekedni képes cégeket. Tény, hogy egyelőre Magyarország társadalma egyértelműen elöregedő félben van, és a fiatalok közül igen sokan vállalnak külföldön munkát. Nem feltétlenül vándorolnak ki, az észak-nyugati megyékből egyre nagyobb számban járnak át Ausztriába, de még Szlovákiába is dolgozni. Amellett, hogy az ország egyik legnagyobb kihívása az, hogy ezeket a fiatalokat hazacsábítsa, és itthon biztosítson nekik munkát, talán mégsem tartunk ott, hogy afrikai vagy közel-keleti munkások százezreire lenne szükség. Bár a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsonyan a munkanélküliség aránya, még mindig igen sokan tengődnek otthon vagy az utcán. Azért járjuk körül a kérdést - hiszen elég égető -, hogy mi szól a gyáriparosok terve mellett, mi szól ellene, és hogyan viszonyul mindehhez Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Leegyszerűsítve a kérdést, mi áll érdekünkben: a pakisztáninak vagy a borsodi cigánynak adjunk munkát az épülő gyárakban?

A gyáriparosok a következőt javasolják rövid távon:

  • Ahogy Lengyelországban 1 millió ukrán dolgozik, úgy népességarányosan nálunk 250 ezer új, szakképzett munkavállalóra lenne szükség a kormányzati program megvalósításához 
  • emelni kell a reálbéreket
  • a munkáltatói terhek csökkentése a béremelés érdekében
  • a közmunka programban foglalkoztatottak egy részének átsegítése a versenyszférába
  • a belföldi mobilitás élénkítése közlekedési és lakhatási támogatások, juttatások növelése révén
  • a költségvetési szférában dolgozók részarányának csökkentése
  • aktív munkaerő-piaci eszközök között nagyobb arányban jelenjen meg a képzés
  • a vállalati hatékonyság és ezzel a munkaerő-kereslet csökkentése

 

A hírek szerint Varga Mihály több ponton támogatja az MGYOSZ elképzeléseit, úgy véli, senkinek nem kell féltenie az állását majd az új vendégmunkásoktól, mivel őket csak olyan helyre veszik fel, amiket nem tudtak eddig feltölteni a magyarországi cégek. Az érkező munkaerőt ugyanakkor el kell helyezni, ezért Varga szerint majd adókedvezményekkel támogatják a cégek lakhatásra fordított kiadásait. A munkáltatók például a munkásszállás kialakítására és fenntartására fordított kiadásaikat kétszeresen vehetik figyelembe a társasági adóalapjuk megállapítása során, emellett bevezetik az úgynevezett mobilitási célú lakhatási adókedvezményt is. A minisztérium emellett várja a cégek javaslatait is, és alkalomadtán majd további segítségeket is ígérnek a témában.

A gazdaság növelése szempontjából érthető, hogy a nemzetgazdasági minisztérium nem áll el az ötlettől, látszólag ez a leggyorsabb módja az ipar fejlesztésének. Csakhogy ez sem olyan, mint a bevásárlás. Azért, mert kérek 250 ezer szakmunkást, nem biztos, hogy kapok. De ha kapok, akkor is kérdés, hogy be lehet-e egyből állítani dolgozni, nem kell-e betanítani. Az meg már nem kérdés, hogy otthont kell nekik adni és el kell, hogy sajátítsák a nyelvünket. Miért lenne olcsóbb egy pakisztáni letelepítése, nyelvtanulása és betanítása, mint egy borsodi cigánynak a szakképzése?

De nemcsak cigányok élnek mélyszegénységben, munka nélkül. Bőven van még kit alkalmazni Magyarországon. És ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon tavaly a KSH adatai szerint 214 707-en költöztek egyik településről a másikra, (ami csak 1082-vel több, mint ahányan 1990-ben tették ezt), akkor azt is láthatjuk, hogy kormányzati és munkáltatói segítséggel az országon belül is meg lehetne oldani a kérdést. Lenne olyan réteg, akiben megvan a hajlandóság, hogy a munka érdekében lakóhelyet változtasson.

Természetesen ez még nem elegendő, komoly pénzt és energiát kell fektetni a felnőttképzésbe, vagyis a felnőtt munkanélkülieknek munka mellett szakmát is kell adni a kezükbe. Az egyértelműen sikeres közfoglalkoztatással párhuzamosan szükségszerű ennek is az elindítása.

De ha azt mondanánk, hogy nincs más út, csak az új munkaerő betelepítése, akkor is miért Európán kívülről? Amikor Európában is találni jó munkaerőt, ráadásul magyar gyökerekkel. Ha már valakit be akarunk telepíteni, akkor csak a moldvai csángókra tudnék gondolni, hiszen a Kárpát-medencén kívül élnek, most még valamennyi magyar identitástudattal és azonos kultúrával. Magyarságuk azonban a jelenlegi tendenciák szerint 20-30 éven belül elvész, tehát az ő betelepítésüknek lenne alapja.

Persze a gyáriparosok a csángónál vagy a cigánynál is szívesebben alkalmaznák a pakisztánit, hiszen nekik még kevesebbet kellene fizetniük, és alkalmazásukért adókedvezmények egész sorát is felvennék. Pontos számításokat nem áll módunkban végezni, de azért azt biztosan kijelenthetjük, hogy nem előnyösebb az EU-n kívüli szakmunkások betelepítése, mint a hazai munkanélküliek szakképesítése és elhelyezése. Nemzetpolitikailag pedig egyértelmű, hogy melyik utat választhatjuk.

Csupán annyiba gondoljunk bele, hogy tőlünk nyugatabbra idáig mennyire volt sikeres a vendégmunkások beilleszkedése, és mit jelentene a 250 ezer új munkavállaló néhány év múlva. Mert amint egy kis pénzre tesznek szert a bevándorlók, következik a családegyesítés, és ha átlagosan ez további három főt jelent, akkor pillanatok alatt itt lesz 1 millió idegen. Akkor már nem biztos, hogy a magyar ipar növekedéséről beszélhetünk.

Egy részről „érthető”, hogy a gyáriparosok a mielőbbi profit érdekében az Európán kívüli vendégmunkások betelepítését választanák, de valójában sem gazdasági, sem nemzetpolitikai érdekeket nem szolgál ez a Nyugaton elbukott trend.

 

Märle Tamás