vissza a főoldalra

 

 

 2016.08.19. 

Múzeum marad a nagyváradi barokk palota

Közösségépítő és értékhordozó múzeumként várja majd pár év múlva a látogatókat a nagyváradi római katolikus püspöki palota, miután mintegy 4,5 millió eurós uniós támogatásból jövőre megkezdhetik felújítani a patinás épület azon részét is, amelyet eddig a Körösvidéki Múzeum használt a visszaszolgáltatás óta albérlőként – számol be Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.

A nagyszabású projekten bő két éve dolgozik az egyház, de most eljutottak arra a szintre, hogy ebben a hónapban benyújtsák a finanszírozóhoz. A látogatóbarátnak szánt projekt részleteit csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a munkacsoport tagjai – Emődi Tamás, Matúz Zsolt és Lakatos Attila –, miközben Böcskei László váradi megyés püspök leszögezte: a majdani múzeum nem profitorientált, és konkurenciát sem kíván teremteni: a történelmi következetesség és folytatólagosság jegyében saját, gazdag múltú relikviáik kiállításával egészítik majd ki a város kulturális palettáját.

 Emődi Tamás építészmérnök hangsúlyozta, hogy az 1762 és 1776 között épült barokk palotát a rendszerváltás előtt struktúrájában megerősítették, de ezen is további munkálatokat végeznek majd, ahogyan a teljes, elavult vezetékhálózatot is kicserélik. Az épületet műtárgyvédelmi szempontok alapján alakítják majd át, nagy hangsúlyt helyezve a fogyatékkal élők igényeire is. Ennek szellemében lift is kerül az épületbe, és a digitális technika segítségével „tapintható" makettekkel nyitnak a látássérültek felé.

 Lakatos Attila muzeológus, a püspökség kulturális referense rámutatott, hogy szeretnének majd akkreditált múzeummá válni, ahol a jelenleg még feldolgozás alatt álló, saját gyűjteményük bemutatása mellett évente egy-két időszakos kiállítást is „befogadnak" majd, míg az emeleten alkotóműhelyt alakítanak ki napjaink művészei számára. A püspökség által használt és immár felújított termek mintájára szeretnék restaurálni a még a Körösvidéki Múzeum által használt termeket is, és az is kiderült, hogy a kommunizmusban lefestett falak a vakolat alatt több helyen még őrzik a korabeli falfestményeket.  

A sajtótájékoztatón részt vett egyébként Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója is, aki megjegyezte: a püspökség által eltervezett, a jelenlegi műszaki követelményeknek megfelelő, interaktív múzeumot szeretnének ők is maguknak. Az állami múzeumnak, mint ismeretes, a felújítási munkálatok elkezdéséig ki kell költöznie az egyházi ingatlanból, amire esély mutatkozik, hiszen hat év stagnálás után ismét folytatódnak a munkálatok annak majdani székhelyén, a volt királyi hadapródiskola épületében – írja a kronika.ro.

 

(erdely.ma)